Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lúúújzi

0 bejegyzést írt és 93 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az első gondolatom a vége főcím láttán az volt, hogy nagyon hosszú várakozásnak nézek elébe. Azt hiszem, sokan vagyunk így. Ezt a sorozatot elnézném még jó sokáig. A regényeket ugyan olvastam, de a film készítői egyértelműen hozzá tudtak tenni olvasmányélményemhez, s a…..
Két egészen kiváló epizódon vagyunk túl, remélhetőleg a mostani is tartja a színvonalat - ha ugyanazt kapjuk, mint ami a könyvben áll ezen a tájékon, akkor nem lesz gond. Katonai táborban nyitunk, a vörös-arany kombinációból a Lannistereké. Jó nagy, biztos leértékelés volt a…..
Lúúújzi 2011.06.01 10:16:48
@Glassaya: szerintem is Drogo volt a legjobb ebben a részben:) Külön tetszett, hogy egy ki Haka-t is belevitt a mozgásába. :) Sixx, tudom, hogy kis szerepe van, de róla is lehetne több kép:)
A téma általános iskola óta kézenfekvő... Már akkor úgy vélekedtünk a "rocker" csajokról, hogy a legtöbbet el kéne rángatni a tábortűztől (ahol valami Kurt Cobain-wannabe gitározik neki) és jól ki kell mosdatni őket, hiszen több van bennünk. A legtöbb fiúsan…..
Ha az autóvezetéshez is jogosítvány kell, a szüléshez nem kéne?... Néhány fénykép igen sikeres szülőkről:   Nézd meg a feleség bosszúját is a failblog sorozatból!..
Vannak, akiknek fontos, hogy a tetkójuk némi információtartalommal is bírjon a művészi értéken túl. Bár a Michael Scofield (A szökés) testére zsúfolt információmennyiség már sok lenne nekik, azért kicsit többet szeretnének, mint egy ákombákom betűs "Fradika" vagy…..
Amikor a marketingesek végre elengedhetik magukat, elég érdekes reklámok tudnak megszületni. Ha mindehhez még egy buszt is odaraknak eléjük, a képeken látható agyament dolgok jönnek létre: Fényképezőgépbolt buszreklámja  Közlekedésbiztonsági buszreklám Asics buszreklám…..
Lúúújzi 2009.09.11 14:13:45
Jó rég volt tárgy a Homáron, mindig csak az a siránkozás megy, úgyhogy íme egy Termék, ami minden leendő anya szívét megdobogtatja. A XXI. századi fiatal nő soha nem hányna reggel a sarokba vagy ronda reklámtasakba, kizárólag ilyen dizájnstanicliba, várom a fiús modellek…..
Lúúújzi 2009.09.11 11:49:04
@lódarázs: bocsi! :) Csak a forrásból idéztem. De igazad van, a Bulímiás Nők Szövetsége, ha van ilyen, kompetensebb lenne a témában:D
Lúúújzi 2009.09.11 11:52:42
@Énbagoly: :D én is most készülődöm enni, és tudom, hogy amint meglátom a gyönyörű ebédemet, ami ma Máglyarakás, akkor azonnal elfelejtem ezt a posztot.:) Ha sokat kajálok, akkor ebéd után majd eszembe jut:)
Jó étvágyat mindenkinek!:)
Lúúújzi 2009.09.11 12:38:33
@Énbagoly: na visszajöttem, te tudtál ebédelni?:) Látom már áttértetek közben Papritára. Ezek szerint a téma még mindig a "zacskóban hever". Fú, ez de rossz volt:)
comment:com Hírek kávé mellé 2009.09.11 09:35:00
Paula Abdul elegánsan, a Twitteren keresztül kívánt sok sikert a helyére beülő Elen DeGeneresnek az American Idol legújabb zsűritagjának. Ide kapcsolódó hír, hogy a komikust beperelte pár lemezcég, mert úgy 1000 zeneszámot engedély nékül használt fel a műsorában (abban a…..
Mert az RTL Klub mindent megtehet.Mert nem számít, hogy hónapok óta tudni lehet a magyar-portugál kezdési időpontját, most, egy héttel előtte esik le valakinek, hogy jé, ütközik a Barátok közttel. És mert nem lényeges még az sem, hogy ha most szombaton borul a papírforma, és…..
Már nem igaz, hogy a magyarok élete átpolitizált. Hétfő este nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarok élete már egészében a politika, és ez a helyzet 2010-re totálissá válik. Legalábbis erre utalt az a taxis, aki jobbos fuvarozási vállalatot alapított, mondván: "2010-től új…..
Lúúújzi 2009.08.25 15:50:25
@format c: /u /q: teljesen egyetértek. én lusta voltam ezt leírni, mert sajnos úgysem értik meg azok, akiknek meg kéne:(
comment:com Hírek kávé mellé 2009.08.12 09:29:00
A 24 új évadához újabb két színész csatlakozott: Jürgen Prochnow és Calum Keith Rennie, szerepük kitalálható.Lindsey Haun a True Bloodban fog szerepelni minmum 3 epizód erejéig. Mischa Barton (nem unjuk) két képen közepesen agyonsminkelt, egy képen pedig ijesztően mosolygós…..
Lúúújzi 2009.08.12 10:10:07
Emdé azt írja nekünk, hogy belefutott egy klasszikus felárazzuk, hogy aztán leárazzuk ügyeskedésbe, majd amikor szóvá tette ezt az ügyfélszolgálatnak, jól megfenyegették. Július 21-én este a Pesti úti Tescoban jártam és érdekes akcióra lettem figyelmes. Az eredetileg is 1990…..
Picsázás, orális szex, alkoholistázás, drogozás, fogyatékos iskolatárs: nem lennék az OTP Bank lakossági kapcsolattartójának a helyében. A Homár természetesen a megalázott fogyasztók zászlaját lobogtatja, de néha mi is elképedünk, hogy milyen félelmetes verbális…..
Lúúújzi 2009.08.10 16:01:31
@elwood: nem vagyunk egyformák, én mindössze erre gondoltam. Lehet, hogy belőlem is ki tudná hozni a bank az állatot, de nem szeretném kipróbálni.:)
Ferenc levelének elolvasása után nem hogy fotóért, de mozgóképért könyörgünk: ahogy a Főkefe unott, alulfizetett, keserű és a napi 8 órányi értelmetlennek érzett munkájába megfáradt alkalmazottja mintegy "kurvaanyátok nektek, nem köztisztaság" gondolattal a fejében…..
Lúúújzi 2009.08.10 11:23:39
@EnZsolt: én ezt értem, de szeretnék én dönteni az életem felől, ne mondják meg nekem.Ne tiltsák meg, majd én eldöntöm, hogy vállalom-e a kockázatot. A rák pedig sajnos azoknál is kialakul (tüdő-, száj-, stb.), aki nem is dohányzott sosem. Tudom, hogy a dohányzás növeli a kockázatot, de ezt a kockázatot az vállalka, aki dohányzik. Mellesleg én éppen ezért az utcán is, ha dohányzom mindig felfelé fújom a füstöt, hogy senkinek ne menjen az arcába, éppen azért, mert ezt én vállaltam és nem más.
Lúúújzi 2009.08.10 11:25:40
@Frucsasz- a sarokban, kukoricán térdepelve: ez igaz, ilyet én is tapasztaltam. Erre nem tudok mit írni, ilyenkor (nem mindig, de igyekszem ehhez tartani magam) előveszek egy papírzsepit, belecsomagolom a csikket és elviszem egy másik kukáig. Mondjuk jobb lenne, ha az ilyen lyukacsos kukákba mindig tennének szemeteszsákot.
Júliustól az útlevélnek tartalmaznia kell a tulajdonos ujjlenyomatát is, Jenőtől is megpróbáltak vételezni egyet az okmányirodában. A scanner azonban nem tudott elfogadható mintát készíteni, sokadszori próbálkozásra sem, pedig Jenő még kenegette is az ujjbegyét előtte. Ha a…..
Lúúújzi 2009.08.06 15:18:55
@bolesz: mi lesz akkor?
Lúúújzi 2009.08.06 15:23:07
@bolesz: ok. köszi. akkor ott találkozunk :D
Szabolcs meglepődött, amikor közel negyvenezer forintnyi plusszal kapta meg a legutóbbi Vodafone-os számláját, és feltette szolgáltatójának az érthető kérdést: mi ez? Ám a Vodafone nem válaszol, sem személyesen sem más úton nem tájékoztatják részletesen a plusz forgalom…..
Mátyás hozzánk hasonló módon értelmezte a KIKA fenti szórólapján szereplő, egyértelműnek tűnö szöveget, miszerint ingyenes busz "200.000.- Ft feletti vásárlás esetén vehető igénybe". Tehát ha ő 360.000.- Ft értékben vásárolt, akkor neki jár. Pedig nem. Mivel…..
Lúúújzi 2009.08.04 16:08:51
@Sörecet: tovább tetézem: ki az a Jusztin?:D
Lúúújzi 2009.08.04 16:23:25
@ColT: köszi! ma már másodszor!:) Edéről már hallottam, de jobban ki kell művelnem magam a témában.
Lúúújzi 2009.08.04 16:53:59
@Andrass9: nagyon köszi! :D ez tényleg nagy sztori és végre tudni fogom, hogy ki is az az EDE és ez FONTOSCH nekem! :D
Tegnap Londonban megtartották a K! Awards-ot, ami az év legrangosabb metáleseményének számít. Az augusztus 19-én az Azfesztre érkező Enter Shikari két kategóriában is kapott jelölést, azonban üres kézzel távozott. Duplázott viszont a Slipknot, aki bezsebelte a Legjobb élő…..
Morbid hülyeség intercooler turbó: amint az a fenti képen látható, az Office Depot pompás ütemérzékkel írta ki a "Nagy csobbanás" című rajzpályázatát, ki más, mint az Aquaworld főtámogatásával. Mindjárt el is kezdjük rajzolni legnagyobb nyári élményünket, egyben…..
Lúúújzi 2009.08.04 11:24:29
@ColT: Köszi a választ. Vettem, értettem, sünt nekem. Ígérem, Szily, többet ez nem fordul elő.:)

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Örülök én mások sikerének is :D
Cs. a vasárnap délutánját a Palatinuson egy durva kabinostól való rettegés árnyékolta be. A Palatinus alkalmazottja válogatás nélkül bazmegolt és kurvaanyázott a vendégeknek, akik megzavarták és munkára kényszerítették őt. Vasárnap, augusztus 3-án délután egy háromfős…..
Lúúújzi 2009.08.04 09:38:41
@borsoo: amióta ezt leírtad, gondolkozom a betegség nevén és megvan, ez a Tourette-szindróma. Lehet, hogy a kabinos egy szerencsétlen beteg ember?:D
Lúúújzi 2009.08.04 10:10:24
@Sörecet: az ilyenek, hogy kapnak jattot? Csak alkalmasnak kell lennie az állásra, illetve normálisan kell kiszolgálnia a vendéget, ahhoz, hogy kapjon jattot, nem? A strandnak az lenne az érdeke, hogy olyan embereket foglalkoztasson, akik sok jattot kapnak, ha már abból leadnak.
Lúúújzi 2009.08.04 10:27:54
@Sörecet: Ez igaz, sajnos a többség tényleg így ad jattot. Én viszont gonosz módon csak akkor adok jattot, ha elégedett vagyok a kiszolgálással. Bár sokszor gondolkozom azon, hogy miért adok plusz pénzt azért valakinek, mert a normálisan végzi a munkáját? Én sem kapok plusz pénzt a fizetésemen felül. Nagyon rossz az a rendszer, hogy a jatt is fizetésnek minősül bizonyos területeken.
A Homár-olvasók egyik nagy nyári kedvence volt az a túlmozgásos polgárőr, akiről a Homár mailhaverja, Gábor - a kommentekben emiatt később: mailhavergabor - azt állította, hogy a kocsijával le akarta szorítani az útról a velencei tó mellett. Vérmes polgárőrünk police-os…..
Lúúújzi 2009.08.03 16:10:34
@eloszto: úgy néz ki, hogy Pötyi bácsi egy ejnye-bejnyével megússza.
Lúúújzi 2009.08.03 16:32:57
@Magam_a_Mondomét!: asszem nem vagyok formában.:) Kifejtenéd ezt bövebben? :)
A fenti képen még nem látszik, na de majd a ugrás után a nagyításban: a House of Beauty 14.800.- Ft-ért árult parfümjét a gyártó  eredetileg nem eladásra szánta és ezt a csomagoláson is jelezte, sajnos csak belül. Trükkös bevételnövelés, a Diesel meg nyilván nem…..
Lúúújzi 2009.07.31 14:46:56
@jesszum: Emlékszem még arra, hogy talán a Julius Meinl-ben régen volt kávédaráló. Olyan jó illata van a frissen darált kávénak:) Melóhelyemen olyan kávéfőző van, ami frissen darálja a kávét, amit lefőz. Ezért is iszom itt kettő kávét naponta:)
Lúúújzi 2009.07.31 14:53:42
@jesszum: Mamámnak is van egy nagyon régi kávédarálója, aminek már szanaszét van repedve és törve a műanyag teteje, de mamám csak azt hajlandó használni (mákdaráláshoz is), hiába vettem neki újat. Kézzel jól szorítani kell a tetőt, miközben darálsz:)
Tudta-e Ön, hogy mibilparkolásnál nincs türelmi idő? Nem egészen világos, hogyan képzelik a Centrumnál és a fővárosban a 0 perc alatt elindított mobilparkolást. Vezetés közben már nyomogassa az autósa telefonját vagymi? A Fény utcában parkoltam az automatától nagyjából…..
CernaGeza Ferihegy 2B-n fotózta ezt a táblát, én tutultam az örömtől, aztán kiposztoltam...
Lúúújzi 2009.07.31 08:36:45
@virtuálvörld: Ez nagyon jó volt! :D
Lúúújzi 2009.07.31 10:22:05
@virtuálvörld: @jpmjpm: Alsómocsolád? "Na itt a kert!" Erre emlékeztek? :D