Regisztráció Blogot indítok
Adatok
EZ1

0 bejegyzést írt és 113 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Júniusban ment már egy nagyot az egyirányú Bengálik prototípusa, a 3720-as pályaszámú fehér (elvileg elefántcsontszínű, de színtévesztő vagyok, ezért nem tudom pontosan, hogy az milyen:) bálna, de október második hétvégéjén ismét előkerült, az N18-as nosztalgia járat utolsó idei üzemnapja…..
HamPLÓ Acélvázas, pótkocsival 2022.09.15 07:00:00
Idén május és október közt minden hónap második szombatján a szokásos N19-es nosztalgiajárat mellett N18-as jelzéssel valami különleges is közlekedik pluszban Budapesten. Májusban például a kétirányú Bengáli, júniusban pedig a felújítása óta először utasokat szállító egyirányú tesója. Júliusban…..
Bár már gyerekként is tudtam, hogy Budapesten van Városháza (igazából több is), néha hiányoltam, hogy nincs egy impozáns központi főterünk tornyos városházával, mint amilyeneket külföldi útjainkon láttam. Pedig régen volt ilyenünk, és a "régen" tulajdonképpen nem volt nagyon régen, hiszen fotók is…..
Többen megpingettek a napokban, hogy új képek kerültek fel a Fortepanra a FŐMTERV gyűjteményéből. Domonkos Endre fotóira egyátalán nem túlzás a "fantasztikus kordokumentumok" jelzős szerkezetet használni,  egyszerűen döbbenetes dolgokat láthatunk a sok száz "új" fotón! Most ezek közül mutatnék be…..
Tudom, pár hete már mutogattam ezt a nosztalgiakocsit, de olyan szépen sütött a nap október utolsó napján, hogy megint kimentem megnézni. Mivel a nap körülbelül egy helyen sütötte jól az észak felé tartó járatot, a Közraktárak sarkához pozicionáltam magam. Amúgy emlékszünk még arra, hogy a képen…..
EZ1 2021.11.11 20:52:40
@Hamster:
Néhány nagy hurok tipp:
1.a. Budafok - Október 23.u. - Petőfi híd - Nagykörút - Margit híd - Széll K. tér (- esetleg János kórház) - Móricz - Budafok
1.b. Ugyanez az óramutató járásával megegyezően
2.a. Budafok - Hengermalom u. - Rákóczi híd - Hungária krt. - Árpád híd - Vörösvári út vá. - Bécsi út - a fonódó bármelyik ága - Budafok
2.b. Ugyanez az óramutató járásával megegyezően
3. Budafok - Bécsi út - Vörösvári út - Hungária krt. - Salgótarjáni út - Népszínház u. - Nagykörút - Október 23. u. - Budafok (ez visszafelé szerintem nem működik)
4. János kórház - Farkasrét fel-le-fel-le :)
HamPLÓ 1820 2021.10.28 07:00:00
A hétvégi nosztalgiameneteken manapság a 2806-ost lehet legtöbbet látni, bár ugye legutóbb a 2624-et és a 611-et is megmutattam. Most a 611-es ritkábban látott tesóját, a beszkártos 1820-ast villantanám fel három kép erejéig: Ahogy az ősszel lenni szokott, a fényekkel egyre több gond van: igazán…..
HamPLÓ 2624 2021.10.18 07:00:00
Múltkor voltak új villamosok, úgyhogy most inkább régiekről készült képeket fogok mutogatni, főleg a szívemhez meglehetősen közel álló 2624-esről: Még most is hihetetlennek tűnik, hogy hazajött Amszterdamból ez a tuja, bár a 2-es vonalon kicsit stílusidegennek mondható, lévén sose közlekedett…..
Mostanában többször is elidőztem a fortepanon, és már nem is tudom, mit kerestem, amikor szembejött ez a fotó: Ez elvileg a Kígyó utcai Mézes Mackó. Akik még nálam is fiatalabbak (felháborítóan sokan vannak:), azok talán nem is tudják, hogy a Mézes Mackók a gyorsbüfé és az édességbolt keverékei…..
EZ1 2021.07.26 23:27:04
@Hamster: Pénz fogdosós kézzel nem fogják össze a kaját, ez a lényeg. Létezett 2x sorbanállós - ahol a pénztárnál meg lehetett mondani, mi köll és mennyi, de pl. hentesnél nem lehet előre tudni, mennyi lesz a hús, ezért ott 3x kell sorban állni. Azért a harmadik menet már minden eszközzel meg van könnyítve, nincs is mindig külön személyzet rá. Egy ideje nem voltam arrafelé, de a Dékán utcai hentesnél még lehet, hogy most is Petró úr ül a kasszában. m.blog.hu/va/varosban/image/dsc03181.JPG
Múltkor morogtam egy sort arról, hogy az egykor szép Kálvin tér hogyan vált tűzfalak sora által szegélyezett puszta átszállóhellyé, de maradt még pár emlékezetes foghíjtelek gyerekkori emlékeim közt, úgyhogy folytatnám a felsorolást. A Bajcsy-Zsilinszky út/Andrássy (akkor Népköztársaság)…..
A nálam kicsivel idősebbek még emlékezhetnek azokra az időkre, amikor két csepeli HÉV is volt. Pontosabban volt a "Határ út - Csepel HÉV", és volt a "Csepeli Gyorsvasút". A kettő közül már csak az utóbbi létezik, pedig ha még húsz évet kibírt volna a másik, akkor ma a 3-as villamos a vágányain…..
HamPLÓ HÉV a Körtéren 2021.04.26 07:00:00
Szerintem már említettem, hogy amikor édesapám először mesélt arról, hogy régen a HÉV bejárt a Fehérvári úton át a Körtérre, elképedtem. Nekem a HÉV a hosszú NDK-s motorvonatokat jelentette, és el nem tudtam képzelni, hogyan fértek el azok ott, pláne hogyan tudtak a "Gomba" körül megfordulni, ahogy…..
EZ1 2021.04.26 13:08:55
@Fradista Utazó: Köszönöm!
EZ1 2021.04.26 13:10:18
EZ1 2021.05.16 14:23:27
@Hamster: És Belházy Miklósnak köszönhetően megjött a Fortepanra egy gyönyörű sorozat, épp ebből az időből a Körtérről, a Fehérvári útról, Budafokról, a budaőrsi nyílt szakaszról, a személyzetről. Az 1952-es évszámokat nem venném komolyan, hiszen látunk jócskán lepusztult acélvázas kocsit is, tehát legkorábban 1957 április 4-n, majd május 1-n lehetünk.

fortepan.hu/hu/photos/?donor=Belh%C3%A1zy%20Mikl%C3%B3s
Kisgyerekként minden gép tetszett nekem, ami pedig "magától" működött, azt egyenesen csodának láttam. A tömegközlekedésben viszonylag kevés dolog működött automatikusan akkoriban: ilyenek voltak a "tökönverős" kapuk* a metróban, és a mindenfelé sorakozó étel- és italautomaták. Róluk van szó: Ma…..
EZ1 2021.04.22 18:48:54
Ez az eredeti fazon, fautánzatú dekoritlemezzel, a M2 vonalon.
fortepan.download/_photo/1600/fortepan_94875.jpg
Akárcsak a Szovjetúnióban, Kijevben:
fortepan.download/_photo/1600/fortepan_195875.jpg
De 1976-ra már az a fazon készült, amit a bernakott képen látunk.
A fekete-fehér hangulatképek és ősöreg motorkocsik után most egy kicsit újabb járművek következnek: az UV-k, melyek 1956 és 2007 közt számítottak a városkép szerves részének. A most következő fotókat a holland Balt Korthals Altes készítette a hetvenes évek második felében. A Szabadság híd még a…..
EZ1 2021.04.14 14:47:38
@nyelv-ész: Igen, én is a '76 utánt erősíteném meg, a 18-ast '72-'76 között ismertem, akkor ICS volt, '72 előtt 20-as ikerkocsi. Azt gondolom, hogy amikor a Nagykörutat átállították csatolt ICS-re, akkor kerültek az UV-k a 18-asra és máshova, ahol addig nem voltak. A Wikipédia szerint "1978. április 28. és május 12. között történt meg az UV villamosok cseréje" a körúton.
Körülbelül egy éve mutattam néhány képet Dieter Kubischtól, aki a hetvenes és nyolcvanas években (is) járt nálunk. Az ő fotóival utazunk most vissza 1974-be: 1977 júniusának végéig az M1/M7 bevezetőjén a fővárosba érkezve Budaörsnél találkozhatott először a budapesti villamossal az ember, a 41-es…..
EZ1 2021.04.06 19:30:17
@nyelv-ész: Ha már friss Fortepan eresztés: nekem ez a Báthori utcában kódorgó, gyönyörűen dekorált 1000-es tetszik legjobban.
fortepan.hu/hu/photos/?id=208881

Köszönjük a friss képeket Hamsternak is. Az 1074-es nagy kincs - egy korai Füzesi kasztni, még belső tolóajtóval, amin lilára volt mázolva az üveg, hogy a vezető sötétben legyen. (Később, amikor már nem volt szeparálható a peron, kapott függönyt.)
Bonyolódjunk bele egy kicsit a számokba: az 1600-asokról szóló bejegyzésben említettem, hogy abból a sorozatból vezethető le az F1A típus, másként mondva az 1500-as sorozat, melyről több képes összeállítást is csináltam már, lásd itt és itt. Ezt a két bejegyzést megnézve láthatjuk, hogy az 1500-asok…..
Megint fekete-fehér felvételeket válogattam ki Tomáš Dvořák képei közül - talán nem olyan kordokumentumokat, mint a múltkor, de azért hangulatosakat. Talán jobban indul a hét velük! Rákospalota MÁV-telepen ma is járnak villamosok, még ha nem is a 67-es, ami 1997-ben megszűnt. A szinte eredeti…..
A mai bejegyzés is egy régi villamosos fotóval kezdődik, de a téma mégsem az öreg tuja lesz, hanem mögötte az a két rácsos valami: A Gubacsi úton járunk, a rácsos valamik pedig teleszkópos gáztározók, melyeket néha gazométernek is hívnak. Közelről valahogy így néztek ki: Amennyire értem, a…..
EZ1 2021.03.04 17:23:52
Íme a Millenáris park közepén a Ganz Villanyban 1972-ben:
www.fentrol.hu/hu/legifoto/150614

Ezen pedig a Fiumei út melletti "légszeszgyár" tartálya 1944-ben:
fortepan.download/_photo/1600/fortepan_109125.jpg

Amúgy még nagyon híresek a londoni Kings Cross mögötti tartályok, éppenséggel frissen lakássá alakítva:
www.dezeen.com/2018/02/22/wilkinson-eyre-and-jonathan-tuckey-convert-kings-cross-gasholders-into-luxury-flats/
Volt már itt bejegyzés lakóövezeten áthaladó nagyvasútról, de ez most kicsit más: a jelek szerint a Bombardier bautzeni üzeméhez - az egykori bautzeni vagongyárhoz, mely a MÁV számára is épített kocsikat - vezető nagyvasúti iparvágány úgy ötszáz méteren át egy lakóházak által szegélyezett utcán…..
Egy melbourne-i villamosvezető felvételei, többek közt rengeteg UV-val. Az én szívemnek a Moszkva teret körbejáró 4-es és 6-os villamos is kedves, mert erre emlékszem gyerekkoromból, és bár fotó van róla elég, egész más mozgásban látni...
Múlt héten láttuk, hogy Łódźban hogyan próbálják egy újjászülető városrész központjává tenni a helyi főpályaudvart. Azzal a várossal ellentétben Poznańban nem kell alagutat építeni az átmenő forgalomhoz, mivel már az 1870-es években így építették meg a vasutat, gyakorlatilag rögtön az óváros…..
Míg nálunk 1984 után már nem közlekedtek kéttengelyes villamos motorkocsik, pláne motor+pót+pót szerelvények, a keletnémet területeken egészen az ezredfordulóig lehetett ilyenekkel találkozni. Utoljára 2003-ban Jénában jártak ilyenek nagyvárosi körülmények közt, de még a sokkal inkább szem előtt…..
EZ1 2020.08.17 19:00:14
Két hónapja említettem, hogy idén negyven éve közlekednek a csehszlovák Tatra villamosok Budapesten. Természetesen ez a történet nem azzal kezdődött, hogy az első T5C5 szerelvény kigördült az 59-es vonalra, de nem tudtam mivel demonstrálni az előzményeket. Ez hirtelen megváltozott, amikor egy kedves…..
Ideje megint időutazni egy kicsit - és ha már néhány napja a 41-es villamos külső szakaszán jártunk, kezdjük utunkat ezzel a járattal! A körtéri "Gomba" 1942-ben a dél-budai HÉV vonalak belső végállomásának épült, a szerelvények körülötte fordultak. Az egyik járat, ami innen indult, Törökbálintra…..
EZ1 2020.06.18 20:02:36
A mindennapokat nem nagyon fotóztam 2019-ben, különlegességeket viszont annál inkább, hiszen volt mit: járt nagyvasúti dízel motorvonat a csömöri HÉV-en, újabb és újabb járművek kapcsolódtak be a menetrend szerinti nosztalgia közlekedésbe (villamosok is, meg egy busz), illetve az Etele térig…..
EZ1 2020.06.14 16:46:01
@cradbox: Nem, a villamosfék csak addig tud fékezőnyomatékot adni, amíg a motor forog. Megállás előtt már nem hatásos, ha áll, végképp nem. Ezért az utolsó szakaszban légfék vagy más rögzítőfék szükséges a teljes megálláshoz.