Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tigram

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Alapvetően nem érdekelt a legutóbbi kormányinfó, és ezen az sem tudott változtatni, hogy maga a miniszterelnök tartotta. Ugyanis Gulyás Gergelyt is egy kétszínű alaknak tartom, aki a saját politikai túlélése érdekében dolgozik, és nem azért, hogy bármiben is előretolja az ország szerepét. És most, a…..
Ha ezt a követ tapogatja, biztosan minden kívánsága teljesül! A gyémántnál is értékesebb a chintamani kő Kínában. A hatalmas zöld golyót három évig faragták, és csaknem harmincmilliárd forintnak megfelelő összeget ér...
Ha bármikor kimondtuk Pannonhalma nevét, szinte mindenki valami pozitív dologra gondolt: érték, kultúra, szellemi örökség, lelki erőmű. Néhány hete már a közvélemény is tudja, hogy nincs tökéletes közösség. A főapát először szólal meg azóta, hogy egy rövid megnyilatkozást követően hallgatásba…..
(Ebben a webnaplóban alapvetően a saját gondolataimat tervezem közölni. Ezúttal mégis kivételt teszek – a Váci Egyházmegye katolikus főpásztorával készült interjúm talán önmagában is választ ad rá, hogy miért itt, nem máshol jelenik meg a beszélgetésünk.) – Legutóbbi karácsonyi beszédét országos…..
Tigram 2015.01.15 09:57:56
@valerianna: A katolikus szó EGY-etemet jelent, hogy több féle képen lehet Jézus Krisztusról gondolkodni, ez véleményem szerint a Teremtés nagyszerűsége, az Isten egyformán szereti valamennyit. Ő gondolkodó embereket teremtett és nem megkövesedett liturgiákat, amelyeket emberek hoztak létre, hoznak ma is létre és választják szét azt , ami összetartozik.
Nem tudom, honnan tudod, hogy a reformáció és valamennyi másképpen gondolkodó Krisztus ellenére van?
Azért mert néhány embernek ez érdekében állt, hogy szalámizzon és minél nagyobb hatalma legyen???
Valamennyi felekezet segíti az elesetteket, szegényeket, pedig fel annyira sem gazdag, mint a Vatikán!
Minden emberben ott van az Isten és motíválja, ha engedi a lelkiismeretét megmozgatni.
Tigram 2015.01.15 10:18:00
@Beata Broczky: Az igazi tudás nem diploma függő!! A földi útunkat járva rengeteg dolog ér bennünket és nekünk, magunknak kell a megfelelő következtetést levonni, természetesen a jézusi látásmód alapján. Így válunk isten gyermekévé, hogy tesszük azt, amit bennünk mond a lélek! Ehhez nem kell diploma!
Itt a báli szezon, a Royal szálló báltermében megrendezett maszkabálon Gyurcsány Ferenc például modern, európai értelemben vett szociáldemokratának öltözött, de többen felismerték. A bukott miniszterelnök fárasztó és unalmas beszédet mondott, a szociáldemokrata krédó…..
Tigram 2011.02.22 16:01:01
@bloggerlo: Akkor Te más beszédet hallottál, mint én. Nem akar új pártot, az MSZP -t akarja megújítani, vitákkal, sok beszélgetéssel. Nos ez az, ami képtelenség, mert ott ülnek az örökös ős tulkok és kapaszkodnak a székükbe, mint a katolikus egyház hierarchiájában ülők, kezdve a pápától a plébánosig. Csak kihalni lehet a székekből, onnan önszántából nem áll fel senki, netán lelkiismeret furdalásból:)))))))))
Tegnap óta levelezésben állok a Horánszky 1-ben lakó fiatal barátommal, akit megkértem, hogy az ő pályázati anyagukat egy linkkel megnézhetővé tegyük erről a blogról, és a levelezésünkket is tegyük nyilttá - az eddigieket is feltehessem ide. Azt hiszem nagy szolgálatot tennénk…..
Tigram 2009.07.28 15:36:43
@shadai: Semmi gond a pályázattal, csak nem a kertépítésről szól. Ez a pályázat a ház Curriculim vitae-je. Ami nagyszerű, de nem ez a téma.
Mondjuk egy zsebkendőnyi kertépítésről nem is lehet írni.
Egyébként Preghy Úr - jobbulást kívánok neki - kezdet kezdetén bedolgozta magát, ahova csak lehetett. Nem véletlenül nyerték meg az "Aranykulcs " pályázatot sem, sajnos a rendezőség nem volt hajlandó megmutatni az első díjas anyagot akkor sem, és nem is indokolták, miért épen Ők. Még a bíráló bizottság sem mutatkozott be. Azután eltüntek ezek az Aranykulcs pályázatosok??????????????????
Sokszor és sokat ütköztünk falba a befutott közös képviselők kapcsán, arról már nem is beszélek, hogy nem tudom mi alapján, kiknek e megbízásából került Preghy úr a József krt 70. be, ahol hetenként ott ült és aki igénybe vette, tanácsot osztott a közös képviselőknek. Sohasem tudtam kideríteni kik ültették oda Őt és Kolleganőjét!

Amichaynak teljesen igaza van, amikor a fenti kérdéseket feszegeti!
Kellemetlenek ugyan, de itt az ideje utána nézni a dolgoknak.
Ahogyan nem is tudom a rév8 hogyan kerül a képbe?????????????
Miért ő osztja a pénzt?
Tigram 2009.07.29 09:43:39
@Amichay: Eszembe se jut személyeskedni, de a dolgok mögé kell látnunk! Valóban szép munkát végeznek a Horánszky 1. lakói, de ez még elmondható egypár házról itt a kerületben is, no meg Budapesten is. És bizony sokszor nem is pénz kérdése.
A Rév8 szerepe nem igazán látható???? Ők a Magdolna negyed rekonstrukcióját vállalták fel köztudottan, hogy a többi munka hogyan lett az övéké azt gondolom ezt nem tudjuk!
A nyilvánosság nem erőssége ennek a kerületnek sem.
Valóban civil összefogások kellenének, de nem úgy, mint ahogyan látok párat!?
Szóval nem az egyéni dicsőségeket kellene hajtani, hanem a közösség érdekét kellene szem előtt tartani ezeknek a civil szervezeteknek. Egy mindenkiért és mindenki egyért.
Ez meg sajnos lehetetlen szinte, hiszen alig akad a kerületünkben olyan épület, ahol a lakók közül elvállalják a közös képviseletet. Az meg egyértelmű eddigi tapasztalataim alapján, hogy a cégek, akik elvállalják az épületüket nem érnek rá velük törődni.
És ugyan a pályázatok elbírálói hányszor jártak TEREPEN?????????? Mennyire ismerik az adott pályázók körülményeit????????
Van még kérdésem, de ennyi most elég!
Tigram 2009.07.29 19:54:47
@chin0: Nagy kár, hogy személyes irigységnek fogod fel a felvetett problémát. Sajnos a Te készülékedben a hiba!
Senki semmit nem nem vitat el a pályázat tartalmát illetően. Azt viszont igen, hogy 154m2-re hová költik el a kettő millát??????????????? A tervezői díj óriási összeg, gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, miért kell ehhez kertművész, már bocsánat, de magam is építőmérnök vagyok és bizton állítom, ahhoz, hogy 25 ember összejöjjön nem kell két millát befektetni. Közösségi hangulatot, beszélgetéseket, sörözős estéket bárhol a házban meg lehet szervezni!
Kérlek gondolj bele, mennyire sok ez a pénz és meggyőződésem, nem a kertetekre fogják elkölteni?!

Nagyon köszönöm ezt a vitát, semmiféleképpen nem nevezném veszekedésnek. Nézőpontokat ütköztetünk, különböző szempontokból És ez nagyon építő.
Magam 10 éve vagyok közös képviselő, de a mikor nem voltam az, akkor is nyertem pályázatokat a háznak. Jó dolog az alkotás. Az elmúlt húsz évben több, mint negyven millát pályáztunk össze. Sohasem kéretem és kaptam még egy dicséretet sem, nem is tartok reá igényt, sem elismerést. Magamért és a közösségért teszem. Szeretek szép épületben élni, tisztaságban, rendben! Magyarul igényes vagyok a környezetemre!

Ezért is ágálok, amikor nem tudjuk, hogy a két milla mire is elég??????????????, Rengeteg pénz!

És bárkit , akárkit megtanítok pályázni ingyen és bérmentve, mert úgy gondolom, ezzel segíthetek másokon, és alapvetően ez lenne a dolgunk, mármint egymás segítése, figyelmeztetése, támogatása.
A mi házunk Homlokzat 2009.07.13 15:52:00
A fővárosi közgyűlés Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottsága a főváros épitészeti értékeinek rekonstrukcióját kívánja támogatni egy olyan pályázattal, amelynek keretösszege nem ismert, de elvileg a mi házunk is eséllyel részt vehetne benne. Csakhogy: a…..
Tigram 2009.07.28 16:12:46
Érdekes, amit írsz! a homlokzatfelújításról????
2008 december 5.-én hívták össze a rév8 irodájába a közös képviselőket a homlokzat felújítás ügyében.
Kényelmetlen kérdéseket tettem fel:
1. mi a dolga a özmunka tanácsának a VIII. kerülettel, igaz ugyan, hogy az elnöke itteni képviselő,
2. nem kaptunk terveket arra vonatkozóan, milyen mélységű a homlokzat felújítása, ezt ott kértem, dolgozzák ki, egy négyzetméter árát, mert nem mindegy, hogy leverik e a régi vakolatot a tégláig és újra vakolják, esetleg hőszigeteléssel (á: 50 000/m2), vagy kikenik új színnel és kész.
Mai napig nincs meg az árajánlat?!
3. Azután az sem tiszta a dologban, hogy Ők akarják megnevezni a Kivitelezőt erre a munkára???????, hogy is van ez? Miért nem a társasház választja ki az általa már bejáratott és tisztességgel dolgozó kivitelezőt. No nem azért, hogy a kivitelezés 10%-át zsebretegye. NEM. Hanem azért, mert minden házban ott élő, lakó lévő közös képviselő, tudja, hogy milyen munkát követeljen. Legalábbis a mi házunkban tudja, mert építőmérnök.
4.a palotanegyed rekonstrukciója egy nagy fekete gödör. Részleteket lehet ismerni, de az egészét nem. Miért nincs a döntéshozó testületben egyetlen közös képviselő sem?????????
Azzal, hogy a Palotanegyed infókat kéthetente, vagy havonta egyszer megtartáják a Cappa Café-ban, még a dolgok lényegét nem látjuk!
5. Homlokzatvilágítást is mutyizás fogja körül: Társasházakat megkérdeznek íven, akarják e a kivilágítását az épületnek, mert akkor a kivitelezést a kerület állja, de az áramdíj. havonta, minden lakónak plusz 198Ft a közös költségbe! Hogyan???????
Ugyanis, ha a Főpolgármesteri Hivatalnál ezt a díszkivilágítst megkérvényezik az épületek, a költségeit átvállalja a Főpolgármesteri Hivatal.
Qui prodest????????????