Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Maga Lenin

238 bejegyzést írt és 1173 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A korábbi nehézcirkálók alapvetően ugyanazzal a hajótesttel épültek, mint a sorozat első darabja, a Duquesne. Kisebb-nagyobb módosítások persze mindig történtek, az egyes osztályoknál, vagy akár azokon belül is, más volt a csavarok és a kormánylapátok elrendezése, a páncélzat felépítése, és a belső…..
Fizikai háttér Az oldalon már számtalan radarvezérlésű légvédelmi-rakéta rendszerről esett szó[1]. Viszont nem csak radarral lehetséges rakétákat célra vezetni. Az egyik lehetséges alternatíva közismert nevén „hőkövető”, vagyis az elektro-optikai vezérlés egyik változata, az infravörös vezérlés.…..
1896. Felszabadított amerikai rabszolgák és leszármazottaik várnak a beszállásra a New York-i kikötőben útban Libériába. Libériát kimondottan az amerikai kontinensről és a karibi szigetekről az óhazába visszatelepülő feketék részére alapították..
Az A-10 berepülése zajlik, és közben ki kell javítani a gépágyú miatti hajtóműproblémákat. Az első gépekkel elvégzik a GAU-8 hatékonyságának igazolását, és kialakítják a harceljárásokat is, mialatt megkezdődik a nagyobb ütemű szériagyártás. Az átlagosnál kicsit hosszabb részben 37 kép kapott helyet.…..
Maga Lenin 2020.06.05 09:29:46
@gigabursch: Köszönöm, meg a kommentet is. Azóta ezen nevetek és nosztalgiázok. Gyerekként imádtam azokat a füzeteket. Tiszta őrület :)
Maga Lenin 2020.06.07 17:01:14
@Fredddy: Köszi a kiegészítést.
Maga Lenin 2024.10.07 14:36:48
@gigabursch: Mivel harckocsik ellen nem igazán jó, a maradék célpontok ellen jobbak kisebb, könnyebb fegyverek. A nagyon nagy tűzgyorsaság is csak repülőgépről használva jó - vagy épp légi célok ellen, lásd a DIVAD tervet, meg a Goalkeepert. Egyébként nem feltétlen fontos, pláne más tényezőkkel összevetve egy adott feladatra.
Egy forró hét utáni vasárnapon egy újabb visszatekintő válogatás. Most 39 fotó jön!  1937. Sűrű köd a Chelsea-Charleton bajnokin Nagy-Britanniában. 15 perc után lefújták   1884. A greenwichi királyi csillagvizsgáló Angliában. Közepén megy át a greenwichi délkör - a 0 fok hosszúsági kör -, ami…..
Maga Lenin 2024.08.18 16:49:40
Előszó Az első részben megismerkedtünk az Sz-300P család hátterével, tervezési alapjával és lokátorainak alapvető működési elveivel. Ezek után lássuk hát a rendszer további fő elemeit, például a rakétát, ami alapvetően meghatározta a rendszer képességeit és annak tovább fejleszthetőségét.  ..
Az An-72/74 családnak rengeteg, egymástól sokszor alig eltérő alváltozata van. Bár az An-74-esen alapuló ilyenekről ezúttal is lesz szó, a sorozat záró része elsősorban mégis a különleges típus ha lehet még speciálisabb, légtérellenőrző átalakításaival foglalkozik, azaz főleg az An-71-essel. A…..
Maga Lenin 2024.06.17 10:12:58
@molnibalage: Javítottam, köszi az észrevételt!

@Cifu78: Örülök!
Maga Lenin 2024.06.17 22:20:12
@molnibalage: Á én meg ezer éve olvastam már, aztán mégis kiment a fejemből, amikor leírtam az eredeti mondatot. Csak az Orionból átépített AWACS járt a fejemben szerintem.
A bolond amerikaiaknál minden fegyveres meg hadi, erről kapásból eszembe jutott, amikor pár éve bejelentették, hogy na jó, valamelyik egyetemi házi rendészeti szolgálat visszaadja az MRAP terepjáróit...
Maga Lenin 2024.06.19 19:16:41
@MIG-31: Azt írtam... azaz akartam... de tényleg:)
Miután megindul a sorozatgyártása, máris számos verziót alakítanak ki az An-72-esből, de néhány papíron marad vagy csak kis számban készül. Így miközben az alapváltozatok különleges szállítási feladatokra megjelennek a légierőn kívül például a Stratégiai Rakétacsapatoknál vagy a honi légvédelem…..
A rész első fejezetében az An-72-esre alapozzák a szovjet sarkvidéki repülők legújabb típusát, és a nagyobb hatótáv és teherbírás miatt megváltoztatott szárnnyal és törzzsel így létrejön az An-74 (eredetileg An-72A). A prototípus megfordul az északi és a déli sarkvidéken is, érdekes és tanulságos…..
Az Antonov iroda STOL szállítógépének sztorija nem annyira nagyszabású, stratégiai kérdéseket feszegető történet, mint a blog előző ismertetőjében szereplő B-70-esé. A típus az alapkialakításán túl nem tartalmaz különlegesen érdekes megoldásokat, kiemelkedően fejlett vagy szofisztikált elektronikát.…..
Maga Lenin 2024.04.23 17:07:05
@Galaric: @KLB80: Örülök, hogy tetszett!
Az itt leírtakhoz majdnem mindig oda lehetne tenni, hogy „amint erről a részletes ismertetőben szó volt”. Néhol, ahol ezeknek a dolgoknak az újabb szemszögű körüljárásáról van szó, vagy ez kiemelten fontos, ott ez meg is történt… de az ismertető adott részeinek linkelését puszta kényelmességből…..
Maga Lenin 2024.03.29 09:39:24
@gigabursch: @Burgermeister: Örülök, hogy tetszett :)

@molnibalage: Köszönjük az információgazdag kiegészítést!
Maga Lenin 2024.04.09 08:34:28
@Level_88: Köszönöm és örülök, hogy tetszett! Ezzel a poszttal együtt van nettó 150 oldal a szöveg, szóval szerintem 3-400 oldalnál könyvben sem lenne több :)
Maga Lenin 2024.04.14 23:21:03
@KLB80: Jóval kisebb ívű, de hamarabb jön, mint 7-10 nap :)
A B-70 nagyívű bemutatóját záró részben a sokat tervezgetett utódról, majd néhány, kapcsolódó típusról, dologról lesz szó. Előbbiek a Szuhoj T-4 és az Avro 730 – az angol tervezettel való párhuzamot máshol még nem láttam említeni, pedig a leírtak alapján szerintem nagyon is indokolt. Zárásként,…..
Maga Lenin 2024.02.25 17:40:28
@Burgermeister: @gafz: Örülök, hogy tetszett :)
Maga Lenin 2024.03.04 12:01:28
@spark82: Örülök, hogy tetszett. :)

@KLB80: Ezt igazán jó volt olvasni :) Sajnos errefelé is értelmetlen parancsközléssé degradálódtak az értekezletek. De ami a lényeg, hogy, mint tudjuk, ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség van. Ezek szerint az MWT mindenhol ott van!
Maga Lenin 2024.03.27 00:40:08
@KLB80: Még sok idő van a tavaszból ;)
lA két XB-70-essel történt repüléseket értékelő, az előző részben kezdődött, nagyon hosszú fejezet az unstart jelenség hatásaival, a műszerezéssel, a fel- és leszállással, emelkedéssel és gyorsítással, végül pedig a hatótávolsággal foglalkozik a folytatásban. Ezt a számtalan, az NAA által javasolt,…..
Maga Lenin 2024.02.05 08:31:56
@KLB80: Hát ennek jobban utána kéne nézni... Először csak annyit akartam írni, hogy erre biztos gondoltak a tervezés során - nos ez magában tuti igaz is, de... 3 Mach-nál egy atombombát kihajítani a bombára nézve nem triviális kicsit se, a géptől való eltávolodási probléma is ott van, de az más kérdés. Aztán mondom a B-58-asnál biztos megoldották - de nem tudom, ott lehet, hogy a spéci külső konténer volt a megoldás, ami ugye itt nem játszik. Viszont azon is volt aztán külső függesztés, B43 bombákkal, amiket szuperszonikus taktikai típusok is hordoztak. A későbbi B61-esnél meg alapból említik a hangsebesség feletti használhatóságot. Ezekre alapozva talán kellett volna egy új bomba, megfelelő aerodinamikával és hőszigeteléssel, de talán egy, már meglévő harci résszel. Na és akkor mindez amit írtam, igaz lehet bármilyen, hagyományos/vegyi/biológiai töltetű bombára.

@Galaric: Örülök :)

@gigabursch: A bombateherről részletesen volt szó, a berendezések tömegéről a telemetria esetében említés szintjén. Amúgy a bevetési elektronika, minthogy fixen a fedélzeten lett volna, az üres tömegbe beszámított volna. Ballasztot is betettek épp ezek kapcsán, az egyik metszeti rajz aláírásában ott van. 4 fős személyzet ruházattal, "használati tárgyakkal" stb. 500 kg simán megvan.
Noha a B-70 túlélőképességét elsősorban a repülési sebessége és magassága kellett, hogy biztosítsa, ezen felül is a legkülönfélébb önvédelmi megoldásokat vizsgálták a programja során. Az eredetileg elsődleges, katonai fejlesztési szálat e fejezetet követően ismét a polgári kutatások veszik át, a…..
Maga Lenin 2024.01.19 08:53:56
@gigabursch: Csak maximum annyira fenyeget bárkit is, mint a két B-70 katonailag ;)
Az AV/2 elvesztése után sem álltak le a repülések, de már amúgy is egyre inkább kezdtek áttérni a szuperszonikus utasszállítókhoz szükséges tapasztalatok gyűjtésére. Az ilyen módon polgárivá váló folytatás bemutatása előtt ezért érdemes a katonai vonalat a javasolt, harci bevetésekhez szükséges…..
Maga Lenin 2023.12.29 16:38:47
@molnibalage: Köszönöm.
Noha megindul az XB-51 berepülése, ami több balesettel és néhány módosítással jár, a kitörő koreai háború megváltoztatja a katonai környezetet, ami együtt a haderőnemek és érdekcsoportok rivalizálásával, a típus bukásához vezet. Ennek ellenére még évekig használják kísérleti célokra az XB-51-eseket,…..
Maga Lenin 2023.12.17 17:54:15
@KLB80: Ha készültek profi fotók reklámcélból vagy hivatalos dokumentáláshoz mondjuk, ami relatíve valószínű amúgy (előbbi amerikai típusoknál leginkább), akkor már csak azok elérhetősége a kérdéses. Abban az értelemben főleg, ha a minőséget nézzük, hogy valaki beszkennelte-e őket nagy felbontásban, és így méretben, azaz biztosít-e számukra tárhelyet.

@gigabursch: Örülök, hogy tetszett.
Mielőtt a második XB-70 katasztrófája után a hófehér stratégiai bombázó ismertetője ismét a program katonai vonatkozásaival folytatódna, két részben a Martin bő egy évtizeddel korábbi, és kisebb, de a maga korában szintén elég sok újdonságot felvonultató csapásmérő-bombázójának bemutatása…..
A B-70 műszaki részletei után jönnek az építés nehézségei, és még egy utolsó programmódosítás. A következőkben a repülések számtalan, kisebb-nagyobb eseményéről, tapasztalatáról, ezek kezeléséről lesz szó. A sorozat első része ITT olvasható, míg az előző ITT.   Építés és az AV/3 törlése A főbb…..
Maga Lenin 2023.10.27 19:43:24
@molnibalage: Amint írtam: "(A sebességeket illetően eltérő, jóval kisebb adatokat is megad ugyanez a szerzőpáros másik könyvében.)"
Maga Lenin 2023.11.19 18:43:49
@Ződ2000: Remélem azóta megtörtént, már van újabb rész is :)

@amundsen: Nem értek hozzá, de traktorok terén lehet, hogy az jó volt. Nem túl fair összevetés :) Meg annak nyilván kevesebb fejlesztési költsége volt... Egyébként van a Gagarin c. orosz film, ott zseniális az a jelenet, amikor az apja elindul szánon a szomszéd faluba/városba, ahol egyáltalán rádió van (nem hogy tévé), hogy hallja, amit a fiáról mondanak, aki ugye az ŰRBEN van... Ő meg szánon megy egy rádióhoz. Na ez a kontraszt :) Ez is :)
Mind az első, mind a második XB-70 számos repülőeseményben volt érintett pályafutása során. Ezek közül néhány részletesen bemutatva szerepel ebben a részben, a berepülés egyéb tapasztalataival együtt. A sorozat első része ITT olvasható, míg az előző ITT.   A problémás tizenkettedik repülés A…..
Ebben a részben a B-70 hajtóműveinek, üzemanyagrendszerének, pilótakabinjának, mentőkapszuláinak, a belső környezeti paramétereket fenntartó rendszereinek, hidraulikus, elektromos és elektronikus rendszereinek ismertetője következik. A sorozat első része ITT olvasható, míg az előző ITT. A 4. rész…..
Sárkányszerkezet, szárny, lehajtható szárnyvégek, kacsaszárny, futóművek, fékernyők – erről mind szó van az aktuális részben, de a megkoronázása egyértelműen a beömlő és a szívócsatorna bemutatása. Hogy miért, az világosan kiderül a vonatkozó fejezetből! A sorozat első része ITT olvasható, míg az…..
Maga Lenin 2023.09.30 22:57:36
@Mesterséges Geci: Há' most kicsit szomorú vagyok. Pontosan erről a miértről szólt legalább két résznyi anyag. Illetve értem a felvetést, de azok a részletek legalább részben választ adnak a felvetésre, amik arról beszélnek, hogy különben leáll az USA-ban a bombázófejlesztés, aminek a teljes/nagy kép szempontjából lehetnek súlyos következményei. Ezt a légierő nagyon nem akarta. A nagy sebesség hatásáról a légvédelemre az U-2 sorozat végén volt szó, utólag teljesen világos a kép, de akkor azért voltak kétségek. Ezek alátámasztottsága persze már akkori tudással is minimum kérdőjeles, de azért mégsem volt teljes a meggyőződés ez ügyben. Röviden a köv. részben, és hosszabban az önvédelmi rendszereknél, tehát jóval később még szó lesz arról például, hogy milyen légvédelmi technológiát gondoltak a típusra leginkább veszélyesnek, és ez sem jött be. Utólag azért okosabbak vagyunk mindig.
Maga Lenin 2023.10.01 08:34:38
@Mesterséges Geci: Ezt sajnálom. Ugyanakkor az jó, hogy megvan a szóban forgó információ.
Maga Lenin 2023.10.03 14:25:25
@Mesterséges Geci: Olyan értelemben ismét értetlenkednem kell, hogy itt van egy több részes cikksorozat magyarul, ami más források mellett 5 monográfián alapul, és egyik se "History Channel" szintű. Nem quorán kell válaszokat keresni, itt le van írva részletesen szépen minden :) Lehet ez nem hangzik szerényen, de ennyi forrással a hátam mögött merek magamra hivatkozni.
molni jól kiemelte az Sz-200-ast, én meg az előző kommentemre visszatérve mondom, hogy amúgy az amerikaiak a B-70 tervezésekor még nem ezzel számoltak fő fenyegetésként, de, erről lesz még szó kicsit bővebben is később.

@molnibalage: Bizony, a pilóták nagyon ügyesek a maguk területén, de minden, kapcsolódó dologban már korántsem.
A Kamov Ka-50/52-est bemutató sorozat utolsó részében is szerepelt, hogy a 2010-es évek második felétől már foglalkoztak a Ka-52 Aligátor modernizációjával, Ka-52M jellel. Már csak az orosz-ukrán háború miatt is érdemes megnézni, hogy mi lett ebből a projektből. A korszerűsítési igények…..
Maga Lenin 2023.09.17 18:44:39
@gigabursch: Akármennyire is javult (papíron) a radar felbontása, mivel a szenzorok amúgy optikai tartományban dolgoznak, a válasz nyilván nem.
Maga Lenin 2023.09.18 12:49:08
@Flankerr: Örülök, hogy tetszett!

@gafzhu: Hát hogy semmi újat, az legalábbis biztos... :)
A sorozatgyártás törléséről szóló döntés és annak körülményei, kontextusa után a sorozat rátér a Valkyrie részleteinek ismertetésére, először még az alapvető dolgokkal kezdődően. Az ezt követő, a felhasznált technológia szempontjából nagyon fontos fejezetek bemutatják, hogyan birkózott meg a…..
Maga Lenin 2023.09.08 10:09:56
@gafzhu: Azon részek nélkül nem hiszem, hogy meg lehetne érteni, hogy miért épp olyan lett a tényleges kialakítása a gépnek, amilyen, vagy, hogy miért nem gyártották sorozatban, a fantasztikus műszaki megoldásai ellenére. De valóban az e részhez hasonló tartalom következik több részen át. ;)
Maga Lenin 2023.09.09 11:59:50
@Galaric: @gigabursch: Örülök, hogy tetszett :) Nehéz volt összehozni konkrétan ezt a részt.

@gafzhu: Ezért jó a lenini úton, mindenkinek jut, amit szeretne! ;)
36 szuper fotó jön ma az utolsó nyári ismétlőválogatásban. A jövő héttől újra friss Napi érdekesekkel jövök! 1893. Ónbánya Cornwallban, Angliában..
Maga Lenin 2023.09.03 21:56:07