Regisztráció Blogot indítok
Adatok
The Big Tourist

0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
marsbéli krónikák A huhogók 2014.02.05 16:28:48
Nem, nem a film. Hanem az a személy - jellemzően nő -, aki reflexből, gondolkodás nélkül elkezdi sötét színekkel ecsetelni a jövőt, ha azt mered mondani, hogy szerinted egyre jobb az életed, ahogy a gyerekek egyre nagyobbak. Na, majd meglátod, ha kamaszodnak! Jaj, pedig ez már csak…..
The Big Tourist 2014.02.10 19:22:11
@zsuzsibuvar: Igen, a bébiszittelés egy speciális helyzet, mert nincs túl sok magánszférád. A gyerekkel nem mertem túl szigorú lenni, mert ki vagyok én. Ezért aztán a fejemre is nőtt.
Viszont amit fentebb írtam, nem csak rám vonatkozott, hanem hogy akkor közelről láttam kisgyerekes család életét, és nem volt az a mézi-mázi. De azt hiszem, nálam a gyerek utáni vágyat nem csak a megfelelés motiválta, hanem a saját szar gyerekkoromat gondoltam általa kompenzálni valahogy. Amiután kicsit rendbe raktam magam, már nem vágytam annyira a gyerek után.
Két teljesen más dologról akartam írni, a bányászati múzeumról meg a férfi-nő egyenlőségről, de ezekről majd később. Viszont elárulom, mi a legnagyobb hazugság, amit a gyermekvállalásról valaha hallottam: az a kérdés, hogy "és, átalussza már az éjszakát?" A kérdésben…..
Ma folytatódik Ravis írországi története, amit ott hagytunk legutóbb abba, hogy párjával megérkeztek Galwaybe és nekiálltak munkát keresni. (Ha valaki szívesen felelevenítené az első két posztot, az ide és ide kattintva teheti meg.) Ma kiderül, hogyan sikerült felkészülni egy…..
Határátkelő Azért sem adom fel! 2012.12.19 06:58:00
Tartok tőle (mi több, a számokat elnézve tudom), a mai történet nem egyedi, éppen ezért annyira szívbemarkoló. Szerzője egy házaspár hölgytagja, akik életük azon szakaszában vannak, amikor az elmúlt évtizedekben fáradságos munkával felépített egzisztenciát kellene…..
Régen szórakoztam már ilyen jól egy alapvetően nehézkes témáról olvasva, de Krisztián írása nem csak informatív, hanem igazán vicces is, úgyhogy melegen ajánlom. Nem csak a Németországba költözőknek, hanem mindenki másnak is, mert az alapelv (az ügyintézés útvesztői)…..
The Big Tourist 2012.12.05 09:12:07
@Krisztina Kőhalmi: Tőlünk nem kértek munkaszerződést, valójában azt sem tudjuk, melyik hivatal intézte, szerintem amikor a lakcímet bejelentettük, ők továbbították, mert egyszer csak megérkezett a postán.
A mai írás számomra a beilleszkedés néha rendkívül nehéz és bonyolult folyamatáról szólt, éppen ezért egy tulajdonképpen egy nagyszerű küzdelem krónikája. Zs. írásának helyszíne Németország, de valami azt súgja, sok más hely is lehetne. „Ha nagyon az elején akarom…..
The Big Tourist 2012.11.12 19:12:17
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ezt az írek is megcsinálják. Akkor is, ha épp zajos a vonal, és nem hallom jól, nagyon idegesek lesznek. Ha az ír kolléganő kérdez vissza háromszor, semmi gond.
Olyan is volt, aki a nevét sem akarta elismételni, csak kapcsoljam a főnökhöz. Persze név nélkül a főnök nem veszi át a vonalat. 5 perc vita után, ahelyett, hogy még egyszer elismételte volna a nevét, kénytelenek voltunk elbúcsúzni egymástól.
The Big Tourist 2012.11.12 19:18:44
@hagyma: :)))))
Attila magyarországi magyarként döntött úgy, hogy vállalkozást indít Erdélyben, és a dolog működik is. Más kérdés, hogy a román rendszámú autó a határ magyar oldalán néha okoz nehézségeket... Romániában az infrastruktúra rossz, az adóhatóságnál alkudni lehet…..
The Big Tourist 2012.11.08 17:11:31
@bpetya75: Nahát! De miért változtattál nevet?
The Big Tourist 2012.11.09 23:25:12
@bpetya75: Ebben most már csak az az érdekes, hogy bennem két különböző karakter jelenik meg a nevek mögött. Vagy tényleg másképp írsz, vagy ennyire számít egy név.
Én is jártam már úgy, hogy a régi nickemet nem tudtam használni, mert foglalt volt, viszont nem emlékszem a jelszavamra, így kénytelen voltan újat kitalálni.
Manapság vannak már olyan szolgáltatások, amik tárolják az ember jelszavait, és mindenhova egy biztonságosnak mondott szerveren keresztül lehet belépni.
Határátkelő A CNN-kaland 2012.11.08 09:46:00
Megkereste a blogot a CNN (igen, az, az amerikai hírtelevízió), mert egy sorozat keretében keres londoni határátkelést tervező embereket. Az angol nyelvtudás (érthető okokból) fontos, így a levelet is változtatás és fordítás nélkül adom közre. Benne van minden lényeges…..
The Big Tourist 2012.11.08 18:02:13
@Nyulz of the World: Igen. Vannak ugyan halvány másolatok, sőt az utóbbi időben egészen sokan írnak a stílusában, de az igazit nem lehet lenyomni :)
The Big Tourist 2012.11.08 17:02:29
@Sanyi9: Norbi unokatesója Írországban dolgozik az új Silicon Valleyban. Nem is értem, Írországi beszámolók miért nem jöhetnek? Az is megfelel a feltételeknek.

Amúgy ez a telefonnal rögzített videoanyag az RTL ajánlatában is benne volt, elég feltűnő a hasonlóság.
The Big Tourist 2012.11.08 17:28:25
@tableno: Jaa, tényleg... egészen szomorú lettem.
De az tényleg "jó" hír, hogy megint lesz egy összefoglaló a lúzerekről, és hogy hogyan ne induljunk el, stb.
András komoly dilemmával küzd és megtisztelte a blogot azzal, hogy tanácsot kért. Talán nem is megszokott az úticélja, hiszen Székelyföldre költözne. „Sokan írtak arról, hogy nem anyagi okokból távoznának, hanem a normális(abb) élet reményében. Ez engem is motivál,…..
Kalandvágyból indult neki mai szerzőnk, Péter és párja, először Írországnak, majd Angliának. Kalandból ki is jutott nekik, miközben rájöttek, hogy az írek szimpatikusan nacionalisták, és nem nagyon van bürokrácia, míg az angolokról néha leszakad az álarc. „Nagy…..
A mai poszt szerzője kis túlzással bejárta a fél világot, jelenleg egy dél-afrikai építkezésen dolgozik. Még 5 évet húzna le külföldön, hogy megteremtse leendő családjának az anyagi biztonságot. Most szóljatok hozzá! :) „Én sokakkal ellentétben kifejezetten a pénz miatt…..
The Big Tourist 2012.10.24 15:46:32
@Rui Blaaz: Szia, nálam nem működik ez a link, milyen kulcsszavakra szűrjek, hogy rátaláljak? Írnék ennek a Krisztiánnak, kiváncsi vagyok, tényleg ő írta ezt a posztot?
The Big Tourist 2012.10.25 17:35:34
@koko02: Szia, köszi, de én a Krisztiánnak szerettem volna írni, hogy ő tényleg te vagy? :)
The Big Tourist 2012.10.25 19:26:03
@koko02: Ez igent jelent? Végigolvastam, de nem volt egyértelmű. Miért lett a profil törölve a Linkedinen? De végül is nem annyira fontos, hogy igaz-e a poszt, mert a hozzászólások elég jók ahhoz, hogy kompenzálják, és érdekes maradjon a Határátkelő.
Mai szerzőnk egy München melletti kisvárosból írt, ahol szakácsként dolgozik. Az odáig vezető út kissé zaklatott volt, de a jelek szerint Zsoltnak lassan sikerült révbe érni. Lássuk, hogyan! TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és…..
A mai írás körül alighanem ismét lesz némi vita, mivel Kockabogaras szembemegy az általánosan elfogadottnak vélt nézettel (az egyszerűség kedvéért hívjuk sztereotípiának...), mely szerint az angolok lusták lennének és azt állítja, a magyarok túl sokat panaszkodnak és…..
The Big Tourist 2012.09.12 14:53:33
@váj mí: Egyetértek, nem szabad általánosítani. De az is egy tájékozódási segítség. Ha 10-ből mondjuk 8-szor ezt tapasztalom, akkor előnyösebb nem próbálkozni még nem tudom hányszor.
A poszt lényeges szerintem, hogy ha valaki lusta, ne állítsa be magáról, hogy milyen szorgalmas. Avagy az önteltség nem egyenlő a magabiztossággal, mert sokszor túlértékeli saját magát.
Ezt ismeritek, hogyan kategorizálják egyes népek az egyes országokat?
www.businessinsider.com/mapping-stereotypes-europe-us-2011-9?op=1
The Big Tourist 2012.09.12 15:35:11
@péniszirigy feminista szűz strihkurva: Hűű, az aupair példádról jutott eszembe, amikor Írországba készültem bébiszitternek. Ne tudjátok meg, mennyi félretájékoztatást olvastam magyarok tollából a fórumokon. A leggyakoribb hozzáállás ez volt: "ide már ne gyertek, telítődött a piac, nincs munka. Felsőfokú angol nélkül nulla esélyetek van, én négy szót tudtam angolul, de nekem szerencsém volt, mert én ilyen baromi mázlista vagyok, de ez senki másnak sem sikerülhet."
Nem egy helyen olvastam ilyen hozzászólásokat. De a munkakörülményekről, fizetésről is nagyban mentek a ferdítések.
The Big Tourist 2012.09.12 15:56:17
@péniszirigy feminista szűz strihkurva: Hát én mást tapasztaltam. Eleve 160 eurót fizettek egy hétre, vittek kirándulni mindenfelé az országban és külföldre is. Angolul nem árt gagyogni, de nem kell felsőfok más álláshoz sem. Takarításhoz pláne, de irodai munkához sem feltétlenül (vannak ismerőseim alátámasztani).
Barátnőm au-pairként 200 eurót kapott hetente, plusz nyilván teljes ellátás, repjegy haza, lakás. Később kiköltözött alberletbe, és napi 8 órára járt a családhoz, heti 400-ért, ha jól emlékszem, plusz biztosítás, adó és kajálni is ott kajált.
Ehhez képest a neten 50 eurókról lehet olvasni, állást nem lehet már találni, csak az aktuális hozzászólónak sikerül mindig valamilyen óriási szerencse (meg tehetség, csodálatosság stb) folytán. Mindezt 2007-re kell érteni, mert akkor olvasgattam erről sokat.
A mai poszt érdekessége, hogy (némi túlzással) egy „második generációs" határátkelő írta. Vanda ugyanis hét éve, 13 évesen került ki édesanyjával Angliába (igen, ismét egy angol poszt, most figyelmeztetek mindenkit, akit nem érdekel, hogy ne olvassa tovább...), azaz…..
The Big Tourist 2012.09.07 14:19:22
@jewel79bp: "Na de a többség átlagos, egyszerű, tisztességes munkát szeretne és tudna is végezni - róluk sosincs szó, mert egy egyszerű titkárnőként, irodistaként elhelyezkedni nagyon nehéz külföldön mindenhol."

Ajánlatos az adott országban tanulni, nagyon értékelik mindenhol a helyi diplomát. Nem feltétlenül 5 éves egyetemi képzésre gondolok, hanem bármilyen tanfolyam, utánképzés megteszi.
Kicsi Ház A DIY blogger fiaskója 2012.09.03 12:23:26
Előfordul, hogy az ember lánya túlbonyolítja az egyszerű dolgokat. Megnehezíti az amúgy könnyű dolgát. Vakvágányra fut és elbukik. Ez még egy DIY bloggerrel is megtörténik néha. Jó néhány felesleges munkaórával, feleslegesen kifizetett anyagköltséggel tanulja meg, hogy…..