Regisztráció Blogot indítok
Adatok
töklámpa

0 bejegyzést írt és 146 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magica megpróbálta Windows 7.8-ra frissíteni Nokia Lumia 800 telefonját, de leakadt a projekt, és az internetes barkácsmegoldással sem javult meg teljesen. Váratlan fordulatként a Nokia Care sem személyesen, sem emailben nem tudott értelmesen segíteni, minthogy még a telefonhoz…..
töklámpa 2013.02.08 18:24:48
Ha 16 éves koráig mindenki tanköteles, miért kell a moziban diákigazolvánnal igazolnia Gyula 11 éves lányának, hogy még diák? Majd ha kénytelenek lesznek éjjelente 3D-pornót vetíteni, hogy életben maradjanak, visszasírják ezeket a tinédzsereket. Tudom, hogy ezt már a BKV…..
A korábbiakban többször hivatkozunk már az ún. autopen gép által gyártott autogramokra. Az autogramgyűjtők szempontjából ez a szerkezet a világ egyik legaljasabb találmánya. Az autopen gép egy olyan szerkezet, mely egy eredeti minta alapján íróeszközzel képes reprodukálni egy…..
Nos, úgy tűnik, Magyarország leghíresebb akciósztárja ismét visszatérhet, hogy feledtesse azt a tíz évvel ezelőtti próbálkozást, melyben a klumpás nyomozónőből borongós tekintetű asszonnyá ért Veszprémi Lindát egzisztenciális problémákkal szembesítette (ezek közül a…..
Szinte már menetrendszerűen jön a TorrentFreak éves listája a legtöbbször letöltött filmekkel (lásd még 2011 és 2010 hasonló listáját!), amely a biztos befutók mellett kínál egy-két jókora meglepetést is. helyezésfilmcímletöltésvilágszintű…..
töklámpa 2012.12.28 14:19:15
@Gery Greyhound / project eleven: "tehát a minőségi képre és a minőségi eredeti nyelvű hangra továbbra sincs túl nagy igény még ingyen se, ami szerintem szomorú."

Légyszíves linkelj be egy oldalt, ahonnan FullHD-s tévét, vagy monitort lehet letölteni ingyen :)

Egyébként nem értem, miért gondolják azt, hogy letöltés=torrent. legalább ezer rapidshare féle oldal létezik.
Elsőre azt gondoltuk, hogy sajtóhuba látható az óriásplakáton, de aztán a Telenor oldalán is ugyanez fogadott. Még nem sikerült utánanéznünk a technológia sajátosságainak, de bizonyára ott van a kutya elásva: Érdekes Telenor óriásplakátok kezdtek feltűnni a metróban. A…..
Eszter azonosíthatatlan úszó tárgyat talált a grapefruitos Hohes Céjében. Szerencsénkre több jó minőségű képen megörökítette. Meg ha már így felmerült, tudja valaki, hogy ki volt a béltisztítás istene? Íme levelem a Sió-Eckes Kft-nak, képekkel érzékeltetve azt a…..
töklámpa 2012.10.25 23:49:50
A CreativeAds megoldotta a mindenhová kirakott, közhelybajnok "Az ég kék, a fű zöld, az élet szép"-plakátok rejtélyét: ez a nemrég elindult RTL2 tévécsatorna frappánsnak szánt reklámkampánya. Nem tudunk sokat hozzáfűzni, legfeljebb azt hogy a régi L'art pour L'art-videókban…..
Filmdroid Bruce és Arnie akcióban 2012.08.11 10:00:00
Az akciófilmek szerelmesei már lélegzetvisszafojtva várják a The Expendables 2 bemutatóját. Amerikában már a jövő héten megnézhetik ahogy az öregfiúk mindenkit lezúznak. A közelgő premier miatt beleerősítettek a marketingbe. A héten már kaptunk egy videót amiben Sly egy…..
töklámpa 2012.08.12 12:10:28
Subba Subba Art: Dinnyefejek 2012.08.07 17:26:56
Még tart a dinnye szezon, lehet gyakorolni via..
"Fergeteges új évaddal várja a nézőket a Barátok közt" - írja az RTL Klub közleménye. A csatornán és a baratok.hu oldalon már futnak a beharangozó kisfilmek, "amelyek hol akciófilmbe illő vagy vicces, romantikus helyzetben ábrázolják az egyes karaktereket, vagy éppen készülő…..
Előfordul, hogy valaki kockáról kockára végignéz egy filmet, hogy minél tüzetesebben szemügyre vehesse a részleteket, esetleg lejegyzetelje a hibákat. Az előzeteseknél is hasonló a helyzet, bár ott már inkább a háttérben elrejtett utalásokra vadászgatnak. A youtube-ra felkerült…..
Egy kedves olvasónknak feltűnt, hogy a Rákóczi hídon készítés közben lefestettek egy félkész alakot az elhunyt Nemzet Szinészeit ábrázoló óriásfreskón. A félreértés hamar tisztázódott (részben): Raksányi Gellért portréja átkerült a tervezett balszélről a jobbszélre…..
 Guillermo Del Toro sok-sok ötlete és tervezete közül egy remake-et sikerült összehoznia, ami nem is annyira meglepő, főleg, hogy az utóbbi időben két marokkal osztogatják a millió dollárokat a feldolgozásokra, a többségében felesleges újragondolt verziókra.. Del Toro…..
addict A Pepsi bűvös száma 2011.12.22 10:18:00
Lefogadom, hogy még ti sem hallottatok a világhírű kólamárka bűvös számáról, amely nem más mint a 12939. Vajon rá tudtok jönni a reklámfilm megnézése előtt, hogy miért?Egyszerűen nem hiszem el, hogy a világhírű kólamárka 119 éves fennállása óta még senkinek sem jutott…..
A jövő év egyik leglátványosabb produkciójának ígérkezik a Csatahajó (Battleship) sci-fi akciófilm. Ugyan elvileg a közkedvelt társasjáték alapján készült az alkotás, de valójában nem sok köze lesz hozzá. Néhány csatahajó békésen úszkál az óceánon, majd űrlényekbe…..
töklámpa 2011.12.09 21:15:00
Gyé egy szinte mindennapos szivatás részese lett, amikor igent mondott a Citibank által telefonon felajánlott személyi hitelre. Kiderült, hogy mégsem kaphatja meg, de azt, hogy miért, semmilyen formában nem hajlandók elárulni:Lassan másfél éve vagyok többé-kevésbé elégedett…..
És igen, ide is eljutottunk: a Könyvhéten megkezdett Galaktika Arca Szépségversenyt a mai nappal megnyitjuk! A szavazás menete a következő: a bejegyzésben szereplő lányokat a sorszámukkal lehet megszavazni, kommentben, vagy itt, vagy a Galaktika facebook bejegyzése alatt,…..
Sajnos senki nem tudja hol van pontosan, de valahol az ismert Univerzumban léteznie kell egy ilyen fürdőszobának...
töklámpa 2011.05.26 11:12:15
@Dallas (a kitiltott):
Leia hercegnőt Leilának nevezni felér egy szentségtöréssel
Megírtuk korábban, hogy Hajós András is beszállt a Comedy Central bemutatja nevű stand up show-ba. Azoknak, akik nem voltak ott a műsor felvételén, vagy szeretnék kiélvezni a showman humorának minden finomságát, jó hír, hogy fellépése április 17-én adásba kerül. Hajós és…..
Subba WTF: Testnedv 2009.06.30 18:20:00
Biztosan nem gondolnátok, de van olyan poszt amit csukott szemmel írunk, majd aztán napokig nem tudjuk kiverni a fejünkből a látványt. Ez az alábbi is ilyen, és hogy nálatok még jobban üssön, csak a kép után írjuk le, hogy pontosan mit is láthattok. Sült tejberizs? Házi…..
Nyilván ez is részét képezi a mostani "Ugocsa non coronat" jellegű hozzáállásnak, miszerint az EU bekaphattya, úgyis mi adjuk az elnököt és majd megmutatjuk, hogy kell a dolgokat csinálni, mert nekünk Brüsszelből ne diktáljanak. Semjén Zsolt - teológus-szociológusként…..
A gyermekek fejlesztése felelősségteljes feladat, de szerencsére már a hipermarketek is ontják magukból a mindenki számára elérhető tudást. Alig 600 forintért különösen praktikus szavakat égethet az információra éhes ifjú paleontológusok tudatába: Kedves Homár! Találtam…..