Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zzeldi

13 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hihetetlenül nagy bunkóságnak nevezte hétfőn Harrach Péter a "Nem vagyok tojóstyúk!" feliratot, amely a Varga István fideszes vezérszónok parlamenti beszéde miatt létrejött Kossuth téri tüntetésen volt látható. A kereszténydemokrata frakcióvezető napirend előtt szólalt fel a…..
zzeldi 2012.09.25 22:16:46
@pushup: "csak azt, hogy "ha kiszaladok az útra, anya/apa megver"
ez az adott helyzetben elég. ha a gyereknek nincs veszélyérzete a nagy száguldó vasak miatt, akkor féljen inkább a seggreveréstől, minthogy csak egyszer elkapja a 103-as busz fordultában."

Ebből elég hamar következik a gyerek fejében, hogy:
Ha apa/anya MEGLÁTJA, hogy kiszaladok az útra megver.
Tehát mégiscsak jobb rászánni az időt, és megfogni a kezét, és elmondani neki 100% is, hogy "nem szabad" és az ő szintjén elmagyarázni neki, hogy miért.

A pofont nevelési eszköznek tartó emberek, abba belegondoltatok már, hogy az általatok pofonnal honorált dolgot hányszor tehette már meg a gyereketek, amikor biztos volt benne, hogy sohasem fogjátok megtudni?
Már jó ideje dédelgettük a saját tyúkok gondolatát, mert kert van, jó nagy, mert tyúkól van, csak rendbe kell vágni, és mert mennyivel jobb a saját tojás, saját kapirgálóstól, mint a bolti kitudjahonnani. Aztán a tavaszi tojás árak elszabadulása adta meg a végső lökést a…..
33 évig szolgálta ki a Szovjetunió kőolajiparát a világ legelső mesterséges szigete. A hét hektáros platformot 1982-ben nyelte el csaknem teljesen a Kaszpi-tenger. A dollármilliárdokat termelő elsüllyedt szovjet Atlantiszt ma már senki sem akarja igazából megmenteni. A Kaszpi-tenger…..
Kerek liftjeiről egyszerűen csak "dugattyús ház"-nak becézték (csúfolták?) azt a házat, amely a Margit körút és a Rómer Flóris utca sarkán áll. Bent jártunk. A harmincas években divattá vált a nagyobb vállalatok között reprezentatív bérpalotákat emelni. A…..
zzeldi 2011.06.07 23:35:06
Mindig is nagyon tetszettek azok a kutya játékok amikbe jutalomfalatot töltve a kutya egyedül is el tudta magát szórakoztatni azzal, hogy kibányássza belőle a kaját. Fanninak van is egy labdája, amit ha lökdösött, egy kis lyukon potyogott a falat. Sajnos ez a játék túl nagy volt a…..
Kutyafuttató A nagy találkozás 2011.02.26 10:03:00
 A nagy találkozás   Az úgy volt, hogy ezen a hétvégén csak élősködő írtás lesz Lunánál, Fanninak csak később mutatjuk be. Viszont olyan szépen sütött a nap, bűnnek éreztem volna Fannicseket a sötét szobában hagyni egyedül míg mi a napfényes réteken…..
Kutyafuttató Luna első sétája 2011.02.19 10:02:00
 Következő alkalommal elhatároztuk, hogy megsétáltatjuk Lunát, hogy megismerjük közelebbről, és ő szokjon minket. Magammal vittem Fanni fojtóját, illetve a Dörmitől maradt kisebb pórázt. Mikor Luna meglátott minket ugatva-ugrálva üdvözölt, amennyire csak a lánca engedte.…..
Kutyafuttató Új kutyánk lesz! 2011.02.10 10:01:00
 Szóval vettünk egy házat. Mint kiderült vettünk egy kutyát is vele. Lunát. De ne fussunk előre, mert ezt a nevet már tőlünk kapta. Luna egy kicsi, corgi szerű fekete kutyus fehér mellénnyel és tappancsokkal. Jelenleg egy másfél méteres lánc végén él, egy igen csak…..
Szombaton vettük észre, hogy a bal első lábára sántít. Gyönyörűen sütött a nap, gondoltuk elmegyünk egyet a Ligetbe, de mikor leszálltunk a villamosról alig akart ráállni. És olyan keserves fejet is vágott. (Persze lehet, hoyg ezt már csak én képzelem be..) Mindenesetre…..
...sajnos nem átvitt értelemben, hanem szó szerint. :(Tegnap este a Ligetben megharapta a Lilit egy pit bull. :ONem is tudom minek nevezzem, balesetnek, vagy támadásnak? Igazándiból egyik sem, talán a körülmények szerencsételen egybeesése.Munka után (lemondtam Grétikével az angol…..
  Látom, ez a téma iszonyatosan közkedvelt a blog olvasói között, ezért úgy gondoltam, elmesélem ezzel kapcsolatban is a tapasztalataimat, hátha érdekel valakit.   Háttér. Egy szerbiai magyar család felköltözött Budapestre (Kispestre) a jobb élet reményében. Az anya…..
zzeldi 2010.09.09 10:42:07
véleményem szerint ez:
www.origo.hu/itthon/20100411-roma-integracio-magyarorszag-harlemi-modszerrel-oktatna-a-cigany-gyerekeket.html
sikeresen működhetne. Nem tudom mi van ezzel a tervel, meg fog e valósulni.
Az integráció egyetlen járható útja, ha a gyerekeket integráljuk, már óvodás kortól kezdve, ha példát és utat mutatunk nekik hogy másképp is lehet mint a szüleik, ha kisgyerekkortól kezdve lehetőséget adunk nekik arra hogy tényleg másképp legyen, az óvodákban, az iskolában, és a klubokban.
A felnőtteket integrálni nagyon nehéz, de a gyerekeiket, a következő generációt még könnyebb, és rajtuk keresztül talán pár szülőt is el lehetne érni.
Mindehhez persze pénz kell, nagyon sok pénz. De megéri mert ha nem integráljuk őket gyerekkorukban, akkor felnőtt korukban úgyis sokat kell költeni rájuk - segélyek, rosszabb esetben a börtön ellátás.
Ha viszont ezek a gyerekek be tudnak illeszkedni a társadalomba, és hasznos tagja lesznek akkor bőven visszatermelik a gyerekkorukban rájuk költött összeget.
zzeldi 2010.09.09 10:56:18
Ma nagymamám úgy döntött, hogy leviszi Fannit az udvarra. Kicsit aggódtam - mint amikor a nagyszülők először viszik el az unokákat magukkal - hogy nem fog szótfogadni, és hogy felugrál nagymamám szintén 80 év körüli barátnőire. (Bár valószínűleg fölöslegesen, mert…..
Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése Ez nem kijelölt futtató, de nagyon is alkalmas sétálásra. A terület valamikor gyümölcsöskert volt, amit kivágtak, hogy majd építenek ide valamit. A valami már évek óta nem épül, viszont a terület ezalatt vadvirágos rétté…..
 Komló állattartási rendelete itt található. A kutyákkal foglalkozó rész rövid, ide másolom:   Ebtartás 14. § (1) Az ebtartó köteles a három hónapos kort betöltött ebet harminc napon belül – és azt követően évente – veszettség ellen beoltani, és az…..
Nem árt, ha tisztában vagyunk vele, milyen szabályok vonatkoznak a kutyasétáltatásra.  Pécs város állattartási rendelete itt található.  Röviden összefoglalom mit mond a kutyafuttatásról: Kutyát csak szájkosárral sétáltathatunk. Minden 40 cm-nél nagyobb…..
Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése Ezen a futtatón is nyáron jártunk. Nagyon rövid és keskeny "ösvény", ami két tíz emeletes panelház közé van beékelve. Kifejezetten nyomasztó hely volt, ami bűzlött a kutyavégterméktől.  Fanninak se…..
Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése  Ezen a futtatón nyár elején voltunk utoljára, akkor egy padon, és egy csapon kívül nem volt rajta semmi. Az ide járó emberek vigyáznak a helyre, a futtató tiszta volt, és volt kakiszacskó is kinn (mivel többféle zacskó…..
Gyerekkoromban én játszottam itt, most a kutyám játszik. Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése   A II. kerületi Polgármesteri Hivatal épülete mögött egy régi, betonos játszóteret alakítottak át egy alaposan felszerelt kutya játszótérré. Mivel Pécsett a…..
Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése A Tildy Zoltán utcai kutyafuttató bekerített "testvére". Mérete körülbelül megegyezik, de ez a hely rendelkezik pár előnnyel: Először is a kerítés, másrészt mindegyik bejáratnál elhelyeztek egy-egy kukát. A…..
Egyik kedvenc kutyafuttatónk. Kutyafuttató nagyobb térképen való megjelenítése  Sajnos nincs bekerítve, de hatalmas terület úgyhogy a méretéből adódóan viszonylag biztonságos. Némileg védelemmel szolgál, hogy csak két oldalról veszi körül út, és ezek mellett mély árok…..
Egy csomószor magamat sem értem. Többször is megtörtént már például, hogy annak ellenére rákattintottam egy borzalmas linkre, hogy tényleg nem szeretem az ilyesmit, és napokig nem tudom kiverni a nyomasztó látványt a fejemből. A napokban a Tékozló Homár levelesládájában…..