Adatok
Môžeš mi pomôct'?
0 bejegyzést írt és 316 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Dr. Flea igazi egyetemi tananyag lett, legalábbis Debrecenben, mivel orvosként, de névtelenül bloggolt, nagy hírnévre tett szert fanyar humorával, sőt díjakat is nyert. Egyébként gyerekorvosként dolgozott és történt, hogy beperelték egy beteg esete kapcsán, ő pedig tovább blogolt…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.12.01 00:34:25
Ha Robert Lindeman néven blogol, akkor persze kikerülik a cápák, és békenóbeldíjat kap, mert a perében beszámítják az emberbaráti indítékot? Ezt jól értem? Vagy csak arról van szó, hogy egy orvos általában ne írjon orvosblogot, inkább mondjuk családregényt, haiku verseskötetet, vagy doktorcsernust? Vagy hogy az ember semmi körülmények közt ne viccelődjön ügyvédekkel bírókkal, és általában senkivel, különösen ha nyoma marad? Mert ez történetesen nagyon igaz. Erre debrecenben adnak valami oklevelet? Mert asszem megtanultam, és le tudnék ugrani érte valamelyik nap, hogy erről papírom legyen. Csak ha már, akkor valami szép, merített papír, mert hát ugye benzinköltség, meg minden...

A Tv2-nek mostanában minden sikerül, ami azért összefüggésben van azzal, hogy az RTL Klubnak pedig egyelőre nem jött be a Való világ. A 40 milliós játszma tegnapi premierje például megalázó vereséget mért a valóságshow-ra, ami nem meglepő, hiszen a Való világban se szex nem…..

Mai bejegyzésünkben egy több, mint 10 éve munka nélkül tengődő olvasónk gondolatait ismerhetitek meg. Borzasztó hosszú tud lenni néhány hónap is, ha az ember nem találja a helyét és mindig falakba ütközik, ilyen hosszú időt még felfogni sem gyerekjáték. Nektek mi volt a…..

Azok, akik képesek bármi mellett hitet tenni, abban vakon bízni, s afelé mindenekfelett törekedni - nos, ezek csak szimplán idióták, akik viszont mindezt szervezett keretek között, lehetőleg kis színes fotókkal és képekkel illusztrált könyvecskéket lobogtatva teszik, na azok a…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.11.26 18:37:41

Hello MH terror blog!
Azért írok, mert úgy gondolom, hogy némi etikettet illene kialakítani az állásinterjúztatás intézményére is.
A helyzet a következő volt: könyvesbolt ajtajára kitixózott hirdetés, miszerint üzletvezető- helyettest keresnek. Cégnév,…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.11.20 14:28:11

Egely György nemrégiben interjút adott az Indexnek, s ebben a következő, figyelemreméltó kijelentést tette: Nemrég készítettünk egy széndioxid-bontó készüléket, a világon először, ami kicsi, könnyű, és az autó kipufogójára téve a szén-dioxidot szétválasztja szénné és oxigénné. Ezzel az egész…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.11.16 23:14:39
Jó ez a polszkis kép, de az egészet inkább úgy kell elképzelni, mint www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/adamkosztumben-kampanyol-tilla-2033902/ Csak épp a Heller Ágnest kéne megkérni, hogy ne takarja már ki a lényegét.

A hír:
Nyugdíjba küldenék TGM-et. (A legalább négy nyelven kiválóan beszélő filozófussal szemben érvként hozták fel a nyelvvizsga hiányát.)
Egy mondatban: A Fidesszel és a fidesznyikekkel nem az a fő baj, hogy beképzeltek és arrogánsak, sokkal inkább, hogy kisstílűek, és…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.11.11 17:30:27

Múlt héten a Tv2 egész jól teljesített a műbalhé-fronton, a Mokkában tortát hajigáló Pákó és káromkodó Jimmy-rokon hozta az olvasókat/nézőket, az RTL-nek is lépnie kellett hát valamit. S lőn, fogták a magyar popélet egyik legkínosabb pillanatát jelentő Anti-Fitness Club…..

Autókkal szórakozik a Volbeat, Slash-re vadászik a szexuálisan túlfűtött Fergie, a tűzzel játszik a Papa Roach, a múltat idézi régi-új dalokkal Bruce Springsteen, és szabadnak született nagyon friss klipjében Kid Rock. Eheti, a szokásosnál valamivel rövidebb válogatásunkba…..

Katy Perry nem olyan régen fellépett Magyarországon, de nem csak ezt az egy napot töltötte nálunk, ugyanis az új klipjét is itt forgatta, méghozzá magyar szereplőkkel. Most itt a Firework című videó, amiben valóban elég hangsúlyosan feltűnnek magyar helyszínek, de hogy az egészet…..

Újabb torrentrazzia volt, 2 szervert foglalt le a rendőrség a ProArt feljelentése nyomán. A ProArt többek között Ákos új albumára hivatkozott, aminek torrentfájlja elérhető volt a szerveren. A magyar torrentszervereken a magyar zene és/vagy Ákos tiltólistára került. Tegyük…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.10.26 15:04:47
Én persze együtt örülök Áki stábjával, hogy ráéreztek a gerillamarketingben rejlő potenciálra, de ugyanakkor meg ha Wiley csajáról nem esik le a rolex a zipek miatt, akkor talán Ákit is eltartja a koncert, a rádió, a jogdíj, meg a kosútdíj, amivel majd mehet főzősóba.
www.youtube.com/watch?v=s6bNKS8QAjM&feature=related
www.youtube.com/watch?v=s6bNKS8QAjM&feature=related

Angelina Jolie ma a Rózsák terénél forgatja egyelőre címnélküli, szerb háborús filmjét, kaptuk a hírt, amit természetesen nem erősített meg a produkció. Ma és holnap délelőtt 10-től forgatás miatt leállítják a forgalmat a Dohány utca, és az Izabella utca egy szakaszán, és…..

Van egy hely, nincs is messze, és még egy távoli galaxisig sem kell elmenni, hogy az ember olyat lásson, ami nem evilági. Mondhatnám, hogy: „Menj az Óperenciához, azt’ ott fordulj el balra”, de az általam bemutatni kívánt zug Szombathely egyik frekventált…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.10.09 23:02:59

Miután a Neo FM megszüntette az Ezeröcsit, küldött egy pr-dumákkal teli sajtóközleményt a megújulásról, ám sok konkrétumot nem tartalmaz azon túl, hogy "megkezdődött a zenei kínálat finomhangolása”, meg „a piackutatási eredmények alapján felállított új…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.10.06 12:14:18

Nehéz dolga lehet annak, aki Rolexet szeretne ma Magyarországon vásárolni - szűrtük le a tanulságot Warrennel a váci utcai üzlet előtt álldogálva. A Rolex ugyanis nem csak nem akart válaszolni egyetlen kérdésünkre, de egyenesen rémesen éreztük magunkat abban a nagyjából 40…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.10.02 23:46:26

Groó Diána rendezőnő idáig két nagyjátékfilmet forgatott, 2004-ben a Csoda Krakkóbant, és idén a Vespát. Jó mókának tűnik ez a rendezősdi. Leszívjuk nagyrészt az állami csecst, forgatunk valamit, ha bűnrossz, akkor rámondjuk, hogy "művészfilm", azt úgysem…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.09.29 14:46:45
Môžeš mi pomôct'?
2010.09.29 15:05:20
@Legelő Őse: ja igen roadmovie, az nekem is feltűnt, hogy ez NEM a Csokigyár, hanem a Félelem és reszketés. Már csak abból is, hogy a hülye picsa cigivel pózol a wikilapján. Pedig ehhez a fejformához nem illik, de meg ahogy elnézem politoxikománnak elég kis dagika is.
Môžeš mi pomôct'?
2010.09.29 15:09:24

"A minden régvolt szép és minden új csapnivaló jelszava tömegkommunikációs eszközeink kétes eredményű kedvence lett." (Finta József, 1985) Cikksorozat Finta Józsefről
INDAFOTO.slideshow.run({…..

Érdekes felvetést láttam A birodalom visszavág filmmel kapcsolatban. Százszor láttam, nekem is ez a kedvenc részem a sorozatból, de soha nem gondoltam, hogy valami nem stimmel a sztorival. Ha megnézzük az ábrát, láthatjuk, hogy a szerzője szerint zavar van az idővel. Luke ugye elmegy…..

A kertévék nagy csatájának köszönhetően mostanában az is megismerkedhetett Leonard Cohen nevével és legfőképp a Hallelujah c. számával, aki azelőtt nem is hallott róla. Hát most itt az alkalom, hogy összevessük, melyik műsorban adták elő jobban, és hogy ez a két előadás…..

-Már megint azok a kurva törlesztők, meddig szopathat még minket a bankárkaszt? -Ezt ugattam a múltkor is. Tartott valaki stukkert a fejetekhez, hogy írjátok alá azt a rohadt papiruszt? Az erős forintra játszottatok-spekuláltatok, elbasztátok, ígyjárás tipikus esete. Nem tudom…..

Schmuck Andor, az MSZDP főpolgármester-jelöltje ismét megmutatta sokoldalú tehetsége egyik oldalát. Emberünk sokoldalúsága mellett Havas Henrik szürke és szegényes ipari tanulónak látszik a maga sokat reklámozott szakmáival. Schmuck ha kell lobbizik a tiszteletkorúak…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.08.25 00:40:06
Môžeš mi pomôct'?
2010.08.25 00:56:53
Môžeš mi pomôct'?
2010.08.25 01:14:56

A Horological Machine nevéhez eddig is elképesztő órák fűződtek, elég csak a legutóbbi The Frog névre keresztelt darabra gondolni. Kuruttyoló békák helyett most inkább a repülőgépekhez fordultak inspirációért, a végeredmény pedig a most bemutatott No4 Thunderbolt lett.
A…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.07.08 20:00:13

Magyarországon az adófizetési morál szar. Bővebben: kurva szar. Az adóelkerülés ősi magyar szokás. Talán a több, mint ötszáz adónemnek, talán a pofátlanul magas adómértéknek, esetleg valami teljesen másnak köszönhetően alakult így. Annyi biztos, hogy mi magyarok…..

Ha Gössre gondolok, az első dolog, ami eszembe jut a Zwickl. A sörgyárral szembeni márkasörözőben márványosan opálos, jégkása-textúrájú üvegpohárban szolgálják fel a mézszínű sűrű, szűretlen Zwicklt, ami a Gösser egyik legbecsesebb ajándéka – pláne frissen. Na ez…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.07.07 18:39:59

A Szavazz fasszal! bloggal közösen úgy döntöttünk, nem elégszünk meg azzal, hogy csak a közintézményekben és a blogszerkesztőségekben lógjon a falon a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat.Az egész városban kiplakátoltuk, hogy minden nemzettársunk megismerhesse a saját…..
Môžeš mi pomôct'?
2010.07.07 15:46:56
Môžeš mi pomôct'?
2010.07.07 15:50:07
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz