Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hjutka

0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ebben a szép időben ti is szívesen elővennétek a kertbe való a műanyag székeket? Azok azonban csúnyán beszürkültek és inkább megszabadulnátok tőlük?  Pedig erre egyáltalán nincs szükség. Mutatom, mitől lehetnek ugyanolyan szépek, mint újkorukban. A műanyag székek…..
Mosmeg azvan, hogy teljesen le vagyok targiázva. Vagymi.Má napok óta kétség és remény között vergődök, hogy vajon mostan mi lesz ezután a pártunk  és kormányunk, valamint sokat szenvedett népünk agyhalott fideszes része által szarta-szene széjjel olvasott, nézett, valamint…..
Mámegin azvan, hogy akárhova nézek, akármit olvasok, gejzírként törnek föl belőlem, a miafaszvan kezdetű kérdések.Mermitis lehet kezdeni azzal, hogy az Eu meg a NATO az amerikaiak kottájából jáccik.Amerika meg ugye a Fletóéból.Sőt, mán a fletóék pénzelik az Obamát…..
hjutka 2014.12.04 21:08:52
@neonbagi: Tényleg az. Ma vitáztam egy sort szűkebb hazám, Rákosmente lapján. Persze kő kemény Fideszes kerület már 9. éve. A polg.mester is ua. - Ríz Levente. Amit szemüveg nélkül, fölbukva az utcán bárki, bármikor észre kéne, hogy vegyen, hisz orra esik benne, azt se hiszik el. S nem értem. A francos helyi újságot támogatják??!!! A szelektívbe teszem minden alkalommal kinyitás nélkül. Minden oldalon két fénykép, két cikk a polgármesterről, mert most "Telebusz"-t indított egy olyan utcában, ahol nem fér el két szgk. egymás mellett! Ez a busznak nevezett kék dobozos izé, 12 személyes. Van egy telefonszám, föl kell hívni, s jön a busz!!! Én meg várom... Ha egyedül megyek, akkor egyedül, ha véletlen arra csámpázik még valaki, akkor fölszáll. Nekem meg az ész megáll! Nézd meg érdemes! 297-es. A menetrend a Wikipédia jobb oldalán jön ki!!! Ez mennyibe kerül? S ezt dícsérték a "hívők". Én meg mondom vénen, hogy gyalogolni szoktam. Ezek meg? Ez a XXI. század. Szóval...??:((((
hu.wikipedia.org/wiki/297-es_busz_(Budapest)
Kíváncsi vagyok, hogy kell-e zsepi a könnyeidhez???
hjutka 2014.12.04 21:33:45
@neonbagi: Ha most a kv-i törvényt elfogadják úgy, hogy a sok-sok támogatást megvonják, az mind ezeket a kistelepüléseken élőket fogja érinteni, akit elvittek szavazni, s megnézték, hogy jó helyre húzta-e az X-et! Azokhoz lehet majd fordulni Önkormányzati TÁMOGATÁS-ért! Adható! Mint a közmunka! S még ezek az emberek nem is tudják, majd akkor fognak vele szembesülni, amikor januárban elmennek beadni az éves támogatáshoz a nyomtatványt! Ott fogják a szemük láttára kidobni, lezúzni a kérelmüket, s mosolyogva mondani, hogy nincs pénz. Miből adna még akkor is, ha jószándékú a polgármester, de nem az, mert ezeken a helyeken a fidesz, vagy a jobbik nyert. Ezek az emberek egyszerűen éhen fognak halni. Nem tudom, hogy mi lesz?
  A képviselő-testület novemberi ülésén napirendre került témák közül van még egy, amelyre mindenképpen szeretnék visszatérni. Ez pedig a választókerületi keret harmadik negyedévi felhasználása. Teszem ezt annak ellenére, hogy a napirend hozzászólást nem generált, vita…..
Szűk két és fél év szünet után mentem el ismét a Városházára a XVII. kerületi képviselő-testület ülésére. (Ez már rendes ülés volt, nem csak protokolláris, mint az októberi, amikor megalakult.) Kíváncsi voltam, mi változott ez idő alatt, azóta, hogy nem önszántamból,…..
hjutka 2014.11.24 17:43:01
A meglepő kijelentést Csókás András irodalompszichológus teszi Fekete István híres ifjúsági regényével kapcsolatban egy, a múlt heti Élet és Irodalomban megjelent tanulmányában. „A Tüskevár beavatási mű, méghozzá – nem félek kimondani – homoszexuális beavatási mű. Már a regény címe is tükrözi ezt a…..
Piroslap Megbukott volna a bojkott 2014.04.07 20:31:04
Több demokrata publicista írta az elmúlt hónapokban, hogy bojkottálni kellene a vasárnapi választást. A számok azt mutatják, hogy nem sok értelme lett volna ennek. Akkor 43 százalékos részvétel mellett alakult volna egy olyan parlament, ahol a Fidesznek csak a Jobbik az ellenzéke. A…..
hjutka 2014.04.08 19:27:16
@jobbdemokrata: Akkor most gratulálok:))) Meg a 39 %-nak is aki még gyáva volt Orbánra szavazni is!
Engem, aki a magyar közvélemény azon részét erősítem, amelynek agyát a rezsicsökkentéssel, elmúltnyolcévezéssel, a csillagos eget rugdosó foglalkoztatottsággal, a paksi bővítés elengedhetetlenségével és általában véve a jobban teljesítő Magyarország valószerűtlen…..
hjutka 2014.02.28 06:01:32
A válasz: a Pacsirta Rádió. De nem ez... ... hanem ez: http://www.pacsirtaradio.hu:8000/live.m3u Most éppen zenét nyomnak, jót. Napközben élő műsor van, politikával, aktuális kérdésekkel... és válaszokkal. Nyomni fogják legalább április második hetéig. Nekem bejön.…..
JóVáros Blog érDeK 2014.01.31 07:01:26
Kérdezik páran, hogy mi a frásznak foglalkozom ennyit a DK-val. Mi érdekem van ebben? Nincs jobb dolgom? Nincs más témám? Hát röviden csak annyit: nincs ma fontosabb dolog, mint a DK-val foglalkozni. Már azoknak, akik Orbántűzni szeretnének. És nemcsak átmenetileg, hanem egyszer s…..
hjutka 2014.01.31 08:11:39
Molnár Flóra Patyomkin-kormány 2013.11.10 11:27:32
A jelenlegi kormány a mutyin és a korrupción kívül még egy dologhoz ért nagyon, ez pedig nem más, mint a kommunikáció. A szavaknak erejük van, a nyelv pedig hatalom és ezzel a hatalom jelenlegi birtokosai is pontosan tisztában vannak. A médiakutatók körében már régóta vita…..
hjutka 2013.11.13 17:40:38
@deneskata: Gratulálok!
hjutka 2013.11.13 17:41:50
@borzimorzi: Nagyon jó!!! Ettől jobban nem lehetett volna megfogalmazni!
Mostanában az van, hogy ha kinyitom valamelyik újságot, vagy meghallgatom a híreket, esetleg megnézek egy híradót, izomból pofánbasz a hurráoptimizmus. Ilyenkor az első gondolatom az, hogy mennyire jó ez szegény, búvalbaszott nemzetünknek.És ezt a jót neked köszönhetjük drága…..
hjutka 2013.10.10 19:02:50
BANDITAPOLITIKA Baja. 2013.09.24 19:00:54
Az kétségtelen tény, ismét a Fidesz nyerte az időközi önkormányzati választás. Igaz, van némi botrány a háttérben, de nem valószínű ez nagyon érdekelné a kormánypártot, esetleg lenne belőle némi lelkifurdalása, és főleg nem következménye. Szigetszentmiklós után azt…..
Mészáros Antónia az ATV-ben 2013. április 17-én 7,30 órakor érdeklődéssel hallgatta a kezdeményezésünket. Dr. Schmidt Péter v. alkotmánybíró csatlakozott a mozgalomhoz. Etelka Makk Polyák jelentkezett szavazatszámlálónak, sőt azt is vállalta, hogy másokat is meggyőz arról,…..
Varánusz K.D.Sz.M.Sz.Sz. 2010.01.12 12:01:00
Ébredés után az első tiszta hang ami elért hozzám, az az ablak alatt elfutó troli sivítása volt. Gondoltam is rögtön, lófasz van itt baszd meg, nem sztrájk. Kinéztem az ablakon, a megállóban lézengő néhány nyugdíjason kívül embert sem láttam. A kávé mellett elolvastam a…..
Nemzeti gyásznap van: Zámbó Árpyt mégse fogja megrázni az áram, és Tóth Gabit se dobálják meg paradicsommal. A Bors nemrégiben szellőztette meg, hogy a Tv2 tervezett, Ezek megőrültek című realityjének Liptai Claudia és Majka lenne a műsorvezetője, a műsor pedig amolyan tanyasi…..
hjutka 2009.10.29 18:13:59
@szemeteske: Nagyon egyetértek!
hjutka 2009.10.29 18:15:00
@azértmertcsak:
Én is!!!!!!! Pedig mindjárt 60 éves leszek. Jutka
Tudják, ez az a behajtó cég, amelyik többek között a Centrum parkolási kft. és a UPC kintlévõségeit veszi meg, aztán próbálja behajtani, néha meghökkentõ eszközökkel. A következõ sztoriban például van titokzatos eszközökkel megszerzett mobilszám, ijesztgetés SMS-ben,…..
hjutka 2009.08.19 14:49:19
Sziasztok!
Nagyon fel vagyok háborodva, mert én is úgy jártam, ahogy fentebb leírtátok. Nem tini vagyok már 59 éves özvegy asszony. Ma reggel 3 sms-t is kaptam ezen díszcégtól. Néztem a honlapjukat, de sajnos vezetők neve , ne aggy Isten e-mail címe még véletlenül sincs felsorolva. Így csak a cégnek tudtam küldeni az e-mailt. Nincs tartozásom, nyugdíjas vagyok, persze először majd infarktust kaptam. Hívtam a megadott telefon számot. Na itt jön a csoda:
Kertes házban lakom. A szomszédnak tegnap dobtam a levelesébe egy levelet, hogy valamit csináljon estétől reggelig a kis helyre összezárt (tyúk ól és udvar)3 db kutyájával, mert napközben alszanak, éjjel viszont csak azért vesznek levegőt, hogy ugathassanak. Ezt az én ablakom alatt teszik. Alvás, pihenés nuku. Miért írtam ezt le?? Azért, mert amikor ma betelefonáltam az említett céghez, a kedves szomszédlány vette föl a telefont. Én a mobilom számát senkinek (hivatalos helyre) nem adtam meg, de ő tudta, mert míg meg nem haragudott rám (míg gondoztam a kutyáit, amit nem tudtam folytatni a férjem betegsége, majd halála miatt) addig a mobilomon hívogatott. Nem tudom, hogy nem-e azt gondolta, hogy majd jól ráijesztek a vén tyúkra és bosszúból a cég nevében küldött smst. Kíváncsi vagyok, hogy - fölhívnak-e - mint ő ígérte, vagy válaslaszolnak-e a e-mailomra??? Miért gondolják, hogy olyan hülye vagyok, hogy ezt hivatalos fizetési felszólításként kezelem? Hát hol élünk??? Ha valaki tud tippet adni, hogy hol lehet igazán panaszt tenni, kérem, hogy az e-mail címemre írjon:
1hjutka51@gmail.com

Köszönetztel: HOrváth Béláné