Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KeMa

11 bejegyzést írt és 355 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tavaly év végén került nálam képbe a BoS márka, melyről addig semmilyen információm nem volt. Kezdésnek nem aprózták el, hiszen a KGST korszak talán legkülönlegesebb batárját formázták meg. A Tatra érkezésekor persze rögtön kiderült a rokonság. A málló hungarocell doboz…..
Ha azt gondoltad hogy mindent láttál már az NDK-ból az NSZK-ba vagy Nyugat-Berlinbe távozni szándékozó keletnémet leleményekről, akkor ezt nézd meg! Sikeres és sikertelen szökések a Fal építésétől a lebontásáig, Megaválogatás, 38 - nagyobbrészt a Stasi által készített - fotóval! 1985 körül. 'Der…..
Évekkel ezelőtt kezdtem meg ezt a sorozatot, amelyben autós hirdetéseket hoztam jellemzően az ötvenes évektől a nyolcvanas évek végéig. Sok kritika éri a mai autós felhozatalt és ha a "régen minden jobb volt" azért nem is mindenben állja meg a helyét, azért nagyjából tudjuk hogy a környezetvédelmi…..
KeMa 2018.10.14 18:28:34
@pqty: Szerintem Torrente 124D-vel közlekedett.
"Rendeltem egy kínai webshopból" - sokan már itt felszisszennek, és nem tudjuk azt mondani, hogy nem jogosan. Tanulságos történet, amiből szerintünk nem azt kell megtanulni, amit az írója javasol (az új elektromos cuccokkal különösképp óvatosnak kell lenni), hanem, hogy megbízható…..
Tömeges kitelepítés a csernobili baleset után - 1986. április 27. A modern társadalmakban komoly feladat a lakosság védelme az esetlegesen bekövetkező ipari vagy természeti katasztrófák következményeitől. A katasztrófavédelem eszköztárában a lakosság kitelepítése az utolsó védelmi eszköz, ami csak…..
KeMa 2016.04.28 19:30:31
@báró Csekonics: Érdemes itt megjegyezni, hogy az a motors csaj, Elena Filatova sohasem járt motorral a Zónában.
KeMa 2016.04.28 19:33:53
@dunántúli gyerek: Ezen a korabeli felvételen látható, hogyan küldték utánuk a tárgyaikat:
www.youtube.com/watch?v=uD-q04HLNH4
Kommentár nélkül. Kíváncsi vagyok ki mit lát meg benne, mi jut eszetekbe, van-e valami, amiről mesélni tudtok? Kommenteljetek bátran, ahogy eddig. 42 ritkán látható, színes fotó jön...
KeMa 2015.11.07 02:17:26
@Macibb: Nem. Inkább DKW/Auto Union lesz.

@Kannás: "ma McDonald's"
Mára már az sincs a Kolosyn.
Belsőség Mér' kell ijesztgetni? 2015.03.11 13:45:02
De tényleg, micsoda dolog már. Az ember csak békésen gurul, erre meg rádudálnak. Micsoda viselkedés ez? Hová lesz ez az ország így? Azt hiszem, itt az ideje, hogy mozgalmat indítsunk: senki ne dudálhasson csak úgy a zárt villamospályán tekerő bringásokra. Még a végén…..
Hopp hopp kijött pár hónapja az OS X Mavericks, azaz a 10.9-es verzió. Mi a helyzet akkor, ha te nem a meglévő rendszeredet szeretnéd frissíteni (ami nem ajánlott, mert az internetes kommentek szerint ilyenkor lassulás, és teljes káosz várható) hanem egy friss új telepítést…..
Tele van az internet a csernobili atomerőmű felrobbanása után kitelepített, elhagyott Pripjaty fotóival. A természet lassan pusztítja és visszafoglalja a panelvárost magának. De vajon láttuk-e már Pripjatyot épülni, vagy fénykorában? Most megláthatjátok mai képsorozatunkban. Az aláfestő zene…..
KeMa 2014.08.05 17:03:29
@Andrassy Gabor: Igen, az átlagéletkor az huszonpár volt.

Érdekesség: átlagon felüli volt még a telefonokkal rendelkezők száma is.
KeMa 2014.08.15 13:36:23
@itchap: Gyorsan hozzá kell tenni, hogy a Pohl-féle könyv az egy regény, mely valóságon alapul.
Én Piers Paul Read - Uramisten, mit tettünk? illetve Szergej Mirnij - Az élőerő című könyvét ajánlom.

Közvetlen dr. Aszódi Attila - Csernobil, tények okok hiedelmek után.
KeMa 2015.01.02 11:00:26
@exlex: A hivatalos nyelv, ahogy az egész Szovjetúnióban az orosz volt. A rendszerváltás után cseréltek ki mindent, amit lehetett ukránra (így alakult át a profilképemen is látható Csernobil tábla Csornobillá). Az erőműben viszont a hivatalos nyelv továbbra is az orosz maradt, az utosítások, és feliratok lecserélése bonyoult és felesleges is lett volna.
Subba Üdvözlet Csernobilból 2014.11.27 11:36:40
Drónról készült omegaság, nézzed meg azonnal  ..
KeMa 2014.11.27 14:01:36
@Dr. Trejo: Miért is történne ilyen?
KeMa 2014.11.27 17:22:20
@Trejo: Voltam már Csernobilban, három éjszakát is eltöltöttem ott. És még a fogaim is megvannak ;)
Pacsi a végén. Igen, megcsináltuk  ..
Feri most éppen ezzel a béna cicaharccal hívja fel magára a figyelmet Be van képzelve azért ő  is egy kicsit, nem?..
KeMa 2014.09.12 09:58:17
@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Hujber egy szóval sem írta, hogy a kocsin belül történne a "káresemény".

Viszont többszöri saját tapasztalat, hogy igenis lehet benne. Csak nagyobb fantázia kell ;)
A minap ültem az úton készült képek előtt (csak fotóból 8 GB készült plusz még videók), rendezgettem őket, fésültem egybe a különböző fotómasinákkal készült fájlokat a napokra lebontott könyvtárakba, ahogy szoktam minden nagyobb kirándulás után, és bosszankodtam rajta,…..
Van pár szakma, amely nevében és olvasmányélményeink alapján még benne van a köztudatban, de az elmúlt évtizedekben teljesen és maradéktalanul kihaltak, eltűntek. Ezekből adok most egy csokorra valót. Villamoskalauz Akárcsak a vasúton, hajdanában a BKV villamosain és autóbuszain is kalauzok…..
KeMa 2014.08.16 13:01:03
90-es évek elején-közepén, mikor még a nagykörúton laktam, láthattam egy kintornás bácsit. A belső udvarra begurította a verklit, szépen zenélgetett, majd az idősebb lakok dobták neki az aprópénzt, igaz, nem papírban, hanem alufóliában. Ezek szerint csoda, hogy láthattam még ilyet :)

Sorompóőr: Egy hónappal ezelőtt, a börgöndi vasútállomáson láttam kézi erővel mozgatott sorompót.

Vándormozis: 1990-1992 környékén az óvodába még jött bácsi mesefilmet vetíteni nekünk. Általában magyar népmeséket vetítette. Még emlékszem, utolsó alkalommal valami nagyon komoly, mintha műanyagházas gépe lett volna. Aztán lehet, csak simán fekete háza volt, és azért tűnt úgy.

Jeges szakmához érdekesség, hogy ha jól tudom, a parlament "légkondíciójára" jégtömbbel rá lehetett dolgozni. Ez a rendszer 2000 elején szűnt meg, mert megszűnt az utolsó cég, ami jégtömböt tudott előállítani.

Nyomdai szedő: Vágási Feri!!! A szomszédok számos jelenetében került elő a probléma, hogy mivé képezzék tovább magukat, meg hogy egyáltalán megéri-e? :)

Telefonközpont: érdekes, hogy a digitális világ elterjedtével maga a telefonközpont is kezd a klasszikus értelemben eltűnni. Ma már nem villanymotor hajtott fogaskerekek kapcsolják a vonalat, és egy kisebb terület központja elfér egy ember méretű rack-szekrényben (telefónia múzeum a budai várban - régen telefonközpont volt. Ma úgy lehet múzeum, hogy a központ szerepét is ellátja egy, a sarokba beállított szekrény tartalma)

Szép összefoglaló, köszönöm szépen! Érdekes volt!
Zách Dani szomszédja, az utca kedvence, az idősek azon bölcs és mosolygós szemüvegén keresztül nézi a világot, akik valószínűleg többet láttak a rosszból, mint amit mi valaha is fogunk. Ezért nem csinálnak gondot semmiből, ami nekünk katasztrófa, sőt, csuklóból oldják meg…..
Pedig nagyon nem kéne annak lennie. A történet úgy kezdődött, hogy a hvg.hu feltett pár kérdést az MTVA-nak azzal kapcsolatban, hogy mégis, hogyan kerülhetett a tartalomszolgáltatási igazgatói posztra az a Pap Dániel, a Jobbik egykori méádiapolitikai kabinetfőnöke,…..
Szakadok, ahogy davidattenboroughoskodik ..
Belsőség Így add el az autódat 2014.05.14 10:21:57
Vannak, akik az éjszakai utcán, esőben fotóznak mobiltelefonnal. És vannak, akik megadják a módját. (A végén a please epic!) ..
KeMa 2014.05.14 11:09:22
Elvesztem. Magával ragadt a fogyasztáscsökkentés forgószele, kutyaól lettem a tornádóban. Megláttam a Fuel Shark Savert, és tudtam, nekem is kell egy. De okosba. Nincs olyan berendezés, amit egy magyar ne tudna létrehozni negyedáron, teherautóról leesett, pult alól vásárolt,…..
KeMa 2014.04.14 13:05:47
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kikötöm a neon-armatúrákban az induktív teljesítmény-kompenzáló kondikat, és máris mást mér a villanyóra :)
KeMa 2014.04.14 14:12:44
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Csak viccből írtam, természetesen. Ha az általam leírt módszerrel kevesebbet is forogna a villanyóra, kimutathatatlanul kicsi volna.
Egy 26650-es, négy 18650-es és három 14500-as akkumulátort fogok bemutatni. Mindegyikük Li-Ion technológiával készült, ebből következik hogy 3.7V feszültségűek. Elsősorban lámpákban használják őket, vagy olyan eszközökben ahol a tápellátást erre a feszültségre tervezték. Friss 18650-es Li-Ion aksi…..
Nem lom Első poszt 2013.09.19 11:39:02
Amolyan témaindító-féle. Régóta tervezem, hogy blogolni kezdek, de eddig csak az autóimról történt javítások, újítások és kalandok kerültek lejegyzésre. Nem volt olyan dolog, amikről ezen túl érdemes lett volna naplót vezetni. Aztán a napokban, végignéztem a cuccaim…..
KeMa 2014.03.26 09:40:40
@geegee: Igen, pontosan így van. De én általában elsőre meglátom az ötletet az adott dologban. Csak a megvalósítás szokott váratni magára :D
Nem lom TMM80-at a szobába 2013.09.20 16:58:15
Elmebeteg ötlet, igen. De én nem is a normális dolgokról vagyok ismert. Tavaly már volt egy ilyen készülékem, pár hónapig. Vaterán vettem, hiánytalan, működőképes állapotban.Akkor kitaláltam, hogy kell nekem egy 205 kabrió, így eladtam. Természetesen megbántam. Nem a kabrió,…..
KeMa 2014.02.07 11:58:03
@mkrisztiann: Szia!

Sajnos nincs, csak ez az egy. De ez nem eladó :)

Én vaterán szoktam nézelődni, elég gyakran bukkannak fel. Mivel ami neked kell, külföldön készült, nagy valószínűséggel akár ebay-en is lelhetsz.
Vagy a NYITÜ jogutódjánál kellene kérdezősködni.
KeMa 2014.02.07 12:35:13
@mkrisztiann: Ha jól tudom, Telcor a típus, és Marconi a cég neve, aki gyártotta.

Transelektro rt. volt, aki importálta az országba, ha jól tudom. De mindjárt utánanézek.
KeMa 2014.03.26 09:39:35
@geegee: Hát, lehet, egyszer még annak is eljön az ideje. Vaterán gyakran szokott ilyen fennlenni :)
Nem lom Trabant kanapé 8. 2014.02.27 18:07:53
Úgy tűnik, elkészült a mű. Nem volt egyszerű, nomeg a végén nem is nagyon kapkodtam el, de végül összejött. Persze a legutolsó simítások már nagyon az utolsó pillanatban voltak, hiszen le volt zsírozva a már korábban beígért fotózás. De haladjunk sorban!  Az…..
KeMa 2014.03.23 20:52:47
@MT21013: Igazán nincs mit. Én azért kezdtem bele a saját építésbe, mert sokalltam érte ezt az árat.

Így, hogy túl vagyok rajta, azt kell mondjam, ez az ár kifejezetten jó érte!
KeMa 2014.03.23 21:15:34
@BalázsK: Köszönöm szépen!
KeMa 2014.03.26 09:38:13
@MT21013: Sajnos nincsen :(
Szerkesztőségi levelezőlista, kedd este: Tibby:Kinek esik utba gyongyos? Sziporkazo riporttema, kombi swift prokee:Fotosopp, tuti. Tibby:Allitolag a sedanra van rateve az otajtos hatuljaEs 1800 ccm prokee:Hát ezt én is látom, de szerintem fotosopp. Ha meg IRL-fotosopp, tuti nincs…..