Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Goldmann&Sachs

0 bejegyzést írt és 46 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ki gondolná, hogy a római levél végén, egy teológiailag semleges, személyes üzenetben, egy köszöntésben, azzal a (nemcsak) teológiailag izgalmas kérdéssel találkozunk, hogy volt avagy sem női apostol az ősegyházban? Bizonyos szempontból és bizonyos körökben már maga a kérdés feltevése is…..
Goldmann&Sachs 2012.11.12 18:53:56
@Nuntiulus Noster: Ismerem Szent Iréneusz ezen munkáját. Sőt, a kanonizálásban végzett jelentős tévékenységét is. Ám, ne felejtsük el, hogy ekkoriban a gnosztikusok nagy veszélyt jelentettek a katolikus hitre és valószínűleg ez volt az egyik mozgatórugója munkásságának, amit pont két nagy gnosztikus elleni vitája során fejt ki.

Az akkoriban élő tudósok és magasrangú egyházi személyek is ezen a véleményen voltak. Ezért is vizsgálták meg többen is az iratot, amiről megállapították, hogy hiteles.

Félreértettél. Nem azt mondtam, hogy a Katolikus Egyház nőgyűlölő. Ám állásfoglalásuk és ténykedésük földi nőszemélyekkel kapcsolatban erősen ellene megy Jézus tanításainak. Ha már Máriát említetted! Miért nincs a Római Egyház történetében női pápa? Vagy lentebb adom és azt kérdezem, hogy miért a női papság tilalma?
Goldmann&Sachs 2012.11.12 19:13:30
@Nuntiulus Noster: Ebben igazad van. Ezért is hajlok inkább arra az állásfoglalásra, hogy a tibeti szöveg angolra fordítása során elkövetett félrefordításról van szó. Helyesebben, ahogy te is említetted a római császár titulusra gondolhatott a fordító.

Ne felejsd el, hogy az ie. 63-tól kezdődött római megszállást már legelejétől fogva ellenségesen fogadták a zsidók és Jézus megjelenéséig több lázadás is lezajlott. Vagyis a rómaiakat ismerve kétlem, hogy ne figyelték volna a gyülekező tömegeket Júdea területén.
Nem olyan régen, decemberben kezdtem kalandozni az almaborok világában. Cseppet pontosabban fogalmazva: brit típusú, szénsavas almaborokat, azaz cidereket kóstolgattam. Már akkor rájöhettünk, hogy készítés módja tekintetében a cider inkább bor, viszont csomagolás, marketing és…..
ZooLeee blogja 1.7 Jöttél Velem!? 2010.07.20 00:38:00
És akkor nagy beharangozás után következzék, ami még sohasem volt. Le kell szögezzem: nem szeretem, ha fényképeznek - nagyon nem. Ellenben most mégis kivételt tettem. Az eredmény a következő fotóriportból kiderül. Szóval július 14-15-én Velemben nyaraltunk Lillával. Aztán…..
Talán kevésbé közismert tény, hogy a híres Samsonite bőröndöket csak hajón, vonaton és autóúton érdemes használni, buszon és repülőn nem, akkor ugyanis nem érvényes a garancia. J. hiába csomagoltatta fóliába Ferihegyen a vadonatúj Samsonite-ját, az Kambodzsáig szétment,…..
Múlt vasárnap Jano látoptt Debrecenben egy csúnya balesetet, ami a leírás alapján érthetetlen, hogy egyáltalán miért következett be. Sajnos sok ilyet látok, a napokban majdnem ugyanezt produkálta az Üllői úton is Pesten egy kopasz twingos, aki cikázott, előzgetett index nélkül…..
Goldmann&Sachs 2010.06.12 17:06:54
@"autónepper": Neked is vissza kéne adnod a jogsidat barátom, mert úgy látom nem megy a KRESZ: "A kijelölt gyalogátkelőhelyet mindig különös körültekntéssel kell megközelíteni, hogy bármilyen körülmények között meg tudjunk állni." A másik szabály a párhuzamos útpályára vonatkozik, kijelölt gyalogátkelőhely esetén:"Amennyiben a forgalom megáll bármelyik sávban a többiben is automatikusan meg kell, hogy álljon a gépjárművezető." Mert attól, hogy te a kocsisortól nem látod, mi a pics van ott elől, attól az még azt jelenti, hogy VAN ott valami, amit ők tudnak. Ezért nem úgy kell a másik sávban odaérni, mint egy állat, mert az üres. Hülye gyerek!!! Aki pedig halálos vagy maradandó sérüléssel járó közúti balesetet okoz, az soha többé ne vezethessen SEMMILYEN járművet! Járjon gyalog, mint az ökrök. Épp elég farok van így is az utakon, nem kell még azt az idiótát is visszaengedni, aki már egyszer bizonyította, hogy alkalmatlan a Közlekedési Rendelkezések Egységes Szabályozásainak (KRESZ) betartására.
Tévedés ne essék: hit és vallás nem ugyanaz! Hihetek egy magasabb rendű létformában, aki/ami a világot irányítja és mozgatja, melyet Istennek szokás nevezni, anélkül, hogy a keresztyén anyaszentegyház dogmatizált rendszerét kövessem. Pongyolán: hihetek Istenben templomba járás…..
A hazánkban megjelent túlélőkönyvek egyik legelső darabja volt a Hajja & Fiai Kiadó által 1995-ben kiadott Túlélés. A Len Cacutt szerkesztette kötet bevallottan a NATO kiképzési kézikönyvei nyomán készült, bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a tartalom szinte…..
Egyébként. Nagyon rosszul alszom. Lehet az éjszakai látogató miatt, lehet a telihold, s következményei miatt, de lehet a szokásos éves insomnia miatt.Ha szigorúan vesszük szorgosan töltöttem éberen szenvedett óráim. Bár nagyon nem vettem észre a HTML-programozás közben, hogy…..
ZooLeee blogja 1.7 #321 2010.03.08 22:23:00
Kicsi voltam még (értsd kb. 10 éves), amikor megszerettem Michael J. Fox-ot. Akkortájt volt divat nálunk is a Vissza a jövőbe, ha minden igaz mindhárom részt játszották már a tévében is. Ezen kívül sorozatban is játszott, erre tisztán emlékszem, wikin utána nézve támasztom alá…..
ZooLeee blogja 1.7 #323 2010.03.08 22:55:00
Egyébként dacára az előzőeknek volt jó része is a mai névnapnak. Végre kaptam fekete inget és hozzá (bár azt később) egy csinos kis nyakkendőt. A múltkori pohárnak kistestvért és néhány palack belevalót is. Meg persze jó pár felköszöntés egyszerű szavakkal. Jobb adni,…..
FASZKIVAN! blog Én, te, ő 2010.02.15 12:59:27
Én tanulok, te tanulsz, ő lóg,Én vizsgázom, te vizsgázol, ő nem buktatható,Én dolgozom, te dolgozol, ő hátrányos,Én spórolok, te spórolsz, ő segélyt kér, Én építek, te építesz, ő igényel (és kap is..),Én gyereket szülök, te gyereket nemzel (annyit, amennyit el tudunk…..
ZooLeee blogja 1.7 Itt a tavasz! 2010.03.01 00:46:00
Kiálthatnánk fel vidáman. A hosszú, ámbátor annyira nem is kemény tél lassacskán végre elvonul. Jön a szerelem évszakának becézett tavasz. Újjáébred az eddig békésen szundikáló természet. Elolvad a hó, áradnak a folyamok, tavak. Sártenger lepi el az utakat, dombokat. Tovább…..
Goldmann&Sachs 2010.03.01 23:27:15
@ZooLeee: Szerintem a fejléccel nincs gond magasságilag: látszik a legutóbbi bejegyzésed és jobb oldalon a 'Kapcsolat'. Úgy hiszem ez elég. Én is valami egyszín világoszöldben gondolkodtam, ami árnyalatban menne a füves kép színeihez és így szépen keretezné azt a fehér felületet, ahol a bejegyzéseid leledzenek. Jobban odairányítaná a szemet. De te blogod tesó! Ahogy neked jól esik! Csak a tartalom minőségét őrizd meg!
Vendégposzt!   90 éve, 1920. március 1-én, hihetetlenül vészterhes idők forgatagában tette le esküjét a Magyar Alkotmányra, és vált Magyarország kormányzójává Vitéz Nagybányai Horthy Miklós. A vesztes első világháború után, az „őszirózsás…..
Goldmann&Sachs 2010.03.01 23:26:47
@ZooLeee: Láttam, hogy vendégposzt. De mégis csak te tetted ide, így neked kell, hogy megköszönjem. Szebb jövőt!
ZooLeee blogja 1.7 #304 2010.02.21 21:40:00
Nemrégiben hívták fel a figyelmem erre a képre. A fiatalembert, aki rajta szerepel személyesen ismerem: 2-3 éve nyáron még együtt söröztünk, sátoroztunk. Nem rossz embernek ismertem meg, bírtam is. Azóta lelkes antifasiszta. (Hogy ez mit takar szerintem ő maga sem tudná…..
Van ám még havazós sztori a postaládában, de már attól elkezdek fázni és beázik a zoknim, ha a blogra jövök, úgyhogy amíg meg nem jön a mára ígért újabb adag hó, történetből is másfélét kaptok. Mondhatjunk, hogy Csaba peches, a címből sejthető is, hogy miért. Tud valaki…..
Gimnazista koromban elterjedt nézet volt, hogy akik „csak” az időjárásról tudnak beszélni, azok unalmas alakok. Bár ezzel a megközelítéssel már akkor sem értettem teljesen egyet (nyilván unalmas lehettem), az éghajlatváltozás körül fokozódó hercehurca az elmúlt…..
Korábban már volt szó erről a remek kiegészitőről, most itt az újabb házi barkácsolt utánzat...
                  Vannak olyan klasszikus érvek a bringás-autós vitákban, amikből a tapasztalt fórumozók már jó előre felkészülnek és tulajdonképpen érdemi párbeszéd nélkül, csípőből odaszúrnak, ha felmerül a téma. Az autósok…..
Goldmann&Sachs 2010.01.12 20:41:39
@Bartoki: 1. deviszont nem létezik a magyar helyesírásban. De és viszont tagadószavak igen. Viszont, ha egyszerre használod a kettőt az a tagadás tagadása, vagyis igenlés. Ez csak egy segítség volt, nem baszogatás.
2. Azt mondom, hogy bármennyit is kalkulálhat a magyar autós és foghatja a buszokra meg teherautókra a közlekedési, zajterhelési, útelhasználódási, stb. problémákat, amíg olyan marha lusta, hogy a sarki közértig beröffenti a hathengeres, biturbó pöcsköszörűt, addig fizesse is meg a lustaság árát. Ha a holland Igazságügyi Miniszter tud kétkerekűn menni - még a királynőhöz is! - és ez neki nem degradál, akkor a magyar közparaszt miért nem képes rá? És akkor rinyál, hogy drága a benzin. Át kell ülni bringára és ki kell baszni az állammal! Ennyi uraim! Nincs fogyasztás. Nincs bevétel. Nincs mit ellopni. Helllló!
Elég viccesen hangzik a cím így első nekifutásra, mivel nem is nagyon van mit téliesíteni. Ha jobban belegondolok, hosszútávon pedig nem is szeretnék majd ilyesfajta tevékenységeket végezni, mert szeretném, ha télen ugyanúgy lehetne majd használni a házat, mint nyáron. Ami miatt…..
Pilu FUCK THE POLICE! 2009.12.18 14:15:00
 Miért nem lepődünk meg az alábbi képsorok láttán? Tán’ csak nem emlékeztet a 2006-os pesti történésekre? A jelek szerint az emberi mivoltából való kivetkőzés nem a magyar rendőr sajátja, a dán kollégáik éppen olyan barmok, mint a mieink. Egysejtű, írástudatlan…..
Olvasóink jól tudják, hogy nem szoktuk őket saját nyavalyáinkkal és problémáinkkal fárasztani. Mai posztunkban azonban kénytelenek vagyunk kivételt tenni, mert véleményünk szerint a frankfurti nemzetközi repülőtéren három héttel ezelőtt megélt események igenis megérdemlik,…..
Goldmann&Sachs 2009.12.13 13:17:26
@proletair: Na, ez a másik jó megoldás! A kis, reptéri majmok ritkán repülnek rá a csóró kinézetű cuccokra, mert nem remélnek nagy zsákmányt. Talán néhány esetben ez még jobb megoldás is, mint az amcsi Marines zsák, mert ugye egy-két országban nem túl barátságos a légkör számukra. ;)
Goldmann&Sachs 2009.12.13 13:21:19
@Zig Zag: A Nike gatyámban van egy kis rejtett zseb belül, a szerszám felett. Ott jó helye van. ;) Egyébként ez a zseb baromi jól jön a strandon is, ideális a kabinkulcsnak. :)
Goldmann&Sachs 2009.12.14 00:40:26
@tiboru: Az biztos humoros lenne - egy darabig! :))) Ha majd odaesz a fene, addigra előbányászok valami ezeréves, szoci, htk-s batyut a szekrény aljából, hátha az könnyeket csal a szemükbe. ;)