Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csomós Éva

50 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A jó beszélgetés kölcsönös ajándék. Új gondolatokat, belénk ívódó hangulatokat vagy olyan szavakba foglalt felfedezéseket ad, miket érzünk ugyan, de még nem sikerült ilyen pontosan megragadnunk; ami nem is csoda, hiszen már alaposan elkoptattuk a szavakat. Talán már azzal is beérjük, ha csak…..
Fantasztikus szólórepülés"- így is emlegették azt a monodrámát, melyet Vaclav Nizsinszkij, a híres balettművész legutolsó tánca ihletett.     Tanulmányok sora született arról a táncról. Értekezések, neves írók, szociológusok, történészek, pszichológusok tollából, mégis örök titok marad, mert…..
  Manapság mintha úgy tartanánk, csak az eredmény számít, és az nem, hogy miféle szándék előzi meg a tettet. E film szereplőinek nem jut eszébe az okot keresgélni, csak azt a bizonyos célt nem akarja senki beteljesíteni.     Filozofikus problémával állunk szemben - érezzük már…..
 "Az idő nem hal meg, a kör nem gömbölyű." Ez olvasható egy londoni falfirkán, és részben el is hangzik ebben a balladai szépségű macedón filmben, minek megnézése után érezhetően megnehezedik a levegő.Az eső előtt című film igazán megérdemli az alkotás…..
  Ha hátat fordítunk a megszokottnak, nem csak a ránk nehezedő problémák oldódhatnak fel varázsütésre, de jó eséllyel egy új világ is feltárhatja előttünk kapuit. A városi hétköznapok és a vidéki csodák története ez a film, mi nagyon emberi, közeli, és mindenképp szerethető.     Ez a kedves…..
 Lassú, csendes, feliratos, hosszú, nélkülözi a gyors vágásokat, a látványtrükköket, de akinek van türelme kivárni a csodát, az szeretni fogja Andrej Tarkovszkij Stalker című alkotását!  StalkerA címszereplő Stalker, egyféle idegenvezető a Zónában, a tiltott…..
 Csodálatos történet ez a lehetetlen valóra válásáról, az álmok beváltásáról, a meglepetésekről, a titkon mindig érzett sejtés testetöltéséről. Mert ha hiszünk az űrlényekben és az őslényekben, miért ne hihetnénk az angyalokban is? Na nem azokban a göndör hajú,…..
Amikor már szinte minden létezőt felrobbantottak, és likvidáltak minden káros egyedet, mintha megint a látszólagos semmi mögött meghúzódó ezernyi rezdülésre kezdenénk figyelni. Ezt támasztja alá a Coen testvérek újabb nagyszerű alkotása, mely egy olyan emberről szól, ki ott…..
 A Cigányok ideje megint az életről szól, s megint úgy, ahogy Kusturica látja, na és persze ahogy láttatja a hol megdöbbent, hol felszabadult, de némiképp megszeppent nézővel.A Macskajaj mellett, mintha az 1989-es A Cigányok ideje - Dom za vesanje - aratta volna a másik hangos…..
A gasztronómia sokszínűsége és a gazdag fűszerkínálat ma már annyira természetes számunkra, hogy az ínycsiklandozó pikáns ízek kapcsán nem is jut feltétlenül eszünkbe, hogy e fűszerek múltja nem csak az ízek, illatok és gasztronómia világában gyökerezik, de a világ- és…..
 Ha már unod a strandolást és láblógatást, s már minden most futó filmet láttál a moziban, ajánlunk néhány klasszikus történetet is, mi nem csak remek kikapcsolódást nyúlt, de hozzásegít a Magyar Filmtörténelem nagyszerű alkotásainak megismeréséhez is. Ilyen film a…..
 Az ötvenes évek közepén készült svéd alkotás beírta magát a klasszikus filmtörténetbe. Igen, igen, ez az a film, amiben a háborúból hazafelé tartó lovag sakkozik a halállal. S bizonyos értelemben nyer is vele szemben. De ezen kívül még rengeteg minden történik, ezért…..
 A sakktörténelem élő legendája, Borisz Szpasszkij volt az első látogató a moszkvai Magyar Kulturális  Központ A JÁTSZMA című, ma este nyíló kiállításán, amelyen Sam Havadtoy (Havadtőy Sámuel) 41 egy alkotása lesz látható. A játszma a híres, 1972-es…..
 Trabanton szállni élvezet! Ma már csak mosolygunk ezen, de szüleinknek még féltve őrzött és megbecsült kincsnek számított, mire gyakran évekig vártak, hogy aztán hétvégenként szappanos vízzel mossák, ápolják, gyönyörködjenek benne.A Trabi maga...A Trabant volt az első…..
 Milos Forman, cseh rendező 1979-ben készült világhírű alkotása a hippi-korszak "nagy passiója" jóval a virágemberek letűnése után keletkezett, mégis klasszikus darabbá vált. Főszerepet kap benne a szabadság, a szerelem, a tánc, a dal, és az értelmetlen háború.A…..
Csomós Éva Nagy filmek - A TANÚ 2007.05.12 22:34:00
 Amikor a nemzetközi helyzet egyre csak fokozódott, s a ház előtt megállt egy nagy, fekete autó, az ember megborzongott. Ezekben az időkben volt kicsit sárgább és kicsit savanyúbb (de garantáltan miénk) a magyar narancs, és akkoriban volt zaklatott egy híressé vált gátőr…..
  Az öt Oscar-díjjal kitüntetett klasszikus igazi csemegézést kínál a rettegni vágyóknak, hiszen máig ezt a filmet tartják a világ legsikeresebb pszichothrillerének, mi a mai bűnügyi filmek mintapéldányául szolgál...
 A második, ha már az első legjobb kicsit várat magára, hiszen az első legjobb a szerelem - ez nem is lehet vitás.Amíg a szerelem megérkezik, lehet lesben állni, és vészhelyzet esetén egy szemeteskuka mögül S.O.S.-ben értekezni a legjobb baráttal. Így tesz Abbie (Madonna) is,…..
 Csonkin közlegényA világhírű Oscar-díjas rendező, Jiří Menzel 1994-ben készített fergeteges szatírája 1941-ben játszódik a Szovjetúnió egyik eldugott kis falucskájában. Főhőse a tejfölösszájú orosz katona Ivan Csonkin, akit a konyhai szolgálatokon kívül nem lehet…..
Csomós Éva A nő kétszer (1997) 2007.05.12 22:29:01
 A nő kétszer című filmben "csak" két lehetőséget tár elénk a rendező. Egyik esetben a frissen állását vesztett Helen (Gwyneth Paltrow) hazafelé menet majdnem lekési a metrószerelvényt, a másik változatban le is marad róla. Ennyin múlna? Bizony, ennyin. Ám…..
Csomós Éva Nagy film: Fargo 2007.05.12 22:25:00
Valahol fenn, északon, az amerikai-kanadai határon egy hófödte kisváros vánszorgó életét látjuk, ahol mindenkit kimondhatatlan néven szólítanak, ahol a favágás az életforma része, és ahol a hótól és hidegtől lelassult élet akkor sem rázódik fel túlzottan, ha az utakat…..
 Fantasztikus jelenségek sora szövi át a művet. A Sátán Moszkvába érkezik, és jelenlétével alaposan felkavarja a városlakók életét. Ennek következtében van, aki - szó szerint - elveszíti a fejét, más nagyon rövid idő alatt egészen máshol találja magát - méghozzá…..
Csomós Éva A dinamit atyja 2007.05.12 22:21:08
 Alfred Nobel Stockholmban született 1833. október 21-én. Családja inkább a kereskedelem és az ipar különböző ágaiban tevékenykedtek, például meghatározó szerepet töltöttek be az oroszországi olajlelőhelyek kiaknázásában. Ő azonban nem követte az apja és fivérei…..
Csomós Éva Eladták HOLLYWOOD-ot! 2007.05.12 22:18:57
 Pontosabban csak a világhíres betűket bocsátotta internetes árverésre egy amerikai gyűjtő, azokat, melyek több mint fél évszázadon át ékesítették a hollywoodi dombokat. Az árverés csak tíz napig tartott, az eddigi tulajdonosnak pedig busás áron sikerült megválnia a…..
 A szentpétervári Juvalovszkij palotában állítják ki egy orosz milliárdos Fabergé-gyűjteményét, melyek története egészen III. Sándor cár uralkodásáig nyúlnak vissza.Oroszország első nyilvános magán múzeuma a szentpétervári Fontanka rakparton álló egykori Juvalovszkij…..