Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Badzsi

87 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
   Az első napunk az Olimpián elég zsúfoltan telt. Délelőtt megcsináltuk az utolsó aránylag nagyobb mennyiségű technikai edzésünket, majd megnéztük a stadiont belülről és délután ellátogattunk a Nike központba. Az este pedig a regenerációé volt.    Az…..
   Szerencsésen és aránylag zökkenőmentesen megérkeztünk Londonba. Az utunk a Syma csarnok mellől indult, ahonnan a MOB által szervezett busz vitt ki minket, atlétákat a Liszt Ferenc Repülőtérre, ahol később a Judo válogatott utolsó küldöttsége csatlakozott hozzánk.   …..
Egy következő interjú az Olimpia előtt, ezúttal a Csabai Mérleg soraiban:  http://www.csabaimerleg.hu/index.php?page=hir&hir_id=1991..
  Múlthét pénteken, júliust 20-án elbúcsúztattak minket, olimpikonokat Békéscsabán, az Ibsen házban. Nagyon kedves és szép műsorral kedveskedett a város az öt fiatal versenyzőnek: az egyedüli duplázó Böczögő Dorina tornász, akinek már második Olimpiája lesz Londonban,…..
Készített velem egy interjút a Hír6 hírportál, képekkel együtt. Az alábbi linken megtalálható: http://hir6.hu/index.php/cikk/65989/doppingolja_a_rajt_elotti_izgalom_baji_balazst..
   Parádés mezőnyben beigazolódott, hogy jó úton haladok. Annak ellenére, hogy különösebben nem készültünk fel erre a versenyre és tulajdonképpen fáradtan érkeztem ide a svájci Alpok közé, nagyon jól sikerült a verseny és szép reményeket állít az Olimpia előtt.   …..
   Sikeresnek mondható közel 2 hetet töltöttünk el dél Portugáliában, Monte Gordo-ban. Az Európa bajnokság után szinte az alapoktól kellett gyorsan felépíteni a formát, hiszen egy ilyen nagy verseny teljes mentális és fizikális igénybevételt jelent, ami után sok idő kell a…..
  Jó pár nap eltelt már, de még nem írtam semmit az Európa Bajnokság záró napjáról. Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Épp ezért nem is volt sok kedvem erről írni, hisz gondolat szintjén is nehéz volt ezzel foglalkozni. Nyilván…..
  Már Portugáliából, Monte Gordóból jelentkezem. 2 napos otthonlét után repültünk is tovább ide, hogy az Olimpiára történő felkészülés zavartalanabb legyen.   Sajnos nincs folyamatos internetkapcsolatom, úgyhogy csak ritkábban tudok jelentkezni és frissíteni a blogot. Pár…..
   Szerintem különösebb nagyképűség nélkül mondhatom, hogy Danival hoztuk a kötelezőt és biztosan tovább jutottunk a holnapi középdöntőbe.    Tulajdonképpen a teljes európai gátas mezőny felvonult a rajtvonal mögött, egyedül az angolok maradtak otthon, ők…..
   Elérkezett az utolsó nap a verseny kezdete előtt. A mai nap sem telt el eseménydúsan ami minket illet. Már tűkön ülve várjuk Danival, hogy végre futhassunk. Számolgatjuk a perceket, miközben nézzük a tv-ben a többiek versenyzését és a torkunkban dobog a szívünk, mert…..
Mivel a mai nap a pihenésé, illetve mert vannak olyan információk az atlétikával és a gátfutással kapcsolatban, ami nem teljesen egyértelmű mindenki számára, gondoltam elindítok egy olyan rovatot a blogon belül, ami ezeket a kis rejtelmeket mutatja be. Kezdeném egyből a…..
   A mai nap volt az utolsó lehetőség minőségi edzésre, amit meg is csináltunk Danival. A délelőttöt pihenéssel töltöttük, majd kora délután mentünk ki a pályára. Az időjárás eleinte nagyon szép volt, de aztán egyik percről a másikra megváltozott és eleredt az eső.…..
/Ezt a posztot tegnapra terveztem, de voltak problémák az internetkapcsolattal, úgyhogy csak ma tudtam feltölteni/    A hidegebb finnországi időjárásnak is megvannak az előnyei, ugyanis végre ki tudtam pihenni magam és édesen át tudtam aludni az éjszakát. Végre nem izzadtságtól…..
    Noha az Olimpiáról beszéltem arra még várni kell, mert most az Európa Bajnokság van célkeresztben. Olyannyira, hogy ma, azaz hétfőn már ki is utaztam a magyar csapattal Helsinkibe, Finnországba, ahol megrendezésre kerül ez a rendhagyó kontinensviadal. Rendhagyó, mert eddig EB…..
   Sok idő telt el az utolsó bejegyzésem óta. Véget értek amerikai kalandjaim és ezzel a blog frissítése is. Sokszor eszembe jutott, hogy folytatni kéne, mert történtek velem említésre méltó dolgok azóta, de mégsem éreztem úgy, hogy egy blogot meg tudnék tölteni velük.  …..
Sajnos a regionális bajnokság közel sem úgy alakult, ahogy azt én előre elterveztem és az edzéseredményekből jósolni lehetett. Az első nap a selejtezőt nagyon elszúrtam. Nem is a futás közben, hanem inkább előtte. A futás előtt nagyon sokat ültem és vártam a call room-ban…..
Ideális esetben az utolsó előtti, de lehet akár az utolsó is a soron lévő verseny. A nyugati regionális bajnokság, az eddigi legkomolyabb versenyem az államokban, amin holnap fogok rajtolni. A versenynek a Texas University, Amerika egyik legnagyobb egyeteme ad otthont Austin-ban. A város…..
Be kell, hogy valljam a semmit tevés haszontalanná tesz. Az iskolának ugyanis már egy hete vége és mégse írtam beszámolót a Big 12-ről. Ez csak az unalom rám ható kártékony hatása miatt van. Mondjuk volt mit csinálnom, mint például együtt lógni Jeffrey-vel, pihenni, aludni meg…..
A napom nehezen kezdődött nagyon, mert tegnap este csak nagyok keveset tudtam aludni. Valószínűleg azért, mert tegnap délután sikerült aludnom 3 órát, úgyhogy nem is voltam fáradt, de az legalább nagyon jól esett. Na mindegy szóval egy kicsit fáradtan indult a napom, de sikerült…..
Európában lassan elkezdődik a szezon, itt Amerikában meg lassan a végéhez érünk. A java még ugyan hátra van a fontos versenyekből, de már igencsak közel vagyunk a végéhez. Holnap állok rajthoz a Big12 konferencia bajnokságon. Azt követi majd két héttel a regionális bajnokság…..
Megkaptam a felvételt az egyéni csúcsomról, amit fel is töltöttem a youtube-ra.Az alábbi linken meg is lehet tekinteni:http://www.youtube.com/watch?v=Jl9B05n6fSEA legfontosabb dolgok, amiket kiemelnék a futásomból az a táv eleje, ami nagyon jól sikerült. Legfőképpen a rajt. Emellett…..
Nem nagyon szoktam foglalkozni a statisztikákkal, de néha, amikor fejlődök az eredményemben, akkor mindig kíváncsian nézegetem őket. Most meg pláne érdekes a szituáció, mert az NCAA nemzeti egyetemista bajnokságra majd csak a regionális bajnokságról lehet kijutni. Két nagy régió…..
Lassan vége a tanévnek. Történetesen ez az utolsó tanítási hét, jövőhéten már csak az utolsó vizsgák lesznek és vége is van a tavaszi szemeszternek. El telt nagyon gyorsan az idő és csak most döbbentem rá, hogy a sporton kívül nagyon kevés dolgot mutattam be a körülöttem…..
Ma végre jól sikerült minden. Azt még mindig nem mondanám, hogy tökéletesen, de teljesen jól. A körülmények teljesen jól alakultak. Az idő tökéletes volt a versenyzéshez, reggel egy nagyon bőséges és jó reggelit ettem és emellett még jól is éreztem magam, úgyhogy minden…..