Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Badenfahrt

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A most következő két részes cikkünk a Föld bolygón zajló kozmikus kísérlethez kapcsolódik. John Lash egy autodidakta kutató, aki kísérleti miszticizmussal és mitológiák kutatásával foglalkozik. Munkáiban főleg a gnosztikus tanítások újraértelmezését adja és eredeti…..
Badenfahrt 2015.09.12 00:55:00
Halkan megjegyezném: A Védák, gnosztikus iratok, Gaia- elmélet mellett talán érdemes lenne elolvasni a YOTENGRIT-et is. ( Máté Imre gyűjtése rábaközi "tudóktól", a régi hit őrzőitől.) Tán először a kilencvenes években adták ki. Ezek a régi magyar hitről szóló fennmaradt szent könyvek ugyanis szinte szó szerint azt írják le a teremtéstörténet kapcsán, amit a cikkben most elénk tártak.
Néhány apró különbséggel: Ármány/Ahrimán, vagy ahogy az őseim hívták "Ártó" nemtelen, tehát képtelen az Élő, Érző és Eleven Élet teremtésére, ezért legnagyobb ellensége és félelme! a Női/Istenanyai minőség. (Érdekes, hogy a pogánynak, rossznak kikiáltott őskultúrák mindegyike - a magyar is - az Istenanyát tekinti az elsődlegesen megnyilvánult Teremtőnek.)
A másik különbség: Szófia, vagy ahogy mi magyarok hívtuk Ukkó, azaz Boldogasszony nem "véletlenül" teremtette párjával a Földet, hanem tiszta szeretetből, s ezt teszi ma is. Kár, hogy az összes keresztény, zsidó, és iszlám templomban a főarkhónhoz imádkoznak és azt tisztelik. Ezáltal az ártó energiát erősítik, nap mint nap több százmillióan, ezért tart rossz irányba ma minden.
( Jézus Krisztus eredeti és szent tanítása" kicsit" másról szólt. Ő akkor azért született, hogy felülírja az elmevírust, de csak keveseket sikerült megmentenie.)
A három vallás mindegyike alapvetően a Nő bűnösségét hirdeti. Az őrzők szerint, mindig erről ismerni meg a hamis tanítás!
Magyarországon a török idők után, a Habsburg és jezsuita agymosodának köszönhetően iszonyú volt a tudatvesztés a vallási ostobaságok tömeges elterjedése által. Ma már viszont annyira közel vagyunk a lényeg felismeréséhez, hogy az ezekből alakult "kisvallások" tömkelege kell a folyamatos zavarkeltéshez. Elnézést, ha ezzel valakit hitében megsértettem, természetesen mindenki higgyen abban amit akar, lelke rajta! Aki pedig tudja és érzi az igazságot az terjessze, beszéljen róla ott ahol csak lehet. ( Persze nem mindenhol lehet. Például én sem a saját profilomat használom most, úgyhogy ne írjatok választ :-) )
Badenfahrt 2015.09.13 12:55:17
@Magyar Sámán: Én magam is úgy látom, hogy az ősi sámánkultúrát már nem lehet egy az egyben visszahozni, mert más kultúrkorszakot élünk, más hitrendszerek, benyomások alakítják az emberi tudatot. Azonban az "alap" teremtéstörténet, ami a yotengritben le van írva szépen és magyarul, sokkal teljesebb és számomra elfogadhatóbb, mint a "gaia-elmélet". Örülök, hogy mások is így látják az ősi kultúrát, mert szerintem ezen az alapon fog újjászerveződni majd valami egészen új!
  Kérdések és válaszok az emberi faj történelméről, a különböző földönkívüli fajok Föld bolygón betöltött szerepéről és a közeljövő eseményeinek taglalása Simon Parkes-szal egy sok témát érintő, átfogó helyzetelemzés keretében, mely a „Project Avalon”…..
Badenfahrt 2015.08.06 16:21:43
@Járom az utam: Nahát! Ugyanez történt velem is, csak 25 évvel ezelőtt. Én akkor színtisztán idegen, a szó szerinti töményen rideg, embertelen gonosz energia jelenlétét éreztem. Sőt nem csak éreztem, majdnem kirántott az ágyból! ( Félelmemben csak azt hajtogattam a fal felé fordulva, hogy csak képzelődöm, álmodom, ilyen nincs is. Erre jól megrángatott! ) Aztán elkezdtem imádkozni, amitől a fehér fény robbanásszerűen kisöpörte a szobát. Egyébként a cikkben olvasható info, hogy ne a fehér fény felé menj a halál után, nekem sántít. Különben is a fehér fény egy végtelenül erős szeretetérzéssel szokott járni, akkor meg miért is kerüljük?
A Citibank rájöhetett, hogy az esetek nagy többségében az ügyfél maga az, aki eltűnteti a pénzt a számlájáról, így aztán fondorlatos cselt eszelt ki a kártékony belépések ellehetetlenítésére. Kedves Homár! Ma sikerült a magyar internetbankok egy gyöngyszemébe…..
Badenfahrt 2015.02.23 20:52:46
@joska61: Szerinted hány fiókja van ennek a nagyszerű cégnek?
Badenfahrt 2015.02.24 20:56:51
@joska61: Fent van a honlapjukon. Budapesten van talán nyolc, zömében a belvárosban, "országszerte" pedig Székesfehérváron. Csak mert szerinted "fiókba be...". Nem biztos, hogy annyira egyszerű.
Ebben a nedves, szomorú, borongós, se hús, se hal időben nincs is jobb, mint egy kicsit álmodozni egy strandról, egy gyönyörű, vadregényes partszakaszról, ahova nem is biztos, hogy olyan nagyon könnyű eljutni. A nyitóképen a Hawaii Kaihalulu vörös homokos strandja látható,…..
HamPLÓ MÁV életképek 1969-ből 2013.03.30 21:31:04
Geoffrey Tribe 1969 júniusában két hétre jött Magyarországra, vakációzni. Néhány budapesti villamosos képet már láttunk tőle, de az első hét során, a Balatonnál szintén fényképezett - vonatokat. Ezt a 324-est Balatonfüreden örökítette meg. A hozzáértők biztosan el tudnák mondani, hogy mikori…..
Turkáltam a neten, hogy készül a spagetti carbonara? Azt láttam, mint mindig: ugyanaz a recept sok oldalról visszaköszön, helyenként módosításokkal, máskor meg szóról szóra. Megy a lopkovice itt is. Nomeg a butaság. Már a wikipédia is átvett egy olyan "autentikus" receptet, ami szerint a carbonara…..
comment:com Madárszar vagy UFO? 2010.01.20 13:00:00
Azt valahogy már eddig is sejtettem hogy az ún. ufológusok, meg idegenlény-szakértők között az átlagosnál több az elmeháborodott, aki ha reggel felébred, a macskaszarban is ET-t látja, de hogy valaki olyan igazi marha legyen, hogy képes legyen a TV2-be betelefonálni azért, mert egy…..
Amíg szeretett cégem nem költözött Újpestre, nem gondoltam, hogy van olyan zónája Budapestnek, ahol rákészülés nélkül leforgathanák Tarkovszkij nyomasztó Stalkerjét. Mivel a nagyjátékfilm-forgatások jelentős bevételt jelenthetnek mind szűkebb, mind tágabb pátriánknak,…..
Ezidőszerint az EU-ban alighanem csak Görögország kreténebb hazánknál, és ez alighanem igaz a nemzeti vasúttársaságokra is. Viszont a görögök elhitették a világgal, hogy ők Homérosz és Periklész népének leszármazottai (pedig antropológiailag sokkal inkább derék délszláv…..