Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ravasz Cugel

0 bejegyzést írt és 175 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Plágiummal vádolják Radics Gigi Úgy fáj című számának dalszerzőit, mivel a szám állítólag nagyon hasonlít a román énekesnő, Paula Seling Timpul című, 2003-as slágerére. A Huba Kelemen–Jack D. Elliot–Jánosi hármas által írt magyar szám a vádak szerint hangulatában…..
Az Európai Unió kapta az idei Nobel-békedíjat – derült ki péntek délelőtt. Ironizálással vegyes meglepetés fogadta a hírt szerte a neten, pedig sem a díj odaítélése, sem annak indoklása nem igazán meglepő, sőt, van elég alapja is, hogy az EU, az európai integráció ideája…..
Ravasz Cugel 2012.10.29 17:20:22
@Alfőmérnök: Végtére is elismert író volt, úgy érvényesült, mint kevesek. Ahogy látom, főiskolai hallgatóként szervezték be. Most nem azért, de kik jártak akkoriban a Színház és Színművészetire? Vajon 64-ben végleg megszűnt a státusza, vagy csak új néven, más feladatkörben folytatta.
Ettől azért a Jobbikban még lehetnek taposóaknák.
Ravasz Cugel 2012.10.29 18:35:03
@Alfőmérnök: Talán ezért kéne lezárni a dolgot úgy, hogy minden aktát nyilvánosságra hoznak. Vajon hányan maradhatnának a politikában, ha hoznának egy törvényt, hogy volt ügynökök és tartótisztek nem láthatnak el közfeladatot?
Emlékszem, amikor Csurkát elkezdték ügynöközni, úgy vágott vissza, hogy az őt zargató egyik politikust úgyszintén ügynökmúlttal vádolta. Demszky Gáborról van szó. Erre Demszky úgy védekezett, hogy valóban megkeresték, de ő nemet mondott, amiért ellehetetlenítették az életét. Ezért újra bement, és kérte, hogy ne tegyék ezt vele. Meghallgatták sirámait, és hagyták érvényesülni. Így lett ő egy mozgalmár, egy rendszert buktató nagy ember.
Ha valahol sosem lesz rendszerváltás, az Budapest.
Ravasz Cugel 2012.10.29 19:46:08
@Alfőmérnök: Akták megsemmisítésével nem mennek sokra, mert azokra különböző más hivatalokban utalások lehetnek, és az már elég. Mindenesetre az beszédes, hogy ennyire tartanak a nyilvánosságra hozataltól. Létezik egyfajta fetisizmus is, hogy a bűnös megtartja emlékbe a bűnjelet/bűnjeleket.
Vasárnap időközi önkormányzati választást tartottak Tiszavasváriban, polgármestert és helyi képviselőket is választott a közel 13 ezer lelkes település. A testület augusztusban oszlatta fel magát, miután több képviselő elhagyta a jobbikos frakciót, és ezzel megszűnt a…..
Ravasz Cugel 2012.10.29 17:23:55
@Doomhammer: Könyökkel támadt? Jó, hogy azt nem írják, hogy lefejelte a térdüket. A Fidesz támogatásában induló igazmondó Ráduly család. Szegények.
Ravasz Cugel 2012.10.29 17:27:00
@teknős: Rendben, készséggel elfogadom, hogy a Dunántúl nem a Jobbik legfőbb bázisa. Viszont, hogy a Fidesz vesztett protest szavazókat, azt nem hiszem. Inkább arról van szó, hogy a szocikból kiábrándultak most ébredeznek apátiájukból, és újra szavazgatni támad kedvük. Ellenben a Fidesz szimpatizánsai pedig éppen apátiába süllyedni látszanak. Szerintem inkább ettől nyertek a szocik.
  Ha nincs a mai Index-cikk, valószínűleg lemaradok a Népszabadság Online-on a hétvégén megjelent Szigetvári Viktor-interjúról. Kár lett volna. Sok egyéb finomság (MSZP-tagság, történelmi feladat, etc.) mellett talán ez a legérdekesebb rész az interjúban: NOL: A baloldal…..
 Rakjuk el Magyar Bálint ütős mondatait az utókornak, a mai, "Ennek az SZDSZ-nek vége" című interjújából.  "Az SZDSZ volt az a párt, amely mindvégig követelte a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra kerülését, miközben a bal- és jobboldal ezt együtt…..
Ravasz Cugel 2009.08.10 15:15:27
@Google:
Látom lehiggadtál, és nem a falkával való együttvonyításra figyelsz.
A tapasztalat sokat ér. Komplett multik helyett - természetesen csak bizonyos területeken - vehettünk volna külföldi managereket is akár. Ne menjünk bele, hogy az mennyibe kerül, hogy az állam azt is támogatta volna, vagy sem. Nem tudjuk, mert nem történt meg. Az biztos, hogy a rencerváltás előtt is gyártottunk kokakólát, és tőlünk vitték még a yugókhoz is.
A korrupcióban nagyon egyetértünk. Néhány nagy múltú magyar gyár eladásának körülményeiről van információm.
Nálunk is dolgoznak határon túli magyarok. Igaz, nem ingázók, hanem olyanok, akik itt akarnak élni. Soknak segítettünk a letelepedésben is. Ez nem zárja ki, hogy ne elsősorban a határon inneni magyarok ügyét karoljam fel. Nem látok olyan komoly ellentmondást, amilyet te éreztetsz.

Nem vagy szar magyar, hanem jó magyar vagy. Csak ne ragadjon el a csordaszellem. Szerintem, ha Doom nem jön a segítségemre, még mindig acsarkodnánk egymásra. Örülök, hogy már nem így van.
Ravasz Cugel 2009.08.10 15:34:50
@Google:
Nézd meg Heimát, ő nem adja fel. A hülyeség pitbullja személyesen.
Ravasz Cugel 2009.08.12 12:52:33
@Tehetetlen Dodó:
Ha azt hiszed, hogy a munkaerő-kölcsönző cégek csupán arra vannak, hogy a multik magyar fejesei lenyúlják a lét, és sokkal olcsóbb lenne a multinak alkalmazottakat felvenni, akkor súlyosan tévedsz. Van néhány nagyobb cég, ahol a multinál dolgozó fejes felesége vagy gyereke a tulajdonosa vagy alkalmazottja az alvállalkozónak. Természetesen ahogy mélyült a válság (2002 óta), úgy szaporodtak el a rokoni és baráti szálakkal rendelkező multi-alvállalkozói kapcsolatok.
Azoban az is tény, hogy az egyszerű melós többet kereshet az alvállalkozónál, mintha egyenesen a multinál lenne alkalmazásban. A mi emberinknek is folyton titkolniuk kell, mennyit keresnek. Valamiért a külföldi tulajdonú cégek vezetői úgy vélik, hogy a bérjellegű kifizetéseket folyamatosan lefelé kell faragni, és helyette külsős munkaerőt igénybe venni. Ennek a legtöbbször van racionalitása. Hiszen így a külsős fizeti az alkalmazottak utáni járulékokat, a táppénzt, a fizetett szabadságot, és egyéb, a Mt. által előírt juttatásokat. Akár a végkielégítést is. A multi viszont óra szerint fizet. Vagyis akkor nem fizet egy vasat sem, ha a delikvens éppen szabadságon, vagy táppénzen van. A hiányzó létszám helyettesítését kötbér mellett elvárja. Amikor a termelés, illetve a megrendelés ingadozó, nem kell fizetett szabira küldenie az alkalmazottait, hanem megmondja a külsősnek, hogy x nap vagy hét szünet következik. Erre az időre a megrendelő nem fizet, viszont az alvállalkozó oldja meg, ahogy tudja. A bérjellegű kifizetések bruttó összege nagyobb, mint az alvállalkozói szerződésből fakadó bruttó összeg havi tételezése. A különbözet olyan mérvű, hogy a megrendelő akár magasabb rezsióradíjat is elfogad, mint amit ő fizet hasonló beosztású, végzettségű alkalmazottainak. A legtöbb alvállakozó ezt féltörvényes, vagy törvényesnek látszó módszerekkel kompenzálja. Bevett szokás a minimálbéren való bejelentés, hogy azért egy kis nyugdíjacska és TB azért legyen. Ugyanakkor a melós magasabb órabért kap, mint a megrendelő hasonló volumenű alkalmazottja. A multi ezzel spórol, és akkor is ezt csinálja, ha van alkalmazható munkaerő. A munkaerő-köcslönzéssé silányult idény- és alkalmi munka valaha nagyobb megbecsülésnek örvendett, és egy zárt vállalkozási rendnek minősült. Amiután felülről belenyúltak törvényi szabályozás szintjén, azóta ez a fajta szolgáltatás a perifériára szorult, és leginkább a fekete- és szükregazdaság körébe lehetne sorolni. Az első súlyos ballépést a szövetkezeti törvény módosításával követték el, amikor az iskolaszövetkezeteket diktátumokkal bénították meg. Gyakorlatilag ennek köszönhető, hogy például a Coca Cola Beverages Magyarország Kft.-ben szinte kizárólag feketén, és szinte kizárólag külsősök dolgoznak. S ha már feketén alkalmaznak embereket, akkor a legcélszerűbb ukrán és román állampolgárságú magyarokat foglalkoztatni, mert ők kevesebbért is jó munkát végeznek. Amikor nem fogadtam el a CCB szerződéstervezetében szereplő következő évi rezsióradíjakat, arra hivatkoztam, hogy ők gyakorlatilag a feketemunkát ösztönzik, és 18 oldalas - egyébként könnyen támadható - szerződéssel gondolják levédeni magukat, hogy csupán a beszállítót lehessen tetten érni. Levezettem nekik az egy melósra jutó bér- és adóterhek, valamint a megajánlott rezsióradíj nettó értéke közti különbséget, amely előbbi javára negatív eredményt hozott. Ez annyit jelentett, hogy tudniuk kell, olyan alacsony óradíjakat ajánlottak meg, hogy azt csak úgy lehet kikalkulálni a működőképességet figyelemben tartva, ha adót csalunk. Egy vállvonogatással elintézték. Mi meg nem írtuk alá a szerződést. Az külön hab volt a tortán, hogy az egyik topmanager, Grünwald (szép magyar név) Róbert anyagilag is érdekelt volt az egyik alvállalkozónál.
w A kurvára nemzeti oldal 2009.08.11 05:50:00
Volt valamikor, a békeidőkben – a 2009-es EP-választás előtt – ez a meghitt hülyeség, hogy nemzeti oldal. A jobb-bal dichotómia fideszes feloldása: mi vagyunk a nemzetiek, a többiek meg, khm, azok valami mások, vérmérséklettől függően. Globalisták, internacionalisták a…..
Ravasz Cugel 2009.08.11 18:58:26
@Tóta W. Árpád:
Te vagy Gyurcsány lepusztult várának utolsó düledező bástyája. Hogy azért-e, mert gyáva vagy, hogy beismerd, rossz lóra tettél, vagy azért, mert szimplán kretén vagy, és ennyit tudsz, ez dilemma. 2010-ben mindenesetre beszűkült tudatodnak megfelelő beszűkült térre kell számítanod, bértollnok.
  Képzeljétek, nyáron találkoztam egy kommunistával. Nem a strandon véletlenül, hanem ott ült az asztalomnál, ette a főztömet, még nálunk is aludt. Amikor meghívtam, természetesen gőzöm se volt róla, hogy ő kommunista, hanem egy ismerős barátjaként került…..
Ravasz Cugel 2009.08.11 09:53:57
@Grift:
Egy nőnek nem kell részeg kommunistának lennie, hogy hülyeségeket beszéljen.
Ravasz Cugel 2009.08.11 13:38:50
@jotunder:
Valamiről nagyon lemaradtál, Gizella. Itt a Jobbikot úgy aprítják, hogy a kapcsolat.hu ehhez képest kismiska. Behánysz ide kéthetente, mint egy lecsúszott bonviván, és adod az entellektüelt. Nagyon gyíkra sikeredtél.
  A mai Nap-keltében Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt javasolta Betlen János műsorvezetőnek, hogy költözzön Izraelbe, ha annyira foglalkoztatja a zsidókérdés. A pártelnök kijelentése kellően bunkó és rosszízű, arra mindenképpen jó, hogy egy ideig ismét a figyelem…..
Ravasz Cugel 2009.08.11 08:09:25
@Viktus:
Ez a harctéri napló nagyon tanulságos. Azt hiszem, el fogom olvasni, bár sosem érdekelt a II.VH. Azonban olyan szemléletesen ír ez a Somorjai, hogy kivételt teszek.
Ravasz Cugel 2009.08.11 09:56:45
@Viktus:
Láttam ám! Nagy sómen ez a Karsai. Tényleg begyűjtött most magának 4-5 pert. És ahogy Bajnai apját burkoltan letolvajozta, az valami finom volt.:-))
Ravasz Cugel 2009.08.11 13:30:52
@Tom Sawyer:
Egy ilyen kérdésre nem lehet jól válaszolni. És nem azért, mert a Jobbikot támogató nácik annyira segghülyék, hogy egy kijelentés hatására elpártolnak a Jobbiktól. Annyit mondanának, hogy a büdös zsidó kérdésére kénytelen volt ezt mondani. Azért nem lehet jó választ adni egy ilyen kérdésre, mert akármit válaszol az ember, a liberális zsidó zsurnaliszták úgyis belekötnek. Akkor már jobb lazán beszólni a Bethlennek.
KKBK Liberális konzervativizmus 2009.08.10 11:37:00
A tegnapi Népszabadság terjedelmes interút készített Szigetvári Viktorral, Bajnai gordon egykor volt Fidesz-szavazó kabinetfőnökével. Már eleve egy durva oximoronnal nyit a cikk: „bár magát liberális konzervatív értékrendűnek vallja, belép az MSZP-be, hogy…..
  „A legutóbbi évekig maga is ott állt a pult mögött, jobbára barna, háromrészes öltönyben, és látszatra semmi kereskedőit nem tett: csevegett, olvasott, tanácsolt, oldalán hatvan éven át hűséges társával, Ilus nénivel. Néha hátratipegett a raktárba és valamikori…..
Ravasz Cugel 2009.08.04 21:36:50
@Alfőmérnök:
Most még nem érted, de 2010. után érteni fogod. Sas Józsi egy zsidó stupidó. Tölgy a baloldalt azonosítja a magyarellenes zsidókkal. Érdekes.
  Az elején leszögezem/előrebocsátom/a lábak elé helyezem: a képviselőknek igenis el kell számolniuk a költségtérítéssel és ugyanúgy kell adózniuk, mint bárki másnak.   De.   Az országgyűlési képviselők költségtérítéseinek elszámolásáról szóló…..
Ravasz Cugel 2009.07.23 13:14:09
@Oli bácsi:
Szerintem érthető és elfogadható az érvelése. "Utolsó szó" párbajt játszotok?
Ravasz Cugel 2009.08.01 08:11:16
@betyár:
Milyen hülye vita ez? Elolvastam az induló kommentet tesz-vesz és Tölgy között, hátha megértem a lényeget, de nem sikerült. Azt én értem, hogy a szinonima szótárral mi a baj ebben a vitában, de azt nem nagyon, hogy az ambivalens miért nem egymásnak ellentmondó, de együtt jelenlévő, rövidebben ellentétes érzést, vagyis ambivalencia jelenségét mutatót IS jelent. Az, hogy egyben kétrételműt is jelent, nem ok egymás torkának esni, mert mindkettő helyes. Értem, hogy szinonima szótár helyett a Bakost (idegen szavak és kifejezések szótára) kellett volna citálni, de nem értem, miért kell egy idegen szó jelentését politikai platform szerint (ki)fordítani. Kínáncsi lennék, szerinted mit jelent az ambivalens szó. Megtiszteltnél, ha röviden leírnád.
Ravasz Cugel 2009.08.01 10:01:38
@betyár:
Akkor nézzük a megcáfolhatatlan Bakost!
Leveszem a polcról, nem bízom a google-ban
Ambivalencia lat el:
1. Két ellentétes érzelem (pl. szeretet és gyűlölet) együttes megnyilvánulása ugyanazon személy vagy tárgy iránt.
2. Egy időben két irányban ható érvényesség.

Ambivalens lat el:
1. Az ambivalencia jelenségét mutató.
2. kétértelmű, kétféleképpen is érthető.

Ezen nincs tovább mit vitatkozni, mndenkinek tökéletesen igaza van. A kontextus dönti el, hogy az ambivalenst ellentmondásosként, vagy ellentétesként fordítsuk. Ha azt mondjuk egy személyre, hogy "Kovács Pistike ambivalens személyiség, akkor azt ellentmondásosként értelmezhetjük nyugodtan mert úgy értelmes a magyar nyelvben. Azt pedig, ha valaki ambivalens valakivel, valamilyen tárggyal, jelenséggel szemben, azt úgy kell értelmeznünk, hogy együtt jelenlévő ellentétes érzéseket táplál. Ne szeleteljék tovább a fingot, kérem, olyan méltatlan!
  Szili Katalinban van valami zseniális. Legalábbis erre utal az a tény, hogy hiába csinálta végig az elmúlt hét év minden szarát, mocskát, gusztustalanságát a politika legelső vonalában, valahogy mégis sokakkal sikerült elhitetnie, hogy őneki ehhez az egészhez nincs is semmi…..
Ravasz Cugel 2009.08.01 08:20:26
@Grift:
Ugyan kedves Grafit úr, azért nem kéne a szánalmas.hu-t előadni itten minekünk. Önök itt fájdalmas mélyen oralizálgatnak, de még egy kielégülésre sem futja. Élvezzenek gyorsan egymás szájába, és haladjunk tovább.
  Lassan több időt töltünk antifasiszta rendezvényeken, mint nőinkkel, de hát ugye mindent a kedves olvasókért. Hétfőn a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és a Demokratikus Hálózat Ságvári Endre hivatásos forradalmár és csendőrgyilkosra emlékezett, bár ez…..
Ravasz Cugel 2009.07.28 13:07:18
@jotunder:
Katpolos nagypapi? Azzal, kérem, dicsekedni illik.
Ravasz Cugel 2009.07.28 13:16:27
@jotunder:
Miért kötsz ki mindig ott, hogy "már megint báncsák a zsidókat"? Állandóan zsidózol. Ez valami komplexus nálad?
KKBK Tormay Cecile 2009.07.24 19:57:00
Tormay Cecile, a magyar irredenta Nagyasszony, 1936-ban jelölték a Nobel-díjra. 1937-ben megosztva megkapta volna az Irodalmi Nobel-díjat, de halála ezt megakadályozta. „Csak az emberek dűlnek ki, hitük megmarad másokban, és ez a fő.” "Mi nem az idegen fajjal szemben…..
Ravasz Cugel 2009.07.28 10:41:48
@tesz-vesz:
Semmi nem egyértelmű. Mindenesetre Oli bácsi szerint buzik vagyunk.
  Mindig öröm látni, ha egy sokszorosan kiérdemesült elvtárs helybe megy a pofonért (vadász, vadász, ugye), s biztosra veszem, hogy Draskovics Tibor miniszter és polihisztor legutóbbi alakítása igazi klasszikusa lesz a műfajnak.   Draskovics pénteken a Magyarok…..
Ravasz Cugel 2009.07.27 08:29:24
@states:
Tartok tőle, hogy Bajnai, és akik mögötte vannak, pontosan tudják, hogy Drazsé egy elmebeteg. Vélhetően olyan dokumentumok birtokosa még az olajszőkítős időkből, hogy azok felhasználása a teljes szoci garnitúrt és háttérembereit a börtönbe juttatná.
Ravasz Cugel 2009.07.27 11:40:10
@civilkontrol:
Ne haragudj, de ezen én nem bírtam felbosszantani magam. Három percig röhögtem rajta. Ilyen ripacsot! Ezek egy színitanodába jártak Ferenctestvérrel. Persze, a lámpavas-projektet támogatom esetében is.
Mandiner blog Fehérbűnözés 2009.07.24 08:41:00
  A Szélsőközép krú ajánlotta figyelmünkbe a következő felvételt, amin egy, a médiában agyonhallgatott témát feszegetnek. Indzsoj! ..
Ravasz Cugel 2009.07.24 11:47:35
@Bladecatcher:
Én akartam mondani, hogy LMP-s! :-#
A naiv helyett a sunnyogó, stílusosabban: settenkedő.
Ez a Puzsér önmaga szánalmas epigonja.
Ravasz Cugel 2009.07.24 13:09:57
@Zoli28:
Minden prominense, a holdudvara gyakorlatilag kiábrándult SZDSZ-es, köztük tucatnyi vállalhatatlan figurával. Ennek ellenére bőszen tagadják, hogy lenne liberális kötődésük. Lehet, hogy nem veszik be mindjárt Kunczét alelnöknek, de Para, Bakáts, Puzsér éppen eléggé taszító.
Ravasz Cugel 2009.07.24 13:28:24
@TaTa86.:
Én ki nem állhatom Para és Bakáts elvtársakat, de Puzsért nem lehet hozzájuk mérni. Egy hőzöngő biztonsági őr. Kilóg a szájából a zseblámpa.
  Bayer vs. Cser-Palkovics deathmatch izzaszthatja most a jobboldali főket: egy minapi erdélyi történet kapcsán két teljesen ellentétes álláspont késztetheti heves fejvakarásra azon milliókat, akik feltétel nélkül hisznek mind Orbán Viktornak, mind Bayer Zsoltnak. De akkor kinek…..
Ravasz Cugel 2009.07.23 10:00:26
@osborne:
Igen, troll vagyok, és mindjárt a seggedbe harapok.
Ravasz Cugel 2009.07.23 10:03:34
@Diocles:
Tudjuk, Szász János az erdélyi Kóka jános. Mulatságosnak találtam, hogy egyetlen kommentben vagy tízszer leírtad.
Ravasz Cugel 2009.07.23 21:39:52
@Thulsa Doom:
A Vastagbőrön a jelzőkért kitiltás jár. Annyit engedj meg magadnak máshol, amennyit otthon is eltűrsz.
Mandiner blog Laborc lelép 2009.07.20 17:01:00
 Lemondott Laborc Sándor, az NBH főigazgatója, de ne örüljün senki: ahogy kinevezése, úgy a távozása sem fog bekerülni a magyar demokrácia legfényesebb pillanatai közé. Ellenkezőleg: a Gyurcsány-kormány hosszú árnyéka nyújtózik fölöttünk, és Labor lelépése sem fogja…..
Ravasz Cugel 2009.07.23 09:55:43
@Pelso..:
Az, hogy a Fidesz köreibe tartozik olyan cég, amely a titkosszolgálati módszereket ismeri, nem bűncselekmény. Arról beszélgetni sem bűncselekmény, hogy "te, Géza mondta, hogy mondta neki Pista, hogy valakik megfigyelnék Juliskát. Mit gondolsz erről? Tájékozódjunk!". Az UD Zrt.-s beszélgetés nem utal bűncselekményre, csak pletykák kibeszélésére.
Te, szotyi árusként nyilván a napraforgó földön kufircoló Gazsiról meg Roziról pletykálsz, mert arra van rálátásod. Az UD-sek meg másra láttak rá.
Ez, apám, nem büntetőjogi kategória.
Ravasz Cugel 2009.07.23 11:10:50
@hapcika:
Szemléletes, amit írsz. Legalábbis azoknak, akik nem olvasták Pozsgay visszaemlékezéseit, vagy soha nem hallottak vele mélyinterjút. A szervezeti felépítést jól ismered. Néhány ponton vitatkoznék, de nüanszokon nem érdemes kekeckedni. Viszont több ponton is helytelen következtetéseket vonsz le. A titkosszolgálatok és egyéb fedett szolgálatok, mint amilyenek a Főcsoportfőnökségek is voltak, aktáit, kapcsolatrendszerét nem a Fidesz birtokolja.

www.utolag.com/AproPiroska.htm

Érdemes továbbá az S Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Rt. dolgainak utánanézni.