Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vuvuvu2

0 bejegyzést írt és 749 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A fejlett világ népességének egyik legnagyobb problémája, hogy kamillás vagy aloe vera illatú klozetpapírral törli ki aranyértől fájó ülepét. Bizony, ez ám a nagy dolog!  Manapság nincs bubópestis, nincsenek emberfaló ragadozók az utcákon - ha mégis elszaporodnak itt-ott a medvék-farkasok,…..
vuvuvu2 2021.09.30 00:43:19
"@ekat: A fejlett világ népességének egyik legnagyobb problémája, hogy kamillás vagy aloe vera illatú klozetpapírral törli ki aranyértől fájó ülepét." A fejlett világról van szó, azaz lényegében a nyugati civilizáciról, amelyhez most már 2-300 millió kínai is hozzátartozik. Az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában plusz Európában is a népesség nagy része, és igen, az EU keleti felén azaz nálunk is egyre többen érintettek az alsó-középosztályból és afelett. A cirkusz és kenyér fogyasztása nem feltétlenül pénzkérdés. Értékek és műveltség kérdése is. A poszt nagyon is megállja a helyét.
vuvuvu2 2021.09.30 00:57:44
@vuvuvu2: PS Kihagytam pedig az utóbbi időben egyre többször jut eszembe Truffaut zseniális filmje a szintén zseniális Bradbury alapján: 451 Fahrenheit. Könyvet ma már alig olvasnak a polgárok (kivéve Coelho, áltudományos pszichológia és hasonlók) helyette streaming és "interaktív" tartalomfogyasztás. Pont mint a 451 Fahrenheit-ben...
A 444-en jelent mostanában meg egy nagyon színvonalas átfogó összegzés arról, hogy mi a helyzet az utcai kukákkal Budapesten. A szövegből nem olvasható ki, hogy most magyarázni szeretné-e a városvezetés bizonyítványát, vagy éppen kritizálná, de ez az igazán színvonalas cikkek sajátja. Mi viszont…..
Az NDK titkosszolgálat sorozatban gyártotta a „Romeo-ügynököket” akik szingli nőkből szedték ki az információkat.....
Lakásbérlés kapcsán jellemzően arról lehet olvasni, hogy mennyi veszély leselkedik a bérbeadókra, mert a bérlők nem fizetnek, lepusztítják a lakást stb. Sajnos vannak ilyen esetek. Jó néhány bérbeadó tud szomorú történet mesélni. Vannak azonban olyan bérlők, akikkel nincsen probléma. Nekem is volt…..
Trükkök nélkül - csak, ahogy nagyanyáink is csinálták. Ez egy klasszikus recept, a feleségem is megeszi. Itt állunk február elején, és 12C fok van odakinn. Pluszban! Pedig a rakott krumpli olyan melengető étel inkább, dehát már nekikezdtem...
vuvuvu2 2021.05.13 20:31:52
@Andrass9: azért kösz a választ. igen, ismerőseink is folyton azt mondják hogy békésben kapható jó békési kolbász :-) előbb-utóbb sor kerül a vizitre, jó lenne találni egy jó lelőhelyet... bp-en eddig csak túlfüstölt békésihez volt szerencsénk... békési nagyapám többféle fát használt a füstöléshez és sajnos annyira speckó volt a recept amit a sírba vitt, hogy nem tudjuk 100%-ig rekonstruálni, így csak keressük hátha megtaláljuk azt ami a legjobban hasonlít rá...

mindenesetre azt is szeretném megjegyezni hogy végre egy recept aminél a megsült rakott krumpli sem nem ázik sem nem tocsog valami tejfölös kulimászban hanem úgy néz ki ahogy kell...

ja és még egy, ha már rakott krumpli. dédapám aki nem a Monarchia területéről származott, egyszer felugrott hozzánk amikor anyukám pont rakott krumplit készített. az öreg aki akkor evett életében először rakott krumplit, anyukámat megdicsérve, ámuldozva szakácsművészetén megjegyezte: KIRÁLYI ELEDEL... hát szerintem is az! (akkor még gyulaival készült, ma más nem tennénk bele azt a borzalmat amit ezen a néven árulnak)
vuvuvu2 2021.05.13 20:40:08
@látjátok feleim szümtükkel: Multiknál néha lehet kapni páros gyulai és csabai kolbászt, a régi receptúra szerint készülnek a néhai gyulai húskombinát utódjában. De ez nem reklám, csak egy tény közlése a kocsmába tévedőknek.

lehetne egy picit konkrétabban? mi az utódcég? hol keressük, melyik láncban? mi a márkanév? köszönjük, mindenre nyitottak vagyunk, kóstolunk türelmesen...
vuvuvu2 2021.05.13 22:25:57
„Olyan rangban születtem, amely nem ismer el felsőbb rendet, csak Istent, akinek egyedül én vagyok felelős a tetteimért; de annyira tiszták és megtisztelőek, hogy önként és jókedvűen beszámolok róluk az egész világnak. " - Oroszlánszívű Richárd. Aquitániai Eleonóra és VII. Lajos francia király…..
Az elején szeretném leszögezni: nem ismerek magamnál nagyobb Harry Potter-rajongót. Rajongásom tárgya viszont a könyvekre korlátozódik. A filmekről viszont megosztó véleményem van és különösen fáj, mikor az alkotók eltérnek a könyv cselekményétől és elképesztően ciki jeleneteket emelnek be az…..
vuvuvu2 2021.04.16 22:20:00
@MAXVAL birсaman közíró: "Nem néztem. Az első rész 25. percében elaludtam, a többit el se kezdtem nézni. A könyvet se olvastam."

Akkor mi a fenét keresel itt?

De ha már idetoltad a nagy arcod, akkor tedd jóvá: kezdd el olvasni a 3660 oldalt, aztán lehet hozzászólni!
vuvuvu2 2021.04.16 22:22:24
@body_andras: Egyetértek, a 3. volt a legjobb. Szerintem a legkínosabb a Harry-Hermione táncjelenet a 7. részben.
Sikerült megnéznem éjszaka a Meghannel és Harry-vel készített Oprah-interjút, de mivel rendkívül késő volt, mire befejeződött, csak a legfontosabb pontjait tudtam leírni, kommentár nélkül. Néhányszor lefagyott a közvetítés, de úgy vélem, a beszélgetés 90 százalékát sikerült végighallgatnom és…..
vuvuvu2 2021.03.22 23:36:27
Arra azért kíváncsi lennék Nofret hogy mit gondolsz arról, amit a Habsburg család feje, Habsburg Károly nyilatkozott amikor megkérdezték mi a véleménye az Oprah interjúról. Már csak azért is érdekel, mert tavaly volt egy érdekes interjúd a Habsburg-lányokkal.

A lényeg amit én kivettem, hogy H.K. szerint az egész pletyka és szemét, ill. hogy egyszerűen nem az ő szintjén (hanem alatta) van ez a bulvárinterjú.

További infók pl. itt:
hvg.hu/elet/20210311_Habsburg_Karolynak_sarkos_velemenye_van_Meghan_Markle_es_Harry_herceg_interjujarol

Továbbra is kíváncsi vagyok egyébként az interjú által generált fejleményekre - habár úgy tűnik, egyre inkább el fog ülni a zaj amit generált a páros, és senki nem fog foglalkozni a hülyeségeikkel. A DM listát érdemes még mindig elolvasni - abban tényleg összeszedték a főbb ellentmondásokat/csúsztatásokat és a lista napról napra bővül.

A Királynő tanácsadói szuperek, a bizottság felállt, elismerték hogy a rendszer nem volt tökéletes, de most lesz egy megbízott (pipa) és innentől kezdve minden megy tovább (és nem fognak leereszkedni arra a szintre ahol Meghanék már megmártóztak az iszapban).
Habár már hétfő hajnalban végig tudtam nézni a Meghanékkel készített Oprah-interjú mintegy 90 százalékát, és akkor melegében le is írtam, miről beszélt a házaspár, azonban elemzést, hátteret, kommentárt nem fűztem hozzá a késői időpont miatt. Ezt a hiányosságot most pótolom. Azzal kezdeném, hogy…..
vuvuvu2 2021.03.08 23:10:31
Szerintem érdemes még várni azzal, hogy milyen következtetést vonjunk le mindebből, mindenesetre az ITV által készített rengeteg Windsor-dokuban többször szerepelt Penny Junor királyi tudósító, akinek a véleményét szívesen megosztom:

I think we have just to wait and see what the ultimate fallout of this interview is. It may that it's today's sensational news but that by next week, next month, it has faded. I think overall the monarchy is strong enough to withstand it.

If they say anything my guess is they would express sorrow rather than anger. Traditionally they have kept their mouths closed and kept a dignified silence. I'm sure they are having discussions about how they do respond, but a dignified silence is maybe the best route.

Érdekeltek a nézettségi adatok, mert mindenütt arról lehetett olvasni, hogy bombasztikus lesz az interjú. Nos, az USA lakossága 330 millió fő körül van, ebből 17 millióan nézték, ez kb. 5%, de a releváns közönségarány 2,6%. Állítólag jóval magasabb (90-100 millió fős) nézettségre számítottak, a reklám szempontjából releváns korosztályban kifejezetten rosszul teljesítettek.

Kíváncsi vagyok majd a UK ratingre, az ember azt várná, hogy alacsony lesz, de az is lehet, hogy sokan pont azért nézik meg, mert kíváncsiak lettek a cikkek alapján.

Pár dologról már most kiderült és még hamar ki fog derülni hogy szépítés/csúsztatás/túlzás, de azt a közönséget aki az interjút nézte ez valószínűleg már nem fogja elérni/érdekelni. MIndenesetre tanulságos történet és pár év múlva, a következő Windsor-dokuban már látni fogjuk ki hogy jött ki belőle.

Erről jut eszembe több dokut láttunk februárban a Spektrumon a Windsor családról, 2017-18-ból, ezekben már szerepelt Meghan és kifejezetten szépen és a királyi család egyenrangú dolgozó tagjaként lett bemutatva, tehát nem mondható, hogy ellenségesen álltak hozzá.
"Ebben most semmi újdonság nincs" - kommentálta péntek délután egyik kollégám, amikor kijött a Buckingham-palota közleménye, amely szerint Meghan és Harry nem térnek vissza a brit királyi család dolgozó tagjainak sorába, ráadásul elveszítik védnökségeiket is. Ez igenis újdonság, sőt, igen nagy…..
vuvuvu2 2021.02.22 00:26:32
1. Javaslom, hogy az első 2 kommentet töröld, mert ennek a színvonalas blognak a kultúrájába ezek a kommentek nem férnek bele.

2. Vártam hogy több hónap után megszólalj végre. Ma délután be is néztem ide (akkor még nem volt olvasható a fenti poszt), miután az elmúlt napokban több angol nyelvű cikket és sok kommentárt olvastam a történtekről. Emlékszem hogy tavaly nyáron nagyon lelkesen posztoltál "A szabadság nyomában" c. könyvről - úgy látom, most óvatosabbnak tűnsz a lelkesedéssel.

3. Két nagyon lényeges dolgot emelnék ki, ami kimaradt a fenti posztból, és amit én is csak az egyik cikk alapos átrágása közben szúrtam ki (sok cikk jelent meg, sok az ismétlődő információ, az ember hajlamos átfutni és figyelmen kívül hagyni lényeges részleteket).

Az egyik, hogy a Királynő belső köréből kiderült egy új információ. A Megxit megállapodás véglegessé tételének határideje 2021. márc. 31. volt (tavaly 1 év "türelmi idő"-ben állapodtak meg Harryék a Királynővel). Ezt tudtuk. Ami újdonságként most kiderült, az az, hogy Harry ez év elején elkezdte presszionálni a végleges megállapodás aláírását. A Palota illetékesei nem értették, hogy mi az oka annak, hogy ennyire idejekorán akarja a végleges megállapodást, miután március 31-ig még bőven volt idő. Azonban amikor hét elején kiszivárgott az Oprah-interjú, minden világos lett: Harryék azt akarták, hogy még az Oprah-interjú előtt alá legyen írva a megállapodás, mert tudták, hogy az interjú ki fogja verni a biztosítékot. A biztosítékot azonban nemcsak az Oprah-interjú verte ki, hanem maga az a tény dühítette fel a Palotát, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy tudatosan hallgatták el Harryék az Oprah-interjút, és tudatosan akarták a Megxit-megállapodást aláíratni a Királynővel az Oprah-interjú ismertté válása előtt. Nos, ez a tudatos megvezetési kísérlet volt az, ami valójában kiverte a biztosítékot (a többi már csak az extra volt).

"... it was Harry who pushed to restart talks over his and Meghan's position early this year. ... According to insiders, there was a 'puzzling sense of urgency' to his requests that perplexed palace officials. When news of Meghan's deal for a 'tell all' interview with Oprah Winfrey broke earlier this week 'all became clear'... With negotiations already tense, the revelation of the Oprah interview sent matters into free fall. Harry and Meghan had kept this secret from the Palace, hoping to announce their interview bombshell once the 'divorce deal' was done. This angered officials..." "This was seen as 'shocking' by the royal household, which had hoped to make an amicable joint announcement about the couple's future earlier this week."

A másik elgondolkodtató információ, ami érthetővé teszi a Királynő szigorúnak látszó, de korrekt döntését az a bizonyos "nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni", vagy "kint is meg bent is lenni egyszerre" kérdéssel kapcsolatos és valóban jobban megvilágítja azt, hogy a Királynő miért így döntött.

Harryék tavaly elkezdték a saját útjukat járni: személyes márkájukat elkezdték egyre tudatosabban építeni weboldalukon és social media felületeken, majd erre a márkára és a királyi családdal való kapcsolatukra építve tető alá hoztak egy 100 millió dolláros üzletet a Netflix-szel. Volt még pár kevésbé hangos megjelenésük (sajtó, Spotify), a következő nagy üzlet viszont az Oprah-interjú lesz, amiért vélhetően sokat fognak kaszálni.

Nyilvánvaló, hogy a királyi család "értékesítésében" ilyen formán való aktív részvétel nem összeegyeztethető a királyi család, a Királynő képviseletével. A Királynőnek és a királyi család tagjainak továbbá minden esetben semlegesnek, pártatlannak kell lennie (nem szavaznak, nem nyilváníthatnak politikai véleményt sem), ugyanakkor ezek a gazdasági társaságok és médiacégek nem pártatlanok, mind elkötelezettek valamilyen ideológia mellett. Tehát az ezekkel történő együttműködés hitelteleníti Harryék pártatlanságát, és ha képviselnék a Királynőt, őt is. Nem lehetséges, hogy egyik nap a Királynőt képviseljék a Monarchia értékrendjének megfelelően, másik nap pedig a Netflix-szel vagy Oprah-val promózzanak bármit is. Ez teljes mértékben összeegyeztethetetlen.

"The Queen, however, has told the couple that their commercial careers were completely incompatible with the impartiality required of those in public service."

Tehát az értékeket és a pártatlanságot figyelembe véve nem összeegyeztethető a két tevékenység. Aki ezt nem érti, nem fogja fel, az nem alkalmas a Királynő képviseletére sem. A brit sajtó nyíltan Cégnek nevezi a királyi családot. Valóban Cégként működnek, ahol a Királynő a CEO. Minden cégnek van egy missziója, vannak értékei, adott céget csak az képviselhet, aki a cég értékrendjével azonosul, aszerint viselkedik. Ha erre nem képes, akkor már nem tartozik a céghez. Bár a Királynő fájdalmas döntést hozott, bölcs CEO-ként nem dönthetett másként. És bölcs CEO-ként már gondoskodott is az új csapatról: a jövőben Károly, Camilla, Edward, Sophie, Anna, Vilmos és Kate fognak az élvonalban dolgozni.
vuvuvu2 2021.02.23 09:57:26
Előbbi kommentem annyira hosszú lett, hogy 0 karakter maradt :-) Így itt folytatom.
Az egész Megxit-ügyet roppant sajnálatosnak tartom, nagy csalódás, nem erre számítottam 2018. májusban. A többségében brit kommentelők közül többen említik, hogy az eljegyzés bejelentésekor volt egy interjú Harryvel és Meghan-nel és már akkor rossz előérzeteik voltak Meghan viselkedésével kapcsolatban (pl. amikor Harry az interjúban azt mondta hogy szereti, Meghan nem mondta, hogy ő is szereti). Ezt az interjút én nem láttam, habár az utóbbi időben rengeteg olyan doku fut a Windsorokról főleg a Spektrumon ami az utóbbi 2-3 évben készült, de még a Megxit előtt, és már szerepel bennük Meghan és az esküvő is.

Egyértelműen hitelteleníti Harryéket hogy szinte hónapról-hónapra ellentmondanak önmaguknak, és a királyi család felé, a Királynő felé tanúsított viselkedésük nem tisztességes (nem decens, nem elegáns) és egyre nyilvánvalóbban tiszteletlen és szemtelen. Vicces hogy arról beszélnek hogy az elmúlt 1 évi "munkájuk" bizonyítja, mennyire elkötelezettek a "public service" terén, a britek szerint ez kb. annyi volt hogy 3-szor elmentek csomagokat osztogatni és osztották az okosságokat arról másoknak, hogy szerintük hogy kell élni.

Az elmúlt évben nemcsak a Spektrumon de más csatornákon is számos doku futott a témában, pl. a Life-on a 8 részes Elizabeth, amelyekből (és a közelmúltban megjelent könyvekből) sok új dolog derült ki a királyi családról, nehézségeik, korábbi botrányok (pl. VI. György testvéreiről) így elmondható, hogy a Királynő nem könnyű örökséget kapott útravalóul. Sajnálatos, hogy élete utolsó éveiben ilyen helyzetbe kerül, és lehet, hogy a java még csak most jön, az Oprah-interjú után...

Én úgy látom, hogy itt egy nagyon tudatos üzleti stratégia megvalósítása történik, amelyhez Harry és a királyi család csak egy eszköz, és minden ezt az üzleti stratégiát szolgálja. Harry nagyon nagy bajban van, és ezt magának köszönheti, annak, hogy jobban bízott valakiben, akit nem ismert eléggé, mint a saját családjában. Nem lesz könnyű dolga Vilmoséknak sem...

... habár sokak szerint Oprah fénye már nem a régi, és az amerikaiakat (USA-belieket) nem különösebben érdekli a királyi család (a kanadaiak meg többnyire Királynő-pártiak). Mindenesetre kíváncsian várhatjuk a "tell-all" interjút, és az azt követő kommentárokat és esetleges lépéseket.

A királyi család közeli tudósítói és életrajzírói meglehetősen visszafogottan nyilatkoztak a történtekről, habár volt olyan is köztük aki sok brit kommentelő örömére, azt írja, meg kell fosztani a párt a Sussex hercege és hercegnője címtől. Elképzelhetőnek tartom másokkal együtt, hogy ez az Oprah-interjú után nem sokkal meg is történik.
vuvuvu2 2021.03.03 17:59:14
Sziasztok mindenki! Látom még javában zajlik a kommentelés, ezért bízom benne hogy többen is benézünk ide. Átfutottam pár kommentet - most nem reagálnék, mert pár napon belül úgyis többet fogunk tudni és látni, miután lement az Oprah-interjú.

Viszont addig is nagy szeretettel ajánlok egy érdekes sorozatot. Március 9-10-11-12-én, tehát jövő héten kedd-szerda-csütörtök-péntek du. 17.30-kor az M5-ös csatornán újra vetítik a Skót birtokok c. sorozatot.
Az adásokat a vetítést követően hétig a neten is meg lehet nézni, a médiaklikk weboldalon (a Google-ba be kell írni a médiaklikk és Skót birtokok kulcsszavakat és a találatokra klikkelve nézhetőek a filmek, amelyeket vetítés után pár órával tesznek fel a netre és kb. 1 hétig elérhetőek).

Azért ajánlom, mert az 1. rész a Dumfries House-ról szól, és pont arról, amiről fentebb szó van: Károly herceg társadalmi felelősségvállalása. Ha jól emlékszem, megvette a lepukkant birtokot, amit helyreállíttatott egy olyan vidékén Skóciának, ahol munkanélküliség volt. Munkanélküli fiatalokat juttattak szakmához a birtokon működtetett programokkal, megváltoztatva sokak életét, megakadályozva hogy egy kulturális örökség tönkremenjen, értékes műtárgyakat árveréseken újgazdagok felvásároljanak, egyben tartva egy megbecsült bútorkollekciót pl. A sorozat további 3 részében meg lehet ismerni 3 másik nemesi családot akik a mai világban kell boldoguljanak, működtessék a birtokukat, nem kevés munkával, mindegyik tanulságos lecke arról, hogy nemcsak a királyi család, hanem a brit nemesség több tagja is tisztában van azzal, hogy a címe kötelezi, felelős, és a felelősséget felvállalva éli életét. Érdemes megnézni, nagyon tanulságos!
A kor leggazdagabb, leghatalmasabb és talán legszebb asszonya volt Aquitániai Eleonóra, akinek birtokaira mind a franciák, mind az angolok foga fájt. A francia király abban az időben még csak Párizs környékét birtokolta, míg Eleonóra apja (X. Vilmos Aquitánia hercege) Nyugat-Európa egyik…..
vuvuvu2 2020.11.20 15:33:27
@DJP: Számos példa volt lányági örökösödésre. Nem is kell messzire menni Skóciai Szt. Margittól: az ő unokája, I. Henrik lánya Matild (a fiútestvérei meghaltak) volt a Plantegenet-ház ősanyja, a későbbi II. Henrik (akinek leszármazottai évszázadokig uralkodtak) anyja. De beszélhetünk Stuart Mária fiáról is, VI. azaz I. Jakabról, a Stuart-ház fejéről. Vagy Viktória királynőről, akinek az utódai a mai napig ülnek a trónon. (Időtávlatban kb. 800-900 év gyakorlatáról van szó.) Ők mind azért kerülhettek trónra, mert nem volt egyenesági férfi leszármazott. Tehát ha S.SZ.M. István leszármazottja lett volna, azon az ágon lehetett volna megfelelő utódot találni a magyar trónra Imre halála után, és később sem halt volna ki az Árpád-ház. Ott van pl. II. Eduárd angol király, akinek az ükapja II. Henrik, aki S.SZ.M. dédunokája. II. Eduárd pont megfelelő életkorú volt, és ha valóban lett volna bizonyított magyar leszármazás, ő Árpád-házi lett volna. Továbbra is azt ajánlom, tessék utánaolvasni, idegen nyelven is!
Milyen szinten érdemes megtanulni egy nyelvet? Elsőre furcsának tűnhet ez a kérdés. Anyukám szerint például olyan szintet biztosan kell hozni, hogy ne tudjanak eladni az adott nyelven. Oké, tehát a vásárlás témakör A2-es szint, B1-es szinten már akár egyszerű múltban is tudok alkudozni, tehát utána…..
Matilda (angolosan Maud) a kortársak véleménye alapján, nagyon szépnek leírt angol hercegnő, Skóciai Szent Margit unokája, Szent István közvetlen leszármazottja 1102. február 7-én született I. Henrik és Skóciai Matild lányaként, Hódító Vilmos és Flandriai Matild unokájaként. (a képen Matilda angol…..
Mivel egész életemben az irodalom világával foglalkoztam, újra és újra elém került a nagy kérdés: vajon a kötelező olvasmányok jelenlegi listája hasznos vagy káros a diákokra nézve? Rengeteg véleményt hallottam ez ügyben, tanárokét, szülőkét, diákokét, írókét és átlagemberekét is, és az érveik,…..
vuvuvu2 2020.09.22 09:20:42
Egyetértek a szerzővel. Mindent a megfelelő életkorban. Hozzátenném, hogy ennél tovább mennék. A jelenlegi rendszer hatékonysága az ország versenyképességét rontja. SOS át kellene állni a 6+6-os rendszerre, ahol a második szakaszban 6 év alatt több idő állna rendelkezésre minden tantárgyra. Sokat olvasunk és ismeretterjesztő filmezünk most hogy a vírus miatt kevesebb a kinti program. Történelmet is. Rengeteg dologra rácsodálkozunk, amit annó nem tanítottak meg rendesen, mert nem volt idő, rohantunk a tananyaggal. Milyen jó lenne ha a társadalomtudományokat korszakonként tanítanák! Akkor meglenne a történelmi háttértudás, a művészet- és irodalomtörténelmi tudás egy adott kor irodalmához. A korabeli szerzőktől pedig inkább szemelvényeket olvastatnék. Nem a teljes Odüsszeát, hanem görög regéket és mondákat és néhány szemelvényt, hogy értsék a verselést, lássák mi az a hexameter. Kötelezőhöz meg listát adnék, amiből a diák választhat. Volt egy nagyon jó, sajnos fiatalon elhunyt, felsős magyartanárom, akinél pl. 15 Petőfi verset meg kellett tanulni, de te választottad ki melyik 15-öt (persze párat addigra mindenki tudott, így adott volt a Nemzeti dal és pár más vers) és az iskolai könyvtárban megtalálható legalább 20 Petőfihez kapcsolódó, korosztályunkhoz szóló könyvből hármat el kellett olvasni. Még a leglustábbak is megtették, mert ők választhattak. És közben persze kénytelenek voltak a könyveket is kezükbe venni. De ugyanez a magyartanárom díjazta ha valaki olvasónaplót vezetett és a Verne-évforduló évében ösztönözte az osztályt hogy olvasson Vernét. Na, akkor vagy tíz könyvet el is olvastam Vernétől a Pál utcai és az Egri csillagok mellett. Az első 3 osztályban pedig a gyerekeknek rendesen meg kellene tanulniuk olvasni. A gyerekek azért sem szeretnek olvasni, mert nem tudnak sem folyamatosan olvasni, sem elmélyülni.
Meghan és Harry úgy érezte, hogy a királyi család tagjaiként panaszaikat nem vették komolyan, sőt, szerintük más családtagok szivárogtattak is róluk a sajtónak - a többi között ez áll a sussexi hercegi párról megjelenő új könyvben, ami azt ígéri, hogy feltárja Meghan és Harry királyi családból való…..
vuvuvu2 2020.08.09 16:29:59
Értem a blogger lelkesedését (korábban már elárulta hogy Meghan-párti), azonban én ebben a történetben alapvetően azt látom, hogy valakik gyorsan pénzt akarnak keresni jó sok sz** kavarásával (ezért a könyvet nem is veszem meg, nem járulok hozzá kavarók vagyonosodásához). Igen, jól teszi a királyi család, hogy ignorálja amennyire csak lehet ezt a könyvet meg a kavarást.

Nem tudom hogy a blogger olvasta-e ugyanakkor azt a könyvet amely Kate-ről szól, és amelyikben benne van, hogy hogy bánt a sajtó Kate-tel évekig úgy hogy nem kapott védelmet a királyi családtól nagyon sokáig, és hogy milyen nehéz volt az az út amit bejárt Kate amíg megtörtént az esküvő. Ehhez képest Harry már a 2. randin eldöntötte hogy Meghan lesz a felesége. Nem elhamarkodott döntés volt vajon mindaz ami ezután következett? Nagyon is.

Sajnos az elvált amerikai nő, aki jelen esetben még arra a kompromisszumra sem volt képes, hogy a kétlaki életet válassza, a 21. században sem nyerő választás. Újranéztem a 8 részes Elizabeth-et a Life-on és A királyi család elveszett leveleiről szóló sorozatot a Viasat History-n, sok részlettel VIII. Ervardról és Wallis S.-ról. Feltűnő volt a párhuzam köztük és Harryék között. Abban, hogy marginalizálódtak, kiszorultak a családból, és hogy mindkét kapcsolatban a nő az irányító. Sajnálom Harryt, de Meghan mindig tündökölni akar és nem elégszik meg a 2. hellyel, míg a királyi családba sokkal jobban illeszkedik a kötelességtudó, felelősségteljes és (szakmai) alázatos Kate.

Harry annyira fogalmatlan szegény, hogy azzal sincs tisztában (vagy lehet hogy már igen?) hogy ha elválik pl. 2 év múlva, a gyerekéről vagy le kell mondania, vagy súlyos ára lesz annak, hogy egyáltalán láthassa a gyereket (ld. az amerikai gyerekelhelyezési gyakorlatot).