Regisztráció Blogot indítok
Adatok
polgári per

0 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Nemrég egy hosszú bejegyzésben foglalkoztunk a mostanában újraaktivált Gyurcsány Ferenc legutóbbi kínai útjával. Ebben megállapítottuk:   1. Gyurcsány Ferenc a számos díszvendég egyikeként részt vett a Shenzhen városában megrendezett China Hi-Tech Fair (CHTF) című…..
polgári per 2009.12.11 18:45:00
@Kettes: Az FBI most kezdett el komolyabban nyomozni az ugyben. Az Erste Bankot vizsgaljak.
polgári per 2009.12.11 18:56:19
@Kettes: Cserhorszagban is 2010-ben lesznek valasztasok. Ott a szocialdemokratak az eselyesek, es oket lehet megfogni az o Gripen lizing ugyukkel. A cseh domino utheti ki a magyart.
Soha nem gondoltam volna, hogy ezen a blogon saját történetemről is írni fogok. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a történet rólam is szól. Figyelni szerettem volna, nem előtérbe tolakodni. Valahogy most mégis ez történt. Ráadásul ennek a 24 órának a története – bár tudom,…..
polgári per 2009.12.11 11:38:45
@A Kárpátok Ostora: A feljelentett ás a feljelentésben szereplő két különböző fogalom. Török Gábort nem jelentették fel, hanem a neve szerepelt egy feljelentésben. Az index azt állitotta, hogy Török Gábort feljelentették.
Orbán Viktor kihívója Bokros Lajos lesz – jelentette ki a Klubrádióban Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője. S bár szokatlan, hogy egy ellenzéki pártelnök kapcsán beszél valaki kihívóról (hivatalban lévő elnökök és kormányfők kapcsán szokás ezt a kifejezést…..
polgári per 2009.11.24 23:07:41
Bokros Lajosnak meglehetősen határozott elképzelései vannak a költségvetéspolitikáról. Például be akarja vezetni a nyugdíjasok kötelező egészségügyi hozzájárulását. Kedves Török Gábor, egészen pontosan miért is szavazna egy nyugdíjas Bokros Lajosra ? A szocialista párt szavazói között a nyugdíjasok túl vannak reprezentálva. A constituency ellen nem lehet büntetlenül politizálni. Alapvetően ezt teszi 2006 közepe óta a szocialista kormány, és innen kell valahogy finoman visszatáncolnia egy jelöltnek, úgy hogy megőrizze a prudensség látszatát.

A szocialista párt soha nem lenne harminc százalék alatt, ha nem veszti el a hatalmas támogatottságát a nyugdíjasok körében. Most ennek egy részét kell visszanyerni, és ezzel párhuzamosan budapesti szavazókat kell visszaszerezni. Sok pénzt elköltve, rendkivül aktív kampánnyal esetleg meg lehet csinálni. Milliárdokról van szó, és senki sem fog Bokros Lajos mögé milliárdokat állítani. Azt a "család" mögé szokták állítani.

Továbbá ez egy brutális kampány lesz, és ezt kell megszervezni, ehhez kell arcot szerezni, és erre is tökéletesen alkalmatlan Bokros Lajos. Ez nem egy klasszikus electability issue, ez élet-halál ügy a szocialista párt számára, és ehhez olyan emberekre van szükség akik képesek torokra menni, aki képes megmozgatni többtizezer embert, aki képes olyasmire amire egy Bokros szintű széplélek sohasem.

Ha én nyugati újságíróknak, gazdasági szakembereknek, befektetőknek el akarom adni az országot, akkor megkérem Bokros Lajost, hogy tartson nekik előadást. Ez nem ez a helyzet.
  Michele az esti málnás sört megelőzően elcsámpázott a mikrofonig és belémondta: nem tartozik Brüsszelre, hogy Sólyom Lászlót kitiltották Szlovákiából. Az Európai Bizottság igazságügyi szóvivője elropogtatta még azokat a mondatokat is, amiket a Schuman téri…..
polgári per 2009.11.13 20:44:42
@Bergeroth: Nagyon faszkalap, figyelj. A rágalmazás elkövetési magatartása világosan körül van írva. dr Zerge akkor sem követhetett volna el rágalmazást, ha egy valóságos személyről írta volna amit írt.

Bergeroth nicknek nincsenek állampolgári jogai. Te csak a virtuális világban létezel, virtuálisan sértettek meg. A Bergeroth nick mögött álló valóságos személlyel kapcsolatban nem követhető el még becsületsértés sem az által, hogy a nickjét sértegetik.
  6 milliárd forint. Körülbelül ennyi közpénzből vásárol 6 millió ampulla H1N1 vakcinát az EÜ kormányzat.   A tárca 4 millió ampulla átvételére kötött szerződést  az Omninvesttel, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet pedig további 2…..
  Két hete olvastam a hírt, hogy egy szlovákiai faluban, Osztrópatakon (Ostrovany) falat építettek. Gondoltam, megnézem a GoogleMaps műholdas nézetében, hogy a falu felülnézeti képe alapján vajon ki lehet-e találni a fal nyomvonalát. A térkép keresőjébe…..
    „Folytatódik a zsidó térhódítás: Dávid-csillagos szálloda helikopter-leszállóval a Belvárosban” - állt vasárnap a kuruc.info címlapján. A linkre kattintva az alábbi cikket találtuk, amit most teljes terjedelemben közlünk:    Folytatódik…..
polgári per 2009.10.26 08:57:21
  Három évvel a „sajnálatos őszi események” és pár nappal az elsőfokú ítélet megszületése után találkoztunk a Kruchina-fivérekkel, akik a zavargások idején elkövetett rendőrségi és igazságszolgáltatási visszásságok legismertebb alanyai voltak.…..
polgári per 2009.10.24 17:34:42
@hapcika: Mirol beszelsz ??? Orban velem egyutt diplomazott az ELTE-n 1987-ben. A szakkollegium az egyetem resze, egy kollegium, ahol lakni lehet, Menesi ut 12. ELTE diakok jarnak oda.
Mandiner blog Jani helybe megy 2009.10.16 07:01:00
  Amióta már Horn Gábor és Bauer Tamás is siratja az SZDSZ-t, és Bajnai Gordon tanácstalan téblábolása inkább csak apai érzéseket kelt bennünk („menj te is játszani a többiekkel, nem baj, ha kicsi vagy, vigyáznak majd rád a nagyfiúk. Csak ne pislogj ilyen…..
polgári per 2009.10.16 09:10:02
@elGabor: Ez egy primitív baromság. Művészeti egyetemen nem számítanak a publikációs listák. A doktori iskola vezetője Huszti Péter egyetemi tanár. A másik rektorhelyettes Máté Gábor. Senki sem várja el tőlük, hogy cikkeket írjanak.
polgári per 2009.10.16 10:48:31
@bz249: Az SZFE-n van integrált televíziós alkotóművészképzés.
polgári per 2009.10.16 15:28:35
@bz249: Szerkesztő-rendező-operatőr-stb-stb. Nem tudom, miért lett Bárdos a rektorhelyettes.

Hogyan lett a Botos családból egyetemi vezetői klán, Magyarorszagon ? Hogyan lehet egy Horkay Hörcher tanszékvezető a PPKE-n ? Hogy maradhatott Stumpf és Fricz tudományos főmunkatárs ? Másfelől milyen alapon Tamás Pál a MTA Szociológiai Intézet igazgatója, biztos, hogy akadémikusi kvalitású Glatz Ferenc ? Az ország tele van ilyen furcsa történetekkel.
Az első könyv címe szimbólumértékű szeretne lenni: a szerző a szovjetek által épített ideiglenes hídon tér vissza Felső-Magyarországról 1945-ben, s a déli hídfőben szovjet katonák segítenek neki feltolni a családi szekeret a folyóparti meredélyen. Lehet így gondolkodni…..
polgári per 2009.10.12 14:14:32
@ablonczyb: Varga Csaba harmincezer éves magyar nyelvről írt hiánypótló művének, és a legújabb eltűnt vagy megkerült kétszáz évről szóló könyvnek is komoly sikere van. A posztot kiválónak tartom, és teljesen megértem, hogy egy történész a hülyeségnek ilyen koncentrációjára igyekszik reagálni. Láthatóan egy mániás öregúr szenvedélyéről van szó, ennyit akartam csak megjegyezni. Magyarországon a mániás hülyeségeket nemcsak ki lehet nyomtatni, de el is lehet adni, sőt...
  „Nyilván nagy hűhót csapna a szociálliberális kurzus az aradi vértanúk körül, ha a holokausztban haltak volna meg, vagy valamelyik cigánysoron lövik le őket az ügynökök.” (Sinkovics Ferenc: Miért?, Magyar Hírlap)  Pedig eddig kibírtam megszólalás nélkül.…..
Így szombat délelőtt talán nem felesleges elgondolkoznunk kicsit azon a jelenségen, ami Roman Polanski letartóztatása és lehetséges börtönbe csukása körül kialakult. A tényeket mindenki ismeri - több évtizeddel ezelőtt Polanski leitatott, bedrogozott és análisan megerőszakolt…..
polgári per 2009.10.05 12:09:00
@Suttyóknak (tisztelet a kivételnek): Caracalla abban téved, hogy elfogadja a lánynak a vádesküdtszéki tárgyaláson tett vallomását, mint megdönthetetlen bizonyítékot.
Ha valakit megvádolnak first degree murderrel, majd az ügyészség a vádat involuntarty manslaughterré változtatja, akkor a bíró nem teheti azt, hogy azt mondja, hogy rendben van involuntary manslaughter, de mivel az eredeti vallomásban first degree murdert írnak le, úgy itélem el a vádlottat mintha az first degree murder lenne. Ha például az ügyész ejti az összes vádat, a bíró akkor sem itélheti el a vádlottat, ha a tárgyalás alapján meg van győződve a vádlott bűnösségéről.

Kaliforniában a büntetőbírónak van lehetősége arra, hogy ne fogadjon el egy vádalkut, de csak addig persze amíg van ügyészségi indítvány. Rittenband bíró azzal, hogy nem helyezte szabadlábra Polanskit még nem követett el eljárási hibát, de más lépéseivel igen. Azzal, hogy visszaküldte Polanskit 48 napra Chinoba egy újabb vizsgálatra mindenképpen azt mutatta, hogy nem a vádesküdtszéki vallomások hanem egy vizsgálati eredmény alapján akarta (vagy ezt akarta mutatni) kiszabni a büntetést. Jelenleg az elsőszámú vizsgálati eredmény áll a bíróság rendelkezésére, illetve az a tény, hogy Polanski 32 évig nem követett el büncselekményt. Erre rakódik rá a fair trial-hoz való jog aránylag súlyos megsértése (annyira nem súlyos, hogy új eljárást indítsanak, de annyira igen, hogy magát a sentencinget befolyásolja). Az, hogy Polanski híres filmrendező valamelyest enyhítő körülmény, az, hogy elszökött a bíróság elől viszont súlyosbító. Bár ha nem vádolják meg a szökéssel, akkor emiatt extra büntetést nem kaphat a 261.5-re, ez egy laku része lehet. Kalifornia államban van egy guideline ami a büntetés kiszabásának lehetséges okait írja le, és Polanskit legfeljebb az alapján itélhetik el, hogy másokat ezzel eltántorítsanak a büncselekmény elkövetésétől. Amennyiben ez az ügy egy nagyon magas feljebbviteli szakaszba ér, akkor Polanskit szabadon bocsátják, egy megyei bíró elitélheti. A svájci hatóságoknak ezt a tényt is figyelembe kell venniük. Ha ők úgy látják, hogy Polanskit nem itélhetik börtönre a feljebbviteli procedúra után, akkor nem adják ki.
polgári per 2009.10.05 14:23:53
@wombee: www.jdsupra.com/post/fileServer.aspx?fName=3eedd9e1-f687-4429-a21e-b9ca225ad3ac.doc

Ez Polanski jogi képviselőjének eskü alatt tett nyilatkozata. A B csatolmány a vizsgálótiszt véleménye, a szakvélemények és az interjúk alapján. A közepétől kezdődik.
Mandiner blog Polanski bűnös! 2009.10.03 13:01:00
  Nem értem ezt az egész Polanski ügyet. „Jaj szegény filmrendezőt lecsukták” - ezt harsogja a média és már kezdtem volna megsajnálni, mert a tudósításokból nem derült ki, hogy miért csukták le. Aztán végül találtam egy cikket, ami részletesen leírta…..
polgári per 2009.10.03 18:06:02
@Bambano: En is ugy gondolom, hogy egy 76 eves embert nem kell mar leultetni ilyesmiert 32 ev utan, ez nem sorozatgyilkossag. Nem veletlen, hogy altalaban van elevules ilyen ugyben. Nem az a kerdes, hogy en mit gondolok, hanem az, hogy mit fognak ezen osszejogaszkodni dollarmilliokert specialistak. :))
polgári per 2009.10.03 21:48:49
Rittenband bíró aki Polanski tárgyalását vezette egy ún. celebrity judge volt. Mániásan vonzódott ezekhez az ügyekhez és a nyilvánossághoz. Ő volt a bíró Elvis Presley válóperében, Cary Grant apasági ügyében és Marlon Brando gyermekelhelyezési perében. Az bebizonyosodott, hogy megsértett bizonyos szabályokat azért, hogy Polanski ügye ne érjen véget. Itt volt egy megegyezés, és Kalifornia államban az ilyen megegyezést ilyen helyzetben a bíró mindig elfogadja. Nem kötelező elfogadnia, de erősen ajánlott. A bíró kapott egy jelentést az ügyészség által kijelölt személytől, hogy Polanski nem pedofil és nem indokolt a 42 napon túli fogvatartás. Erre rendelte el a további 48 napos elzárást. Azonnal elitélhette volna Polanskit, de nem tette. Mert tudta, hogy abból hatalmas botrány lenne. Mindenféle emberekkel konzultált arról, hogyan itélhetné el Polanskit. Nincs rá joga. Olyan emberekkel vitatta meg az ügyet a bíróság épületében akiket távol kellett volna tartania az eljárástól.

Ilyenkor Kaliforniában új eljárást indítanak. Ebben az esetben azonban az új eljárást nem lehet megindítani elévülés miatt. Kutya nem vitatja Polanski bűnösségét. Lelkylola azt sem tudta, hogy maga Polanski sem vitatta a bűnösségét. Azt vitatják, hogy egy emberre ilyen komoly eljárási hibák után 32 évvel a bűnösség megállapítása után egy bíró kiszabhat-e börtönbüntetést. Ha a bíróság azt mondja ki, hogy az eljárási hiba miatt a minimális büntetés szabható csak ki, akkor a jelenlegi gyakorlat szerint "time served"-et állapítanak meg és szabadon bocsátják a vádlottat.
polgári per 2009.10.03 22:25:03
@dávidka22:

"(a) Unlawful sexual intercourse is an act of sexual
intercourse accomplished with a person who is not the spouse of the
perpetrator, if the person is a minor. For the purposes of this
section, a "minor" is a person under the age of 18 years and an
"adult" is a person who is at least 18 years of age. "

Ez a releváns törvényszakasz, nem a magyar büntetőtörvénykönyv.
Vona Gábor: Ökoszociális nemzetgazdaság (Rend, Jólét, Ébredés - 35. rész) | barikád.hu Senki ne náciveszélyezzen. A Jobbik nem náci, nemzet és a szocializmus összekapcsolása pedig a huszadik század általános jellegzetessége, a jóléti államoktól a szocialista táborig és a…..
polgári per 2009.10.02 21:09:07
@Arma Gedeonka: A katolikus John Lukács zsidónak született. Jó ha tudod. Olyan finom, okos, civilizált ember, amennyire valaki csak finom, okos, civilizált ember lehet. Ő egy olyan ember, akivel élmény meginni egy kávét. Vona Gábor egy iskolázatlan, primitív, balkáni tahó. Ne próbáld bemesélni senkinek, hogy közük lehet egymáshoz.
Mandiner blog Ernő tükre 2009.10.02 11:01:00
  „Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek.…..
polgári per 2009.10.02 11:31:56
@Arma Gedeonka: Ha valaki annyira hulye (te), hogy osszeteveszti Heltai Jenot Szep Ernovel, az menjen mar a picsaba.
polgári per 2009.10.02 14:43:09
@Arma Gedeonka: A lenyegen nem valtozat, egy antiszemita elmebeteg vagy.
  A futballnyomorúság feneketlen mélyére jutottunk. Persze ez már régóta így van, de most már abban a stációban vagyunk, hogy ezt már észre se akarjuk venni. Sőt, fejlődésről, szakmai munkáról, jelentős focisikerekről számolunk be önmagunknak, és izgatottan várjuk…..
polgári per 2009.09.30 16:44:05
@nyubocs: 1972-ben negyedikek voltunk. Az elodontoben kivertek a ruszkik, a belgak ellen 1-2 a bronzmeccsen, Ku Lajos lotte a magyar golt.
Konzervatórium Arab kapcsolat 2009.09.27 21:36:00
Nézzünk három tényt. 1., Vona Gábor iráni választási megfigyelőket szeretne hívni Magyarországra 2010-ben, mert nem bízik a választások tisztaságában. (forrás: jobbik.hu) A weboldal egy Magyar Hírlapos interjút idéz, amelyben nagyon kimért válasz hangzik el a kérdésre.…..
A két közép-európai főváros összehasonlítása nap, mint nap megtörténik, s az összehasonlításból hol az egyik, hol a másik főváros kerül ki „győztesen”. A különbségek éppúgy, mint a hasonlóságok a történelemből, a régmúlt és a közeli múlt…..
polgári per 2009.09.28 17:36:02
@Sutty: Gondolkozz. Egy tonna aranyat termeltek Magyarorszagon a tizennegyedik szazadban egy ev alatt. Ennek a mai ara olyan harom oranyi (szaznyolcvan perc) magyar GDP-nek felel meg.
Vendégszerzőnk, Hungarian Bullshit írása Újrahangol az (egykori) SZDSZ rosszabbik énje. Immár azért, mert az „antiszemita” és „populista” Retkes - aki azokat sem bírja a frakcióban, akik számolni tudnak - átvette a hatalmat, így most a többiek új hajóba…..
polgári per 2009.08.19 14:52:34