Adatok
almost_nobody
1 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Március végén hirtelen hunyt el Zaha Hadid, talán korunk legkiemelkedőbb építészre. Az iraki születésű Hadid számos addig nem látott, különleges épületet tervezett.
Zaha Hadid rövid élete alatt maradandót alkotott. 2004-ben az első nő volt, aki megnyerte a Pritzker-díjat. Hadid nevéhez fűződik a…..
Épp, amikor a zsongás már-már a hajamnál fogva rángat kenetteljes őrületbe, jön egy megtisztult pillanat. Az a pillanatnyi hihetetlen elemelkedés a földtől és bűvölés meg bájolás az elemekkel kellett hogy felszabadultabban érjek földet, mint amennyire már régóta nem. Koppanó…..
Bemutatunk egy koncepciót, amit a tervező 2020-ra képzelt el. Manapság az internet iránti éhség oly méreteket öltött, hogy a nagyvállalatok most éppen azon munkálkodnak, miképpen lehetne még közelebb vinni az internetet magához a felhasználóhoz. Internet otthon,…..
almost_nobody
2010.09.25 22:11:47
Mi az igazán fontos a nőnek? Anyukám azt tanította, hogy aki engem nem bántott, azt nekem sem szabad bántani. (Ebből már egyedül raktam össze azt, hogy aki viszont igen, azt üssem, ahol érem.)Már gyerekkoromban sem tudtam megenni a húst. Talán a nagyinál kezdődött,…..
almost_nobody
2010.06.16 23:34:44
almost_nobody
2010.06.17 13:32:08
@mage.hu: Akkor nem válaszolok.
Előfordul, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítok újszerű dolgoknak. Néha azért elgondolkodom, meddig egészséges az egoizmus, és mi az a pont, ahol már nem. De szórakoztatóak vagytok, és ha jól gondolom, (többek között) ezért írtok.
Ezen felül Dina blogját dícsérendő, ez legalább más mint mondjuk a Joy meg a Cosmo. Azok már rém unalmasak, pedig egy ideig azokon is jól szórakoztam.
Előfordul, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítok újszerű dolgoknak. Néha azért elgondolkodom, meddig egészséges az egoizmus, és mi az a pont, ahol már nem. De szórakoztatóak vagytok, és ha jól gondolom, (többek között) ezért írtok.
Ezen felül Dina blogját dícsérendő, ez legalább más mint mondjuk a Joy meg a Cosmo. Azok már rém unalmasak, pedig egy ideig azokon is jól szórakoztam.
almost_nobody
2010.07.11 16:44:46
Nő és fociszenvedély? És akkor Laci a 8. randin azt mondta:-Most már ideje lenne képbe kerülnöd fociban.- (Dina agyán átfut a felháborodás, és már a nyelve hegyén van, hogy megkérdezi a másikat, hogy mitől ment el az összes esze. Közben érzi, hogy az elhangzott mondat…..
A bennem élő sorozatgyilkos Randi szezonban gyakran élem át, hogy különböző helyeken néznek, sőt bámulnak azok a férfiak, akiknek bejövök. Többségével nincs egyezés, de ritkán van, hogy stimmel. Mosolygok. Úgy teszek, mintha ott lenne dolgom. Semmi történés, de még…..
Hogyan higgasszuk le azidegileg túlpörgött férfit? Kapom az e-mailt, amiben erőszakmentes kommunikáció tanfolyamra invitálnak. Most azt hagyjuk, hogy az e-mailt a kutya sem kérte tőlük, hanem erőszakosan belenyomták az olvasatlan leveleim közé a…..
almost_nobody
2010.06.18 15:04:51
Anyám tyúkja Adtam anyámnak egy tyúkot.Természetesen nem tyúk volt, hanem egy szívesség, de most az egyszerűség kedvéért nevezzük tyúknak.Mesélem a történetet telefonon. Monológ következik: „És akkor mondja anyám, hogy a tyúkot ledolgozná nálam.…..
almost_nobody
2010.06.17 14:11:27
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
#1 - Zaha Hadid kétségkívül zseniális építész, de ezek például közel sem a legjobb munkái és csak meg kellett volna nyitnod a weboldalát (zaha-hadiddotcom), hogy erről meggyőződj.
#2 - 65 évig élni szerintem nem annyira rossz. Rövid életnek titulálni egyenesen szarvashiba.