Adatok
Feiertag Erik
1650 bejegyzést írt és 424 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Most már talán nevezhetjük hagyománynak, hogy a Don Pepe Gyulai kolbásszal búcsúztatja az évet, hiszen tavaly ezekkel a menő kolbászos ételekkel zárták a szezont, így aki szívébe zárta ezeket a különlegességeket, annak ez felér egy előkarácsonyi ajándékkal!..
Rémisztően érdekes feltétezéssel készült az ősz utolsó hónapjára a Don Pepe: a vegán verzióban is elérhető Halloween Pizzára ugyanis sütőtök került feltétként!..
Méghozzá sertéshúzós, hiszen pulled porkkal készül a McDonald's újdonsága.
Tehát a Maestro Pulled Paullal folytatódik a kriminális, emberi nevekre keresztelt prémium szendvicsek sora. Így ránézésre nagyon eltalálták az összetevőket (BBQ szószos tépett sertéshús, marhahúspogácsa, ömlesztett…..
Ezt kérdi a Burger King, úgyhogy a King’s Angry Andalouse-zal lehet, hogy rendesen odapörkölnek? ..
A Don Pepe ebben a hónapban különleges újdonságokkal rukkolt elő, melyek tökéletesen illeszkednek az ősz végéhez, kifejehetten halloweeni hangulatú ételeket rendelhetünk ugyanis november folyamán...
Kifejezetten erős termékkategóriája a tortilla tekercs a Don Pepének, nem véletlen, hogy szinte minden hónapban kapunk egy-két új ízvariánst. Ezúttal is ez az opció tűnt a legérdekesebbnek az akciós kínálatból, és ezúttal sem kellett csalódnom!..
A szeptemberi nagyobb volumenű étlapfrissítést követően sem lazálnak a hazai étteremláncnál, októberre ugyanis négy újdonság is bekerült az akciós kínálatba!..
Szeptember elején nem csak a szokásos havi akciókkal, de teljes étlapmegújítással is készült a Don Pepe, melynek részeként quesadillák is elérhetővé váltak. Új kategória lévén erre voltam a legkíváncsibb, úgyhogy egy marhahúsos variánst be is próbáltam!
Az újdonság három ízben érhető el: a…..
Idén szeptemberre nem csak havi újdonságokkal bővült a Don Pepe kínálata, ráadásul a szezonális felhozatalon túl 18 újdonság is felkerült az étlapra!..
Tüzes hetek jönnek a Burger King kínálatában, hiszen két szendvics is felkerült az étlapra, ami az Erős Pista után itthon talán legismertebb csípős szósszal készül!..
Fast Food Central
A Don Pepe megtalálta a legjobb helyet az ananász számára! - Hawaii Csirkesalátás Tortilla
2024.08.23 14:05:45
A Don Pepe hónap végéig kapható tekercse, a Hawaii Csirkesalátás Tortilla neve már önmagában is ígéretes, nem beszélve az összetevők listájáról, úgyhogy nem meglepetés, hogy erre csaptam le az augusztusi újdonságok közül...
Már csak egy hónap maradt a nyárból, amire a Don Pepe nem gyenge felhozatallal készült, hiszen két remek pizza mellett egy normál és vegán kiadásban is elérhető tortilla tekercs is elérhető augusztusban!..
Ebben a hőségben mindenki friss, forró, csípős csirkerészekre vágyik igaz? Nyilván nem, de mit sem von ez el a KFC California Summer szériájának érdemeiből...
Júliusra a Don Pepe egy igazi nyárias, grillszezonba illő lazacos pizzát dobott össze zöldségekkel más menő feltétekkel, nyilván nem maradhatott el a kóstolás!..
Most már javában benne vagyunk a nyárban, a Don Pepe pedig nem vacakol, hanem könnyed de mégis ínycsiklandó újdonságokkal fűszerezi meg a kánikulát!..
A Don Pepe júniusi újdonságai közül a Márványsajtos Érlelt Sonkás Saláta Tekercs keltette fel leginkább a kíváncsiságom, úgyhogy rá is repültem. Friss, könnyed ízvilágú étel, mely már csak a kánikula miatt is jobb ötletnek tűnt egy nehéz pizzánál, és nem is csalódtam...
Idén foci EB, úgyhogy most mindenkinek valami labdarúgással kapcsolatos promót kell erőltetnie, nem tett másképp a Zing sem a Bajnok Burgerrel. Nem tudom, hogy a labdához hasonlatos mintával ellátott buci hány sportrajongót fog meggyőzni, a szendvics tartalma viszont ránézésre nem lett kapufa!..
Június 4-től kapható Szoboszlai Dominik saját McDonald's-os összeállítása, ami a korábbi BTS menühöz hasonlóan a névadó személy vagy csapat kedvenceiből került összeállításra. Őszintén? Hát legalább nem egy Big Mac menü lett a végeredmény...
Legalábbis erre enged következtetni a KFC Pizza Twisters szériájának elnevezése, de azért ennyire nem menő a helyzet, bár kétségtelen, hogy ötletesek az összeállítások...
Kis visszatérő Gyulai kolbászos hónap után nyárra kifejezetten ütős újdonságokat villantott a Don Pepe: klasszikus ízek újragondolásától az édes meglepetésekig terjed a paletta, így akár egy igazi gasztronómiai kalandon is részt vehetünk a következő hetekben...
Idén májusban harmadik alkalommal kerültek elő a Don Pepe Gyulai kolbásszal készülő pizzái, úgyhogy arra gondoltam, most kipróbálom a legalapabb, legolcsóbb feltétezést...
Nem a felkelő nap országából, inkább Itália tájairól származik a magyar McDonald's újdonsága, a Sunny Sofia!..
Ha nem is lesz minden burgerimádó kedvence a Fan Favorite széria, azt nem lehet elvenni tőle, hogy jól megpakolt szendvicsekről van szó. A sok általános összetevő mellé pedig valami extra is jutott, amivel a különlegesebb promóciós ételek közé csatlakozik...
December után ismét a minőségi kolbászoké a főszerep a Don Pepénél, úgyhogy akinek tetszett az akkori és a tavaly tavaszi Gyulai kolbászos menü, most biztos örülni fog, hogy ismét kedvencével kényeztetheti ízlelőbimbóit!..
Ugyan a Smashyt övező hype-ot talán sosem érte el a Simon's iránti rajongás, azért elég nagy durral robbant be a köztudatba. Engem viszont többszöri kóstolás után sem a szendvicsük húz vissza időről-időre, hanem a többi termékük...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz