Regisztráció Blogot indítok
Adatok
rozyka

10 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nagyon megörültünk, amikor felfedeztük, hogy a Royal Canin gyárt kutyatápot kifejezetten Francia bulldogoknak is, hiszen mint tudjuk, ennek a fajtának elég érdekekes táplálkozási szokásai vannak, arról nem is beszélve, hogy mi zajlik le egy-egy evés után a belső szervekben. Nagy…..
Bécsi Lét Ha-ha-ha hatodik 2010.08.19 16:53:00
Nemcsak az ábécésorrend szerint, hanem a szubjektív szavazatok alapján is. Hogyaszongya:"Bécs márpedig érdekes! És ha erről valaki mégsem lenne meggyőződve, akkor kötelezően ajánlott a Bécsi Lét: tele szeretettel és humorral. Öröm olvasni." /mondta a tavalyi…..
Folytatjuk a beszélgetést Bodó Árpád Zsolttal, a Sprint Consulting alapítójával. Az interjú első részében a Scrum szoftverfejlesztési modell működéséről és sajátosságairól esett szó. (Akik nem annyira jártasak a témában, mindenképpen olvassák el az interjú első…..
rozyka 2010.05.19 07:38:02
@ESz: a scope ilyen megkozelitese tetszik, ezt meggyozonek erzem.

Az en kornyezetemben a tavmunka felallas mindennapos valosag es az aktiv projektekbol mindossze 20% agile alapu - mikozben szerintem 40% korul kene lennie. A kulonbseg abbol adodik, h a gyakorlatban nincsen valaszunk az indiai alvallalkozo kezelesere, illetve a projekt tagabb, mint egy szimpla termekfejleszteshez kapcsolodo folyamat.
Mindig csodálattal nézünk azokra, akik bejárják a világot, hol itt hol ott töltenek el pár évet és így építik nemzetközi karrierjüket. Nos, egyik kedves barátomnak, Istvánnak mindez összejött. Ő mesél most nektek arról, hogy milyen az élet és a munka a…..
16 tonna Kényes beszélgetések 2009.09.28 09:09:00
Azt mindenki tudja, hogy "jobb megbeszélni a dolgokat", mégis amikor kényes témáról van szó (álláspontok, vélemények különbözőek, nagy a tét illetve erős az érzelmi kötődés) legtöbben mindent megteszünk azért, hogy ezt elkerüljük, de legalábbis, halogatjuk…..
Nos, vezetőnek lenni már önmagában is embertpróbáló feladat. Ennél csak az nehezebb, ha virtuális csapat irányításáról van szó. (Nem, a virtuális csapat nem virtuális emberek gyülekezete. Olyan csoportot neveznek így, amikor a tagok különböző országokban ülnek és…..
A cégnél bevezettek egy új hiper-szuper-minentudó HR-es rendszert. Az új eHR eszköz nem ismer határokat... többek között a tűrőképességeink határait sem. Azon kívül, hogy 10 évvel ezelőtti IT technológiára épül, túlkomplikáltak a folyamatok, a kezelőfelület egy fikarcnyit…..
rozyka 2009.09.09 18:00:50
@Tomivagyok: lol :-D
rozyka 2009.09.09 12:10:01
@azallamenvagyok: Igen, szeritem is újabban a rendszerek kezdenek egyre komplikáltabbak lenni, így lassan átesünk a ló túloldalára. Egyre gyakrabban kapom azon magam újabban, hogy végül e-mail-eket küldözgetek, mert egy rendszer nem működik, vagy észszerűtlen tiltások vannak benne, így ott nem tudom az adott dolgot megoldani. Pedig éppen ezt akarták elkerülni vsz. a rendszer bevezetői.
16 tonna Generation Y 2009.08.18 09:02:00
A Csendes Generáció azok, akik 1946 előtt születtek.A Baby Boomer-ek azok, akik 1946 és 1959 között születtek.Az X Generáció azok, akik 1960 és 1979 között születtek.Az Y Generáció azok, akik 1980 és 1995 között születtek. De miért nevezik ez utolsót Y Generációnak?Én…..
rozyka 2009.08.18 15:56:33
@garamt: azok a Baby X-ek :-)
Egyébként jogos, '46 és 59' lesz az. Köszi, hogy szóltál, javítottam.
rozyka 2009.08.30 10:42:25
@ByRoN: Mondjuk a '96 után születtek még nincsenek jelen a munkapiacon, ezért nincsenek a felsorolásban sem. Vajon mi lesz majd az ő elnevezésük 10 év múlva? Tessék, tessék, lehet találgatni!
Folytatódik a nemrégiben indított Gordon Ramsey-féle agytágításunk (nemcsak) menedzserek részére, melyben újabb nagyszerű vezetői fogásokra derítünk fényt a Hell's Kichen második évadjának segítségével.  „You never ever turn your back to your team” Habár…..
Bevallom, Gordon Ramsey szabályosan lesokkolt amikor először láttam a Hell’s Kitchen-t. Mégis néztem tovább, és minél többet láttam, annál inkább lenyűgözött. Egyszerűen zseniális vezető! A Hell’s Kitchen első évadjából bemutatok néhány alapvető vezetési…..
„Tizenhat tonnát raksz és mennyi a bér, Egy nappal vénebb vagy a hiteledért. Szent Péter engem ne hívj, én nem mehetek A lelkem a vállalatot illeti meg.” Ugye mennyire találó? Ugye? Nem baj, majd elmúlik. Egy átlagos magyar szellemi munkás teljes élettartamának kb.…..
rozyka 2009.07.31 18:54:47
@cizella: köszönöm :-)
rozyka 2009.08.09 13:45:49
@T okoska: köszönöm a megjegyzést, és külön köszönet ezért az infoért. Érdekes lenne megtudni az ismerősödtől, hogy vajon hogyan élte túl ezt a munkát. Komolyan érdekelne!
Volt egyszer egy csapat majom, akit gonosz tudósok bezártak egy óriási ketrecbe. A ketrec egyik sarkában volt felfestve egy nagy vörös négyzet, ahova időnként banánt helyeztek el, s amit a majmok annak rendje és módja szerint elfogyasztottak. A tudósok azonban egy gonosz kísérletbe…..
Nemzetközi szinten egyre többet hallani a social recruiting (közösségi toborzás) előretöréséről, idén nyáron több konferenciát is szenteltek ennek a témának. Az online, közösségi oldalakon való jelenlét részletes képet tud bemutatni a potenciális munkavállalóról, és…..
rozyka 2009.08.05 17:42:17
@e1bandi: köszönöm :-) Nekem meg ez cikk tetszik, mert részletes, személyes, gyakorlatias. Be is linkeltem gyorsan az enyém végére is. Jing és Jang ;-)
Köszönhetően az internetnek és az egyre szaporodó számban megjelenő és népszerűsödő social networking oldalaknak, a cégek toborzási stratégiája és a munkakeresés is kezd nagy fordulatot venni.Habár Magyarország eléggé le van maradva ezen a téren, szerintem csak idő kérdése,…..
rozyka 2009.08.04 10:42:19
@KZsuzsa: köszi az infokat! Megyek rá is keresek ezekre :-)
Iwiw-vel szemben szkeptikus voltam, de látom működik!