Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jackjunior

0 bejegyzést írt és 46 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Borsod megyei Kazincbarcikán nagy a szegénység, egyre többen kukáznak a túlélés érdekében. A problémával tisztában van a város szocialista polgármestere, Szitka Péter is, azonban szerinte a dolog nem csak szociális szempontból gond, hanem vizuálisan is. Azzal is érvelt a…..
Az elmúlt napokban sokat gondolkodtam arról, hogy leműtsék-e a mellem és arra jutottam, hogy csináljuk és amellett kardoskodtam, hogy akkor lehetőleg egyszerre mindkettőt. Rengeteg képet, videót néztem, próbáltam magam lelkileg felkészíteni. Nem csak magam, a páromat is. Az orvosom…..
A talán legutolsó gyönyörű őszi hétvégén két délelőttön keresztül reggeliztettem boldog-boldogtalant (szerencsére főleg boldogot) a Szabadság tér közepén, íme a tapasztalatok és a legnagyobb közönségkedvencek (recepttel!). A Breville felkérésére csináltam az…..
Mostanában megszaporodtak az írországi posztok, a mai is onnan, egészen pontosan Shannonból érkezett és amennyire meg tudom ítélni, egész reális képet fest. Vagy ha nem, majd ti megcáfoltok. „Ugyan született már néhány írás Írországról, de mivel friss tapasztalataimat…..
p { margin-bottom: 0.21cm; }a:link { } „Ha nem szorítjuk ki a hajléktalanokat, akkor ők szorítják ki a józsefvárosiakat.” - mondta Kocsis Máté polgármester az évértékelőjében. Naponta járok a Dankó utcában, és nem éreztem még, hogy valamelyik hajléktalan ki akart…..
jackjunior 2012.05.05 22:05:17
@sanche: Teljesen egyetértek Veled! Szerencsés ember, aki kevés hajléktalannal találkozik. Én Budaörsön lakom és a város vezetésének (elsősorban a polgármester) köszönhetően Budaörsöt elözönlötték a hajléktalanok. Ott vannak minden buszon, a tereken, utcákon, minden szelektív hulladékszigetnél. Büdösek, részegek, agresszívak. A kutyám nemrég nagyon beteg lett, egy súlyos humán baktérium támadta meg. Az állatorvos szerint emberi ürülék fertőzhette meg...csak nem a hajléktalanok ürítenek az utcán? DE IGEN! Iszonyú dühös vagyok! JJ
Boldog új évet kívánok mindenkinek! Én is szeretném megosztani történetemet okulás képen másoknak azért,hogy ha külföldön vállalnak munkát akkor azt jól gondolják meg milyen messze mennek. 13.000 kilométerre mentem dolgozni,bajba kerültem 24 társammal együtt. Bajba…..
Judit első és vélhetően egy ideig utolsó utazási irodás kalandjából kiderül, hogy mindehol minden szoba a tengerre néz, "de a közvetlen tengerre való kilátást egyes esetekben természeti vagy építészeti képződmények akadályozhatják." Azt hiszem ebbe a fél mondatba…..
Voltak, akik felhördültek, másoknak mosolyt csalt az arcára, amikor jeles politikusaink közül egyik-másik megemlítette, hogy ingyenessé teszi a fővárosi tömegközlekedést. Bár az intézkedés nem lépett életbe, számos utas kész tényként kezeli az ígéretet és jegy nélkül…..
Gratulálunk. ..
jackjunior 2011.02.17 10:26:45
"Menő és hidegben nagyon jól fog jönni" - gondoltam tavaly, amikor a Premier Outlet Centerben megvettem a világoskék mango (UGG utánzat) hótaposómat. Legalábbis az volt a cimkére írva: hótaposó. Aztán jött a hó, rögtön leteszteltem a frissen szerzett lábbelit.…..
jackjunior 2010.11.30 15:06:32
@pepin_nymburk:
Teljesen egyetértek Veled abban, amiket írtál. A villa nem 1347 m2, a telek annyi, amin áll a ház. A 9 ha földterület pedig nevetséges, Abádszalók ilyen pici lenne, hogy a fele tényleg Selmeczié? Az egész komment tiszta csúsztatás!
Kedves "praxis"!   Háromgyermekes édesanya vagyok, (9, 16, 18), az alább leírt történet a legnagyobb lányommal történt, aki nagyon szereti a kutyákat, jól is bánik velük, de hát a kutyáját egy másiktól meg akarta menteni. Van ilyen.   A történtek után…..
Vastagbőr Ez lett volna Sukorón? 2010.08.31 10:45:00
Hogy-hogynem, a NOL-hoz került egy videó, amin a Sukoróra tervezett King's City-t propagálja egy úriember, eredetileg angolul. Kaszinóról egy szó vagy kép sincs, csak Európa legnagyobb tengeri akváriuma, termálfürdő, óriási csúszdapark, korcsolyapálya, botanikus kert, múzeum és…..
Budapest Száksz Napiparaszt 2010.05.10 07:33:00
Kezdjük a hetet ezzel a csodával, melyet Kristóf küldött: "Sziasztok! Hajdú Péter inkognitóban közlekedik, de parkolási szokásait nem tudja levetkőzni... A kép szombat délután készült. Üdv: K." Majd a Buci jól lesubaruzza a szemétládát...
jackjunior 2010.05.10 09:22:46
@Sün! balázs: alig vártam, hogy leírhassam mi történt velem szombaton délelőtt! Budán autóztam, velem párhuzamosan végig biztonságos kerékpárút volt. Egy lány az autók mellett kerekezett és erősen zavarta a forgalmat. Amikor mellém ért, tök normálisan megkérdeztem miért nem használja a kerékpárutat? Szó nélkül leköpte a kocsimat és lassan tovább ment. Lehet Más a Kerékpárosok Viselkedése? JJ
A Futóblog történelmében nem szokatlan, hogy valaki a futással egészíti ki az életmód változtatást és lesz képes csodákat művelni. Az alábbiakban bemutatnánk Papp Ádámot, vagyis a kommentelők közt paklist, aki tavaly júliusban még 157 kiló volt, most meg 98 és újabban a…..
Tavaly ilyenkor még ő volt a Cosmo-lány, teljes erőbedobással, főállásban nyomta, hogy sikeres, szingli, karrier, meg Donna Karan-ruhák. És egyébként is egy Cosmo-lány csak azért nyeli le egészen, mert ő akarja, és tudja, hogy az életben mindent ki kell próbálni. Jaj, ne mondj…..
jackjunior 2010.04.20 19:59:15
Az SZDSZ 1998-as és az LMP 2010-es eredményeit nézve komoly átfedést találunk. Az LMP-sek nagyon hasonlítanak az egykori SZDSZ-szavazókra. (Kép: vokscentrum.hu) Lendvai Ildikó hétfőn azt bizonygatta, a Fidesz kétharmadát csak az LMP-vel együtt lehet megakadályozni. Lendvai…..
jackjunior 2010.04.13 17:01:04
@Sátán meg a Jocó:
Üdv! Pontosan nekem is ez járt a fejemben!
Lányi Andrást igen sokra tartom és elgondolkodtató dolgokat állított Schifferről!