Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cekkeres Mammer

0 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Emlékeztek még David Hasselhoff legújabb slágerére, a True Survivor című számra? Nagyon remélem, hogy igen, ugyanis május 28-a pirosbetűs ünnep a filmszeretők számára, hiszen hivatalosan is megjelent a Kung Fury című rövidfilm, mely nem csak, hogy feleleveníti a 80-as éveket, hanem egyszerűen…..
       A népszerű államvédelmi folyóirat, a Heti Válasz kérdezi, vajon kezelhető-e a homoszexualitás. A cikk érdekessége, hogy a szó legszorosabb értelmében van seggnyalás és korrupció közé csomagolva. Az "újság" címlapján a harlemi kábítószerkereskedőnek ábrázolt…..
Hetvenkettedik cikket olvasom arról, hogy jajistenem, miért a netadó miatt robbant ki ez a felháborodás. Gyerekek, ne legyünk már ennyire élhetetlen vaksik, hogy nem vesszük észre az összefüggést! A nép és kormányának viszonya sok hasonlóságot mutat a balfasz…..
Orbán Ráhel gyakran megfordul az NGM helyettes államtitkárságán is, ahol egyre többen nagy becsben tartják szaktanácsait Index.hu 2014. szeptember 15...
A tavalyi év egyik legnagyobb dobása volt a Tame Impala Lonerism című albuma. Na, most ennek leghíresebb számáról, a Feels Like We Only Go Backwardsról állítja egy chilei honlap, hogy plágium van benne. Az állítólagos eredeti dal egy argentin popsztár, Pablo Ruiz Océano című…..
Mióta írom ezt a blogot (és részint ezzel a céllal is teszem), sokféle véleményt láthattam a politikai konzervativizmus mibenlétéről, ami -- a vélemények puszta sokasága -- alátámasztja azt a felfogást, hogy a konzervativizmust nem lehet ideológiaként kezelni, vagy ha igen, az…..
Cekkeres Mammer 2014.08.13 04:06:18
@panelburzsuj: Basszus, most komolyan annak a neokon zsidónak a politikai pampfletjét kéne komolyan vennem, aki többek között azzal akarja Obamát meg a demokratákat lejáratni, hogy Hitler vegetariánus volt, és szerette a kutyáját ? És akit a történelmi tények egy percig sem zavarnak ?
És még azt is sikerült elintéznie, hogy az interjút fordítva jelentessék meg, mintha Szőnyi Szilárd interjúzna a színésszel. Teljesen érthető, ha valaki nem emlékszik, de a Heti Válasz tavalyi, A tolerancia diktatúrája feliratú címlapja után több melegekkel foglalkozó cikket…..
Cekkeres Mammer 2014.07.10 23:55:24
@BotloB: Egy gond van a tűzoltós hasonlattal: a tűzoltók nem egy kisebbség, amelyik a jogaiért küzd. A tűzoltókat egyetlen szélsőséges csoport sem akarja kiírtani. A tűzoltókat nem nevezi aberráltaknak a minielnök-helyettes.
Cekkeres Mammer 2014.07.11 13:01:22
@BotloB: Akkor szeretnék neked mutatni egy képet.

nol.hu/data/cikk/1/47/25/93/cikk_1472593/RTR3X95C.jpg

Az lenne a kérésem, hogy mutass nekem egy, de tényleg csak egyetlen egy embert, akinek szerinted pávatoll van a seggében, vagy a kinézete analóg a "város felgyújtásával" Mert volt az olasz csávó, de az talpig reverendában volt, ki is verte vele a biztosítékot, konkrétan vérdíjat tűztek ki a fejére a kurucok. De ezen a képen nem egy ember van, hanem sokkal több, szóval tudsz válogatni.

Én a virágmintás ruhát viselő, szalmakalapos idős nőn buktam ki teljesen. Ja, meg az uniós zászlón. A mocskok...! Te is választhatsz egy valakit, vagy valamit, amin felháborodhatsz.
Na ?
Nem tudom mi van ezekkel a szegény kínaiakkal. A világ építészetébe azért óhatatlanul be-be csúszik egy egy intim testrészre hajazó - vagy mit csináló - ház, de náluk ez valami visszatérő szindróma. Alig néhány hónapja röhögte ki magát a világ azon, hogy a…..
A Szellő névre hallgató egykori deres mén ükunokája, Dollár is részt vett az ünnepségen. Az ünnepségen Gyöngyösi Márton (Jobbik) elmondta, hogy jó úton haladnak ahhoz hamarosan Horthy Miklós összes ikonikus ismertetőjegye szobrot kapjon az országban. Az egykori kormányzó…..
Van olyan, hogy valaki a maga módján zseniális? Talán van. És, ha van, akkor Gyurcsány Ferencre bizonyosan ráillik ez a kifejezés. Zseniális, mert valami elképesztő manőversorozatba fogott, mert valami hosszú távú, nagy ívű, messzire tekintő koncepciót próbál megvalósítani.…..
Cekkeres Mammer 2013.10.28 11:52:59
Kíváncsi vagyok, hogy a Bajnai-Mesterházy duó mikor fog pincsikutyaként rohanni Gyurcsányhoz, hogy bocs, de meggondoltuk magunkat !
Mert ha az orruk alá dugják majd a következő közvélemény-kutatási adatokat, akkor kiderül, hogy a DK támogatottsága nagyobb, mint az Együtt2014-é.

Egyetlen ELMÉLETI esélyük van, egy 180 fokos fordulat a létező legnagyobb összefogással, és egy ahhoz hasonló stratégia kialakítása és következetes végrehajtása, amit a Fidesz csinált ellenzékben, csak mindezt az egykori MSZP-SZDSZ szavazók szája íze szerint.

Első lépésben Mesterházy visszanöveszti a szakállát, mert az volt az egyetlen karakteres dolog rajta :)))

Második lépésben felfogadnak néhány jó marketingest, aki megtanítja őket beszélni, meg pár alapvető dologra a politikában. Például arra, hogy kell néhány pozitív töltetű hívószó, amiben a mindenki egyetért a baloldalon, de Orbán kommunikációjából hiányzik. Ilyen lehet pl. Európa, mert mégis, ki a f@om akar fél-ázsiában élni ?

A kommunikációnak pozitív érzelmekre kell épülnie, hatásvadász módon, mert máshogy nem megy.

És közben le kell ütni minden labdát, amit a Fidesz feldob, és könnyen érthető, egyszerű üzeneteket kell közvetíteni és sulykolni. Magyarul meg kell tanulniuk politizálni... De az egész csak elmélet, valójában folytatódni fog az eddigi röhejes bénázás és az ön-tökönszúrás különböző verziói.
Nagyon szeret minket mostanában a CNN. Alig néhány napja osztották meg azt a listát, amely szerint Budapest a világ második legjobb városa holtversenyben Firenzével, most meg tessék. Itt a legjobb budapesti romkocsmák listája. Rövid történeti áttekintés után belecsapnak a…..
Huszonhat éves római katolikus értelmiségi vagyok, Budapesten lakom. Minden héten járok misére, komolyan gondolom a hitem. Teljes munkaidőben dolgozom, de szüleimmel élek, mivel így rengeteg pénzt tudok félretenni. Alig pár napja jött ki a Magyar Ifjúság 2012 kutatás, mely egy…..
Az úgy történt, hogy a Hetedik fejezet első posztját arról akartam írni, ciki-e Lezlilaurensz, mert szerintem nem az, de aztán azon kaptam magam, fel-alá járkálok, és se a ködbe vesző kolostorokról, se a mocsárban feltűnő hullákról, de még a vörös süveges szerzetesekről se…..
Egy Luke Shepard nevű, Amerikában született, Belgiumban élő fószer három hónapig fotózott 21 ország 36 városában, hogy így emlékezzen meg a "brilliáns és sokszínű" európai építészetről, a végeredményt pedig feltolta a Vimeóra. A tegnap feltöltött alkotást bekerület a…..
Döbbenetes ítéletek egy ésszerűtlen, szent szöveg nevében. Fekete ruhás, felkent emberek diktatúrája, akik értelmezési privilégiumokat őriznek. Börtön, háború, jajveszékelés. Betarthatatlan erkölcsi szabályok. Természettudományosan megmagyarázhatatlan tanítások, logikai…..
Cekkeres Mammer 2013.05.10 09:34:30
I. Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a
társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon
alapulnak.
II. Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen
jogainak megőrzése. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztonság s az
elnyomással szemben való ellenállás.
III. Minden szuverenitás elve természeténél fogva a nemzetben lakozik; sem
testület, sem egyén nem gyakorolhat hatalmat, ha (az) nem határozottan tőle
ered.
IV. A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az
egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát más korlátokba nem
ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi tagjai számára ugyane
jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat a törvény határozhatja meg.
V. A törvénynek csak a társadalomra nézve ártalmas cselekedetek megtiltására
van joga. Amit a törvény nem tilt, azt senki nem akadályozhatja meg, s amit a
törvény el nem rendel, arra senkit kényszeríteni nem lehet.
VI. A törvény a közakarat kifejezése; alkotásában minden polgárnak joga van
személyesen vagy képviselői révén közreműködnie. A törvény egyformán törvény
mindenki számára, akár védelmez, akár büntet; s mivelhogy a törvény előtt
minden polgár egyenlő, tehát minden polgár egyformán alkalmazható minden
közhivatalra, állásra és méltóságra, erényeik és képességeik különbözőségén
kívül egyéb különbséget nem ismerve.
VII. Vád alá helyezni, letartóztatni s fogva tartani bárkit is csak a törvény
által meghatározott esetekben s a törvény által előírt formák között lehet.
Mindenki büntetendő, aki önkényes rendelkezéseket szorgalmaz, kiad, végrehajt
vagy végrehajtat; viszont minden polgárnak, akit a törvény értelmében
megidéznek vagy őrizetbe vesznek, haladéktalanul engedelmeskednie kell - s ha
ellenállást tanúsít, bűnösnek vallja magát vele.
VIII. A törvény csak szigorúan és nyilvánvalóan szükséges büntetési tételeket
állapít meg, s büntetéssel sújtani senkit másként nem lehet, mint a
bűncselekmény elkövetése előtt meghozott és kihirdetett, valamint
szabályszerűen alkalmazott törvény értelmében.
IX. Mindaddig, amíg bűnössé nem nyilvánítják, minden ember ártatlannak
vélelmezendő. Ha tehát letartóztatása mégis elkerülhetetlenné válik, a
törvénynek szigorúan meg kell torolnia minden olyan keményebb rendszabályt,
amelyet a szökés megakadályozásának szükségessége nem indokol.
X. Senkit meggyőződése, vallási s egyéb nézetei miatt háborgatni nem szabad,
feltéve, hogy e meggyőződés s e nézetek megnyilvánulása a törvényes rendet
nem sérti.
XI. A gondolatok és vélemények szabad közlése az embernek egyik legértékesebb
joga; ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki
bármit, felelősséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaélésért a
törvény által meghatározott esetekben.
XII. Az ember és a polgár jogainak biztosítása karhatalom fenntartását teszi
szükségessé; e karhatalomnak tehát az összesség hasznára kell szolgálnia, nem
pedig azoknak külön céljaira, akiknek személyére e karhatalom rábízatik.
XIII. A karhatalom és a közigazgatás költségeinek fedezésére
nélkülözhetetlenül szükséges mindenkinek közös hozzájárulása; s e
hozzájárulást, kinek-kinek képessége szerint, a polgárok összessége közt
egyenlően kell elosztani.
XIV. A polgároknak saját személyükben vagy képviselők útján joguk van e közös
hozzájárulás szükségszerűségét megállapítani s azt szabadon megszavazni,
valamint felhasználását nyomon követni, s meghatározni mennyiségét, alapját,
elosztását, behajtását és időtartamát.
XV. A társadalomnak joga van a közigazgatás minden tisztviselőjét számadásra
vonni.
XVI. Az olyan társadalomnak, amelyből e jogok biztosítékai hiányoznak, s ahol
a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztását nem hajtották végre,
semmiféle alkotmánya nincs.
XVII. Tulajdonától - lévén a tulajdonjog szent és sérthetetlen - senki meg
nem fosztható, legfeljebb csakis oly esetekben, amikor ezt a közösség
érdekéből fakadó nyilvánvaló és törvényes úton megállapított szükségesség
követeli meg - ám ekkor is csak igazságos és előzetes kártalanítás fejében.
A művelt nyugat értetlenkedő szánakozással figyeli, mit művel Észak-Korea ifjú diktátora mostanában – hogy miként fenyegeti az Egyesült Államokat, Japánt és Dél-Koreát egy mindent elsöprő, „végső támadással”. Az emberek pedig, akik csak afféle keleti egzotikumként…..
Cekkeres Mammer 2013.04.16 09:35:25
@Jozsó_: Ez nem kérdés. A cikk szerzője úgy tesz, mintha fogalma sem lenne arról, hogy az észak-koreaiak a 60 éve a nap mint nap tartó kőkemény elnyomás, a külvilágtól való hermetikus elzártság és a nap minden percében belé sulykolt hivatalos propaganda következtében tökéletesen azonosultak az őket elnyomó vezetéssel, nem tehetnek mást. Egy "felszabadító háború" azt jelentené, hogy az utolsó leheletükig küzdenének a külföldi agresszorok ellen.
De ez, bármilyen feszültnek is tűnik a jelenlegi helyzet, tisztán elméleti lehetőség, hiszen a konfliktus minden egyes szereplője a status quo-ban érdekelt.
Bár a Prezi hivatalosan még nem kommunikálja, de néhány felvétel már kikerült Facebookra és Instagramra a magyar cég új, minden kétséget kizáróan űbermenő irodájáról.  A hely maga amúgy a Merkúr Palota, a Nagymező utcában. Ami 1903-ban épült, eredetileg…..
Az MTVA műsorkészítő alvállalkozóként látja el megbízásokkal a Dextramedia Kft. nevű céget, az atlatszo.hu adatai szerint tavaly 122 millió forint értékben rendeltek tévéműsorokat tőle. Az atv.hu értesülése szerint ez a cég gyártotta a nemzeti radikális N1 TV internettévé…..
A parlament megszavazta az új kereskedelmi törvényt! Az új szabályozás szerint a prostitúció melegágyának számító, és a lakók nyugalmát legjobban zavaró romkocsmáknak február 1-jétől legkésőbb 18:00-kor be kell zárniuk. „Emi néni drótszőrű tacskóját, a Frigyest…..
Cekkeres Mammer 2013.01.16 09:25:37
@Következő Vásárló: Ezt bizony Kerényi papa mondta, még liberális korában...
Botrányos posztkarácsonyi pszeudokiárusítást rendezett az Aldi, amikor 18000 ezer forintért belengetett mostanában 40 ezer forint körül járó 2 TB-s külső merevlemezeket, amikből aztán vagy alig volt néhány darab, vagy egyáltalán nem volt. December 29-re az Aldi akciós…..
  Hát nem ezzel akartam kezdeni az új évet, de így alakult. Az idei első levél C72-től érkezett egyenesen a Horváth-kertből (melynek fejlesztéséről már tavasszal volt szó az Urbanistán):     Kedves Urbanista! BÚÉK, és további jó munkát kívánunk az új…..