Adatok
ujmargithidat
1 bejegyzést írt és 31 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

A romák elleni fegyveres és Molotov-koktélos támadások kivizsgálására hetvenfős nyomozócsoport alakult, a létszám április végén százra nőtt.Ugyenez az indexes cikk eddig négy támadásról számol be (bevallom, nem követem nyomon mindegyiket). Ha ennek megfelelően arányosan…..
ujmargithidat
2009.08.03 17:51:15
@Viktus: Ebben teljesen egyetértek!
Egy idióta, aki odaszarik, ahol eszik.
Mert azt vagy nem fogja fel, hogy egy ilyen nyilatkozattal totál azt sugallja, hogy Magyarországon a cigányokat üldözik. És ezt még ő sem hiheti el, hiszen akkor arról kellene a sajtónak szólnia most, hogy büszkén nyilatkoznak a "partizánok", akik vadásznak a cigányokra és csakis a cigányokra. Mert milyen holokauszt az, ahol a holokausztot előidéző, szépen csendben, otthon ülve élvezkedik azon, hogy milyen jól irtottam ma is.
Ugyanakkor egy ilyen kis pártnak nem sok lehetősége van a megnyilvánulásra, pláne nemzetközi szinten. Lehet, csak él az alkalommal (szomorú alkalom).
Egyébként Kolompár egy elég nagy hülye (saját vélemény, eddigi pályafutását követve, nem személyesen ismerve), de megtanulta, hogy egy "politikusnak" időnként villannia kell, hogy el ne tiporják/felejtsék vagy leváltsák. És akik követték a roma pártok meg és átalakulásait, azok tudják, hogy köztük sokkal nagyobb indulatok fűtik az acsarkodásokat.
És az a mézesbödön, bizony csábító tud lenni.

2009.08.03 18:09:30
@Rékuc:
"...valóban nem volt eléggé egyértelmű a fogalmazásom, szóval: igenis jó _gazember_ cigánynak lenni most:..."
Látod, ezt feszegettem egész nap. Hogy vagy egyértelműen fogalmazol, vagy megtalálnak az olyan "liberobolsiszadesz bértollnokok", mint amilyennek engem is kikiálltottak azért, mert ugyanazt kértem rajtad számon, amit "civilkontroll".
Csak én más oldalról közelítettem, és igenis feszegettem némely korábbi posztod, vagy hozzászólásod.
Nem tudom mennyire hobbi, vagy hivatás esetedben, hogy publikálsz, de azt tedd felelősséggel.
Nem nekem tartozol felelősséggel, és nem is a kommentelőknek.
De ha olyat írsz, amiből kisülhet, hogy rasszizmussal vádoljanak, ne csodálkozz ha esetleg vádolnak is.
És ismétlem, nem állítottam veled kapcsolatban, hanem kérdeztem.
Ezt lehet kapásból provokációnak venni, mindenki szivejoga.
De most én mondom, amit te mondtál nekem:
"Tedd a szívedre a kezed, és...
Érted, ugye?

Üdv! Nézegettem a blogokat, melyek a híd körüli "eseményekkel foglalkoznak. Sokat rágódtam a kérdésen, hogy vajon a műemlék megőrzése a fontosabb (mivel műemléki rekonstrukcióról is szól a fáma), vagy az "olcsóság", illetve a praktikus megoldás…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Hogy klasszikust (Bélát) idézzem: Szövegértelmezési problémáid vannak!?
A ferdítésről, csúsztatásról is lenne mit írni. de.... nem is tudom...
Egyszer majd lődd már be egy szakmai fórumba, hogy a "kóbor kutya megtámadja az embert? igen..."-kérdést :)
És ha már csúsztatásról van szó, akkor nyugodtan írj két változatot, miszerint "a kóbor kutya", utána pedig "egy kóbor kutyafalka", bár meg fogsz lepődni mindkét esetben a válaszokon.
A "hazudsz, mert megfizetnek érte"-duma unalmas. Valami jobb?
A második verzió ("-hazudsz mert így legalább valaki szól hozzád.") azért vicces, mert akkor most pont magad pisálod lábon :)
Ezt érted? :)
Nem vagyok biztos benne :)
Az hogy te is azok közé tartozol, akik nem tűrik, ha ellentétes, vagy más véleménnyel kommentel valaki... az kiderült...ok... vettem...
Tehát mostantól csak olyanok írhatnak, akik veled megegyező véleményen vannak?
Mást nagyon nem tudok ebből kikövetkeztetni.