Adatok
kristolda (törölt)
0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az ember életének korai szakaszában gyakran előfordulnak az „első”-k: az első átfordulás, az első felállás, az első lépés, az első fog, az első blogbejegyzés stb. Nekem 16-án volt az első hajvágásom. Mami vágta. Íme, az eredmény, klassz,…..
A sítúráról hazatérve és a megfázásból kigyógyulva ismét klaviatúrát ragadok. Azt hiszem, kezdem az elején. Március 6-án indultunk Ausztriába síelni. A teljes felsorolás helyett inkább csak annyit mondok, hogy majdnem a teljes kenesei csapat ment a (szokásos) évi…..
kristolda (törölt)
2010.03.23 11:33:34
igyekszem gyakrabban bejelentkezni. Ennek megfelelően beszámolok az elmúlt pár napról.Pénteken délután kilátogattunk kereszpapáékhoz. Finomakat ettünk, nagyokat játszottunk, kellemes este volt, Bori még a mackóját is odaadta nekem, ami nagy szó, legalábbis keresztanyu azt mondta,…..
A címben szereplő időszak a Gergely naptár szerint ez január elejétől február elejéig tartott. Lehet, hogy nem sorrendben és nem hiánytalanul írom meg a látogatókat, de azért igyekszem. A látogatások fő apropóját egy dátum, január 9-e adta, azaz az egyéves születésnapom.…..
kristolda (törölt)
2010.02.25 11:43:29
Tudom, hülyén néz ki, hogy a BÚÉK bejegyzés után, januárban egy „December” poszt következik, de megígértem, hogy beszámolok az év végéről. Nos, nagyjából a következők történtek:Fotózás, december 1.Rögtön úgy indult a hónap, hogy mamiék elvittek fotózásra,…..
Tudom, tudom, borszató, hogy eddig csak egy képre futotta ebben a hónapban, de ígérem, január első napjaiban részletesen beszámolok egész decemberről, a fotózástól karácsonyig.Addig is az alábbi képpel kívánok minden kedves olvasómnak nagyon boldog új esztendőt! ..
kristolda (törölt)
2010.01.03 23:10:59
Vasárnap reggel megint Jutka nagyi vigyázott rám. Ezúttal mamiék vittek át hozzá reggel, mert ők elmentek templomba. Úgy gondolták, hogy én nem érezném még jól maga, ezért "lepasszoltak". Mi nagyon sétáltunk nagyival és jót játszottunk, még a macskával is igyekeztem…..
kristolda (törölt)
2009.12.04 17:03:31
van, akinek erről egy tengerparti étteremben felszólgált soklábú állat jut eszébe. Van, akinek Cattani felügyelő (főszerepben Michele Placido). Papának az arcüregében lakott egy ilyen éveken át.Történt ugyanis, hogy papa horkolt. Nem kicsit, nagyon. Én csak kb. tíz hónapja…..
Ma vagyok tíz hónapos. Hurrráááá!!! Ja, és már van négy fogam!..
kristolda (törölt)
2009.11.10 11:59:51
Ez a bejegyzés nem rólam fog szólni és előre szólok, hogy csak annak ajánlom, aki szereti az amerikai focit, mert javarészt arról lesz benne szó. Történt ugyanis, hogy apa néhány barátjával elhatározta, hogy kiutaznak Londonba megnézni egy NFL meccset. No, de ne szaladjunk ennyire…..
kristolda (törölt)
2009.11.09 11:54:35
Elég nagy vendégjárás volt az elmúlt napokban. Még múlt hét vasárnap jöttek Ricsiék papát köszönteni, nameg természetesen a keresztfiukat (~engem) meglátogatni.Benő már igazi nagyfiú, Guszti pedig a legnagyobb csibész, akivel eddig találkoztam, szóval szerintem jól kijövünnk…..
kristolda (törölt)
2009.10.27 15:48:31
Még kedden vendégségben voltunk Borcsiéknál. Borcsi papája ezer éves cimbi édesapámmal és a mamiék Borcsi keresztszülei. Bár kicsit késő volt és fáradt is voltam, nagyon jót játszottunk, volt egymás játékának elvétele, hajhúzás stb., azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy…..
kristolda (törölt)
2009.10.10 22:22:58
kristolda (törölt)
2009.10.20 11:24:29
kristolda (törölt)
2009.10.22 11:55:43
@Spory: na jól van bocsesz csak már elvonási tüneteim voltak:)szépséges hosszú hétvévégét nektek és ha minden igaz szerdán találkozunk:)mellesleg felvetődött a gondolat,hogy lassan elkezdhetnénk a közös zsúrt szervezni.mit gondolsz?megtisztelnél minket orsikával:D
Pár nappal ezelőtt, egészen pontosan augusztus 27-én két jeles eseménynek is örülhetett a kis család. Mamiéknak ugyanis a 4. házassági évfordulójuk volt, nekem pedig az első névnapom. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy azért hívnak Gáspárnak, mert ezen a napon házasodtak…..
kristolda (törölt)
2009.09.17 14:02:35
Mint írtam, kedden mentünk vendégségbe Ginusékhoz, ahova szintén jöttek Marcsikáék is. Az csak ott derült ki számomra, hogy Mártiék és Zsuzsiék is hivatalosak voltak a partira. Így aztán összegyűlt az egész "csapat". (Egyedül Kristóf hiányzott, ő nem tudott jönni.)…..
kristolda (törölt)
2009.09.11 20:42:48
Szombat óta itt nyaralunk Sárváron a Danubius Hotelben (Spa Wellness Health Resort Whatever). Nem, mamiék nem nyerték meg a lottó ötöst, ez olyan SZOT üdülés, azaz lehetett pályázni turnusokra a szakszervezetnél, a papa cégénél, és aki jóban volt a szakszervezetissel, az nyert és…..
kristolda (törölt)
2009.09.11 20:40:12
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Kérlek nézd meg a noteszodban,hogy mikor értek rá, jó lenne már találkozni!!!!!