Regisztráció Blogot indítok
Adatok
slimfcuk

0 bejegyzést írt és 113 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A kétharmadtagadás című ostobaságot annyian harsogják már, hogy lassan igazsággá csontosodik: [Badarság, hogy] a szavazatukat leadók 52,7 százaléka, illetve a szavazásra jogosultak 36 százaléka egyenlő a magyar társadalom kétharmadával. (Bolgár György, forrás:…..
Ha az ember olyan tárgyat készül vásárolni magának/gyermekének/ unokájának/férjének/kutyájának, ami hasonlít egy valóságban is létező járműre, csak kisebb, az a címben felsorolt kategóriák közül valamelyikbe mindenképpen bele fog esni. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy…..
Az új csatornarendszer megdolgoztatja a Ferrari és a Mercedes pilótáit, a spanyol többször alig fogja a kormányt, Michael Schumacher végig könyököl a célegyenesben. A McLaren után a Sauber, a Ferrari és a Mercedes is megcsinálta saját csatornarendszerét, amivel hasznosítja az…..
Olvasónk, az utikalauz.hu főszerkesztője küldte az alábbi filmet, ami a kétkerekű rendőrnek az Új Rend szerint száz rugójába fájna, ha lenne igazság a földön. Ezt küldte mellé: Hello! A múltkor írtál a veszprémi kameráról, ami figyeli a piroson áthajtókat. Videóra…..
Subba Tablószépségverseny 2008.05.15 13:11:00
Annyira ügyes, és kreatív megoldásokkal rukkolnak elő ezek a fiatalok a tablóikkal, hogy már nagyon nagy szükség volt egy TABLÓSZÉPSÉGVERSENYRE! A Bama.hu meg is rendezte, gyűjtik a gyönyörűbbnél gyönyörűbb megoldásokat. A mi kedvencünk a…..
slimfcuk 2008.05.20 21:15:47
Sokan elátkoztak a múltkori Paris Hiltonos blogposzt miatt, remélem ez is kivágja néhány blogolvasónál a biztosítékot. Az akkori képek forrása, miként a mostaniaké is egy velvet.hu-s kolléga, aki történetesen a mellettem ülő íróasztalnál dolgozik. Marczisovszky Mártonnak…..
Tudjuk, ínséges volt a múlt hét iwiw szempontjából, mea culpa, mea maxima culpa, de engesztelésképp itt egy jókora adag, szóval csemegézzetek kedvetekre. - Felmegy a cukra (miről beszél szegény asszony?) - Huhh - Végre egy felhasználó saját készítésű videóval - Kedvenc képem…..
slimfcuk 2008.01.25 13:39:15
Halottak iwiwen. Szóval ismét itt van az oldal, és megpróbálok minnél több halottat szerezni iwiwről, myvipről. Lehet ez egy kicsit durvának tűnik, pedig nem az. Ha szeretnél Te is szerkesztője lenni eme csodás oldalnak, akkor dobj egy emailt [...] és a többit megbeszéljük. A…..
Hála az égnek erre sem kellett soká várni. A magyar netes underground líra kitermelte az első Subba-kompatibilis verset. Éltessük együtt a szerzőt, Cservinka Dávidot és szerzeményét, az Undort. Cservinka Dávid Undor Persze ezekről soha nem beszélünk.…..
slimfcuk 2007.11.27 18:26:21
Valószínűleg ez volt az RTL televízió történetében a legviccesebb jelenet, ami valaha képernyőre került. Beleértve a magyar rokon teljes munkásságát is. (De tényleg, emlékszik valaki olyan műsorra az ertéelklubon, amin őszintén, felhőtlenül kacagott volna? Naugye.)…..
Bőrjakó és bőrnadrág: Ha a wurlitzer sírni tudna: (És mindehhez a plasztikus péntek esti élménybeszámoló K*** tollából, innét a szomszédból: a srác 6 perce állt letolt gatyával az asztalunknál, amikor rájöttem, hogy nem unja meg, szóltam a többieknek hogy forduljanak meg.…..
Fogadjunk nem tudjátok még, hogy mit fogtok hallgatni a következő hónapokban! Mi viszont már tudjuk, hogy milyen csapásra készül a Náksi-Brunner párosból a gülüszemű. Tehátakkor mindenki egyszerre: pimpinkin egy cukor kis nyuszimusz, aki hidd el hogy sosem lesz alamusz! ..
Subba Ubimag Kenobi 2007.11.14 13:20:00
Szemét gyerek voltál egész évben? Csak óvatosan, érdemes lesz egy picit lelassítani. Lehet, hogy virgács helyett apádék egy féreg kifestővel lepnek meg. Ezt a kedves ötletet az igazán figyelmes Féregtelenítés.hu oldalon találtuk, színezzen együtt a…..
slimfcuk 2007.11.14 20:49:07
Subba A 16 parancsolat 2007.11.12 12:25:00
Avagy az interneti hálozat ószövetsége, mely köttetik a felhasználó és a teremtő között, á nem.   Shvoong communications limited (itten – "a Shvoong" vagy "mi"),az izraeli torvények szerint alapult, ö a tulajdonosa és az irányitoja az interneti…..
Belsőség Instant getek Genováig 2007.11.09 10:09:00
Európán belül nincs jobb az autózásnál. Útközben el lehet fáradni, meg lehet halni, hallgatni kell a hányingerrel küzdő, hátrakényszerült utas nyavalygását, de még így is megéri. Mert nem kell várakozni a reptéren, nem turkál a csizmámban bőrkesztyűs, egyenruhás nő, és…..
slimfcuk 2007.11.09 15:12:42
Subba Subba szív iWiW: Jucus 2007.11.09 10:51:00
Köszönjük a rengeteg linket, reméljük jól szórakoztok! Klikk-klikk!- Jucus- Nudizmus, naturizmus barátikör- Krisztus katonája- Szuper képek egy szuper család szuper életéből- Csak tiszta MAGYAR nemzeti öntudattal rendelkezők jelölhetnek ismerősnek!!!!!!!!!!!!!!!!- Pff, A…..
slimfcuk 2007.11.09 15:10:02
Subba Ölel a faszex mágusa 2007.10.30 07:08:00
A kommentek közül mazsoláztuk ki ezt az említésre érdemes oldalt, ami a népi naív fafaragás és a bátor érdi comingout izgalmas ötvözete. Nem is nagyon ragoznánk tovább, a szöveg és a kép - no meg maga az oldal - magáért beszél. Üdvözöllek kedves barátom, ki idevetõdtél…..
Szerintünk itt valakit csúnyán megszívattak. Sztriptíz, ásványvíz, tejszín és gyertyaviasz - mi más kell egy jó ki szolnoki minőségi bulihoz. Azt azért megnéznénk, hogy mit kapott a kisfiú a mamájától, miután hajnalban hazament. ..
w Az erdő kapitánya 2007.10.22 09:00:00
Lelőtte a természetvédelmi őr a baltával rátámadó fatolvajt. Én már az eredeti hírből tudtam, ebből rasszizmus lesz. Ez azért van, mert kissé a jövőbe látok. De azt azért nem sejtettem, amit az Országos Cigány Önkormányzat közleményéből megtudtam délután: az áldozatot…..
Az utóbbi napokban elárasztottak bennünket - szerencsére csak közvetve - a Koltai-féle MyVip szpemek, így mostanra érkezett el az idő a tockos kiosztására. Feltehetőleg mindenki ég a vágytól hogy a Megy a gőzös klub tagja legyen, szóval akinek nem jutott a tréfás meghívóból,…..
slimfcuk 2007.10.20 20:06:06
 Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen hónap van, de a napot gyakran megkérdezzük, hiába mondták már be aznap százszor a rádióban.Sok naptárral az a baj, hogy egy évig élnek, utána a kuka mélyén lelik helyüket, mert elvesztik használhatóságuk célját. Új kell! De minek…..
A retro manapság úgy is menő, miért ne kevernénk bele az iPod-unkat is?Idáig csak tervezgették a tokokat (pl. Sokol tartó), mostanra megvalósították őket.Ezt is. Miért ne lehetne egy régi kazettát felhasználni rá? Külsőleg és esztétikailag nem épp a legmegfelelőbb, de a…..
Subba Alul a víznek árja 2007.10.17 12:26:31
Különös műfaj a kánikulai strand, főképp ha nagyvárosi épített cuccról beszélünk. Ha valaki érezte már magát rosszul a Dagályon a júliusi tömegben, az valószínűleg most hálát adhat, hogy nem Japánban született. Tokiói hullámfürdő az augusztusi hőség idején. Innen…..
slimfcuk 2007.10.17 20:48:32