Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tin

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
    Azt mondják, a nyócker tele van rejtett kincsekkel. Erre a gyönyörűségre, amit Művészkert vagy Martsa Műterem néven ismerhet, aki hallott már róla, akkor találtam rá az indafotós Loniii mappái között, amikor fotókat kerestem a siránkozós poszthoz. A mappát a…..
Nemrég a Szent István körúton jártam végig a lépcsőházakat, hogy megkeressem nektek a legszebbeket. Jelentem, meg is találtam, rögtön kettőt is, a második helyezettel kezdem a sort.A bejárat, a tömör faajtó azonnal magára vonzza a tekintetet, egyben elvonja a figyelmet a boltív…..
Nem mozdulnak a tiszai hajók. Sajnos ma már (még?) nincs minek mozdulnia. Mint korábbi posztunkban már említettük, Szolnok a Tisza Fővárosának címét szeretné elnyerni, a 170.000 lakosú Szeged pedig a Tiszát Szeged leendő főutcájaként aposztrofálja. Szeged idegenforgalmi…..
Megdöbbentett a Budapesti Közterület fenntartó Vállalat szóvivőjének Inforádióban tett nyilatkozata: Nem hozza nyilvánosságra a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., hogy a város melyik részén mikor tart lomtalanítást: erről célzottan az adott körzetben lakókat, illetve a…..
Tisztelt Praxis! Gimnazista lányom történetét szeretném elmesélni önöknek és egy olyan problémára felhívni a figyelmet, amely sokakat érinthet. Minden iskolában szokott lenni orvosi vizsgálat, évente egyszer, vagy kétszer. Ilyenkor megmérik a gyerekek magasságét, súlyukat,…..
Sokan vagyunk akik nem szeretünk vagy nincs időnk rendet rakni, takarítani. Ilyenkor gyakran csak elrakjuk a szekrény mélyére a rendetlenséget okozó tárgyakat, a koszt pedig besöpörjük oda, ahol nem látszik. Aztán szép lassan a szekrényt már nem lehet becsukni, a szőnyeg alatt púposodó porban pedig…..
 Egyik olvasónk egy olyan megdöbbentő jelenségre hívta fel a figyelmet, amely valószínűleg nem csak az ő közvetlen környezetében zavaró, hanem az ország számos pontján megfigyelhető. A lakásépítések száma ugyan csökken, de ahol elkészülnek a projektek, ott előbb a…..
  Valami hirtelen, és nagyon megtetszhetett a szocialista pártnak a Lehet Más a Politikában. Először ismeretlenül is elég vonzó partnernek találta ahhoz, hogy közösen törjék meg a Fidesz ellenállhatatlannak tűnő kisugárzását, aztán az sem tántorította el, amikor a…..
Az olcsón beszerezhető népszerűség receptjének tűnt még néhány éve is, hogy a politikus felül egy bringára, gurul a fotósok között száz métert, és máris egy alternatív közösség szószólójának tekintheti magát. A helyzet azóta bonyolultabbá vált, a recept nem számolt…..
A CSI viszonylag hamar, a második évadban kitermelte magából az első gyermeket, a Miamiba helyezett spinoffot, ami szépen lassan felnőtt az anyuka mellé, sőt, nemzetközi szinten túl is lépett rajta: 2007-ben ez volt a világ legnézettebb sorozata, ha hinni lehet a statisztikáknak. Az…..
Ha az ember ránéz a hamarosan megnyíló Párizsi Nagy Áruház Zsolnay kerámiával díszített oszlopaira, a vakítóan tiszta kőburkolatra, a szecesszíiós díszekre, akkor vérmérsélettől függően olyasmik jutnak eszébe, mint hogy az Andrássy út ékköve, lenyűgöző,…..
Zavaros dél-amerikai országok megértéséhez különleges férfiakra van szükség. Ki a jó? Ki a rossz? Kinek van igaza? Ki az elnyomott? Ki az elnyomó? Ki lop? Ki tesz meg mindent a népéért? Most, Rózsa-Flores Eduárdó halála kapcsán a téma különösen akutális. Mi magyarok, azonban…..
A Twittert elvileg szabad és védett módban is használhatjuk. A védett mód arra jó, hogy twitjeink csak azok számára látszódnak, akiknek ezt külön engedélyezzük. Egy magyar twitterező azonban figyelmes lett egy biztonsági résre, melynek kihasználásával a védett módban íródott…..