Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kalevaleez

0 bejegyzést írt és 136 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2016. október 3.-án, a kvótanépszavazás végeredményének megismerése után a médiát elborítják a politikai pártok elnökeinek, frakcióvezetőinek, sulykolórobotjainak nyilatkozatai, valamint a politikai elemzők okos értékelései. Az események láncolata és hangneme előre borítékolható, és mindössze két…..
kalevaleez 2016.09.22 12:36:19
@ben2: ebben tévedsz. orbánék simán hozhatnak törvényt arról, hogy a lakásod közkincs (legfeljebb perelsz és megnyered, hacsak nem emelik bele az alkotmányba). épp erre is hivatkoznak állandóan, ők a megválasztott vezetők, ők hozzák a döntést, ha nem tetszik legközelebb szavazz ellenük.

no a rossz hír az, hogy az únió mondhatja ugyanezt. a választott vezetők demokratikus úton kerültek oda, a döntést a többség hozza. és ott vityka nem a többség, sőt... akarsz kilépni?
  Csepreghy Nándor – Lázár jobbik bal-keze – ez év október 2-ig várja bárki – 0 – 99 éves korig - fantáziadús elképzelését arról, hogyan is lehetne orbánosítani a Gellérthegyet és a Citadellát. A Miniszterelnökség távirati irodához eljuttatott közleménye szerint pályázatuk célja,…..
Cinizmus terén már a múlt héten is nagyot ment a kormány, de úgy tűnik, ezen a héten sem állnak le, sőt. Hétfőn nyújtották be azt a törvényjavaslatot, miszerint az MNB alapítványainak és cégeinek adatai jelentős részben kikerülnek a közérdekű adatok nyilvánosságát biztosító infotörvény hatálya alól.…..
Mivel most már annyi mindenki ért a csokhoz, hogy még a hentesnél is elmagyarázták az anyósomnak, miért kellene minket egy harmadik gyerek legyártása irányába kapacitálni, mi is pennánkra vesszük vagy mi. Valójában persze szót sem érdemelne egy olyan ötlet, amelyet kitalálását követően azonnal meg…..
Olyan ez a sztori, mintha Dan Aykroydot és Chevy Chase-t néznénk csetleni-botlani a "Kémek mint mi" című, nyolcvanas években készült filmben. Csak nem vicces.  Minden ott van: az erőszakos, bunkó orbáni magánhadsereg, közpénzen kitömve, akik odamennek és beletérdelnek…..
Azon gondolkodtam, hogy ezeket a mondatokat én írom, vagy máris beszivárgott valaki az éppen ma egy esztendős PoliPraktika blogra, aki megteszi helyettem? A belügyminiszter törvényjavaslata - ami "a meghatározott infrastruktúra, alkalmazás- és tartalomszolgáltatók" számára is…..
kalevaleez 2015.11.05 11:55:54
@bértrollbosszantó_kovi1970: mert nem mindegy, hogy egy állam átlátható, ezt magam is nagyon támogatnám és nem mindegy, hogy valami ilyesfajta marhaságon felindulva jogellenesen szereznek meg adatokat. onnantól ugyanis már csak egy lépés a mi adataink kiszórása. azt meg nem csípem.
Kedves migránsok, migránsvédők és Facebookon sápítozó wannabe migránsvédők, talán még senkitől nem hallottátok, és én leszek az első, aki a rossz hírt közli veletek: senkinek nincs "joga" a jobb élethez. Együttérzek a menekültekkel. Ezt nem iróniából írom. Szívből…..
1000 leütés Ferenc pápa téved 2015.07.10 08:47:39
Ferenc pápa az elnyomottak ellenállására szólított fel a megszorításokban érdekelt pénzügyi "gyarmatosítókkal" szemben, a pénz gátlástalan halmozását a "sátán trágyájának" nevezte, és a szegények "szent jogaként" beszélt a munkáról, a lakhatásról, és a földhöz…..
kalevaleez 2015.07.10 15:02:12
@HaFr: leginkább a dölyf amivel standepitty kijelenti, hogy a pápa téved.

ilyenkor az ember mérlegel. megnézi ki az aki a két oldalt képviseli és ennek fényében mérlegeli a leírtakat.

mondtam ateista vagyok, sose voltam más, de a pápától szívesebben veszek autót, mint a blog írójától :)
Ha valami jó történik a magyar kortárs kultúra, hagyományőrzés, műemlékvédelem, minőségi oktatás és hitélet metszéspontjaiban, akkor az Pannonhalma. A dunántúli hegyen több mint egy évtizede zajlik egy csodálatos, nagy léptékű és izgalmas kulturális újjászületés, hogy…..
kalevaleez 2015.05.27 11:27:30
@Shlomo a halott zsidó terrorista:

Ferenc pápa a melegekről: Ki vagyok én, hogy elítéljem őket?

hát Te ki vagy?
kalevaleez 2015.05.27 12:13:39
@Shlomo a halott zsidó terrorista: na basszus Te csúcs vagy.

szerintem oszd tovább az észt a judeobolsi Ferenc pápáról :D:D:D:D:D:D

most láttam az előzetest cápákon lovagoló náci zombikról. ennyi ésszel nem kizárt, hogy azt is Te írtad és dokumentumfilmnek szánod :D:D:D:D:D:D

na pá, ennyit már nem viselek el éhgyomorra :)
kalevaleez 2015.05.27 12:41:59
@Shlomo a halott zsidó terrorista: "A paradicsomon kívül azonban nincs egy paradicsomi harmónia az ember és a Teremtője között, hanem például az újszülött eleve nem is tud a teremtettségéről, azaz szakszóval, eredendő bűnben születik."

ha már
Megtette várva várt bejelentését a prémium elektromos autóiról ismert amerikai cég, otthonaink áramellátásában hasznosítható akkumulátort dob piacra. A Tesla nem titkolt célja, hogy termékei uralják az elektromos autók piacát, tekintve, hogy tavaly elérhetővé és…..
kalevaleez 2015.05.08 10:48:16
@vontod75: szívesen

2 kW-nyi ratyi kínai napelem van a ház mögötti emelkedőre (hegyen lakok) lerakva, ezek egy óraszerkezettel fordulnak a napra. csillagászati órabigyó vezérel sima dc motorokat. esőben, éjjel lefordulnak, de így is rendszeresen le kell porolni őket, poros a környék. ezeknél 3 év alatt csak pár cellát kellett cserélnem (kevesebb volt 10-nél, az tuti). itt van a kollektor is.

az invertereket építették nekem, minden aksin van áram-mérő, külön külön át tudnak kacsolni töltésre (vagyis kettesével), addig a többi dolgozik. általában a 10 aksiból 4-6 szolgáltatja az áramellátást, a többi tölt (már ha a napocska is úgy akarja). ezzel a résszel még sose volt gondom, szerintem nem is lesz

a házban minden fogyasztó A++-os a világítás led, kivéve a nappaliban, ott kompakt és led. külön inverteren fut a fagyasztóláda és a hűtő, konyha, egy másik körön a világítás. a konnektorok mellett mindenhol van 5 V, 14.4 V a tabletekhez, telefonhoz, laptokhoz. az egyik tévé át lett alakítva 12 V ra, a másik túl drága volt ehhez :D:D:D). ezeken kívül az öntözőrendszert látja el, azon 220V a kútszivattyú és 12V az öntözőcsapok áremellátása. Áramot az elmü-től csak sütéskor és mosáskor használunk, de pl a mosógép melegvízbetáppal van, csak a motorjának kell valami 300 W. A zuhany és kád lefolyóvizét egy 12V szivattyú emeli az emeleti tartályba, onnan tölti a wc-k tartályát.

Az egész rendszer majdnem 3 éve működik, még sose volt leállás (az elmü-nél igen, viharban).

igazából ha a feleségem belemenne (nem hajlandó rá) le tudnánk válni az elmü-től, elég lenne messze a háztól telepíteni egy generátort (akár egy kibelezett autóból), amit a házból be lehet indítani, ha elfogy a nap. ehhez persze a sütő 2 kW-ját kéne kicselezni akár gázos sütővel (a fenti része palackos gázból fut), és a mosógépre is rákötni a saját áramkört, a melegvíz betáp mellé. talán majd egyszer.
kalevaleez 2015.05.08 11:12:32
@wildpig: igazából három év alatt nem térült meg, de ez nálam hobbi.

az egész kb 1,5 misivel emelte meg a ház árát, de én ólom akkukat használok, kínai napelemcellákból lett összeépítve és volt benne nem kevés saját munka. a kábelezés, kialakítás az építkezés okán nem volt plusz pénz.

és jó érzés, hogy bármilyen rezsicsökkentésre, vagy emelésre csak röhögök egyet :):):):):)

de egy biztosan előny, minden évben összeadom a ház üzemeltetési költségeit. a mi rezsink 2014-ben havi 12 000 Ft volt. ebben a tv és net előfizetés nincs benne, csak a villany, fűtés, víz. és marhára nem függök senkitől.
Már alapból az is kérdéses, szükség van-e egyáltalán nemzeti dohányboltokra, de most inkább egy jóval lényegesebb és szó szerint életbevágóbb témával foglalkozunk a trafikokkal kapcsolatban. Rengeteg dohányboltot rámoltak ki az elmúlt közel két esztendő során, ennek egyik…..
Három hete próbálja a sajtó felgöngyölíteni, hogy mi a fene történt a Questor csődje körül. Ennyi idő kellett ahhoz is, hogy a kezdeti önellentmondások és össze-vissza nyilatkozatok után a Fidesz is összeállítsa végre a saját „mítoszát” Magyarország legkomolyabb…..
kalevaleez 2015.03.31 10:25:25
@déjá vu39: most mit vagy ilyen. szijjártó semmilyen levelet nem továbbított, orbán sose látta.

csak rosszul emlékezett, amikor ezt mondta :))))
A történelem és  a politika alakulása gyakran nem logikus és sokszor adott szituációtól függ. Szerencsének hívjuk ezt, pedig csak arról van szó, hogy a politikát sosem egyedül csinálják. Simicska Lajos kirohanásának köszönhetően Orbán Viktor ma erősebb politikus,…..
Már közel két hete történt a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni gyilkos merénylet. A lapot ritkán vettem kézbe, nem igazán érdekelt, nem is mindig értettem a karikatúrákat és a cikkeket, hisz nem Franciaországban élek, nem követem annyira az eseményeket, hogy világos legyen a kontextusuk. Cabut és…..
kalevaleez 2015.01.20 11:22:28
@Ad Dio: kritizálni olyasmit lehet, aminek van kritizálható alapja.

képtelenség kritizálni a repülő spagettiszörny vallását (vagy az istenhitet), mert a válasz minden kritikára, hogy abban hinni kell, nincs szüksége felmutatható tényekre.

kritizálni max a adott hitet követő emberek tevékenységét lehet, mert az konkrét, viszont ők meg simán lepattinthatnak azzal, hogy nekik ezt a vallásuk diktálja.

egyszerűbben: a vallásosság alapja nem a racionalimus, így nem kritzálható.

viszont kigúnyolható, ha úgy tetszik.
kalevaleez 2015.01.20 11:23:22
@♔bаtyu♔: bocsi, de olvastad az ótestamentumot?
kalevaleez 2015.01.20 11:34:25
@♔bаtyu♔: és látod teljesen igazad van. ez a véleményed és minden "de" ellenére nyugodtan elmondhatod, tuti nem foglak lelőni.

és ez így jó

aki meg lődözni akar, az tegye a hasonszőrű kollégáival együtt otthon, ha meg idejön (és tegye azt nyugodtan, ha vitykának ez nem is tetszik) tartsa be az itteni játékszabályokat.

szép is lenne ha egy angol rendőr budapesten megbüntetne, mert jobboldalon parkoltam :D:D:D
Nagyjából ezzel a mondattal jöttek haza a minap kölkeim a suliból. Aztán elkezdődött a nyavalygás, hogy milyen rossz a kaja. Kissé gyanús volt, mert ahányan vannak, annyi iskolába járnak, így kizárt, hogy csak az adott iskola menzájával lenne gond. Persze a szülői gondolkodás…..
Hihetetlen, gyomorforgató választási csalás történt tegnap Újpesten. Az MSZP jelöltjére a választásra jogosultak 15 %-a szavazott. 14 % ellene szavazott, s 71 % nem ment el szavazni. Azaz a választópolgárok 85 %-a az MSZP-jelölt ellen volt. Tehát az állítólagos nyertes csak a…..