Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gg

3609 bejegyzést írt és 458 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Szalay-fivérek újból a színpadon: az idei sikeres, majdnem-zártkörű előadások után jövőre újra együtt játszik a Panta Rhei, a Szalay-tudóstestvérek legendás, erősen elektronikus jellegű csapata. Először Budapesten, az A38 színpadán láthatjuk-hallhatjuk őket, méghozzá április 19-én, csütörtökön -…..
Ennek is el kellett jönnie: megjelent az iOptigan, a világ első kísérőautomatikás hangszerének mobilos szoftververziója, mindössze 5 dollárért. Az 1971-ben megjelent csodahangszer hajlékony lézerlemezeken, analóg formátumban tárolta egy-egy dal kíséretének különböző loopjait rengeteg különféle…..
Most egy darabig minden az Abletonról fog szólni: bejelentették, hogy már bétatesztre került az új, tízes Live-verzió, a kerek számnak megfelelően óriási újításokkal - a végleges, megvásárolható verzió pedig 2018 elejére várható. Az ilyen verzióugrásnál néhány dolog kötelező, ezeket az Ableton…..
Macen és PC-n fut a Thorn, ez a remek új szoftveres szuperszinti. A fenti demóban csak ez a hangszer szól, ötvenkét különböző presetjét használták fel benne, további effektezés nélkül. Háromoszcillátoros hangjai szintetizált spektrumokból építkeznek, melyek egymásba is morfolódhatnak, gazdag…..
Az Apogee átjött Windowsra is: a ONE, a Duet és a Quartet interfészek megkapták a Windows 10-es drivert is végre, így újabb piac nyílt ez előtt a nagyon jó minőségű család előtt. A cég további termékeinek támogatása még várat magára, de vélhetően nem sokáig...
midi.blog.hu Itt a Reason 10 2017.10.28 11:44:02
A Propellerhead nem frissít gyakran, de akkor nagyot dob: itt a Reason 10, rengeteg újdonsággal. Két új szintit tolnak a kezünk alá benne: az Europa egy olyan wavetable szinti, ami széles waveshaping lehetőségeket kínál, a Grain pedig a most divatos granuláris motódust hozza be. Három új…..
Itt az IK Multimedia mastering csomagjának, a T-Racksnek az ötös verziója, kívül-belül teljesen áttervezve. Az új felület egyszerűen csodálatosan néz ki, a belseje meg legalább ennyire precízen szól. Négy új processzort varrtak most bele, így már összesen 38 modullal számolhatunk, továbbá remek,…..
Az idő múlását a zenészek a hangszerkiállítások megállíthatatlan sorozatán mérik - és jó ideje nekünk is van egy ilyen állandó mérőeszközünk Pesten, a Budapest Music Expo. Ma, azaz 6-án, pénteken tíz órakor nyit és hatig látogatható, így lesz ez holnap, szombaton is, vasárnap pedig este ötkor van…..
A Rolandnál egy ideje a nyár ugyanúgy főszezon, mint másnak a karácsony vagy a kiállítás - köszönhetően a 808 és 909-napoknak -, és ez idén sem volt másképp. Négy új butikszintit is bemutattak, amiket most gyors egymásutánban le is tesztelünk. Kezdetnek a legnagyobb és legerősebb hírveréssel támadó…..
gg 2017.10.02 10:50:49
@banduc58: nem olyan rég, talán két éve írt erről egy papírújság, hogy az oszcillátorok és a szűrő illesztését kicsit elszámolták.
Második butikunk a D-05, az idén harmincéves Roland D-50 miniatürizált átirata. Még nincs két hete, hogy bejelentették, és már itt van a tesztasztalunkon, ami a mai előre bejelentős, majd késve szállítós korban egészen szokatlan, de kellemes dolog. A D-50-nek a Roland világában kétségkívül volt és…..
Már bétetesztelhető, októberben pedig hivatalossá válik a Bitwig Studio következő, 2.2-es változata. Ebben támogatni fogják az Ableton Linket, bemutatkozik a Time Shift nevű időmanipulációs eszköz, immár hangjelekkel is modulálhatunk bármilyen vezérlőbemenetet, a modulációs jeleket kvantálással…..
Várható volt, és be is következett: a televíziós világ Oscar díját, az Emmyt nem kevesebb mint öt kategóriában nyerte meg a Netflix máris kultikus sci-fi sorozata, a Stranger Things. Az epizódok hangszerkesztés is természetesen ott van az ötös listán, és rajta van a szintigigaslágerré avanzsálódott…..
Itt a legújabb virtuális Eurorack-emuláció, a neve SoloRack - 45 különböző modult tud indulásképp, nagyon precíz, hangjellel is modulálhatunk CV bemeneteket, a belső mintapuffer egyetlen minta hosszúságú, így a belső késés gyakorlatilag elhanyagolható. A legjobb benne viszont az, hogy több ki- és…..
Egyszerre két úgynevezett performance szintivel jelentkezett a Roland - ezek paramétereit ugye a színpadi munkához élesítették, súly és használhatóság területén például. A képen látható ötoktávos V-Combo VR-09-B például mindössze öt és fél kilót nyom, 128-ig polifón, kilenc fizikai regiszteres…..
gg 2017.09.15 19:43:08
@Benito Moretti: VR-09-B, most jött ki, új verzió. Mondjuk az zavart meg minket, hogy a magyar Rolandnál még csak a réginek volt termékoldala, és véletlenül azt linkeltem. Most jav.
A Modal Electronics szupercool kis szintije, a CRAFTsynth után egy hasonló formátumú nyolcbites dobgéppel, a CRAFTrhythmmel került a héten a címlapokra. Az új gép szintén nagyjából száz dolláros áron fog kikerülni, iPaddel lehet igazán belenyúlkálni, a saját mintáin kívül mi is tölthetünk bele…..
A butikőrület nem szakad meg - egy hónapja csak, hogy az SH-101 és a TR-808 megérkezett, már itt az újabb miniatűr Roland-szinti, a D-05, ami természetesen a D-50 élethű replikája - persze felturbózva, ahogy megszokhattuk. A nyolcvanas évek meghatározó hangszere a korabeli kezdetleges digitális…..
A Percussa az Eurorack-világot rendezheti át ezzel a modullal, a Super Signal Processorral. A Kickstarteren bemutatott, pillanatok alatt túljegyzett holmi egy brutálisan erős, négymagos ARM Cortex A17 processzorra épül, amin Linux kernel fut - és persze az ő DSP moduljaik, melyek a köüvetkezők:…..
gg 2017.08.22 08:32:08
@jurij.es.a.szakkor: bocs persze... lemaradt egy nulla. 150-ért vennék ötöt :)
A sokak által előrejelzett időpont a héten elérkezett, a SoundCloud mostantól képtelen lett volna fizetést adni gigantikusra hizlalt, majd a veszély közeledtére némiképp megcsapolt dolgozói állományának. A még mindig sok több fős csapat - emlékszünk arra az időre, amikor tizenkét emberrel, egy…..
Kárpázatos Kickstarter-projekt, pillanatok alatt lejegyezve: A MOD Duo egy gitáreffektpedál San Franciscóból, ami totálisan virtuális: számítógépes editorszoftverrel rakhatjuk össze, hogy milyen effektek legyenek programjaiban, és milyen sorrendben. LV2 Linux pluginokat képes futtatni, ami nyilván…..
Az e-licktronic bemutatta a Yocto 2-t, TR-808-klónjuk új, kihagyhatatlan változatát. A cucc továbbra is DIY, tehát egy halom alkatrészt kapunk a majd 300 eurós árért (külső doboz nélkül), de ha valaki összeforrasztgatja, a tökéletesnél is tökéletesebb analóg 808-hangot kap majd, korszerű körítéssel.…..
gg 2017.08.11 10:42:11
@Zizics Fanta László: attól függ, mihez hasonlítod. a butik-sorozatú digitális 808-at olcsóbban kapod, de egy igazi analóg TR-808 rendesen másfél-kétmillióért megy, ahhoz képest ez aprópénz.
Teaselgette, majd tegnap végül kihozta legújabb iPad-szuperszintijét Wolfgang Palm, a neve PPG Infinite, ára húsz dollár. A demón is látszik - itt valós időben lehet kavargatni a különböző felhangtartalmakkal - Palm azt mondja, ez a darab az álomhangszere, mindig ilyet szeretett volna. A szintin…..
Nem sokan emlékeznek a Syntauri Corp. alphaSyntauri nevű rendszerére - ez a cucc a nyolcvanas évek tipikus korai digitális hangját produkálta, és a szegény ember Synclavierjának vagy Fairlightjának szánták - a generátorokat ugyanis nem célhardver, hanem egy Apple II futtatta, a cég csak egy…..
Idén is földrengést jeleztek augusztus 8-án, a Roland, úgy tűnik, most már minden évben dob egy nagyot ezen a napon. A 808-nap most elhozta nekünk a TR-808-ast; természetesen Boutique-ban, TR-08 néven, a kis sorozatban így immár a legendás analóg dobgép digitális modellje is elérhető, 350 dolláros…..
Új fejezetről beszél mindenki a keverés történelmében: a Zoom újonnan bemutatott LiveTrak L-12 nevű, teljesen digitális keverője hihetetlenül megfizethető áron nyújt eddig nem látott mértékben teljes megoldást egy kisebb zenekar, vagy egy kisebb művelődési házak, koncerthelyszínek számára. Az új…..
Az elmúlt héten szép csendben harmincöt év szünet után két teltházas koncertet tartott a Rockmúzeumban a Panta Rhei, a magyar rockzene egyik legeredetibb formációja. A két Szalay testvér, az atomfizikus Sándor és az elektronikushangszer-zseni András köré a hatvanas évek végén szerveződő bandából…..