Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mindenbe belekotyogok

0 bejegyzést írt és 78 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Subba Budapest 2010.05.24 13:45:00
És tényleg! (Margitszigeten Hajógyárin: drog.) via..
mindenbe belekotyogok 2010.05.26 17:12:58
Azért ahhoz rendesen kell fosni egy másik országtól, hogy csoportot alapítsunk ellene a Facebookon, így tettek ezek a derék szlovák nácik is. A dolog láthatóan nektek sem tetszik, hiszen többen beküldtétek már: baloldalt alul van a Jelentem gomb, itt pedig a szlovákokénál máris…..
mindenbe belekotyogok 2010.05.21 22:15:44
@Brain$torming: "Hol van tele a Jobbik annyi frusztrációs kirohanással, mint Slotáék? "
Pl ebben a hsz.-ben is :D

Majd ha a Vona-bagázs a következő menetrendszerű náciprájdkor (mert velünk mindent meg lehet csinálni, ugye. Elképzelhető lenne ugyanez mondjuk Párizsban?) veri azt a magyarellenes söpredéket és nem együtt vonulgat velük, na majd akkor írhatod, hogy "a magyarságért küzdenek". Amíg viszont ünneplik az ország idegen megszállását és pár százezer magyar halomra gyilkolását, addig tényleg vicc slotáékkal összehasonlítani őket, mert azoknak legalább van nemzeti identitástudatuk, még ha nem is szimpatikusak, de a magyarországi testvérpártjuknak még az sincs, németérzelmű, magyarellenes nyomoronc mind. Öröm lesz az a nap, amikor a hazai szélsőjobb legalább slotai magasságokba emelkedik és leszokik arról, hogy ezzel a német zsidós faszsággal basztassák a magyarokat abbéli frusztrációjukból eredően, hogy ők igazából németnek szerettek volna születni.
A nyúlon túl Illúzió 2010.05.03 09:18:00
mindenbe belekotyogok 2010.05.08 13:42:14
mindenbe belekotyogok 2010.04.03 17:19:43
mindenbe belekotyogok 2010.04.03 17:55:44
A hatvanas évek Amerikájának légköre, a híres embereket (főleg csúcspolitikusokat) sújtó, akkoriban bekövetkezett erőszakos halálsorozat a legigényesebb ízlésű konteóhívők elvárásait is maradéktalanul kielégíti. Az összeesküvéselméletek kialakulásához és…..
Megint játszunk és egyben egy új kütyüboltot is bemutatunk nektek. A játék egyszerű, egy szimpla kérdésre kell válaszolni, mi pedig kisorsoljuk azt a szerencsést, aki hazaviheti az EzPontAz által felajánlott fénybefőttet. A színt a nyertes választhatja ki. A kérdés: Ki tervezte…..
Nikola Tesla földi pályafutásának első 25 évéről szóló múlt heti posztunk örvendetes olvasottságától fellelkesülve (24 óra alatt 11 ezer egyéni látogató 23 ezer oldalletöltést produkált, amivel a blog eddigi históriájában a második helyre kapaszkodott) nekilátunk tehát…..
mindenbe belekotyogok 2009.11.11 20:08:46
@proletair: Most olvasom Egely munkásságát, és mondhatom durva sértés lenne Tuborura nézve.
Kevés név bukkan fel gyakrabban a Földet keresztül-kasul behálózó konteókban, mint mai hősünké. Aki olvasta blogunk eddig megjelent posztjait, emlékezhet arra, hogy Tesla neve felmerült a port chicagói események kapcsán, a Philadelphia-kísérletben, a HAARP-os írásunkban, de még…..
mindenbe belekotyogok 2009.11.05 22:55:24
@tiboru: A napallergia pont nem szerepelt a felsorolásban :)
Szerencsétlennek többségében (vagy kizárólag?) pszichoszomatikus nyavalyái voltak.
mindenbe belekotyogok 2009.11.06 17:19:31
@tiboru: Bocs, nem kötekedni akartam, csak kiegészítettem az egyébként remek írásod. Tesla betegségeinek is majdnem akkora irodalma van, mint a munkásságának, köztük jó pár vicces, de nem spoilezek így a második rész előtt :)
  Eredetileg más címet terveztem, de győzött bennem a jó. Mindenesetre Clarksonról van szó, pontosabban az ő véleményéről. Vélemények az azonos című írásunkról...
mindenbe belekotyogok 2009.11.04 16:56:56
@cSa: Pláne
A nyúlon túl No comment 2009.10.28 16:56:00
aki nem érti, az arrested developmentet (Az ítélet: család) kell, hogy nézzen:)..
mindenbe belekotyogok 2009.10.28 22:29:14
Filmdroid Horrorra akadva reboot 2009.10.19 13:55:00
4 részt élt meg eddig a Horrora akadva és nagyon úgy tűnt, hogy nem ússzuk meg ennyivel. Azonban 3,5 év telt el a legutóbbi epizód óta és nem sok hír jött eddig az ötödik felvonással kapcsolatban. Anna Faris a Fangoriának néhány hete azt mondta, hogy "Tudom, hogy mindenki azt…..
mindenbe belekotyogok 2009.10.20 16:55:26
A Magyar Nemzeti Bank már állítólag egy hete figyelmeztette az összes lottózót, békávépénztárat, és egyéb állami érdekeltségű intézményeket, hogy uv-fénnyel és szabad szemmel a valódiaktól megkülönböztethetlen hamis húszezresek árasztották el az országot, írja a Helyi…..
Alaszka délkeleti sarkában, az atabaszk indiánok athna nevű törzsének egykori halász- és vadászterületén található egy – körülbelül 300 állandó lakosú – kis település, Gakona. Határában sétálva az óvatlan látogató (aki talán csak a környék lazacállományát…..
Jó estét, jó szurkolást! Péntek este kiderült, hogy Rio nyerte el a 2016-os Nyári Olimpia Játékok rendezési jogát, a budapesti olimpia bűvöletében élők a "Csak ne Madrid nyerjen" jeligével szurkoltak. Egy madridi győzelem esetén csak 2028-ban jöhetett volna újra…..
Noha sokáig húzódoztam a téma megérintésétől, számos olvasói komment és levél meggyőzött arról, hogy - az angol amerikai eredeti verzió után a nemzetközi közbeszédben is simán kilenc-tizenegy (Nine-Eleven) néven elhíresült, ma éppen a nyolcadik évfordulóját ülő -…..
Sajókaza. Emlékszünk: "Dugó" és a hírhedt áramlopási ügy januárból. (Itt és itt és itt és itt) Most megint a figyelem középpontjába került ez a 3500 lakosú Borsod megyei település. Egy család: apa, anya és 6 gyerek. Aput meg anyut a bíróság 10 hónap letöltendő…..
A fagyi visszanyal. Orbán Viktor kapott egy kis ízelítőt, mi vár 2010 májusától. És ez hol van a leendő "Orbán takarodj!"-hoz képest? Ilyen szelíd "tüntetést" is rég láttam, de úgy látszik, a Miniszterelnök Úrnak ez is sok. Hány és hány alkalom volt,…..
mindenbe belekotyogok 2009.09.08 14:12:59
@heima: hát ez megmagyarázza itteni munkásságodat te szegény :)
mindenbe belekotyogok 2009.09.08 15:37:09
@heima: Akkor jó lesz neked. Én meg tavasszal külföldre távozom és nekem is jó lesz :)
Azért néha majd visszanézek ide irigykedni kicsit :)
mindenbe belekotyogok 2009.09.09 11:42:02
@derelyegrádi szellem: Időnként felvillantod egy értelmes ember képét, aki tisztában van azzal, hogy a gazdasági folyamatok nem úgy működnek, mint ahogy egy sötét szobában felkapcsolod a villanyt, de aztán lerombolod ezt az imázst. :)
  Rögvest kétszer.   Az úgy volt, hogy még az EU-n innen, de az y2k-n túl, ott, ahol a jogorvoslat dúl, Strasbourgban megjelentek az erdélyi autonomisták. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) akkori…..
mindenbe belekotyogok 2009.09.09 11:35:14
Vastagbőr Mi ebben a méltóság? 2009.09.06 14:01:00
Ezen is túl vagyunk, lezajlott a szokásos műsor, megvolt a 2009-es melegfelvonulás. A homokosok, leszbikusok, transzvesztiták vonultak, a rendőrök lezárták fél Budapestet, a szokásos, szélsőjobbosnak nevezett figurák meg persze dobáltak, verekedtek, kiabáltak,…..
mindenbe belekotyogok 2009.09.07 19:29:53
@tudi: Mégis mi olyan jót tett a magyarságért az az áldott jó ember, hogy ünnepelni kéne a születése napját?
mindenbe belekotyogok 2009.09.08 15:48:18
@tudi: Továbbra sem értem, hogy mi ünnepelni való van egy olyan nemzetidegen és magyarellenes eszme emblematikus vezéralakján, aminek sok százezer magyar áldozatot, az ország német megszállását és hadszíntérré tételét, és végül sok évtizedes szovjet megszállását köszönhetjük.
Elmagyaráznád ezt nekem, magyar embernek?
mindenbe belekotyogok 2009.09.08 17:54:11
@tudi: Ja, hogy te is németérzelmű vagy. Oké.
  A jobbikos beszélgetések közül az első némileg drámaiabb körülmények között kezdődött, mint a szoci középvezető  embertani (copyright Lola) vizsgálata.   Színhely: Szombatról vasárnapra virradó hajnal, 6-os villamos, valahol a Margit-híd és a Moszkva…..
A cigány (asszonyok egy része) jobban szereti a pénzt, mint saját gyermekét. Nagyjából így szól az edelényi polgármester vádja. A nagyon súlyos állításhoz Molnár Oszkár még az arcát is adta, amikor rezzenéstelenül belemondta a kamerába: cigány asszonyok, a terhesség ideje…..
Bajnai: "a kormány hallja az emberek szavát, amellyel biztonságot követelnek”, ezért mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy megerősítse a rendet és az emberek biztonságérzetét." Íme Bajnai 10 pontos közbiztonsági csomagja, melynek a "Biztonság és…..
Vastagbőr Kolompár csobbant egyet 2009.09.08 10:01:00
Újabb ronda viharfelhők gyülekeznek Kolompár Orbán feje felett. Nem elég, hogy több rendbeli csalás, sikkasztás és jogosulatlan gazdasági előnyszerzés címen folyik ellene több eljárás, most mint kiderült, valószínűsíthetően újabb közpénzeket vágott zsebre, gurított le a…..
Sisak egymás után kétszer is azt tapasztalta, hogy a Tesco pénztárosa a hatosával csomagolt Beck's sört hatszoros áron próbálta neki eladni. A módszer egyszerű és ismerős: a hatos csomagolás vonalkódját darabárnak elsütni és beszorozni hattal. Sisak szerint az ilyesmi nem lehet…..
Mandiner blog Hajrá, buzik! 2009.09.05 09:21:00
  Ezt a Meleg Méltóság Menete dolgot sohasem értettük. Az egy dolog, hogy valaki homár. Feltételezésünk szerint senki nem jókedvében lesz homár - legalábbis nekünk már volt néhányszor jó kedvünk, de egyszer sem lettünk azok -, biztos egy csomó macera is van a dologgal, meg…..
mindenbe belekotyogok 2009.09.05 11:37:48
@V.A.: Nálunk MINDEN felvonulás fennakadást okoz egy állandó magnak, amennyiben az nem egyenruhás, náci indulós.