Regisztráció Blogot indítok
Adatok
abc77

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A trombózis vezető halálok Magyarországon. Részben azért is, mert a jódoktorok elképesztő módon benézik néha a tüneteket. És mert NINCS ELÉG ÉRSEBÉSZ (sem) az ellátórendszerben… Összeszedtem az elmúlt hetekben szerzett tapasztalataimat, miként előzheted meg ezt az alattomos gyilkost, illetve hogyan…..
abc77 2016.09.11 21:36:17
@moonshadow: érdemes annak is utánaolvasni, hogy NSAID gyógyszereltől évente hány ezer ember hal meg...Aszpirin is ide tartozik.
Szegény naiv ügyfél nem érti, miért került 51 fontba a kapunál a poggyásza a Wizzairnél, pedig csak a szolgáltatási díjakat kellett volna megnézni az első menüpontnál. Más kérdés, hogy amit a poggyász menü alatt talált a kizárólag a London-Katowice járatokon bevezetett…..
abc77 2012.10.05 22:41:58
@lkjpoi: Úgy látom az értelmezéssel neked van bajod.
Ő azt írja, hogy " 55X40X20-as kézi poggyászomat"...vagyis a posztoló szerint a poggyásza mérete 55x40x20-as. Ha nekem van egy dobozom aminek a méretei 10x10x10cm, akkor azt fogom írni, hogy a 10x10x10-es dobozom. Ha nem tudom mekkora, akkor nem írok ilyet. Mivel ő azt írja, amit idézek is, így joggal várhatja el az olvasó, hogy a kézipoggyászának mérete akkora.
Az hogy miért nem fért bele? Mert a posztoló ezek szerint balfasz volt és túlpakolta vagy hazudott és tényleg nem akkora volt a kézipoggyász mérete.
A lényeg, hogy a POSZT SZERINT a poggyász mérete alapján bele kellett volna férnie. Tehát a szövegértelmezéssel neked van bajod. De csak hogy megnyugtassalak...a legutóbbi munkahelyem állásinterjújának utolsó fordulójában a tesztfeladat szövegértelmezés volt. Képzeld, én nyertem el az állást, Mo legnagyobb biztosítótársaságánál, ahol többek közt erre a "képességre" van leginkább szükség.
Judit és férje egy multin keresztül jutottak ki Angliába, gyerekekkel, így aztán közvetlen tapasztalata van a kezdés nehézségeiről, az iskoláról, és persze az albérletkeresés kálváriájáról. Mert kálvária, az volt. „A férjem és én már évek óta fontolgattuk, hogy pár…..
abc77 2012.10.02 15:54:09
@Belagezapista: Ahogy mondod...ha összeveted az angol 1000 fontot a minimálbérrel, akkor ugyanúgy nem élsz meg belőle, ahogy itt sem...akkor miről beszélünk? Csödörből vödörbe?
abc77 2012.10.02 21:45:36
@váj mí: Képzeld nem húztam fel, de azért kíváncsi lennék rá, hogy miért éppen neked higgyek, ne pedig egy több mint 17 éve ismert nagyon közeli ismerősömnek, akivel mellesleg több évet voltam együtt??? Most őszintén...képzeld...itthon több mint 500eFt-ot keresek havonta. Nyugodtan hidd el :)))
Szóval az átvágást inkább ne firtassuk. Tudod kivételek mindenhol vannak, itthon is találni 15eFt-ért "szobát", de 30e-ért is. Ahogy pár értelmes hozzászóló is leírta, több tényezőtől függ az ár. Az, hogy fölöttetek egy 2 mázsás fekete kokódealer lakott a haverjaival, akitől mindannyian rettegtetek, és emiatt olcsóbb volt az albérlet még nem jelenti azt, hogy az az etalon. Az meg már külön szánalmas, amikor felnőtt emberek garmadája kénytelen együtt lakni, mert egyedül (vagy a párjukkal) már nem képes NORMÁLIS lakást bérelni.
abc77 2012.10.02 21:53:42
@telepi vagány: érdekes...itthon is meg lehet élni minimálbérből. Mint az előbb is írtam...15eFt-ért már találsz szobát. Ha olyan helyen keresel, ami a munkahelyhez is közel van, akkor bérletre sincs szükséged. Ha jól tudom a magyar minimálbér 93eFt, vagy hasonló. Ha ebből levonom a 15eFt-ot, meg némi rezsit, akkor is marad kb. 55-60eFt. Aki abból nem képes rendesen kajálni, az tényleg menjen ki.

Egyébként tudod mi a fura? 1 hete jöttem vissza Londonból, és 24-én egy szép csoport vonult fel a London tower előtt. Takarítók tüntettek a bérek alacsony volta miatt. A szórólapon valami 8 fontos órabér volt, és hogy abból nem lehet rendesen megélni. Az havonta kb. 1200 font, mégis elégedetlenek az emberek. Akkor mégis nagyon kevés az az 1200 font? (véleményem szerint angol viszonyokhoz képest nagyon is az)
Vettem valamit a német eBayen és az ottani eladók nem igazán szeretik a PayPalt, mert alaposan lehúzza a rajta keresztül kifizetett dolgokért őket. Ezért átutalással lehetett csak fizetni.Mikor megkérdeztem a CIB-et, mennyi lesz a költsége, azt mondták, minden devizaátutalásnak van…..
abc77 2011.11.11 12:42:41
@morbiczer:

Fura mód nekem SOHA semmilyen ilyen jellegű problémám nem volt. Minden alkalommal kiszedtem a pipát, és az összes eladó elküldte az árut. Hozzáteszem, hogy ahelyett, hogy osztjátok az észt, inkább hívjátok fel a CIB Bank telefonos ügyfélszolgálatát, és majd elmagyarázzák, hogy az a rész nem azt jelenti, hogy a címzett majd kevesebb pénzt kap. Több tucat ilyen utalásom volt, és minden alkalommal problémamentes.
abc77 2011.11.11 12:45:19
@Énvezettem?: Holland ismerőseimtől hallom, hogy az ottani bankok nem vehetnek le egy eurót sem ilyen banki átutalásokért, mert egy európai törvény ezt tiltja. Szóval ha valaki onnan ideutal, akkor az ő számláját csak az összegggel terhelik, egyéb költség nincs.

Idehaza biztos nincs így szabályozva, de ahogy az előbb írtam, én nem vállalom a sima devizautalás CIB-es részén felülálló ktg-eket, és mégis maradéktalanul megkapta eddig minden címzett a pénzt. Minden alkalommal csak a 10$-os ktg-et vonták le tőlem.
abc77 2011.11.11 12:48:33
@abc77: Fura mód nekem SOHA semmilyen ilyen jellegű problémám nem volt. Minden alkalommal kiszedtem a pipát, és az összes eladó elküldte az árut. Hozzáteszem, hogy ahelyett, hogy osztjátok az észt, inkább hívjátok fel a CIB Bank telefonos ügyfélszolgálatát, és majd elmagyarázzák, hogy az a rész nem azt jelenti, hogy a címzett majd kevesebb pénzt kap. Több tucat ilyen utalásom volt, és minden alkalommal problémamentes.

Gyorsan reagálva...a CIB-es ügyfélszolgálatos valószínűleg azt fogja nektek mondani, hogy EU-s törvény miatt, amennyiben a 2 bank nem áll közvetlen kapcsolatban egymással, abban az esetben sem lehet ez a + ktg, amiről a poszt szól. Viszont ha bejelölöd, hogy vállalod a ktg-eket, akkor naná, hogy lenyúlják a pénzt. Mielőtt mindenki nekiállna fikázni, inkább ragadjatok telefont, s kérdezzétek meg a CIB-nél.
Ezzel a mondással vigasztalják magukat a dagi pasasok. Most elkezdtek velük is foglalkozni. Vicces. A Fantastic Man férfilap készített fotósorozatot túlsúlyos férfimodellekkel. Még oda nem illőbbek egy divatlap hasábjain, mint a molett nők. ..
abc77 2010.06.06 21:39:22
@vontod75:

Erre a K1-es dumára, meg a (más nagy daraboktól) "jó formában" lévő dologgal vagdalkozó dumára csak annyi a válaszom...golyó. Azzal a mi a bánatot csinálsz? Nem egy "bajnokot" intéztek már el a való világban...áltasd csak magad. A mai éjszakában lassan mindenkinél valamilyen fegyver van. Akkor aztán vagdalkózhatsz...

Egyébként meg a cikk nem dagadt, hanem túlsúlyos emberekről szól. Mielőtt mindenki jön a hülyeségeivel, utána kellene olvasni, hogy mi számít túlsúlyosnak...testsúly indexről hallottatok már? Egy kb. 188-190cm-es férfi esetében a maximilás felső határ olyan 88-90kg...afölött túlsúlyosnak számít. Teljesen mindegy, hogy 110kg csupa izom, vagy csak zsír...ugyan úgy túlsúlyos. Az meg, hogy sok embernek ezek átlagosak csak azért van, mert a lakosság több mint 50%-a túlsúlyos. Ezt látjuk nap mint nap, s ezt szoktuk meg. Amerikában ez az arány sokkal nagyobb...meg is lehet nézni, hogy ott mekkora egy normál adag kaja, bebúrkolni nem tudnánk.
Úgy tűnik egész komolyan specializálódott egy angol csalócsapat a magyar elektronikaitermékfogyasztókra. Múltkori iMaces történetünkhöz kísértetiesen hasonlító csalás lett az Expresszen olcsónak tűnő iPhone-ból, amit most egy Phone Stock Inc. hirdetett, kábé így: Pár…..
A Homár komolyan meglepődne, ha jövőre a teljes magyar lakosság jelentős hányada nem állna át megélhetésszerű fantomszámlázásra, illetve csoportos pénzbehajtásra. Ezen kívül ugyanis nem sok értelmes biznisz marad. A Vateránál már rá is keményítettek a filléresítésre,…..