Adatok
Krux
0 bejegyzést írt és 265 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Azt, hogy hogyan, már jeleztem egy párszor – fegyelmi okból úgy baxxtak ki a főiskoláról, hogy a lábam sem érte a földet. Amúgy meg soha egész életemben eszem ágában sem volt katonának lenni, én is – mint minden értelmes ember – őszinte szívvel a hátam közepére sem…..
Krux
2011.11.21 15:51:50
Te Szögyi! Már nem az első eset, hogy rossz fényben tünteted fel a tanszékvezetőket. Ennyire mély nyomokat hagytak benned?
Julius Jacob von Haynau táborszernagy Magyarország történelmének legsötétebb figurája, és ámbár katona volt, a Milstory hasábjain nem találkoztam még vele. Most sem róla írok, csak a nevét kölcsönzöm. Az alábbiakban szereplő Haynau tehát már egy másik korszak szülötte,…..
Krux
2011.10.17 09:32:16
@Kelempájsz: Tisztában vagyok vele, hogy a fogadatlan prókátornak hol van a helye, de Tiboru azért javította át a "súlyosbító" kifejezést, mert a mai terminológia szerint már nem az a használatos. Haynau régen tanulhatta a szakmát, ha egyáltalán tanulta. Biztos vagy benne, hogy hadbíró volt? Nehezen tudom összeegyeztetni a hadbírók tevékenységét azzal, hogy a bevonulás előtt lekáderezték a katonákat. A kis szürke zsebben cipelése is inkább műkedvelőre vall.
BigJoe folytatja határőr-elbeszélésfolyamát. A mai részben olvashattok titokzatos ojjektumokról, egy még rejtélyesebb csatornafedélről, az őrszolgálat apró nüanszairól, továbbá arról, hogy hogyan kell egy lélektaktikai/pedagógiai rajtaütéssel fokozni az átlag (vagyis alvó)…..
Krux
2011.10.16 21:16:13
@sprinkler: Az általad említett Pacsek "az" a bizonyos Pacsek volt?
Megfelelő pillanatban a megfelelő vezényszó. A katonaság egyik alapelve ez, amit könnyű akkor megtenni, amikor szabályos mederben folynak a dolgok, de amikor homokszem kerül a gépezetbe... – írja Szögyi, s mai posztja olvastán együttérzően (és hevesen) csak bólogatni…..
Szögyi mai története annyira komplex, amennyire csak lehetséges: van benne alkohol (bőven), külföldi bajtárs (egy fő, de legalább bevállalós), művészeti alkotás (szabadtéri szobor), sőt, majdnem (gruppen)szex is. Hát kell ennél több egy eltávon levő katonai főiskolásnak?Mikor…..
Krux
2011.10.05 09:08:37
@szögyi: Érdekes... Ilyen szobros történetem nekem is van, csak az Ady volt és Gyula városában, de a közös nevező az, hogy már én sem voltam szomjasnak mondható. Fontosnak tartottam éjfél felé Bandikát átölelni és fennhangon mondani az elbocsátás szép üzenetét. Bíztam benne, hogy elég messze vagyunk Miskolctól, és nincs olyan ember, aki ismerhetne, ergo nem kell viselkednem. Tévedtem.
Krux
2011.10.06 11:45:46
@Adani: 2007 vagy 2008 decemberében. Már nem emlékszem pontosan. A szobor - emlékeim szerint egy mellszobor - nem messze van a román templomtól.
Örvendetes, hogy még most, a háromszázadik katonasztori felé közeledve is vannak új húsok, akik csatlakoznak a Milstoryblog szerzői gárdájához. Bajtársiasan üdvözöljük tehát Estvánt, aki a bevonulásával és első napjaival kapcsolatos (11 és fél éves) emlékeit osztja meg…..
Krux
2011.09.26 13:06:50
@Adani: Egyáltalán nem egy mondat volt. Nálunk én voltam az előmondó, bár olvasni kellett, meg kellett tanulnom kívülről is. Btw anyám éppen az elmúlt napokban állt elő az egyetlen olyan fényképpel, amelyiken egyenruhában vagyok, és ippeg az eskü szövegét mondom. Megállapítottuk, hogy a fiam, meg én tök egyformák voltunk az "olyan" idős korunkban. Hogy mit össze nem röhögtem magamon...
BigJoe tudományos alapon tárgyalja a szívatás típusait. Szerzőnk szerint ezek a következők: - Végeztessünk olyan munkákat a kopaszokkal, amit mi nagyon nem szeretnénk megcsinálni. Az sem baj, ha közben gyorsabban telik az idő.- Ritkán előfordul „nevelő” célzatú…..
Hát a gyengélkedő is egy más világ. Elkülönített rész az elkülönített részben, állam az államban. Senki ne abból induljon ki, amiket első világháborús filmekben látott, tehát nagy hodályokat, nyöszörgő, a reinkarnáció szélén álló emberekkel, már minden mindegy…..
Krux
2011.09.12 19:25:39
Krux
2011.09.13 09:02:37
@franta: Köszi, így már a helyére tettem.
Szögyi mester – a tőle megszokott terjedelemben és stílusban – ma arról nosztalgiázik, hogy milyen is volt, amikor a rettegett (megvetett?) VÁP (azoknak, akik nem voltak katonák: katonai rendészeti járőr) ideiglenes tagjaként szolgálta a (Nép)köztársaság…..
Krux
2011.08.15 21:20:42
@Szalacsi_Dezső: Felejthetetlen alakítása volt a III. előadóban, amikor az ujjain egyenként számolva felsorolta - fejből - az összes NATO-tagállamot. A probléma az volt, hogy eggyel több jött ki a végén. Neki ugyanis nem tűnt fel, hogy úgy sorolta, hogyaszongya "... BeNeLux államok, Hollandia,... stb.".
Ki hinné, hogy egy olyan katona, mint Jani2 (akiről tudjuk, hogy mozigépészként futott be szép karrierívet) a fogdaőri szolgálatot is felpróbálta..? Erről az időszakról osztja meg velünk emlékei egy részét. Főiskola után 16 hónapra az MN keblére fogadott, ez úgy 1978-1979…..
Krux
2011.08.11 17:42:56
@szögyi: Ha már megszólítottál...:-)Korábban utaltam rá, hogy a tiszti fogdában azok a honvéd- és rendőrtisztek, akiknek kedvük és elég sok idejük is volt, dolgozhattak a laktanyában, ilyen-olyan beosztásokban. A ruházatuk sima katonai gyakorló volt, rendfokozatot senki nem viselt. Egyszer a kapun nyomtam a szolit, amikor Bp. helyőrség ügyeletese teát akart inni - a franc a belébe - és engem ugrasztott a tiszti étkezdébe, hogy hozzak onnan neki. Nagyon nehezemre esett, mivel messze volt az étkezde - kb. 100-150 méterre - ezért kisség durcásan nyitottam be. Ott két 40-45 körüli tisztifogdás ült, csak az egyiküket ismertem, róla tudtam, hogy rendőr. Köszöntem illendően, hogy "Szevasztok", azok hasonlóan fogadták, majd mondtam a rendőrnek, hogy "Adjál már lécci egy köcsög teát ennek a hülye f@sznak, mert megszomjazott!" Ő nevetve felállt, kimérte a teát a kancsóba, majd ódaszólt a társának: "Hallod, hogy milyen véleménnyel vannak rólatok?" Az nem szólt semmit. Kiderült, hogy "civilben" honvéd alezredes volt. Csak egy kicsit éreztem magamat kényelmetlenül...
Bedrock kolléga közel húsz éve intett búcsút a Honvédségnek, de az olyan emlékek, mint a gránátdobás, a lövészetbiztosítás vagy a menetgyakorlatok, a mai napig élesen élnek benne. És ezzel az érzéssel – többen vagyunk itt rá tanúk – abszolút nincs…..
Tiberian barátunk olvasgatta a Milstoryblog oral history-fejezetét (azért reméljük, nem csak azt!), és kedvet kapott ahhoz, hogy további, második világháborús történetekkel gazdagítsa blogunk kollektív emlékezetét. Bízunk abban, hogy lesznek még nagyapás sztorik!…..
Proletair kolléga a mélységi felderítők egy újabb, városi körülmények közepette lebonyolított taktikai műveletéről ad beszámolót, melynek során – a valódi, nemes magyar katonahagyományoknak megfelelően – nemcsak italozásra, hanem kulturális programra is sikerült…..
Krux
2011.05.30 22:29:40
@Rókakígyó: A hetvenes években az akkori Jóbarátot - a Bródy Sándor utcában - a tősgyökeres egriek Szantofernek hívták. Állítólag ez volt az eredeti neve.
Szögyiről szerintem már mindenki tudja ezen a 93 ezer négyzetkilométeren, hogy annak idején mindent kipróbált, ami a zöld egyenruhával akár csak távoli köszönőviszonyban is van. Mai posztjában katonaévei kapuszolgálati mozzanatáról emlékezik meg. Minden csapatsport…..
Krux
2011.05.25 22:15:44
@szögyi: Privát ment.
Hegyhátsál egy kis falu Vas megyében, nem messze Zala megye határától. Az első okleveles említése 1366-ból származik. Lakóinak száma 2008-ban 153 fő volt a Wikipédia szerint. A Zalaegerszegen szolgáló katonák számára ez a település azért volt fontos, mert a falu határában…..
Krux
2011.05.23 21:55:34
@Szalacsi_Dezső: Hetek óta el vagy tűnve Tökibogyó! Ennyi ideig tartott megtalálni az új irodádat?
Krux
2011.05.24 08:43:12
@proletair: Az infarktus a minimum, amit egy PKM ki tud váltani az emberből! Egy hasonlót én is elkövettem egyszer, amikor az öreg századunkat kvázi "harcászati" gyakorlatra rendelték. Félve írtam le ezt a szót, mert az, amit mi ezen a címen elkövettünk, a megcsúfolása volt annak, amit katonaságnak neveznek. Kb. olyanok lehettünk, mint amikor egy harckocsis alakulatnak kell minden próba nélkül, egy államfői fogadást előadni a Parlament előtt. Lehet, megírom egy önálló posztban.
Mai (friss hús) szerzőnk Lala, és arról híres, hogy 1973 októbertől 1975 októberig ő volt Pápán a 4406 oldalszámú MiG-21 MF (96) típusú vadászrepülőgép sárkány-hajtómű sorszerelője. Élményeit itt írta meg négy fejezetben; most csak egy részletet ragad ki, melynek…..
Furcsa dolog a nosztalgia – kezdi ZöPö a mai posztját, majd így folytatja:Képes utólag megszépíteni olyan emlékeket, amelyek a maguk idején egyáltalán nem tűntek olyan kellemesnek vagy éppen felejthetetlennek. Ilyen a sorkatonai szolgálat emléke is. Nem kell messzire menni,…..
Krux
2011.05.08 10:55:40
@sirdavegd: @Rókakígyó: A zsivlám gyárilag úgy van szerelve, hogy mindennek nekimegy. Esett már áldozatul - sajnos - repülni tanuló rigó, rozsdafarkú, zöldike, postagalamb, továbbá a szomszéd rántani való csirkéje, de valamelyik reggel sűrű farkcsóválás közepette egy hatalmas kanpatkányt apportírozott. Én majdnem elhánytam magamat, ő meg várta a dícséretet.
Krux
2011.05.08 20:09:24
@szögyi: Kezdő korában az enyém is elérzékenyült a meglőtt nyuszi láttán. Hallgattam is érte rendesen...
Gondolom, azzal mindenki egyetért, hogy arról, hogy szülei milyen névvel látták el, senki nem tehet... SzaGértő barátunk a rövid, csattanós sztorik szagértője (hehe, milyen szellemes vagyok…), tehát nem meglepő, hogy mostani szösszenetének terjedelme sem haladja meg a 150…..
Krux
2011.05.03 19:04:58
@csaszi5: Ha már nevek, meg poénok, eszembe jut a szakállas vicc:
- What is your name?
- Yes. My name is Watt.
- What is your name?
- Yes. My name is Watt.
A katona több tekintetben is hasonlít az úttörőre kiscserkészre, és itt most elsősorban nem az antialkoholizmusra gondolok, hanem inkább arra, hogy ahol tud, segít. Proletair ma kivételesen nem hadgyakorlatról, túlélésről és ejtőernyőzésről mesél, hanem egy olyan mozzanatról,…..
A járatlan olvasó most bizonyára a lelátókon izguló, harsányan drukkoló közönségre gondol, akik különböző pénzösszegeket tesznek fel egy-egy befutóra. Sajnos, a laktanyákban ilyesmire nem igazán kerülhetett sor. Kelempájsz barátunk az alábbiakban egészen másfajta…..
Papírzsepi barátunk (aki amúgy a Lemilblog legfrissebb szerkesztője) itt, a Milstoryn is bemutatkozik. Mindjárt egy olyan történettel szolgál, amely egyfelől családi vonatkozással is bír, másfelől a nemzetközi fegyverbarátság új dimenzióját villantja fel, harmadrészt pedig a…..
Krux
2011.04.19 18:17:11
@szögyi: Szíves engedelmeddel folytatnám az elkorcsosult változatok felsorolását: ügyvédből ügyész... :-)))
Optika barátunk ma egy vegyes csokorral jelentkezik, amelyben tényleg minden van, akárcsak egy szupermarketben: tűzakadály, szabielhalasztás, háromnapos szolgálat, de arról a (nem túl nagy) rejtélyről is fellebben a fátyol, hogy honnan örökölte a nickjét… 72 órás…..
Krux
2011.04.15 10:49:30
@Krux: a végéről a "volna" szó törlése kéretik...
Krux
2011.04.15 10:51:34
@Szalacsi_Dezső: Hogyan lehet valamit helyesírással mondani? Valahogyan úgy, ahogyan pl. tájszólással gondolkodni? :-)))
Krux
2011.04.15 13:48:26
@Optika: Köszi, így már érthető. Szóvá akartam tenni, hogy a derékszíj színe - azaz a kopottsági állapota - meglehetősen öreg katonára utal, egy táposnak még fakóbb a derékszíja.
Szögyitől eddig jobbára szolnoki és pécsi történeteket olvashattunk. Mai posztja a lángoktól ölelt egy újabb szegletébe, Nyíregyházára kalauzolja el azokat, akik arra kíváncsiak, hogy hogy lett egy szépreményű repülős hallgatóból hazai pályán játszó mezei nyúl –…..
Hiripiri kolléga belépőjét olvashatjátok, amely pont 23 évvel ezelőtt, egy „baráti” ország hadseregében történt apró kis momentumot elevenít fel. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ugye katonaként mindannyian álmodtunk arról, hogy valamelyik vadbarom akkor kezd el…..
Krux
2011.03.30 11:31:21
Krux
2011.03.31 09:00:10
@Szalacsi_Dezső: Szerintem ne a lustaságra fogd! Megírtad te azt már, méghozzá két külön történetben. Az egyiknek az a címe, hogy "Beszervezésem története", a másiknak meg az, hogy "Kádár kéme voltam".:-))) Egyébként komolyra fordítva a szót, az egyik tagja voltam annak a bíráló bizottságnak, amelyik az első - vagy nagyon az elsők közül való - olyan PhD értekezést bírálta, amelyik az ilyen "kényes " kérdésekkel mert foglalkozni. A védésen nem az ilyenkor szokásos légkör uralkodott...
Szerencsére vannak jó memóriával rendelkező olvasóink/szerzőink is; Szalacsi Dezső kolléga nem feledkezett meg egykori felhívásunkról, s egy (pontosabban három!) személyes, valódi családi történettel (és két exkluzív, korabeli fotóval) örvendezteti meg az olvasótábort,…..
Krux
2011.03.28 12:47:30
@KATZE: A történtek idején százados volt, csak Dezső elintézte, hogy rendfokozatban visszavessék a káposztás ügy miatt... Már akkor is nagy kavarógép volt! Mármint Dezső.
Krux
2011.03.28 17:29:01
@Szalacsi_Dezső: Kevesen tudják, de Karcsi édesapja volt a kormányzó testőrségének a parancsnoka. Nekem mutatott gyermekkori képeket, együtt voltak lefényképezve. Karcsi - a H. M. iránti tisztelete okán - azért ment el az egyetem elvégzése után tengerésznek, mert annyira felnézett a "Főméltóságú Úrra". Mindig csak így emlegette, úgy, hogy per Horthy, soha. Érdekes élmény volt beszélni vele.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz