Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Maga Lenin

242 bejegyzést írt és 1190 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ebben a részben a Projekt 667A-k rakétasilói, a komplexumhoz tartozó legfontosabb elektronika, majd a vetőcsövekből indítható eszközök és a légvédelmi fegyverzet ismertetése következik. Külön fejezetbe került magának az R-27 rakétának a bemutatása. A sorozat első része ITT olvasható, míg az előző…..
Maga Lenin 2025.06.23 18:41:27
@Galaric: @Burgermeister: örülök, hogy tetszett :) még ilyenből sok lesz ebben a sorozatban ;)
Bár ezt akkor még nem lehetett előre látni, de 1776-ban egy új fejezet kezdődött a fehér ember, vagyis a görög-római-keresztény civilizáció történetében. Ezt a civilizációt mindaddig európainak nevezték, képviselői azonban ebben az évben a kontinensen kívül alapítottak új államot. Nem holmi…..
Miután eldőlt, hogy a D-5 komplexumot kapja meg, részleteiben is megtervezhették a Projekt 667A-t. Az alkalmazott megoldásokat mutatja be az első fejezetében a sorozat 3. része, kiemelve a meghajtás és a zajszint kérdéskörét. A második fejezet már a pontos, víz alatti navigációs rendszer létrejöttét…..
Maga Lenin 2025.06.02 23:15:16
@Galaric: @Motorogre: Örülök, hogy elégedettek a t. olvasók. Ugye mit mondott Lenin? A mennyiség átcsap minőségbe. Mi itt túlteljesítjük a tervet, mer' mennyiség is van bőven. Ha van jó, belső felépítést mutató ábra, ráadásul ilyen leírással hozzá, annak mindig örülök én is, sokat segít a megértésben - még ha néha gondolni kell arra is, hogy tengeralattjáróknál ez mennyire igazi. (Az utolsó SSBN változatnál pl. ilyen részletes egyáltalán nincs.) Viszont oroszból magyarrá alakítani, na az nagyon nehéz ezeket a pár szavas megnevezéseket.
Maga Lenin 2025.06.04 21:59:50
@_kolléga_: később csak volt olyan, hogy maga Lenin et. is mondta, no ;⁠)
Maga Lenin 2025.06.06 15:27:11
@_kolléga_: ha arra jár, ezt én is üzenem neki!!

@hereverő heverő: Megleltem magam is, de mindenképp köszönöm! Már csak azt kéne tudni, mennyire valósághű :)
A Szovjetunió az ötvenes évek végén nekiállt megalkotni az új SSBN-jének igazán megfelelő SLBM-et, ami nem kevés, párhuzamos rakétafejlesztéshez vezetett. Végül összeállt a nyerő páros, miután a tengeralattjárók közül is számosat vizsgáltak meg. A sorozat első, egyben előző része ITT…..
Maga Lenin 2025.05.19 10:32:08
@Macroglossa: Erre azért nem gondoltam :D

@at900: Na igen, sok volt a Temp. Félig igaz amit írtam, meg félig a komment is. A 9K71-et nem rendszeresítették, a 9K76-ot igen. És még volt az első mobil ICBM Temp is, amiről meg még a B-70 sorozatban volt szó. Szóval köszi az észrevételt :)

@Galaric: A költségek kapcsán: amerikai forrás szerint 1953-ban 31,2% volt a védelmi kiadások aránya a teljes szovjet költségvetésen belül, 124,2 milliárd rubel értékben, 1960-ra ez 96 milliárdra csökkent, de mivel nőtt a GDP és a költségvetés is, arányában csak 11,1% lett. 1967-ben pedig a Stratégiai Rakécsapatok a védelmi kiadásokon BELÜL igénylt 18%-ot, ez volt a csúcspont számukra. Általában a kiadásokat illetően pl. azt írják, hogy 1951-90 között az ICBM erőkre a védelmi pénzeken belül 7% fordítódott, de pl. ezzel összemérhető volt a PVO költsége is.
A modernwartech legalább a most induló, hosszú sorozat erejéig visszatér, és mindenre kiterjedő részletességgel bemutatja a Szovjetunió egyik legfontosabb, stratégiai fegyverrendszerét. A ballisztikus rakétákat hordozó atomtengeralattjárók biztosították akár egy váratlan első csapás, akár egy…..
Maga Lenin 2025.05.03 18:50:30
@hel45: ugye? Mintha csak a Pravda vagy a Krasznaja Zvezda kerülne az ember kezébe! :⁠-⁠D:⁠-⁠D
Maga Lenin 2025.05.08 23:17:04
@Carada: Helyes, boldognak kell lenni, Sztálin elvtárs is tudta, hogy ha nem boldog a nép, addig kell eltávolítani a tagjait, amíg csak a boldogok maradnak.

@Macroglossa: Ebben az egyre fokozódó nemzetközi helyzetben teljes mértékben indokolt is volt az éberség! Ez a lenini út.
Hét tenger Unortodoxia 2025.04.14 09:12:02
A XIX. század végére nagyjából kialakult a csatahajóknak az a standard felépítése, mely egészen az első világháborúig, sőt, sok jellemzőjüket tekintve az után is jellemezte az ebbe a kategóriába tartozó hajókat. A csatahajók lényegében hasonló felépítésűek voltak, a világ összes haditengerészeténél.…..
Ígértem nektek, hogy az Észbontó Szovjetunió folytatása után a cári Oroszországról sem feledkezem meg. A réges-régen kezdett sorozat most feltámadt, és mindjárt dupla adag jut nektek belőle! 1911. A szentpétervári Nagy Péter cár híd avatása ..
Előszó A Magyar Néphadsereg a hidegháború végén a csatornán már bemutatott[1] MiG-21 család és a MiG-23MF vadászgépek mellett még egy szuperszonikus típus üzemeltetett, ez volt a Szu-22M3 vadászbombázó. Lássuk hát a típus eredetét, képességeit és magyarországi szolgálatának történetét.  ..
Előszó 1976 január 16 és február elseje[1] között az amerikai Streak Eagle nevű átalakított F-15 vadászgépe nyolc emelkedési világrekordot döntött meg. A vadászgépek teljesítményről szóló anyagban láthattuk, hogy mire képesek a vadászgépek üzemszerűen, következzen hát, hogy mit tudtak, amikor…..
Előszó 2024 végén két új kínai repülőgép is lencsevégre lett kapva és egyből megindult a találgatás mik ezek, vagy simán csak kijelentették, hogy íme, ezek a kínai 6. generációs vadászgépek. Tegyük tisztába, hogy ez a „generációzás” honnan is jött, mi a története, mik a korlátai, illetve, hogy…..
Maga Lenin 2025.01.12 22:52:00
Azért kicsit indokolatlan mértékben a két kínai gépen verted el a port amiatt, hogy nem tudni, mitől lesz 6. generációs egy vadászgép. (Igaz, még mindig jobb ez, mint a B-21-est 6. generációsozni :D ) A nagyobb gépre ("J-36"??) tudom mondani, hogy de, attól, hogy máshogy néz ki. És hát máshogy néz ki, igen, látható, hogy mitől más generáció (legalábbis a lehetősége megvan). Nagy, mert kell a sok üzemanyag a nagy hatótávhoz és a hosszú repülési időhöz. Nagy, mert megvan a lehetősége a hatalmas belső elektromos fogyasztás kielégítésének. Ez olyan, tényleg nem külsőre látható képességekhez kell, ami elektronikai alapú, meg persze egy feltételezhető - de most valóban nem látható, ez tény - lézernek. A nagy hatótávhoz meg az észlelhetőség további csökkentéséhez (vagy a nagy méretek melletti szinten tartásához) kell a farokrész nélküli kialakítás. Most az, hogy vadászgép-e, hát... egy MiG-21-eshez képest egy F-22 egy multifunkciós repülő számítógép, mégis vadászgépnek tekintjük mindkettőt. Az, hogy manőverező légiharcra itt nem adnak, lehet, hogy megint tévút lesz, nem tudom, de hát megint minden viszonyítás kérdése. Egy Spitfire-höz mérten a mostani gépek sem manővereznek jól, mégis vadászgépek. A trend a rakétás korszak óta, tehát kb. 60-70 éve az, hogy a vadászgép egyre inkább platform a fegyvereknek meg az elektronikának, lehet, hogy ezt viszik most még tovább, de ettől még ez is vadászgép marad. Nyilván a bizonytalanság óriási, a vége lehet, hogy egy F-111 szituáció lesz, ami csak papíron vadászgép, amúgy nagy hatótávú támadó (bár most a loyal wingman révén már ezt is nehéz lesz így kijelenteni, ha lesz hozzá ilyen).
Azzal se értek egyet, hogy azért, mert régóta lehetne vagy ismert egy technológia, a napi szintű használatba vezetése ne lenne generációs ugrás. Lásd az adaptív hajtómű, de amúgy a lézer is ilyen, hát mióta ismert elvi szinten az is.
Szerintem a hajtóművek terén is nagyon lebecsülöd őket, de hozzá kell tegyem, lehet, hogy az ellenkezője lesz az igaz, és pont hogy azért kell három a nagyobb gépbe, mert nagyon le vannak maradva.
Szóval azért többet sejtet - szerintem főleg a nagyobbik gép, nem akkora parasztvakítások, mint a Szu-47. Hosszú távon ki tudja, utólag visszatekintve majd jobban lehet látni, lehet, hogy pl. ezek lesznek az 5+-osok, és akkor mégsem 6.
Mindegy tudom hogy mondatonként akarod majd cáfolni a kommentet, de csak azt akartam mondani, hogy még ha keveset is tudni, szerintem nagyon leszóltad a két kínait.
Az An-72/74 családnak rengeteg, egymástól sokszor alig eltérő alváltozata van. Bár az An-74-esen alapuló ilyenekről ezúttal is lesz szó, a sorozat záró része elsősorban mégis a különleges típus ha lehet még speciálisabb, légtérellenőrző átalakításaival foglalkozik, azaz főleg az An-71-essel. A…..
Maga Lenin 2024.06.17 22:20:12
@molnibalage: Á én meg ezer éve olvastam már, aztán mégis kiment a fejemből, amikor leírtam az eredeti mondatot. Csak az Orionból átépített AWACS járt a fejemben szerintem.
A bolond amerikaiaknál minden fegyveres meg hadi, erről kapásból eszembe jutott, amikor pár éve bejelentették, hogy na jó, valamelyik egyetemi házi rendészeti szolgálat visszaadja az MRAP terepjáróit...
Maga Lenin 2024.06.19 19:16:41
@MIG-31: Azt írtam... azaz akartam... de tényleg:)
Maga Lenin 2025.01.03 23:00:45
@Carada: Boldog új évet:) Sajnos nem véletlen, hogy nem volt új poszt. Idén valamikor később várhatóan lesz.
A korábbi nehézcirkálók alapvetően ugyanazzal a hajótesttel épültek, mint a sorozat első darabja, a Duquesne. Kisebb-nagyobb módosítások persze mindig történtek, az egyes osztályoknál, vagy akár azokon belül is, más volt a csavarok és a kormánylapátok elrendezése, a páncélzat felépítése, és a belső…..
Fizikai háttér Az oldalon már számtalan radarvezérlésű légvédelmi-rakéta rendszerről esett szó[1]. Viszont nem csak radarral lehetséges rakétákat célra vezetni. Az egyik lehetséges alternatíva közismert nevén „hőkövető”, vagyis az elektro-optikai vezérlés egyik változata, az infravörös vezérlés.…..
1896. Felszabadított amerikai rabszolgák és leszármazottaik várnak a beszállásra a New York-i kikötőben útban Libériába. Libériát kimondottan az amerikai kontinensről és a karibi szigetekről az óhazába visszatelepülő feketék részére alapították..
Az A-10 berepülése zajlik, és közben ki kell javítani a gépágyú miatti hajtóműproblémákat. Az első gépekkel elvégzik a GAU-8 hatékonyságának igazolását, és kialakítják a harceljárásokat is, mialatt megkezdődik a nagyobb ütemű szériagyártás. Az átlagosnál kicsit hosszabb részben 37 kép kapott helyet.…..
Maga Lenin 2020.06.05 09:29:46
@gigabursch: Köszönöm, meg a kommentet is. Azóta ezen nevetek és nosztalgiázok. Gyerekként imádtam azokat a füzeteket. Tiszta őrület :)
Maga Lenin 2020.06.07 17:01:14
@Fredddy: Köszi a kiegészítést.
Maga Lenin 2024.10.07 14:36:48
@gigabursch: Mivel harckocsik ellen nem igazán jó, a maradék célpontok ellen jobbak kisebb, könnyebb fegyverek. A nagyon nagy tűzgyorsaság is csak repülőgépről használva jó - vagy épp légi célok ellen, lásd a DIVAD tervet, meg a Goalkeepert. Egyébként nem feltétlen fontos, pláne más tényezőkkel összevetve egy adott feladatra.
Egy forró hét utáni vasárnapon egy újabb visszatekintő válogatás. Most 39 fotó jön!  1937. Sűrű köd a Chelsea-Charleton bajnokin Nagy-Britanniában. 15 perc után lefújták   1884. A greenwichi királyi csillagvizsgáló Angliában. Közepén megy át a greenwichi délkör - a 0 fok hosszúsági kör -, ami…..
Maga Lenin 2024.08.18 16:49:40
Előszó Az első részben megismerkedtünk az Sz-300P család hátterével, tervezési alapjával és lokátorainak alapvető működési elveivel. Ezek után lássuk hát a rendszer további fő elemeit, például a rakétát, ami alapvetően meghatározta a rendszer képességeit és annak tovább fejleszthetőségét.  ..
Miután megindul a sorozatgyártása, máris számos verziót alakítanak ki az An-72-esből, de néhány papíron marad vagy csak kis számban készül. Így miközben az alapváltozatok különleges szállítási feladatokra megjelennek a légierőn kívül például a Stratégiai Rakétacsapatoknál vagy a honi légvédelem…..
A rész első fejezetében az An-72-esre alapozzák a szovjet sarkvidéki repülők legújabb típusát, és a nagyobb hatótáv és teherbírás miatt megváltoztatott szárnnyal és törzzsel így létrejön az An-74 (eredetileg An-72A). A prototípus megfordul az északi és a déli sarkvidéken is, érdekes és tanulságos…..
Az Antonov iroda STOL szállítógépének sztorija nem annyira nagyszabású, stratégiai kérdéseket feszegető történet, mint a blog előző ismertetőjében szereplő B-70-esé. A típus az alapkialakításán túl nem tartalmaz különlegesen érdekes megoldásokat, kiemelkedően fejlett vagy szofisztikált elektronikát.…..
Maga Lenin 2024.04.23 17:07:05
@Galaric: @KLB80: Örülök, hogy tetszett!
Az itt leírtakhoz majdnem mindig oda lehetne tenni, hogy „amint erről a részletes ismertetőben szó volt”. Néhol, ahol ezeknek a dolgoknak az újabb szemszögű körüljárásáról van szó, vagy ez kiemelten fontos, ott ez meg is történt… de az ismertető adott részeinek linkelését puszta kényelmességből…..
Maga Lenin 2024.03.29 09:39:24
@gigabursch: @Burgermeister: Örülök, hogy tetszett :)

@molnibalage: Köszönjük az információgazdag kiegészítést!
Maga Lenin 2024.04.09 08:34:28
@Level_88: Köszönöm és örülök, hogy tetszett! Ezzel a poszttal együtt van nettó 150 oldal a szöveg, szóval szerintem 3-400 oldalnál könyvben sem lenne több :)
Maga Lenin 2024.04.14 23:21:03
@KLB80: Jóval kisebb ívű, de hamarabb jön, mint 7-10 nap :)
A B-70 nagyívű bemutatóját záró részben a sokat tervezgetett utódról, majd néhány, kapcsolódó típusról, dologról lesz szó. Előbbiek a Szuhoj T-4 és az Avro 730 – az angol tervezettel való párhuzamot máshol még nem láttam említeni, pedig a leírtak alapján szerintem nagyon is indokolt. Zárásként,…..
Maga Lenin 2024.02.25 17:40:28
@Burgermeister: @gafz: Örülök, hogy tetszett :)
Maga Lenin 2024.03.04 12:01:28
@spark82: Örülök, hogy tetszett. :)

@KLB80: Ezt igazán jó volt olvasni :) Sajnos errefelé is értelmetlen parancsközléssé degradálódtak az értekezletek. De ami a lényeg, hogy, mint tudjuk, ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség van. Ezek szerint az MWT mindenhol ott van!
Maga Lenin 2024.03.27 00:40:08
@KLB80: Még sok idő van a tavaszból ;)