Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ineralisi

3 bejegyzést írt és 159 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Derülök itt csöndben a pártállami egyházak inkább önbecsapó mint naiv hiszékenységén. A vágyvezérelte gondolkodás olyan nevetséges téveszmék egészen mély befogadására készteti őket, mint például ez a legutóbbi is, mely szerint az, aki úri gusztusa szerint tömi őket…..
ineralisi 2012.06.16 12:17:24
@Pásztörperc: "Mert Neked ez így jó. (Ha nem lenne jó, bizonyára tennél ellene, nemde?)" - ez nem igaz, te is tudod, mégis állítod, mert ha beszél róla, már tesz ellene. Pártba lépéssel nem feltétlenül tesz ellene. A többi, amit írsz, erre a hamis állításra épül, sajna, tehát az sem igaz. A képzavar sem igaz, mert le tudom rajzolni neked a képet, és meglátod, működik (azt már kétlem, hogy felismered-e benne magadat). Az a baj veletek, barátom, hogy saját magatok számára tesztek fel kérdéseket, amiket saját magatoknak válaszoltok meg, és ha ti rábólintottatok, akkor az már igaz. Csakhogy a valóságban ez egyáltalán nem így működik: a levezetés, ami hibás feltételezésre épül, sajnos hibás marad akárhányan is bólogatnak hozzá.

@Suttogások és sikolyok: ”A népesség kb. ötven százaléka nem bír a konnektorba hugyozni, pusztán anatómiai okok miatt.” - miért ők kiizzadják? Aranyom, nem láttál még földön konnektort? Szaknyelven ”hosszabbítónak” nevezik az ilyet, és aki abba nem bír belehugyozni, abból valahogy máshogy távozik a fáradt olaj, mint hugyozás útján, de bevallom olyanról én még nem is hallottam, ami ahhoz képest, hogy ez a népesség 50%-át érinti eléggé érthetetlen a számomra..
Két évvel ezelőtt egy magyar hajóépítő, Juhász György kapott egy hívást a Budapesti Műszaki Egyetemről: egy diplomamunkához kellene hajómakettet készítenie. A terv azonban annyira lenyűgözte a második generációs hajóépítőt, hogy azonnal felkereste a végzős egyetemistát,…..
A külföldi híroldalak precíz és tömör, de a hazai közszolgálati sajtóhoz képest mégis szinte már terjengős összefoglalását adják a Milla október 23-i tüntetésén történteknek. A beszámolók mindegyike több tízezres tömegről beszél és röviden rámutat a Nem tetszik a…..
ineralisi 2011.10.25 21:26:25
@Sátán meg a Jocó: nem hinném, hogy a te szinteden mozognak azok a blablabla-lapok..
Sakk, matt és vége: "Para-Kovács Imre: A Polgári Underground Minisztériuma 2011. október 25., kedd, 12:25 Karsay Dorottya kétségtelenül nő, tehát a Mandiner konzervatív szerzőjének (európai értelemben vett keresztény, jobboldali értékrend) elsőként a dugás jut róla…..
"  Tovább az amerikaiidiótizmus ut-jan.:Magyarországon a nemi erőszak vádja akkor is megáll, ha a bírónő egyéb bizonyítottság hiányában is az áldozatot szavahihetőnek tekinti és a látleletet fölvevő, külsérelmi és egyéb nyomot nem tapasztaló  orvos[nő]…..
 jelennek élő állatok: a genetikai szolganép Azidőtájt testvérjóbarátom egyben a főnököm is volt. Sokmindenben egyet tudtunk érteni, még abban is, hogy a feltételezés miszerint a franchise rendszer, aminek hajtunk észnélkül ócska kis szándékokkalátszövöttségtől…..
ineralisi 2011.09.22 22:03:10
Dögfigyelő Háj-háj! 2011.09.10 22:15:00
Dögfigyelő Dögfigyelő 2011.09.06 19:11:00
Ez itt az utolsó dal, ezt még eldúdolom. Index felügyelő úgy döntött, nevet változtat (már megint, itt is). Vannak ilyen notórius névváltoztatók, ott van például a Mária, az indexes blogvirág, az indexblogok Kiszel Tüncije, aki a zárójelbe' ördögi stílusú marketing-ből…..
Modorosblog A partvonalon túlról 2011.08.16 08:48:00
Ellehetetlenítették, nem hagyták kibontatkozni, fúrták-faragták. Elég volt. Fenyegetőzött, zsarolta a munkaadóját, de nem történt semmi. Egyszer egy szép napon itthagyta a várost, ahol élt - most már hiába hívják vissza. Nem jönne ő már semmi pénzért vissza ebbe az…..
ineralisi 2011.08.21 00:40:10
São Paulo egyik szofisztikáltabb, kertvárosi kerületében, egészséges távolságra a belváros burjánzó felhőkarcolóinak monolitjaitól építette fel saját álomkunyhóját a venezuelai származású építész/designer Pedro Useche. A környék természetes vegetációja tálcán…..
Írtam már, hogy latinul tudni nehéz, angolul még nehezebb, nem azért, mert a primitív angol nyelv nehezebb, mint a latin, hanem mert ha valaki angolul nem tud, azt jobban észreveszik, mint ha latinul bakizik. Persze a legjobban azt veszi észre a művelt magyar, ha valaki magyarul bakizik.…..
ineralisi 2011.07.12 16:42:37
Nem nagyon vágom, hogyan kerülhet copy-paste közben helyesírási hiba a táblázatba? Esetleg úgy, hogy a postod is tartalmaz ilyeneket, meg a táblázatod is? Ah, csak nem az a típusú ÜGYFÉL vagy, aki JPG-ben, A4esen, esetleg FAXon küldözgeti a PowerPointban mérhetetlen műgonddal megszerkesztett, nettről lopott (tehát a pocséknál egy fokkal rosszabb minőségű), ”vicces” képekkel alaposan megtűzdelt táblázatait a huszonéves e-mail tiszteletére? Áá, nem, te inkább az lehetsz, aki szalvettára, vagy tépőzáras zsepire vázol, és bőszen nyilazgat ide-oda, oda-vissza. Ebben az esetben csókoltatlak, rengeteg értelmetlen munkát köszönhetek neked.

Mellesleg elárulom, a grafikus dolga (amint a nevében is benne van) az, h jól nézzen ki a cucc. Amennyire téged zavar a helyesírási hiba, éppen annyira zavarja a grafikust az igénytelenül összedobált, átgondolatlan, infantilis, stílustalan tartalom, de csak addig, míg le nem szokik róla, h elolvassa amin dolgozik. Marha nagy utópia azt képzelni, el fogom olvasni azt a tengernyi lapos marhaságot, ami a kezeim alá kerül. Ha jól néz ki, nekem oké, a munka rám eső része megvolt, tőlem lehet ott Lorem Ipsum, vagy akármi. Én a Lorem Ipsumot jobban kedvelem, mert jóval színvonalasabb, mint a legtöbb szöveg, de ez magánvélemény, meg10telem a megrendelőt, és nem árulom el neki, ha ő is meg10tel engem azzal, h nem traktál a világnézetével. Ez a békés egymás mellett élés titka.

A helyesírással meg a tartalommal foglalkozzon más, engem a legkevésbé sem érdekel. Csöppet sem. Egyáltalán nem. Ökörséget kell betördelni, ökörséget fogok betördelni, ha horvát nyelvű az ökörség, akkor azt. Copy-paste, ennyi. Csukott szemmel is megy.

1ébként meg ”I don't think you have balls.”
"A mai rendszer legnagyobb gondja az, hogyan tudna megszabadulni a marxizmustól anélkül, hogy a hatlmát elveszítené"/Szabó Lajos könyvtáros, filozófus, 1951./ Magyarországon nagyságrendekkel több a kommunista, mint Kínában, vélemezem, akár 2-3 kommunista is…..
ineralisi 2011.06.27 22:33:16
@vészmadár (pica pica): én azt nem értem egyáltalán, hogyan öregedhettem meg. mármint még egyáltalán nem vagyok öreg, csak már minden tíz évvel ezelőtt történt (jobb esetben - rosszabb esetben húsz). orbánék azt mondták, 2014re eljön a Paradicsom, de legkésőbb 2015re. az most már látszik, hogy mandarin lesz a paradicsom, és nem is kap belőle mindenki, csak egészen tiport fejű hülyék meg viaszarcú seggnyalók, de 2014ben lassan kezd minden 25 éve történtté lenni, a jócsajok gyerekek, és nagyjából a kisebbik fiammal járnak egy osztályba - mármint 2014ben. nem áll össze a kép, ezek ilyen szilánkok. lassan kéne vennem egy Harley-Davidsont, mert mintha ilyenkor az lenne a szokás, nem? 2025ben leselejtezett buszt kéne majd vennem, meg vagy tíz kiló füvet és tíz hektó bort a nyárra. ezek meg még ott tartanak, hogy nem akarják legalizálni a füvet. lehet, hogy úgy fogok meghalni, hogy egész életemben illegálisan téptem be? az eléggé durva lenne. nem látom, hogy akár a kormány, akár a kínaiak ebben segíteni szeretnének nekem, vagyis, hogy azon lennének, hogy előrébb vigyék az életemet. akkor meg kit érdekelnek?
ineralisi 2011.06.28 06:15:11
@magyar-magyar szótár: nagyon kár volt kijavítani az elefántos képet, mert dögös dolgozóasztal hangulata volt, hogy rálógott mindenre. miért hallgatsz a surmókra? légy önmagad.. ha én javítottam volna, akkor biztosan elcsavarom kb 7,3 fokkal balra, hogy örüljenek, és pofázhassanak, hogy nem elég, hogy kitakar mindent, de még ferde is, és egyébként is hogyan lehet egy mondatban ötször leírni, hogy hogy?!
Ma David McCandless egy korábbi infografikáját szeretném figyelmetekbe ajánlani. Néhány érdekes statisztikai adaton keresztül mutatja be, hogy csökkentsd az esélyét annak, hogy repülőgép-szerencsétlenség áldozata legyél.Nagyításért kattints a képre!..
Álné Vendel kiváló stílusú és tartalmú levelének első fele adta a múlt heti posztot, a Hülye kutyás, botfülű szaxofonos és a Bunkó család 1. részét. Miután hülye kutyás hölgyet és a botfülű szaxofonos urat az első részben kivesézte a posztoló, íme a második rész:…..
Egyre többen hagyják itt Magyarországot és próbálnak szerencsét külföldön, nincs ez másként az egészségügyben, a mentők között sem. Pataki Gergely is így tett, neki bejött. Helyzetjelentés Finnországból.  Finnország előtt hány évig mentőztél Magyarországon, milyen…..
Most mondja azt valaki, hogy nem az! Valójában nem is értem azt a sok acsarkodót, akik itt a neten olvashatók.De akkor nézzünk egy mérleget az elmúlt egy évről:Negatívumok:1. Magánnyugdíj rendszer átalakítása. Ez egyértelmű negatívum, ha az egyének szempontjából nézzük,…..
Filmdroid Hobo With A Shotgun 2011.04.15 22:49:00
Az exploitationről sokan úgy tartották, hogy befellegzett, pedig vidáman éldegélt tovább, csak éppen nem kapott túl nagy figyelmet egyik videóra/DVD-re érkező alkotás sem. Történt ugyan kísérlet, hogy feltámasszák a műfajt, ám a Grindhouse duplafilm nem aratott sikert, de…..
Nemrég az LMP Vörösmarty téri tüntetését fikázva fejtette ki álláspontját az alkotmányozásról a Fidesz független blogközössége, a Mandiner. Véleményük alulról rezonál a Fidesz felvilágosult abszolutista gondolatfoszlányaira, amelyek a párt kisnemesi hűbérrendszerében…..
ineralisi 2011.04.14 20:37:15
magyar-magyar szótár gardigány 2011.04.04 06:37:41
kardigán -  szvetter (sweater) gardigány (cardigan) bütykösre dógozott ujjú falusi nemmenő lyányon. Igéretes tekintet, és már bikinialsóban. Bé a kukoricásba ég edzett felkart is vágtak a kukoricalevelek (a nagypapa trabantját -külön figyelmet érdemel a linaóleonybú…..
A KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) honlapot és kampányt indított annak érdekében, hogy "szemben a 2002 és 2010 közötti évek fiatalokat elüldöző politikájával- praktikus információval, tanácsokkal és erkölcsi támogatással lássa el azokat a…..
ineralisi 2011.03.23 21:17:19
Én egyszer hazamentem. Azóta azt gondolom, kidobtam az ablakon azokat az éveket, amiket Magyarországon töltöttem. Szakmailag abszolút nem jutottam előbbre, mert a szakma történetesen senkit nem érdekelt, kapcsolatokon, "okosságokon" múlt MINDEN. A szakma teljesítménye nagyjából a külföldi klisék silány fordítgatásában, valamint seggnyalásban és ügyeskedésben merül ki - engem meg ez kurvára nem érdekel. Szal léptem megint, mielőtt elcseszem a még aktív éveim maradékát is. Szeretem a szakmámat, nehezen viselem, ha belehazudnak az arcomba, és egyre inkább kedvelem azt a közösséget, ahol szabadon hódolhatok neki, fejlődhetek, a magam útját járhatom. A gyerekeim a becenevemen szólítanak. Nekem mindegy, az viszont nem, olyan közösségben fognak-e felnőni, ami biztosítja a számukra, hogy megszeressék az életüket és szabadon élhessék úgy, ahogy szeretik. Azt szeretném, ha egyenes derekú, egyenes emberekké serdülnének, akiknek álmaik vannak, és lehetőségük az álmok megvalósítására, nem pedig sunyi, görcsösen, remegve hazudozó, ügyeskedő, gonosz, kiégett rokkantakká, akiket egyszerűen eldobnak, ha már nem képesek tovább segget nyalni, mert kisebesedett, elkopott a nyelvük, esetleg eddig bírta az önbecsülésük. Itt megvan a lehetőség, hogy szabad, egészséges emberek legyenek, nincsenek keresztek az állami iskolák falán, senkinek ilyen faszság eszébe sem jut, mert egyszerűen kiröhögnék érte. Nincsenek hajléktalanok, a koldusokat Romániából importálják románok, és az autók megállnak, ha gyalogost látnak a zebrán. A Halászbástyát leszarom, gagyi, hazug turistahely, de még az sem, én viszont Budapesten egyáltalán nem turista vagyok. Valamikor a Visegrádi utcába szerettem bejárni dolgozni - gyalog, szerettem a hangulatát. A Bakáts térre már nem annyira, Kelenföldtől kiráz a hideg. Aki erre az ostoba hazugságözönre hazamegy, az megérdemli, de nem tartom vissza, maga választja magának, ő maga fogja megélni. Azt is eldöntheti mindenki, akar-e újabb Audit fizetni lázár jánosnak, szeretné-e, ha egy smittpál nevű ostoba ló lenne az elnöke, és egy orbánviktor vagy gyurcsányferenc nevű kapzsi paraszt döntene arról, mi legyen az adójával, melyik kutyának mennyit oszt belőle. Az én adómból inkább egyik sem, egy fillért sem, maradjunk ennyiben.
Köztudott a Jobbik Irán és a keleti diktatúrák iránti szimpátiája, például a magyar választás tisztaságát is az ottani Forradalmi Gárdával felügyeltették volna. A keresztállító Jobbik kedvenc Iránjában nemrég kötél általi halálra ítéltek egy keresztény lelkipásztort,…..