Regisztráció Blogot indítok
Adatok
McKelek

0 bejegyzést írt és 243 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem tudom, hogy milyen tapasztalt sofőrökkel beszélt Mr Góré a lentebb vázolt, balesethez vezető közlekedési helyzetről, szerintem bizony egyértelműen ő hibázott. Azért persze érdekelne az is, hogy mivel menthetné a menthetőt. Nagyjából két hete történt a következő eset a…..
Még mindig tél van, bár ma már a szikrázó napsütésben +1°C-ot is mutatott az autóm hőmérője, azért a hétvégén esett sok hó még megvan. Gabesz egy ezzel szoros összefüggésben lévő problémára hívta fel a figyelmet a korábban már taglalt tetőről egyben szélvédőre…..
Gabi boldog, mert majdnem elbukott egy aránylag drága krémet az Auchanban, amit ottfelejtett a pénztárnál. Az áruházba ugyanis már nem tudott visszaszaladni szombaton, csak mailben jelezte, hogy mi történhetett, erre hétfőn elintézték az ügyét. Naná, mi ebben a nagy kaland,…..
MesésKrémes egy az elmúlt napok hóhelyzetén kiborult pesti lakosok közül és az a remek ötlete támadt, hogy a reggelenként lesben álló parkolóőrök kezébe nyomhatna valaki egy hólapátot, hogy hasznuk is legyen. Ugyanis a gazdátlan járdákat nem takarítja le senki és ha nincs…..
McKelek 2010.02.02 10:58:20
Még novemberben kaptunk beszámolót a svájci közlekedésről, ezt egészíti ki most Balázs a saját tapasztalataival. Nemrég volt egy cikk a svájci közlekedésről. Pár apróságot szeretnék még leírni. Az itteni KRESZ csak pár apróságban tér el a magyartól. Az átlag svácji…..
McKelek 2010.01.21 07:47:01
@nonolet: "Vazze az a félelmetes, hogy a szövegértésed kb. NULLA....ami kissé kinos."

Hmmm, mint a késöbbi kommentárodból kiderül, nyulambulamnak volt igaza. Kissé kínos ;)
McKelek 2010.01.21 16:03:51
@metal: Nem lehet, hogy a ködzárófény és a ködfényszóró (vagy hogy hívják) két különbözö fogalom? Az egyiket (a hátsót) csak ködben szabad használni, a másikat meg nem szabályozzák. De lehet, hogy én vagyok a hülye.
McKelek 2010.01.22 07:45:00
@Ferocious: hehe, te egy egyszerü négylábú lehetsz...
Magyarország az apatikus, kiégett emberek földje. Gábor ezt jól megszívta. A Naiv Ügyfél tortúrája azzzal kezdődött, hogy igazoltatták, és a rendőrök szerint hamis volt a jogosítványa, mert az adott sorszámhoz az informatikai rendszer szerint egy másik ember nevén 10 éve…..
Egyszer az azóta megszűnt Nyugati tér Griff öltönyházában jártam úgy mint Réka édesanyja, így aztán két másik boltban költöttük el az alkalmi ruhákra való nem kevés félretett pénzünket. Utólag bánom, hogy végül nem mentem vissza és toltam le a blokkot az arrogáns eladó…..
McKelek 2010.01.08 08:57:20
@o_tee:

Nem, ilyenkor azt kell mondani, hogy "Nahát, én nem turkálóba akartam jönni..." Aztán kimenni.
McKelek 2010.01.08 09:00:47
@Kis Hableány: "két vénasszony elkezdet pusmogni ott mellettem"

Ugyan kicsit off... De a feleségemmel is megesett ilyen. Kórházban, vérvétel után leült a váróban egy nyanya mellé. Rosszul lett, mondta a banyának, hogy rosszul vagyok. Reakció: A nyanya felállt és két méterrel arrébb újra leült... Grrrr...
Lehet, hogy nem ártanak, ha Roland a BKV ügyfélszolgálatán is jelezné, a lent leírt eseményeket pontosabb időponttal és személyleírással, belegondolni is rossz, hogy ilyesmi létezhet és senkinek nem tűnik fel, vagy szemet hunynak fölötte a buszvezető kollégái. Ez az eset…..
„Azt gondoltam, csak szex lesz. Csak orális szex.” - Ha irodát keresel a cégednek, a legkevésbé számítasz rá, hogy egy szexisten lesz majd üzletfeled. Arra még kevésbé, hogy a mélygarázsban estek egymásnak, miközben odafent zajlik a 2008-as Olimpia. A következő…..
Péter hatalmas felfordulással találta szembe magát a Aréna Pláza mozijában - nem működő automták, bezárt pénztárak - ahol végül a lefoglalt szuper jegyek helyett az utolsó pillanatban az első sorban jutott csak hely. Ezek után szerinte egyszerűbb lenne gépekkel helyettesíteni a…..
Szinte szóról-szóra ugyanaz esett meg velem újév után egy nappal, mint amit Nikolaj írt meg még karácsony másnapján. Az ilyen döntésképtelen sofőrök sokszor veszélyesebbek tudnak lenni, mint az agresszív vadállatok, mert náluk is kiszámíthatatlan, hogy mit fognak tenni, de…..
Fura dolog ez, amit Tamás írt meg és fényképezett le nektek, mutatja a tipikus birkaszellemet. Minek is van ugye ott az a tábla, ha az út két oldalán ott a sok parkolóhely, be is áll egy-két autós. Aztán jönnek a többiek, akik látják, hogy páran beálltak oda és még nincs…..
Tanácstalan levelét elolvasva teljesen filmszerűen jelentek meg a fejemben a történtek, mintha sűrű vágásokkal, villanásokkal elválasztva jönnének egymás után az egyes momentumok. Nyomasztó lehet visszagondolni is egy ilyen esetre... Leírom röviden mi történt, bár őszintén…..
György megállt a néptelen, jeges belvárosi utcában, hogy a lánya beszállhasson a kocsijába, mire hirtelen lefényképezte a jó reflexű közterületes. György szerint ez nem más, mint kiszúrás. Jó reggelt György! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a közterület-felügyelők rosszul…..
Biztosak lehetünk benne, hogy külföldre szakadt hazánk fia, Attila, nem szerette meg jobban Magyarországot, amíg ide látogatott. Kíváncsi leszek majd az ügy végkimenetelére, mert a fotókból számomra nem teljesen világos, hogy levélírónk mozgáskorlátozottaknak szánt helyen…..
Akác Virág levele a fenti, Parti Nagy Lajoshoz illő mondattal kezdődik, aztán így folyatódik:aminek az ára akciósan 135 forintként volt feltüntetve. Mellette 170 forintos áron egy másik ízű, szintén kutyakolbász. A pénztárnál a kasszás 170 forintnak gondolta az akciósat, vagyis…..
Autókkal foglalják el az alig néhány hetes kiskörúti kerékpárutat parkolópárti aktivisták, akik a sáv visszavételéért hirdetettek demonstrációt. Az Empamo az autósoknak követeli a teljes útfelületet, bár azt állítja, hogy a rendezvény nem a kerékpárosok ellen szól. A…..
Még szentélyszerű lezárás is van a vadiúj Allee pláza remek szénmonoxid-szintjéről híres alagsori szupermaketjében, Zoli mégsem élvezte a keddi vásárlást, mert kicsinyesen bántak vele a pénztárnál. 300-at akartak fizettetni vele egy valójában 120 forintba kerülő…..
McKelek 2009.12.09 07:59:25
Nincs is szebb annál, mint amikor egy balesetnél a két fél egymásnak homlokegyenest az ellenkezőjét állítja. Irónika felesége szerint ő nem váltott sávot, a másik autós meg azt mondja, hogy azért ment neki, mert sávot váltott index nélkül. Tegyetek igazságot! Az alábbi eset…..
"Családias a légkör, barátságos és szakszerû a kiszolgálás" - írja a MediLine biodiszkont üzletház weboldala. A családiasságba azonban - a kétgyermekes Homár szerint némi joggal, a de a kereskedelemben mégis kissé szokatlan módon - nem értik bele a gyerekeket és a…..
Amiről Ré írt, az engem is nagyon tud idegesíteni és vele együtt én is várom tőletek a tökéletes ellenszert. Az oké, ha valaki a seggembe mászik, nekem meg fékeznem kell előtte hirtelen, akkor ő lesz a hibás, de attól még nekem is macera az egész. Ráfékezni még ennél is…..
Végre mindjárt vége a hétnek, legalábbis a robotolós részének, a pénteki örömöt nem is szeretem elrontani, most sem fogom. Olyan poszt következik, amilyen még nem volt, simán megállná a helyét a szakítósblogon is, Bogyesz levele alant: Néhány hete találtam rá a blogra és…..
Döbbenetes nyilatkozatot tettek a svájci óriás hadronütköztető vezető tudósai legutóbbi sajtótájékoztatójukon. Az egyéves kényszerpihenő után újraindított szerkezet közel két heti munka után nem várt eredményt hozott: semmit. A nemzetközi tudóscsoport arra a…..
McKelek 2009.11.30 08:14:19
@Pipas: Jözus azt is mondta, hogy öt csak az követheti, aki utálja anyját, apját, testvéreit, meg úgy általában mindenkit.