Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SPU

0 bejegyzést írt és 356 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A WNBC amerikai rádióban 1947. október 20-án készült közel félórás interjúban Robert Capa – többek között – az 1945. április 18-án, Lipcsében készült ikonikus fotójáról is mesélt, melyről úgy gondolta, ő örökítette meg a legutolsó embert, aki meghalt a hivatalos…..
A KARD A második krími háború 2014.03.02 14:13:41
Ez már az, ez már háború. Vasárnap délig puskalövés ugyan még nem dördült, de orosz csapatok szállták meg az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, és az ukrán vezetésnek semmilyen befolyása nincs emiatt a Krímben történtekre. Indokuk persze van: a Krím lakosságának…..
Kevés olyan téma lehet, amiről több tévhit keringene, mint a rák. Mind a kiváltó okai, mind a kezelésének módja körül sok a köztudatban az ellenőrizetlen információ. Nem csoda, hiszen szinte minden családban akad egy-egy érintett, és aki akár csak egyetlen hozzátartozóján keresztül is átélte a…..
SPU 2014.02.05 02:30:00
@Izo: Teljesen igazad van. Ez egy abszolut felületes, nulla ismeretrol, zero empatiarol, arulkodo (tev)ismeretterjeszto irasocska. Aki ilyet le bir irni szegyenerzet nelkül, hogy "Kezdjük a legalapvetőbb, egyben legfontosabb tévhittel: bár sokan úgy vélik, de a rák diagnózisa nem egyenlő a halálos ítélettel! Jó tudni, hogy a daganatos megbetegedések nagyobb része gyógyítható, különösen, ha sikerül korai stádiumban, áttétképződés előtt felismerni és megkezdeni a kezelését.", az egy utolso, hazug aljadek. - Ertem en, hogy buzditani kell az embereket, meg hogy milyen fontos a szures, de hogy veszi valaki a batorsagot ekkora ordas hazugsaghoz egy ilyen elet/halal kerdesben?
Minden, amiért Armando hatalmasabb volt az összes mai ficsúrnál, egyetlen vintage királyságba sűrítve. A mozgás, a balansz, a haj, a dressz, és persze a libbenés az érkező hentes felett. Egy ilyen csúszás, és Céronaldót két mentőhelikopterrel viszik el. Neki meg a levegőben…..
Noha fel lehet építeni a várakozást, és ez egy ideig jól is működik (személyes tapasztalat), amikor eljön a pillanat, hogy tényleg költözni kell, sokszor nehéz egy ilyen gyökeres változást elfogadtatni a gyerek(ek)kel. Különösen, ha mindehhez országot is váltunk, nem is…..
SPU 2014.01.19 09:22:18
@KukorIca: Teljesen egyetertek veled. Agyatlan, nagykepu banda osztja az eszt magas lorol lefele, a nyugati zsiros allasbol, konkretan a nagyuzemi etkezde fekete mosogatoja mellol. Az elso hozzaszolok hangveteletol hanynom kell, nem veletlen, hogy a blog hazigazdaja is kenyszeritve erezte magat, hogy beleszoljon. Pedig ha van valami kiemelkedoen fontos az orszagvaltasban, az eppen a gyerek, gyerekek beilleszkedese. Ezt nem lehet kezlegyintessel elintezni, erre elore gondolni kell, tervezni kell, es meg akkor is van benne kockazat jocskan. Nem kell tuldimenzionalni, nyilvan, meg persze a felvezeto cikk/post is eleg gyengus Volt, de a "majd megszokja" tipusu hozzaallas unintelligens, barbar, embertelen. Oszinte reszvetem a gyermekeiknek!
Michael Jackson testi-lelki nyomorult volt. - vallotta meg Conrad Murray, amerikai orvos a betegéről azután, hogy szabadlábra helyezték a popkirály 2009-ben történt feltételezett megölése miatt. Murray az ausztrál Channel Nine tv-adónak adott exkluzív interjújában mesélt sokkoló…..
SPU 2013.11.27 10:06:21
@S.K.: Michael Jackson, a zene eme Beethovenje, a hófehér teniszzokni és a leányhangon elnyöszörgött je-je koronázatlan királya olyan egészséges volt, mint a makk. Mind szellemileg, mind testileg. Nem kínlódott identitászavarral. Bőrét nem hipóztatta, orrát le nem vágatta, pofacsontját meg nem kisebbíttette ő sohasem. Továbbá kerülte ő az oxigénsátrat mint zsidó a tokaszalonnát. Háromezer éves egyiptomi múmiákéra nem hajazó, Spéter Erzsébetére cseppet sem emlékeztető orcáját nem rejtette ő el soha idióta rablós kendő vagy vagy kórházi gézmaszk mögé. Vidám, közvetlen, társaságkedvelő ember volt. Ennek megfelelően boldog, kiegyensúlyozott házasságban élt. És természetesen csöppet sem volt aszexuális, sem pedofil, sem gyógyszerfüggő. (- Vak aki ezt be nem lássa!)
Na ez ciki. A finoman szólva kormányközeli Századvég egyik munkatársa kiadott egy tanulmányt, ami (tessék megkapaszkodni) az igazságot írja le az egykulcsos adó hatásairól. Vagyis hogy az kizárólag a leggazdagabb rétegnek kedvezett, miközben mindenki más rosszul járt vele. Csak…..
SPU 2013.11.21 10:11:38
Nem kicsit kínos ez a Századvégnek. De miért csodálkoznánk. Ahogy Hofi mondta egykor: "Pénzért?! Szopoknyalokgombotvarrok!"

Hanem ugye a tények makacs dolgok, nyilván a Fidesz nem szívesen tart ki egy olyan céget, mely le merni írni a valót, hogy ti. az amúgy is viszonylag jól prosperáló nagyon kevesek jártak a korábbinál lényegesen jobban. Ahogy a devizahitelesek megsegítése is nagyrészt arról szólt, hogy a hitelt fel sem vevő ózdi minimálbéres/munkanélküli fizeti ki a kőgazdagok százmilliós budai luxusvilláit.

A Fidesznek soha nem volt erőssége a társadalmi igazságosság. Persze szívesen hitetné el ennek az ellenkezőjét. Valójában megpróbál egy vékony társadalmi réteget (nagyjából a sajátját) helyzetbe hozni, aki meg leszakadt, az így járt. Lézer Dzsoni: "ennyit is ér." Csakhogy az ország kétharmada leszakadt, mert ennyien élnek ténylegesen a valós szegénységi köszöb alatt, miközben a valós helyzet szerint (nem a szisztematikusan kozmetikázott, trükközött statisztika szerint!) minden ötödik munkaképes korú munkanélküli.

Az egykulcsos adó persze milyen igazságos, hiszen mindenkitól egyforma arányban vesz el. Maradjunk meg ebben a hitben, és kívánjunk jó étvágyat a (havernak adott állami pénzből megépített) húszmedencés Kolping-hotelben wellness-hétvégéző öntudatos multisoknak - csak reggelinél kb. kétszázféle fogásból lehet választani - és kívánjuk, hogy igazán ne zavarja őket az a néhány százezer, aki nap mint nap szabadon eldöntheti, hogy ő egyen-e ebédet, vagy a gyereke vacsorát, vagy az a néhány millió, aki nemhogy wellness-hotelben, de évek óta egyáltalán sehol nem volt nyaralni.
SPU 2013.11.21 12:28:20
@Forseti:
"Ugyanigy a Fiatal Demokratak Szovetseget is ideje lenne mar atnevezni. Mondjuk Pocakos (Al)Keresztenyek Nagyon Hierarchikus Szervezete sokkal talalobb lenne."

Találó pártnév lenne, annyi szent...
Háborúk mindig voltak és lesznek az emberiség történelmében. Belegondolunk néha, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy békében élhetjük a napjainkat? A kis mindennapi mérgeink közepette, amikor nagyszüleink néha korholóan ránk szólnak, hogy ez semmi ahhoz képest, ami a háború…..
SPU 2013.10.20 15:06:46
@01234567: Csatlakozom, a Schindlert meg a Zgristát ki kellene venni, mert a holocaust-filmek nem háborüs filmek, mégha a II. VH idején játszódtak is. Tképp A bukás sem full-fledged háborús film, bár hihetetlenül erős. A halál 50 órája a megkérdőjelezhetetlen első, a Panzerliedes jelenet pedig egyenesen a filmtörténet egyik legnagyszerűbb alkotása.
Egy mandátum sorsáról dönthet az erdélyi magyarság - derül ki egy friss kutatásból. Ez az egyetlen kis mandátum természetesen azonnal megmutatta, 2004. december 5. prolijait nem nyelte el a föld az elmúlt évtizedben. Marad a kommentförgeteg az interneten: "aki nem itt adózik, ne…..
SPU 2013.10.19 07:18:24
@delano: Ne tessék kioktató modorban hülyeségeket írni. A német nyelv nem úgy műx, mint ahogy azt az ecceri magyar rigóuccai középfokúval elképzeli. - Az inkriminált kifejezés teljesen rendben van, hiszen kvázi idézet.
Természetesen lehet puszta kézzel is táplálkozni az Európai Unió asztalánál úgy, hogy két fogás között  gumicsizmás lábunkat felrakjuk az asztalra, de nem vagyok biztos benne, hogy olyan sokszor meghívnak majd ebédelni. Mint ahogy nyugodtan szájba lehet vágni az…..
SPU 2013.05.22 10:31:32
A félreértések elkerülése végett: Orbán egyáltalán nem nácizott. Ez a szó az általa elmondottakban nem szerpelt. Maximum belemagyarázni lehet, erős interpretációval, rosszindulattal, mindenféle mögöttes tartalmakat, utalásokat feltételezve. Orbán mindössze egy elég durva, sőt felháborító német beszólásra riposztozott, egyébként nem egészen szellemtelenül, egy hosszú-hosszú interjú pár másodpercében. Ennek az állítólagos nácizós dolognak a valós háttere mindössze az, hogy a Keno Verseck (Spiegel) és Stephan Ozsvath-típusú xenofób, rasszista, magyargyűlölő újságírók országunk ellen szabályos rágalomhadjáratot tartanak. Hónapok, évek óta. A németül tudóknak kéretik rákeresni az említett urak munkásságára, vagy csak beírni a Spiegel Online keresőjébe az Ungarn szót. Elképesztő, micsoda mennyiségű hazugságözön jön fel: tendenciózus, gyűlöletkeltő, féligazságok, elhallgatások, és sima hazugságok tömkelegét olvahatja az ember Keno Versecktől, a lap Ungarn-felelősétől. (Gyakorlatilag mindent ez az egy ember ír, ha a Spiegel hazánkkal foglalkozik.) Magyarországról kb. azt az összképet suggalja ez a Verseck, hogy itt náci rohamosztagosok az új Hitler, Orbán vezérletével napi rendszerességgel ölik a zsidókat, a cigányokat, meg a homoszexuálisokat, miközben nincs szabad sajtó, csak totális cenzúra, viszont félelem és terror van, az ellenzéket meg pikás kozákok hajkurásszák halálra - két pogrom között. Na, ennek megfeleló a német kommentelők hozzáállása, akik csont nélkül benyalják a heti-kétheti rendszerességgel nekik adagolt maszlagot, s felháborodottan követelik Magyarország azonnali kizárását, vagy éppen sajnálkoznak, hogyan lett a magyarokból hirtelen ilyen utolsó, aljadék nemzet. Ha pedig valaki megpróbálna esetleg olyan értelemben kommentelni, hogy ácsi, itt meg itt meg itt bizony nem stimmel a tudósítás, hogy ne tessék elhinni mindent (szinte semmit) Keno Versecknek, na akkor a komment vagy nem jelenik meg, vagy eltűnik perceken belül. Próbáltam többször, tudom. Nem, nem káromkodtam, nem hazugoztam, nem hirdettem náci eszméket, egyszerűen csak más véleményen voltam, nem is jelent meg, mert a sajtószabadság és a demokrácia nagy bezzegországában bizony nincs szabad véleménynyilvánítás, hanem kőkemény cenzúra van. És rágalomhadjárat, és uszítás. A Spegelnál legalábbis. Mert amit a Spiegeles Keno Verseck művel, az bizony színtiszta Ausländerhass, fajtiszta náci propaganda. És működik - mégpedig rendkívül jól, sajnos. A kérdés persze az, hogy az ilyen Verseck-féle szennyedékeket ki támogatja, ki rendeli meg, s persze arra is kiváncsi lennék, ki látja el Magyarországról infóval. Kinek jó mindez? Kinek a céljait szolgálja ez a zsurnalisztikai ámokfutás? Egy szó mint száz, én bizony úgy látom: nem a miniszterelnök nácizott, hanem a Spiegel. A Spiegeles Keno Verseck személyét és munkásságát pedig szeretettel ajánlom a magyar titkosszolgálatok, valamint a sajtó szabadsága és korrektsége iránt elkötelezett civilek, jogvédők szíves figyelmébe.
Százharminc évvel Uhorszkó (Hungária) megalapítása előtt, a 9. századból származó szláv feliratot találtak magyar régészek. A szlovákok számára is felbecsülhetetlen lelet a morvák hitének megerősítésére rendelt két szerzetes Cirill és Metód idejéből…..
„Feketelistát szeretnénk, igen, az afrikai országokban dúló terrorizmus miatt ugyanis nem ártana, ha felmérnénk, mekkora kockázatot jelentenek ránk az eddig sötétben bujkáló suvickosképűek" - mondta el Gyöngyösi Márton, kérdés nélkül. A Jobbik később pontosította…..
Már harmadik napja, hogy a Jobbik egy elbaszott kommunikációs aktus után magának pofonokat adogatva probálja bizonyítani, országunkat a zsidók uralják. Míg hétfőn Gyöngyösi csak a Hamasz és az Izrael állam konfliktusa miatt listázta volna a zsidókat, Novák Előd ma már…..
Amint azt említettem volt, a Magyar Nemzet november 28-i számában interjú jelent meg Alföldi Róberttel, a Nemzeti Színház igazgatójával. Hogy mennyire felkészült médiamunkás kérdezte Alföldit, arra bizonyítékul álljon itt az újságban megjelent interjú egy részlete: Alföldi…..
A német lenne az első javasolt idegen nyelv az oktatási államtitkárság nyelvoktatási stratégiája szerint, írja az Origo. A dokumentum korábbi változatához képest (ami tavaly már szerepelt tekintélyes sorozatunkban) kicsit finomodott ugyan a hangnem, de a lényeg ugyanaz maradt:…..
SPU 2012.11.05 23:43:08
@Kelly és a szexi dög: Ez mi ez? És honnan?
SPU 2012.11.06 08:30:22
@negyven rabbi: Szép nóta, a filmtörténet egyik legjobb jelenetét jegyzi. Nekem megvan lemezen is, azon egy II. világháborús német veteránokból szervezett kórus énekli, nyilván autentikusan. :)
A legfrissebb hírek alapján az Apple az iPad miniből és a 4. generációs retinás iPadből a pénteki start óta 3 millió darabot értékesített. Persze csak ha nem szó szerint értelmezzük a közleményt. Keresd a különbséget az Apple közleményei között! (Kiemelések…..
Szülők és tanárok nem nyughatnak, a Hoffmann-féle tárca folyamatosan bombázza újabb és újabb ötletekkel őket. Igaz, még azt sem tudni, hogy fog lezajlani az államosítás (nem inkább erre kellene az összes erőt koncentrálni?), a NAT történelem (azaz a múlt uralása) és…..
SPU 2012.11.05 20:28:46
@Budapesti Szeretkezési Vállalat: Én készséggel elhiszem neked, ha érvelsz, és jól. Addig -ájmszarituszéj - nincs mit, nincs miről, nincs kivel - már ha érted, mire célzok.
SPU 2012.11.05 20:34:19
@Vaszon Vaszonovna: Egyetértünk. Nem szabad meghátrálni, haladni kell tovább. Mint az autópályán, mégha mindenki szembe jön is. :)
Miután elolvastam az eheti Magyar Narancs szerkesztőségi cikkét, mely szerint nem, Jeszenszky nem síkhülye, hanem hiteles képviselője a magyar kormány fajvédelmi tendenciáinak, úgy döntöttem, hogy 1. leöntöm kávéval a Narancsot, hátha felébrednek;  2. írok a Vincentre, mert…..
Teadélután Testvérek között is 2012.11.01 03:15:55
Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, jelenlegi oslói nagykövet három évvel ezelőtti egyetemi jegyzetében alábbi mondatot vetette papírra: „azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy a testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak,…..
SPU 2012.11.01 17:16:58
Jeszenszky nem egy lángelme, az egyszer ziher. Az inkriminált mondat, főleg a kontextusból kiragadva, valóban bántóan ügyetlen, a három nagyon erős állítás (szellemi fogyatékosok nagy aránya, vérrokonok közti szexuális kapcsolat megengedett volta, valamint a kettő közti száz százalákos oksági levezethetőség tételezése) alapos bizonyításra szorulna. Így laikusként azt mondom, Jeszenszky aligha tudná tudományos eszközökkel alátámasztani erősen sematikus, végletekig leegyszerüsített tézisét. Azaz, ha Jeszenszky gondolkodott volna, állítását, mely részigazságot nyilvánvalóan tartalmaz, nem így, nem ilyen szimplifikáló (és épp ezért bántó) módon fogalmazza meg.

De ezt az egészet, ezt a kiragadott egy mondatot rasszizmussá felfújni, bosszút lihegve a szerző fejét követelni, karrierjét tönkretenni - hát ez, és most én fogok bántóan egyszerűsíteni, na ez a tipikus, undorító zsidó tempó. Kábé az a mentalitás, amiről Németh László oly találóan írta, hogy téved az, aki azt gondolja, hogy Shylock majd az egy font húsnál kevesebbel is beéri.

Mert Shylock vért akar. Ahogy vért akarnak látni most a megvadult ballibek. Jeszenszkynek már épp elég büntetés lenne, hogy erre a kifejtetlen, árnyalatlan, félig sült gondolatra a sajtó felhívta a nyilvánosság figyelmét. De nem. A zsidónak ez nem elég, neki mindjárt az kell, hogy Jeszenszky ne taníthasson, hogy váltsák le nagyköveti posztjáról. Már ott forgatja feje fölött az Auschwitz-bunkóját, lóbálja pécé-csatabárdját, már nézi, hova csaphat le ismét. amíg mozog, amíg él az ellen.

Mértéktelenség a bosszúban, vérszomj és revansizmus mindenek felett.
Bizonyára mindenki hallott már Stephan Ozsvath felháborító magyarellenes gyűlöletbeszédéről, amelyet a nyugatnémet rádió sugárzott Észak-Rajna-Vesztfáliában. A német nyelvű sajtó – és ezt nem lehet elégszer és eléggé hangsúlyozni – túlnyomórészt a '68-as…..