Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kúszó lép (törölt)

6 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A RibiSéta idén is kiáll a szexuális erőszak áldozatai mellett, tiltakozik a nemi erőszakot övező társadalmi előítéletek ellen, követeli mindannyiunk személyes szabadságának és önrendelkezési jogának tiszteletben tartását, valamint tisztességes bánásmódot az áldozatok számára a hatóságok és a média…..
Aki olvassa a Lángoló Gitárokat vagy az Indexet, nézi a Facebookunkat, plusz még a Tankcsapda oldalaival is tisztában van, annak nyilvánvaló, hogy nem felhőtlen a blog és a debreceni zenekar viszonya. Az utóbbi időben a helyzet már odáig fajult, hogy jobbnak láttuk, ha leülünk velük beszélgetni a…..
Van ez az úszónő, aki szakmájában közepesnél jobban teljesített, sőt, ha azt vesszük, egy örökös magyar bajnoki cím meg az EB-bronz az egészen frankó, de a saját árnyékát csak nem tudta átlépni, hogy most azért, mert nem mert nagyot lépni, nehogy kicsorogjon valami a lába…..
Kristóf egy kiszakadt csomagolású szeletelt kenyeret cseréltetett másikra egy Sparban, ami az indokoltnál mélyebben felkavarta a személyzet lelki világát: A mai napon (2013.05.18, szombat) egy nagyon kulturálatlan eset történt velem a Wesselényi utcai 4-6-os megállónál…..
kúszó lép (törölt) 2013.05.22 17:05:03
@Trejo: tökös férfiként?! ezek szerint te vagy az árufeltöltő fiúka?
Az egész úgy kezdődött, hogy a Puzsér Róbert nevű, mára megélhetési celebritássá avanzsált egykori megmondóembernek tele lett az összes fasza Hajdú Péterrel. Azok kedvéért, akik az elmúlt 15 évben a tévét csak a csipketerítők és porcelánnippek (pl. őzsutára támadnak a…..
kúszó lép (törölt) 2013.04.26 11:47:14
@sixx: igazad van, és különben is, ha nem tetszik akkor minek nézem, meg akkor beszéljek, ha jobbat tudok csinálni, mint a Hajdú, meg egyébként én mit tettem le az asztalraaaaaa?! csak irigykedem AMÚGYMEG. semmi közöm ahhoz, amit a pofámba toltak, de itt lép érvénybe az első mondatom. megyek is, hallgatok egy kis TÓTH GABIT.
kúszó lép (törölt) 2013.04.26 15:04:55
@sixx: és mást nem hangoztat? például nem fejtette már ki rengetegszer, hogy mit miért csinál?

baszkikám.
Hiába kap Marci telefont, hogy nem az övé a múltkor nyakába varrt gyerek, mégsem örül felhőtlenül. Anikó persze de, ami meg a srácnak nem tetszik. Lali új munkahelyet szerez magának, mulatós zenével, eszemiszommal, miegymással, nem is érti, hogy miért nem ő fizet a főnöknek.…..
kúszó lép (törölt) 2013.03.12 13:36:36
kúszó lép (törölt) 2013.03.12 14:31:37
Termékeny éve volt 2012 a magyar videoklipek tekintetében, amit mi sem bizonyíthat jobban, hogy két-három klipmegosztást többször is külföldi videók nélkül raktunk ki. Ezért hát összeszedtük 2012 legjobban sikerült klipjeit és még sorrendet is állítottunk fel közöttük,…..
Subba BUÉK! 2012.12.31 13:08:00
..
kúszó lép (törölt) 2013.01.02 12:07:11
Ugyan már megvolt az első rész, de akkor nem sikerült tisztázni, hogy mi is ez az egész. A Viva kicsit rácápázott az mr2 hallgatóira, hogy kulturált zenehallgatás helyett, heti egy óra oktalan tévézésre csábítsa a tömeget. Innen hát a Dream Team, Iszak Eszti, Odett, Gecigránát…..
Az Esti Kornél zenekar dalszerző-gitárosa, Lázár Domokos új együttest indított útjára színművész szakos barátnőjével, Ács Eszterrel. A Pegazusok Nem Léteznek nyáron vette fel első EP-jét, melyen négy dal kapott helyet – a Kiadó című szerzeményhez pedig már klip is…..
kúszó lép (törölt) 2012.10.18 00:40:32
Officespotting Nike 2011.12.19 07:00:00
Bérlő: Nike Magyarország Bérlő profilja: Ruházat, sportszerek Irodaház: Bécsi Corner Kiadó irodák Alkalmazottak száma: 33…..
kúszó lép (törölt) 2011.12.19 19:08:13
 A gossip girl egy szar...
Szemét halacska, cukiiiii Született feleségek éjszakájával kezdődikMinden nap, Lusta hal emésztődik, Halolaj.   Megereősödő hajamra vára Csak eszem az újabb és újabb halakat, Mert minden talán valahány drágaKicsi oktopusz falat.  Imádom a halat, mindjárt…..
Subba Fankának tanúi vannak!! 2010.02.25 07:45:00
Régi kedvencünk, Fanka újra hallat magáról, ezúttal Kovács Ákosnak üzen. A rappernek két tanúja is van arra, hogy Ákos egy kávézóban mondott valamit a politikai foglyokról, és mint egyik nemzeti érzelmű, számos rajongóval rendelkező, rájuk nagy hatással lévő zenész kéri a…..
kúszó lép (törölt) 2010.02.25 11:53:01
@gonosz1hal: ...most tényleg :D
Az utolsó soraid a leggázabbak, husikám!
retardált blog 2009.11.01 21:22:00
Minden olyan szörnyen szomorú és kilátástalanul kegyetlenszar!..
retardált blog 2009.10.19 22:04:00
miért nem kardoznak és párbajoznak már az emberek? KARD! EGYÉRTELMŰ MEGOLDÁS!..
retardált blog A vers 2009.08.16 21:27:00
 Kellemetlen citromok kenik be a füzeteket,Az ápiszban anarchia van,Masinizálódnak a gyümölcsök.  ..
retardált blog Tard 2009.08.16 20:56:00
Létrejött a Retardált Blog! Eme blogot szeretnivaló öcsémnek, Gusztustalan Jancsinak ajánlom...