Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szib

0 bejegyzést írt és 56 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két hete láthattátok a MTI Fotóarchívummal közösen indított sorozatunk előző részét. 1959 olyan termékeny volt a színes fotók szempontjából hogy ebből az évből két részt is láthattok. Ugyancsak két hét múlva érkezik a következő év ami már az 1960-as lesz. Tartsatok velünk akkor is! 1959. október…..
szib 2018.07.05 10:30:30
@Oh Dae Su: Szerintem meg a füredi bazársor, amit azóta már elbontottak.
A paródiák mára erősen hanyatlásnak indultak, pedig nem is oly rég a legkedveltebbek filmek között voltak. Mióta a ZAZ-csapat feloszlott, majd Zuckerék külön-külön is visszavonulót fújtak, többnyire csak olyan próbálkozások akadnak, melyek színvonala nem üti meg a minimálisan elfogadható szintet…..
Avagy miért tart néha olyan sokáig felfedezni a gyerekkorban bekövetkezett károsodásokat Mind az anya- lánya kapcsolat komplexitásának és központi helyének szövetségéből adódik  , hogy  sok nem szeretett vagy nem jól szeretett lány későn fedezi fel sebzettségét és annak forrását. Sok nő már a…..
 Nemsokára jön az a három nap, amikor Miskolcon mindent a békák és kocsonyák lepnek el. Február 17 és 19. között ismét megrendezik városunkban a Kocsonya Farsangot, Magyarország legnagyobb téli gasztrofesztiválját.   Sokaknak furcsa lehet, hogy a miskolci kocsonyát békákkal ünneplik, pedig még egy…..
Meg merem kockáztatni, hogy mindenki találkozott már motivációs trénerrel, ha máshogy nem, legalább hirdetésen keresztül. Megingathatatlanul pozitív, hatalmas önbizalommal rendelkező emberek, akikből csak úgy sugárzik a siker és akik arra tették fel az életüket, hogy ennek a sikernek az eléréséhez…..
A női lét ciklikusságának egyik összetevője a hónapok körforgása, a másik pedig az egész életen végighúzódó „hullám” amelynek első mérföldköve az első menstruáció megérkezése, az utolsó pedig a klimax, azaz a vérzés elmaradása. Minden ciklusváltozást hormonális átalakulás kísér, amelynek folyamata –…..
Azzal nagyjából minden középkori teológus egyetértett, hogy a szex (és most kizárólag a házasságon belül gyakorolt szexről beszélünk) némely esetben – bocsánatos vagy éppen halálos – bűnnek tekintendő. Vita igazából csak arról folyt, hogy milyen esetekben számít bűnnek. Penyafort-i Raymundus szerint…..
szib 2016.10.27 17:07:16
@gigabursch: Az ülésnek ehhez semmi köze, ez egy képző. Valamilyenné válik, pl. szelídül, hasonul. Ők meg közösülnek, mert közös az élmény. Jó esetben.
Nem tudom, másnál mi a helyzet, de nálunk alig 1-2 hete jöttek elő a hangyák a ház közeli bolyokból. Persze hiába pakoljuk el a kaját a konyhapultról, gyakorlatilag minden reggel arra ébredek, hogy tömött sorokban kígyóznak a kis drágák. Ugye milyen csúnya látvány? Sokáig keresgéltem, mire…..
Ezerszer hallottuk, de talán nem elégszer: az általunk viselt cipő az összeállítás koronája, de gyilkosa is lehet, az első benyomást alapvetően meghatározza. A cipő megérdemli, hogy ápoljuk, de főként, mert ezzel magunkat és környezetünket tiszteljük meg. Egyszerű, de hasznos tippek a…..
Nyakunkon a tavasz és mindjárt itt a nyár is, ebből pedig adódik, hogy jobbnál jobb, akár hát nélküli felsőket is hordhatunk. A kilógó melltartó nem túl divatos, főleg ha teljesen különbözik a színe a felsőétől, ezért most megmutatjuk, hogyan tudsz otthon is, ehhez megfelelő melltartót készíteni…..
A blog kicsit hosszabbra nyúlt téli álmából nem mindennapi hírrel sikerült felébredni: költsünk 1500 milliárd Ft-ot arra, hogy a Balaton partján, 110 hektáron pufi fóliának álcázott vizes szórakoztató központot húzzunk fújjunk fel és 30 méter mélyre hotelt építsünk fúrjunk a tóba. Igen,…..
"Hagyj aludnom reggel, és ne kelts fel a készülődéseddel, meg a gyerekek reggeliztetésével, mert kipihenten szeretnék a pilates órámon részt venni." - dörgölte szemét álmosan Dorogi N. és puszit dobott a férjének. "Ja, és ügyesen holnap azon a fontos meetingen." - tette még hozzá elalvás előtt, majd…..
  Mostanában úgy fejezem be a napot, hogy átnézem a Bal-Rad híreit, mert bár fenntartással kell fogadni, de gyakran olyasmiről tájékoztatnak, amiről máshonnan nem értesülsz. Így jutottam ehhez a hírhez tegnap is, amely arról számolt be, hogy a kölni imám, Sami Abu-Yusuf egyedül a német nőket…..
Nem akármilyen kollekcióval állt elő a Dolce & Gabbana. Az olasz cégnél rájöttek, mekkora piacot jelentenek a muszlim nők, így megpróbálnak benyomulni az abaják és hidzsábok piacára...
Egy évtizede robbant be a divat élvonalába a tajvani származási tervező, Alexander Wang. A kerek évfordulón egy fantasztikus kollekcióval tiszteleg a kozmopolita nők előtt, akik nap mint nap New York utcáin hirdetik a stílus szabadságát. "Nincs nagy koncepció, ilyennek látom az emberek ruháit…..
  Hol van Szék? Az erdélyi Mezőségen, a Kis-Szamos egyik mellékvölgyében fekszik, s illeszkedik is a mezőségi tájhoz: erdő kevés van errefelé, azok is a falutól messze helyezkednek el. Korábban azért jóval több erdőt lehetett találni a környéken, az erdőirtás…..
KitchenPorno Vészhelyzeti puding 2015.10.30 08:00:00
Több negatívum is kellemetlenné tette a hetemet: borongós, párás idő, torokgyulladás, megfázás, orrdugulás, kialvatlanság. Így nagyon vágytam valami kényeztető finomságra. Valami miatt nem tudtam nem gondolni a pudingra. Be is vánszorogtam a konyhába, kerestem és kutattam, de nem…..
Alig vagyunk túl a fojtogató nyári hőségen, szerencsére a lehűlés éppen időben jött. Most emlékezzünk a XX. század nagy, brit hőhullámaira. 1963. A londoni Holborn Oasis uszoda mentőorvosa szenved a júliusi hőségtől..
Több éve teszteljük a balatoni és a Balaton környéki vendéglátóhelyeket, és szerencsére egyre hosszabb a szuper helyeket bemutató toplistánk. Egyre könnyebb jó helyeket találni, akár a kalóriavadászat, akár csúcsgasztronómiai élmény a cél. A szubjektív lista természetesen…..
A gyerekek imádják a gyorséttermi sültkrumplit - az otthoni sokszor nem is jó nekik. Spurman megszerezte Magyarország kedvenc sültkrumplijának receptjét. Hozzávalók egy nagy adaghoz: Két hosszúkás krumpli Mogyoróolaj (annyi, hogy ellepje a krumplit) 2 kanál kukorica…..
Bizonyára sokszor voltunk már fültanúi olyan vitának, amely arról szólt, hogy a csapvíz, az ásványvíz vagy a ballonos víz a jobb, illetve jobb-e valamelyik egyáltalán. A kérdésben igencsak megoszlanak a vélemények. A közvélemény is mást gondol, mint amit a kutatások mutatnak.…..
Ma leginkább a női maszturbáció előnyeiről írnék, mert úgy vélem, a férfiaknál nincs probléma, elfojtás e téren. :) Az első, és legfontosabb érv, hogy ismernünk kell a testünket ahhoz, hogy a partnerünk révén is eljuthassunk a csúcsra. Sajnos nagyon sok nő szenved…..