Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gualpshy

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha megkérdeznék az embereket, hogy melyik a család büdzséjét legjobban megterhelő hónap, a gyerekesek valószínűleg a szeptembert raknák az első helyre az iskolakezdés miatt, a nagy átlag pedig a karácsonyi felkészülés okán a decembert jelölné meg. A nyári hónapok valahogy el tudnak sunnyogni, a…..
Gualpshy 2018.08.08 14:37:40
@ogli dzsí: Nem szeretnék az író védelmére kelni, de írta is hogy érzés nem pedig tudományos alapokon nyugszik az írása. Teljes mértékben egyetértek vele és nálam már az érzés számszerűsíthető is. Párommal jól keresünk és egyértelműen kimondható hogy a KSH által alapul vett fogyasztói kosár koránt sem a mi kosarunk. Az elmúlt 8-10 évben a fogyasztói kosarunk nem változott, ugyanazokat a termékeket vásároljuk, na és itt le is ragadnék egy kicsit. 8 évvel ezelőtt - és ezt most nem politikai alapú kijelentés, csak egy intervallum kezdetének a megjelölése - a hétvégi nagy bevásárlást olyan 14-15 E Ft-ból megoldottuk egy helyen - ebbe tisztítószereket nem vettem bele, mert az ugyen nem heti rendszerességű -, volt benne minden ami szem-szájnak ingere: az alapvető fogyasztási cikkeken kívül - és nem az alja hanem középkategória vagy felette - olasz kv, füstölt lazac, osztrák csoki, zöldség-gyümölcs - nem csak idény -, hús, 100 %-os nem saját márkás gyümilevek...és még akkor a pénztárnál még cigit is lehetett kapni, abból is bement még 2 dobozzal. Na ma ez olyan 20-22 E - és gyümiléből már nem 4-5L mint korábban hanem csak 1-2L, de már a húst és a z-gyümit nem ott veszem meg a satnya minősége miatt, hanem a piacon, ahol még elmegy 5-8 E és még cigit nem is vettem, de utóbbi egy teljesen más kérdés. Szóval a 14-15 áll szemben 25-30-al, és ha már egy kis számisztika, ha az elmúlt 8 évben évi átlag 3 % inflációval kalkulálunk, akkor az + 26,7 % - egyébként nem volt annyi www.calculon.info/inflacio.php leellenőrizhetitek, az oldal szerint 2009-2017 20,5 % volt a kummulált. Szóval egyszerű matematika mindkét értéket összeszorozzuk az alacsonyabb és a magasabb inflációval akkor a 14-15-re eredményként 17-19-et kapunk, de ez köszönő viszonyban sincs, ahogy fent írtam alaphangon 25-tel. Az ingatlanpiacot már nem is említem, a következőt csak azoknak ajánlom figyelmébe, akik a lakástulajdonosok ez irányú örömét próbálják belekeverni. Az árak növekedése csak akkor jó ha kisebbet, régebbit akarsz venni, vagy egyáltalán semmit. Ha venni akarsz pl. nagyobbat és ua. szintűt mint amiben jelenleg élsz, akkor már nem is olyan jó a helyzet, mert igaz hogy magasabb áron adsz el, de még magasabb áron fogod megvenni a másikat, és ha így nézed akkor már nem is áll mosolyra a szám, mert "az olló eléggé szétnyílt" - ez is saját tapasztalat pont most voltunk ingatlancserében -. Ha a lakásárakat nézem akkor ott az infláció bőven 100 % feletti, egyszerű példa. Van egy zuglói 52 nm-es társasházi lakás (2007-ben átadott), melynek akkori értéke majd 18 M - és ez már akkor nagyon magas nmárnak számított -, most 36 M-ért ment el, úgy hogy már 11 éves nem már nem új, csak újszerű, de most egy új a környéken 40-42. 2007-ben 21-22-ért 80 nm körülit kaptál, most 40 körül van egy új 50-es és 48-50 körül egy 80 nm körüli a környéken - és ez alatt nem a vasúti töltés melletti 500 lakásos monstrumot értem -. Csak ennyi hozzáfűzni valóm lenne, köszönöm a figyelmet!
Gualpshy 2018.08.11 20:35:19
@Szél Bernadett börtönben van már?: a kólás pl. azért nem jó, mert egyrészt
már régóta mantrázzák hogy mennyire egészségtelen és emiatt visszaesett a fogyasztása világszerte a "civilizáltabb" országokban. Szeretne a piacon maradni ezért a hatalmas profitból vissza kellett venniük - persze még így is megéri nekik -. Masrészt belekavar még az árába a különadó melyet ha jól emlékszem pont az említett időszakban vetettek ki rá sok más egészségtelen termékkel együtt. Találj vmi normál terméket melyen nem alkalmazták az éppen érzékelhető minőségcsökkentési trendet ami mostanság nagyon is jelen van nagyon sok területen. BTW a kóla még egy gondolatra: 90-es évek közepén Kanadában becsületkassza alapon lehetett a cukros leveket a szupermarketekben venni. Az üzleten kívül voltak elhelyezve, egy 12-es 1,5L-es pakkot 1.2 CAD-ért dobtak hozzád melyet az akkori kanadai bérek mellett állítottak elő és még így is megérte. De látom szeretsz keresgélni ezért szívesen megosztom veled a heti bevásárlasi listámat, ami mint említettem nem változott az elmúlt 10 évben - nem reklámnak szánom, de így lesz korrekt -:
- actimel 4-es pakk (korabban 3 pakk az utóbbi időben csak 2)
- müller joghurt (öntetes 4db)
- milli mia 4db
- pöttyös rudi (8-10-es pakk, 3-4 éve már nem)
- jogobella ivójoghurt (2db, talán ennek azára nem igazan mozdult)
- müller milch rise (most riso 2db)
- danone activia (4-es pakk)
- 2l tej (tartós, korábban milli, pár éve a magyar most templomokkal grafikázott)
- sajtok (3 db csomagolt karavan/ementáli/chedar, 1 db szarvasi mozzarela, 1db president és 1db tihany camambert, 20-30 dkg tömbsajt)
- lurpak vaj 1 db
- philadelphia krémsajt 1 db
A tej/vaj kivételével.mindnek ment az ára és ezzel együtt csökkent a térfogat)
- 100g-os csomagolt szalámik 2 db (most már leginkább csak 70-80g, ezek is összementek és az áruk szintén emelkedett)
- 100g-os érlelt sonka 1-2 db (serano, swarzwalder, ezek nem mentek össze de az áruk rendesen kiugrott)
- 100 g-os bacon 1db (nem sajátmárkás)
- 10 db-os "L"-es tojás (kizárólag magyar)
- zöldségek (koktél pari, californiai paprika, kigyóubi, lilahagyma, fokhagyma, azért nem írok mennyiségeket mert az már nem szupermarketes ahogy irtam már piac)
- gyümi (idény és exotic, pl.: nagy méretű mangót szinte mindig vettem veszek, most mézmangó néven fut a piacon, nagy méretű ananász e kettő tuti 2x áron van most mont korábban)
- 1 kg hús (hetente más, csirke/marha/kacsa de már ez is piac)
- 180g-os Vici füstölt lazac
- 250g-os davidoff őrölt kávé
- Lindt vagy korábban Cote'dor étcsoki 1 tbl
- Gyümilé (100-os rauch, sió, pfanner, happy day, ahogy írtam a vásárolt mennyiség már csak a fele a korábbinak)
- 4-5 db pékáru (barna-magvas/ciabatte/császárzsemle/sajtos stangil - az első és az utolsó is összement)
Aztán még vannak a nem állandóan jelentkező termékek ketcup/mustár/majonéz/BBQ szósz, lekvár, olivaolaj, gondolom h a fentiekből el tudod képzelni hogy nem az alját vettem és veszem meg). A cigit már nem is említem, mert az is dupla felett. Na ezeknek az árát meg korábbi méretét csekkolgasd és mond ki nyugodt szívvel továbbra is hogy megállja a helyét az évi 1,5% 2009-től napjainkig!
Amúgy autót 3-4 évente cserélek és ua típus ua felszereltséggel valahogy minden alkalommal vagy 20-30%-al lett csak drágább. De az ember elmegy nyaralni csak a Balatonra, hát mit ne mondjak...az a szállodai szoba ami nem érte el 20E-t 2009-ben az most karcolja az 50E-t / éj.
Furcsa dolgok történnek ezekben a napokban a világ legkülönbözőbb pontjain. Kim Dzsongun 2011-es hatalomra kerülése óta először hagyta el Észak-Koreát, hogy páncélvonattal Pekingbe látogasson. Nem csoda, ha tátva marad a száj, hiszen a saját rokonait is reggeli előtt akasztató diktátor meglehetősen…..