Adatok
fikusz03
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Magyarországon akár százezres nagyságrendet is elérheti a pánikbetegek száma. A betegség felismerését megnehezíti, hogy sok esetben a betegek nem is gondolják, hogy pszichés eredetű betegségben szenvednek, hanem a betegség jellegéből fakadóan úgy hiszik, hogy valamilyen szervi…..
A dadogás eléggé közismert jelenség. Az már nem annyira, hogy mi a dadogás oka, illetve, hogy milyen módok vannak a gyógyítására, megszüntetésére. A dadogással három szemszögből szoktak foglalkozni. Egyrészt a logopédus, aki a hibásan kialakult beszédfolyamatot igyekszik…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nekem is volt pánikrohamom, hál'istennek csak tán 2szer. Párommal szakítottunk és én olyan rohadtul szar embernek éreztem magam, amilyennek soha azelőtt. Úgy éreztem én vok a hibás a kapcsolat befulladásáért, sőt a végén oda lyukadtam ki, h én nem tudok szeretni, következésképp engem sem lehet szeretni.Belőlem ez hozta ki. Borzalmas volt: kapkodtam a levegőt, begörcsölt mindkét kezem, iszonyúan szédültem, heves szívdobogás érzésem volt,ájulás környékezett.Zacskóból való lélegzés ezen a formán segít!!!!
Szerintem a dolog kulcsa: mindnekinek vannak rossz, pl.betegséggel, halállal kapcsolatos félelmei. A baj a pánik betegség esetén az, hogy ezek a bizonyos "rossz gonolatok" oly erősen fészkelik be magukat az ember gondolkodásába, h szinte állandóan ez jár a fejükben. És mint mindenkinek,a pánikosnak is időnként szokott fájni a feje, gyomra, hányingere van stb. A probléma ott kezdődk, hogy gondolatban a pánikos összeköti teste üzeneteit negatív gondolataival és egy láncreakció indul el ezzel. Sorozatos képzettársítások során utolsó gondolata, hogy közeledik a vég, meg fog hlni és nincs senki és semmi ami/aki segíthetne.És hiába ismétlődik mindig ugyan a szerint a forgatókönyv szerint a dolog (nevezetesen SOHA nem hány, nem lesz hasmenése stb), egész egyszerűen nem hiszi el, hogy ez nem így fog történni! Ezek az élmények végső soron szinte elviselhetetlen szorongást tudnak okozni. Szerencsésebbje "csak" bizonyos szituációktól fél- pl. tömegközlekdési eszközön való utazás- rosszabb esetben a generalizálódik a félelem és a beteg a végén mindentől retteg.
Szóval alapvetően hibásan rögzült gondolkodási sémáról van szó, amin a tapasztalat nem segít.
Sőt, szerintem a gyógyszer sem megoldás önmagában. Én kb. 1/2-3/4 évig éltem Xanaxon-és végülis nem attól gyógyultam meg. Hanem attól, hogy rengeteget gondolkodtam kudarcba fulladt kapcsolatomon,benne az én szerepemről és nagyon nagy erőfeszítések árán elértem, h legyen újra önbecsülésem, pozitívan (is) gondoljak magamra, kibékültem magammal és próbáltam változtatni rossz szokásaimon. Rengetegszer ismételtem ezeket magamban- és ha néha mégis megcáfoltam belső harcaim során magamat és felülkerekedtek bennem a "de"- vel kezdődő mondatok, csakazértis azt mondtam magamnak, hogy én jó ember vok, csak néha hibáztam!
Súlyosabb esetben nem mindig működik ez a fajta "öngyógyítás".Egy jó, pszichoterápiában, autogén tréningben jártas ember az, aki ezen betegség leküzdésében tud segíteni.
Bocs,a hosszú kommentért, de hátha tudok vele segíteni valakinek...