Adatok
tlvajferi
0 bejegyzést írt és 733 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Sokan felháborodtak azon a minapi híren, hogy egy BKV busz elsodort egy kerékpárost a Thököly úton. A balesetben a kétkerekűt hajtó fiatalember súlyos sérüléseket szenvedett. De hogy került oda kerékpársáv, amikor az nem is lehetne ott?
Nem szeretnénk tisztára mosni a…..
A melegekhez, LMBT emberekhez szóló elképzeléseikről vitatkoztak csütörtök este a demokratikus ellenzéki pártok. A Fideszt és külön a KDNP-t is hívták, de ők nem akartak részt venni. Ezzel több százezer szavazónak üzenték meg, hogy nem kívánnak nekik egyenlő jogokat…..
tlvajferi
2014.03.07 20:55:57
Sokadjára kerül előtérbe az Ukrajnában kialakult belpolitikai válság, a figyelem ezúttal azonban a kijevi Majdan térről az ország déli részén fekvő Krími-félszigetre terelődik. Putyin immár nem csak tétlen figyelője az eseményeknek, ugyanis elérkezettnek látta az időt…..
A Krím már elesett. Oroszország lényegében elfoglalta Ukrajna egy részét. Katonai nyelven: annektálta.
Nehéz másképp értékelni azt, hogy a Krímen a fontosabb közigazgatási hivatalokon az orosz zászló lobog. A repülőtereket, a közintézményeket és az utakat felségjelzést…..
Miközben a hivatalos Magyarország hosszú távú energiapolitikáját teljesen Oroszországhoz köti a paksi paktummal, miközben a kormánypárt hívei szinte minden fórumon Oroszországot látszanak favorizálni a nyugati szövetségi rendszerrel (EU, Egyesült Államok) szemben, Oroszország…..
tlvajferi
2014.03.01 20:24:59
@Balt: szerintem az eu olyan gyorsan tekintette "törvényesnek" a molotov koktélos terrorista forradalmárok által trónra ültetett maffiózó ukrán vezetést, hogy az már gyanús
másesetekben éveket várnak az elismeréssel, úgyhogy magyar külügyér ne ugráljon, semmi köze hozzá
az elkövetett hibáért pedig vállaja a felelősséget, ésmondjon le! mármint martonyi!
mellékesen még csak az kellett volna, hogy az ideje nagy részét a szentföldön töltő hende "honvédelmi" miniszterünk látogatást tegyen kijevben
vagy
szerettél volna budapest felett egy atombombát látni? a körülmények ideálisak, a budai hegyek ferdén erősítik a hullámot, hogy az vízszintesen is ideális legyen
másesetekben éveket várnak az elismeréssel, úgyhogy magyar külügyér ne ugráljon, semmi köze hozzá
az elkövetett hibáért pedig vállaja a felelősséget, ésmondjon le! mármint martonyi!
mellékesen még csak az kellett volna, hogy az ideje nagy részét a szentföldön töltő hende "honvédelmi" miniszterünk látogatást tegyen kijevben
vagy
szerettél volna budapest felett egy atombombát látni? a körülmények ideálisak, a budai hegyek ferdén erősítik a hullámot, hogy az vízszintesen is ideális legyen
tlvajferi
2014.03.01 20:37:45
@Viktor Mutyin:nézd reálisan, semmi kedvem azt látni,hogy magyar katonákat ismét a keleti gonosz ellen vetik be eu-s barátaink, mint régen a horthy idején
semmi közünk a szlávok vitájához, akkor sem volt
csak beugratták a horthyt, illetve ázsakon, nyugaton, délen a német barátok, keletn a román barátok közrefogták és egy kis bombázási trükkel meggyőzték, hoyg a szovjetunió ellen kell vonulni
nekünk viszon semmi keresnivalónk nem volt ott
most sincs
martonyi igenis mondjon le, mert semmi keresnivalója nem volt az ukrán terroristák által választott kormánynál kijevben (iegn terroristák, "unalmukban" molotov koktéljaikkal megdobálnak egy -egy kisebbségi kegyhelyet is)
azt meg végleg felejtsd el, hoyg sírjak a luvnya szöszi gázhercegnő miatt, aki ezeleőtt harmincvalahány évvel karrierjéta komszomolnál és kgb-nél kezdte és az orosz gáz lenyúlásából lett milliárdos a heverjaival együtt
őt vissza kell vinni a börtönbe, hogy leülje hátralevő büntijét...nem kiengedni és "gyorsított" eu-s eljárásban elismerni!
bezzeg mi várhattunk éveket az eu-s pénzekre, vagy vizsgálatokra
ez az ukrán terrorkormányt meg egy óra alatt elismerik
pfujj, agymosottak
semmi közünk a szlávok vitájához, akkor sem volt
csak beugratták a horthyt, illetve ázsakon, nyugaton, délen a német barátok, keletn a román barátok közrefogták és egy kis bombázási trükkel meggyőzték, hoyg a szovjetunió ellen kell vonulni
nekünk viszon semmi keresnivalónk nem volt ott
most sincs
martonyi igenis mondjon le, mert semmi keresnivalója nem volt az ukrán terroristák által választott kormánynál kijevben (iegn terroristák, "unalmukban" molotov koktéljaikkal megdobálnak egy -egy kisebbségi kegyhelyet is)
azt meg végleg felejtsd el, hoyg sírjak a luvnya szöszi gázhercegnő miatt, aki ezeleőtt harmincvalahány évvel karrierjéta komszomolnál és kgb-nél kezdte és az orosz gáz lenyúlásából lett milliárdos a heverjaival együtt
őt vissza kell vinni a börtönbe, hogy leülje hátralevő büntijét...nem kiengedni és "gyorsított" eu-s eljárásban elismerni!
bezzeg mi várhattunk éveket az eu-s pénzekre, vagy vizsgálatokra
ez az ukrán terrorkormányt meg egy óra alatt elismerik
pfujj, agymosottak
Orbán Viktor nem atomerőműért zarándokolt ki Moszkvába. Orbán Viktor azért ment Putyinhoz, mert pénz kell neki, és más nem ad. Vlagyimir is csak úgy, ha egyúttal végre megépítheti az atomerőművet is, amelyért oly régóta lobbizik.
Február 6-án a parlamenti droidok (Kövér…..
Ma látogassunk el Stockholmba, a Vasastaden nevű városrészbe, ahol ez a modern és nagyon helyes apartman is található. Üde, fiatalos és még egy kis terasza is van, ahol lehet kávézni, olvasgatni és még napozni is.
Ne is vesztegessük az időt, jöjjenek a…..
Elképesztő dolog történt a napokban, de mintha ennek súlyát nem érzékelné a média vagy a keresztény közösség: az ENSZ felszólította a Szentszéket, hogy többek között bírálja fölül tanítását a fogamzásgátlás és a terhességmegszakítás témakörében. A legnagyobb…..
tlvajferi
2014.02.08 21:58:37
A daganatos kisfiú szülei a földön alszanak a kórházban, mert nem tudnak számukra elhelyezést biztosítani. Eközben Magyarország több tíz milliárd forintot költ stadionberuházásokra. Tényleg demagógia lenne azt követelni, hogy először a legsúlyosabb problémák megoldására…..
Ilyenek ők, így szavaznak ők. Szavaznak, de fogalmuk sincs miről. Figyelem: az alábbi felvétel (köszönet a hvg.hu-nak) a nyugalom megzavarására alkalmas, idegrendszert próbáló. Kérem, aki úgy érzi, hogy becsapták, eladósították, megalázták, inkább ne nézze meg, és ne a…..
A paksi bővítés kapcsán az egyik legfontosabb kérdés, hogy miért is van, illetve volt szükség ilyen gyors döntésre, és miért kellett kihagyni (akár a népszavazás révén, akár a szakértői véleményekben vagy mély elemzésekben megnyilvánuló) nyilvánosságot egy ekkora…..
Közgazdászok szerint ha kevesebb embernek lenne saját lakása, akkor jobban élnénk. Hogyan lehet ezt elérni? A németek megmutatják.Korábbi posztjainkban - elérhető itt és itt - bemutattunk olyan kutatási eredményeket, melyek arra a következtetésre jutottak, hogy a magas…..
Lehetne mondjuk egy LMP nélküli változat. Nem mintha a párton múlna bármi. Akik ma ott mellébeszélnek, azok bizony más színekben is ezt tennék. És ha ők nem lennének, hát lenne más aki megtenné helyettük. Csakhogy akkor azok az emberek, az a mellébeszélés lenne az új LMP. Lehet…..
„…Az ő népek goromba, az ő hadakozások semmirekellő, vitézségek nevetséges, politikájok ostoba, birodalmok tyrannis; kinek kelljen hát az ő segitségek!”
Zrínyi Miklós véleménye az oroszokról Az török áfium ellen való orvosság c. művéből -…..
Orbán titkolt hitelfelvétellel járó ügyletet kötött Putyinékkal a paksi bővítésről. Az ügylet érdekében Lázár János a maradék becsületét is eljátszotta, de a Fidesz-vezérkar is Selmeczi Gabriellát megszégyenítő hazudozást folytatott.
Szóval a '89-ben az oroszokat…..
A nyaralást mindenki megtervezi, hiszen ha elutazunk két-három hétre akkor elengedhetetlen, hogy részletes tervet készítsünk és költségvetést. Azért írtam két-három hetet, mert Amerikába nem érdemes kevesebb időre menni, a két hét a minimum szerintem, hogy egy adott hely…..
A múltkor írtam a munkahelyi szex témájáról. Van a munkahelyi szexnek egy olyan formája, amikor nem feltétlenül fizikailag bent történik a munkahelyen, hanem egy munkatársaddal bújsz ágyba, máshol. Ez is érdekes téma, fogok még róla beszélni, mert egyrészt izgat, másrészt van…..
tlvajferi
2014.01.20 20:38:18
A kormány az előző év utolsó napján döntött, hogy emlékművet állít Magyarország 1944. március 19-i német megszállásának, amelyet nemzetbiztonsági szempontból kiemeltté nyilvánított, vagyis többek között nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi vélemény,…..
tlvajferi
2014.01.20 20:32:11
Ha a 21. században előre akarunk lépni fenntarthatósági területen, az államnak is tennie kell az ügyben
Általánosan elfogadott nézet, hogy a fenntarthatósági versenyben a vállalatoké kell legyen a vezető szerep, az állam, mint intézmény, jobb ha félreáll az útból,…..
Most, hogy létrejött az összefogás, és eldőlt, nem Bajnai Gordon lesz a közös miniszterelnök jelölt, sokan nyilván automatikusan vesztesnek, losernek tekintik Bajnai Gordont. Vesztesnek gondolhatják azért is, mert Bajnai Gordon a zászlóbontásakor ama bizonyos október 23-án azt…..
Lezárult a baloldali összeborulás is, innentől kezdve bármiféle formai változásra várni teljesen felesleges. A különböző oldalak hatalmi erővonalait innentől kezdve színes ceruzákkal lehet bevésni a nagy magyar politikai bizonyítványba.
Eljött tehát az ideje, hogy…..
tlvajferi
2014.01.11 16:16:21
@xvxvxv:
részben külföldön,részben magyaro. élek
miért külföldön? mert az általad oly imádott szoci-libsi kormány magasabb adóval súlytotta a négygyerekes családomat, mint a szoci milliárdosokat
(ők ugyanis off-shoroztak, és lesz*rták a "hozzájárulást az ország rendbetételéhez")
így hát kénytelen voltam, ugye megérted kis bzi?
részben külföldön,részben magyaro. élek
miért külföldön? mert az általad oly imádott szoci-libsi kormány magasabb adóval súlytotta a négygyerekes családomat, mint a szoci milliárdosokat
(ők ugyanis off-shoroztak, és lesz*rták a "hozzájárulást az ország rendbetételéhez")
így hát kénytelen voltam, ugye megérted kis bzi?
tlvajferi
2014.01.11 16:31:34
@kúrórudi: nem,én az olyan drogosok agyát szoktam műteni,mint te
Mostanában hozzászokhattunk az Egyesült Államok javuló munkanélküliségi adatait, ma azonban kellemetlen meglepetés érkezett. Kevesebb új munkahely jött létre a vártnál.
Pánikra azonban semmi ok, a munkanélküliség 2008 óta így is a legalacsonyabb - papíron:
A gyengülések…..
Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság lelkes támogatója volt az Európai Unió 2004-es „keleti nyitásának”, hónapok óta brutális adok-kapok megy a helyi médiában a keleti-európai bevándorlókról és annak hatásairól. Bizonyos konzervatívok, miután elmondásuk szerint a…..
Egy az „elmúltnyolcévvel” erősen kritikus ismerősünk írása. Szerinte "érzelmeink és 2010 előtti érvényes meggyőződésünk ellenére is a kormányváltásra kell szavazni."
Igen, ezt a Fideszt még úgy is megéri leváltani 2014-ben, hogy az utána létrejövő rendszert akár…..
Az ország egyik fele kárörvendően, a másik fele kétségbeesetten fogadta a Raiffeisen 1 euróért történő esetleges eladásának hírét. Abban viszont szinte mindenki egyetértett, hogy 1 euróért a hülyének is megéri, „legyen inkább 2!” – ugratták egymást az emberek a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
az öntudtos...
lehet sporember, aki bármerre jár, teker mint az őrült, mert akkora, de akkora...na nem , az kispöcs,, hanem az egó, na az nagy...
közben kerülgeti (vagy sem a gödröket), de másfél méterre kileng jobbra-balra! és az már2-3 méter!
imád kockáztatni,van bicikliút, de inkább a többsávost választja (egyes országokban akár az autópályát is...)
hiába, kell az adrenalin...