Adatok
Zoszil
0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Lelkes drukkerként egy éve arról írtam, hagyjuk már legalább a foci EB idejére a politikát, az acsarkodást a faszba, élvezzük ki azt, hogy van egy sikeres csapat, ki tudja, meddig tehetjük. (Ma már látjuk) Most meg itt ez a kurva vizes VB, sok magyar esélyessel és azt se tudom, ki mikor és hogyan.…..
Zoszil
2017.07.16 10:00:10
@Zsoltbacsi: Látom te is elkészültél.
Vajon a Fidesz pénzeli Fodor Gábort és Bokros Lajost? Soros György melletti kiállásuk felveti ezt a kérdést. Ha a dékások lennénk, már süvöltenénk is a megfejtést, hogy igen persze (közben persze mi is pont ugyanígy kiállnánk Soros mellett és az ellentmondás egyáltalán nem zavarna minket). Nekünk…..
Zoszil
2017.07.09 22:16:35
B1 BLOGCSALÁD
Orbán figyelmeztette a Nyugatot: ne merjék őt leváltani, mert baj lesz
2017.07.07 15:12:12
Az obligát migráncsozás, bevándorlózás, sorosozás mellett két fontos dolgot is kimondott ma az állami rádióban...
Talán mégis van remény arra, hogy bíróság elé állhatnak majd a korrupt magyar politikusok, mert civil szervezetekkel a háttérben elkezdte működését a Közérdekvédelmi Központ. Az Együtt-PM európai parlamenti képviselője, Jávor Benedek kezdeményezésére létrejövő szervezet nemcsak feltárná a gyanús…..
Zoszil
2017.06.28 09:09:12
Zoszil
2017.06.28 09:10:39
Jogi témák közérthetően - Dr. Bakonyi Lilla
Dózsa György úti baleset - elsőbbségadás vs. gyorshajtás
2017.05.18 06:38:09
Három nappal ezelőtt szörnyű baleset történt a Dózsa György úton, amelyben két ember életét vesztette. Őszinte részvétem az elhunytak családjának!
Ahogy telnek a napok, egyre több információ jelenik meg, sőt, a Citroen autónak ütköző Mercedes vezetője maga is megszólalt a balesettel kapcsolatban,…..
A jó hír, hogy a Fidesz az elgyengülés jeleit mutatja. Héka, azt szoktuk meg, hogy erőt kell mutatni, tematizálni kell a közbeszédet, ehhez képest futnak az események után és csak a segglyukmédiájuk fröcsögése kelt néha figyelmet.
Beindult a csendes kihátrálás a CEU-becsukásból, leszedik a…..
Zoszil
2017.05.12 00:20:17
Szegedi Kattintós
Hat bizonyíték arra, hogy a Fidesz vezetői rettegnek Simicskától
2017.05.04 11:41:47
A régi spanok tudnak egymásról legtöbbet, így egy harminc éves barátság után nem igazán érdemes összerúgni a port olyanokkal, akikkel a katonaságnál együtt tusoltunk, a koleszban egymás lábszagát szimatoltuk, vagy ugyanazoknak a csajoknak csaptuk a szelet. Orbán és Simicska mégis úgy döntött…..
Zoszil
2017.05.05 00:30:08
Zoszil
2017.05.05 00:30:49
Zoszil
2017.05.05 00:31:24
Meglehetősen nehéz helyzetben van a TV2-nél Hajós András, aki több díjat is nyert a Dalfutár című műsorával, ami a Super TV2-n futott, közben pedig erősen kritizálta a csatorna híradóját, illetve több kormányellenes tüntetésen is felbukkant. Az ezzel kapcsolatos aggodalmairól és meglátásairól beszél…..
Zoszil
2017.05.04 20:54:16
Zoszil
2017.05.04 20:54:49
B1 BLOGCSALÁD
Orbán nem ússza meg a CEU-ügyet - már megszületett a magyarázat az előre látható brüsszeli fiaskóra
2017.04.21 15:57:09
A húsvét miatt lecsengtek a megatüntetések, a Fidesz már-már úgy gondolhatta, hogy a botrány 3 napig tartott, vége van, megúszták. De ez nincs így...
Nem ismerem Szemerkényi Rékát. Sajtónyilatkozatai alapján nem gondolom, hogy Magyarország külpolitikai érdekeit szolgálta volna a tevékenysége. Egyedül Orbán Viktor érdekeinek képviselete vezette, miközben a magyar miniszterelnök már régóta a magyar érdekek legnagyobb ellensége. Szemerkényi Réka…..
Zoszil
2017.04.06 20:19:28
@morph on deer: "Nőügyekkel nem foglalkozom" Ennél még van lejjeb? Mindig van!
Ez minimum - 50% szavazatot jelentene egy normlis demokratikus országban.
Ez minimum - 50% szavazatot jelentene egy normlis demokratikus országban.
Vannak emberek, akikbe semmiféle tisztesség nem szorult. Vannak emberek, akik utolsó, mocskos hazugságokat szajkóznak egész életükben. Vannak emberek, akik lelkiismeret furdalás nélkül képesek mások bemocskolására, kizárólag a saját alantas érdekeiket szem előtt tartva! Mind ismerünk ilyen…..
Zoszil
2017.04.06 19:08:01
Legyen SZAVA !
A rendszerváltás megkezdődött, a Karmelita-kolostor építését akár abba is hagyhatják.
2017.04.06 02:53:40
Történelmi nap ez a mai: A momentum Mozgalom találó kérdésfeltevésével és a CEU tüntetésekkel a rendszerváltás megkezdődött. Ez utóbbival elszámolták magukat a fiúk, míg a népszavazási kérdés - bár nem a momentum sajátja - de fantasztikusan találóan lett megfogalmazva és a Fidesz elevenébe vág.…..
Zoszil
2017.04.06 16:45:26
Tékozló Homár
Büdös szájú biztonsági őr rángatta az ügyfelet a Raiffeisen Bankban
2009.08.12 00:07:00
Ritkán nevez Naiv Ügyfél bárkit is "bűzös borz"-nak, nem is nagyon emlékszem precedensre, hajdúsági olvasónk, Kekecke, viszont igazi indulattal borzozik, ugyanis egy biztonsági őr ordított vele, karon ragadta és ráncigálta, amiért motoros felszerelésben akart pénzt…..
Zoszil
2009.08.12 09:35:43
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz