Regisztráció Blogot indítok
Adatok
farönk

328 bejegyzést írt és 267 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor az őszi cosplay-menetrendemet terveztem, még Aya inges-nadrágos formáját gondoltam szombatra, aztán a vietnámi Touhou rajongói klub révén elém került egy japán művészeti projekt. Reimu, Marisa és a többiek teljesen dobták a megszokott stílust és inkább a shibuyai divat szerint öltöztek fel.…..
A tegnapi részben említettem, hogy a Hacsi sikere után döntöttem az addig őszre tervezett R63-as Yagokoro Eirin (Touhou) cosplay ejtése mellett, az új projekt Takumi első kihívója, Takahashi Keisuke sárga Mazda RX-7-ese lett. Ez is számos új dolgot hozott a pályámban, például ahogy az AE86 volt az…..
Így, hogy jön az év vége, arra gondoltam, hogy a "Középsz*rból középszerbe" sorozatot valamilyen szinten folytatva bemutatom azokat a cosplayeket, amiket idén készítettem. Vágjunk is bele. Ott hagytam abba a sorozatot, hogy a 2018-as Tavaszi MondoConon a KK 13. részében bemutatott VF-31 Siegfried…..
(kép forrása: formula1.com) Úgy adódott, hogy a Brazil Nagydíj időmérőjéről nem készült MiniDrivers-képsor, de eszembe jutott egy másik programpont, mégpedig a szezon legtöbb különdíját megszerző versenyzőjének járó szuper-különdíj kiosztása! Az idei győztes is Red…..
(kép forrása: formula1.com) No lám, mégiscsak jött a dráma! Az év utolsó futama bővelkedett látványos jelenetekben, izzott autó és pilóta, méltó volt az F1 nagy híréhez. Jó volt nézni, most elleszünk egy darabig. Na és hát persze, búcsúztatta a mezőny az egyik legjobb tagját, a 17 év után…..
(kép forrása: formula1.com) Nagyjából a verseny második harmadának a végén kiszakadt Zoli kommentátor szájából, hogy újra Interlagosban kellene tartani a szezonzárót. Én pedig egyetértek vele, ez a futam bőven hagyott volna bennünk teltségérzetet télire. A valóság viszont az, hogy egy futam még…..
Mondtam, hogy szóljatok, hogy ne ígérjek semmit! Lám, most is már két MDHUN-poszton túl kéne lennünk, erre az ázsiai és amerikai csomagot egyszerre adom le. Na mindegy, lépjünk túl ezen. A lényeg, hogy még két futam van hátra az évből, a világbajnok már megvan egyéniben - Lewis Hamilton, ötödszörre…..
(kép forrása: formula1.com) Mintha elhagyott volna a lendület. Az amerikai után a mostani mexikói különdíjakat is csak 2 nap csúszással akaródzik megírni. Lehet, hogy alkotói válság, vagy csak az esti futamok utáni ülepedési fázis teszi? Régebben jobban pörögtem a témában. Na, mindegy. Mennyből A…..
(kép forrása: formula1.com) Azt hiszem, minden kívánságunk teljesült. Még nem dőlt el a VB-cím sorsa? Pipa. Egy mindenki által szeretett pilóta nyert? Pipa. Volt dráma a végén? Pipa. Igaz, a futam közepe megint összezuhant. Eleve fáradtan ültem le a tévé elé, és nem tagadom, nagyjából 15 kört…..
(kép forrása: formula1.com) Kimondhatjuk: Sebastian Vettel kiírta magát a világbajnoki címért folyó harcból. Az idei szezon arról szólt volna számára, hogy a most már erőből győzelmi esélyes Ferrarit biztos kézzel terelve ő lehessen Räikkönen 2007-es sikere óta a vörösök első világbajnoka. Ehhez…..
(kép forrása: formula1.com) Nem tudom, valahogy ezt a versenyt nem éreztem olyan bágyadtnak, mint a szingapúrit - pedig itt sem történt sok minden. Talán a sok helikopteres felvétel és úgy egyáltalán a környezet tartotta fenn sikerrel az érdeklődésem, jó ez a pálya Szocsiban. Plusz ugye a technikai…..
(kép forrása: formula1.com) Odaát azt mondták a verseny kezdetekor, hogy jó estét. Mi ideát viszont úgy értettük, hogy jó éjszakát, annyira álmosító volt - na jó, csak a 95%-a. Persze most is voltak izgalmas jelenetek a középmezőnyben, csak rettentően kevés és koncentrált, a…..
Ahogy említettem, Adaco mostanában csak az időmérők képsorait készíti el, így inkább kettesével szedem őket, hogy a terjedelem ne vesszen el itt sem. Most az európai szezon végét mutatom be, Spa és Monza következik a "tovább" gombon túl...
(kép forrása: formula1.com) Most sem kongatták félre Maranellóban a harangokat, Monzában pedig szokatlanul alacsony zsivaj köszöntötte a győztest. De nem volt igazán füttykoncert sem. Mert nem rá volt mérges a tifosi, hanem arra, aki feltartotta a vörös autót. Még valami: úgy néz ki, Adaco hibrid…..
(kép forrása: formula1.com) Végre vége a nyári szünetnek, és most telibe kapjuk a jót, hiszen hétvégén már Monzában teszi tiszteletét a mezőny, szóval nem lesz most megállás. Majd csak utána, mikor mennek Szingapúrba. Tesztkilométerek különdíj: Daniel RicciardoKontrollálatlan Mozgási Energia…..
Nos. Az utóbbi időben megint szünetelt a blog aktivitása, elmondom, miért. Egyrészt persze a Formula-1 nyári szünete miatt, de más is közrejátszott. Nemrég volt szerencsém 2 hetet eltölteni Japánban, és a lakótársam elég bőbeszédű volt. Sok érdekeset mondott, köztük azt, hogy ami hobbi belefért az…..
(kép forrása: formula1.com) Bár csak az időmérőn kapta el a mezőnyt egy errefelé mostanság bármikor kialakuló óriási zápor, így sem volt izgalmaktól mentes a Magyar Nagydíj. Ismét úgy vonulhat el a nyári szünetére a bajnokság és a rajongók is, hogy pártállástól függetlenül senkit sem hagyott…..
(kép forrása: formula1.com) Franciaország után a másik nagy visszatérő, Németország is megrendezte a maga F1-es futamát, igaz, itt sokkal több esemény volt. Az időjárás játszott a Hockenheimring kezére: nagy szükség volt az esőre, mert a közepe táján azon kaptam magam, hogy…..
Örvendjünk, feleim, Adaco újra alkot! Két futam kihagyása után újra örülhetünk a MiniDrivers képsoroknak, amit én továbbra is serényen fordítok. Ez a brit futam nagyon élvezetes volt - legalábbis a biztonsági autós fázisok után -, de itt látszott eddig a legjobban, hogy a középmezőny mennyire le…..
(kép forrása: formula1.com) Ez a "verseny végi sprintfutam" formátum nagyon jól áll a jelenlegi élmezőnynek. Vagy lehet, hogy csak a mostani események mondatják ezt velem? Így vagy úgy, fergeteges utolsó pár kört láthattunk, ami rá is fért az addig lassan csordogáló…..
Mekkora kép már, nem? (forrás: formula1.com) Most gondoltam végig, hogy igazából nem is volt sok kieső ezen a versenyen, csak dramaturgiailag alakultak a dolgok tökéletesen. Élmenők hullottak minden előjel nélkül, a gumik mentek szét, igazán megragadta a figyelmet ez a 71…..
Nem értem, mi történt, de a Francia Nagydíjról nem készültek képsorok! Úgyhogy most csak a megkésett kanadai felvételeket tudom hozni nektek. A kellemetlenségért elnézést kérek, tényleg nem tudom, mi van...
(kép forrása: formula1.com) Amióta elkezdtem ezt a szériát (2009), nem volt még F1-es futam Franciaországban, ez az első, amit így fogok kommentálni. Furcsa érzés, mégiscsak egy olyan országról beszélünk, amelynek népe és ipara rengeteget tett a motorsportért. Nem egy olyan…..
Tudom, még mindig várjátok a Kanadai Nagydíj képsorait. Nos, a helyzet az, hogy az elmúlt másfél-két hét egy jelentős merevlemez-probléma elhárításával telt, emiatt várat magára a poszt. Nos, örömmel jelentem, hogy elhárult a probléma, holnap jönnek a Francia Nagydíj különdíjai, és valamikor…..
(kép forrása: formula1.com) Furcsa volt ez a verseny. Egyáltalán nem az a pezsgő, élettel teli, akciódús és drámától sem mentes 305 km volt most lefutva, mint általában Montrealban. Ehelyett jött az apátia, a reménykedő meredés az időkülönbségekre és a fotelkarfák kitámasztása a belső kamerás…..