Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Wiiktor

0 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindössze idő kérdése volt, hogy az Egyesült Királyság – Németország és Franciaország mellett az Európai Unió legerősebb gazdasága, és egyben a szervezet legnagyobb kritikusa – mikor emeli fel szavát a görög helyzettel kapcsolatban. A britek ugyanis már a szomszédos…..
Wiiktor 2011.06.22 14:34:47
@Tapmancs: Eltűnnek az emberek az országból. Elszublimálnak és csak a ruhájuk marad a helyükön.
Katalin találkozott egy verbálterroristával a vonaton, aki ráadásul megtévesztően MÁV-egyenruhában volt. Mi felnőttek már tudjuk, hogy terrorizmus nem létezik, a gyerekek azonban jó idegesek lettek és egész úton sírtak és futkorásztak, hogy a bácsi táskájában bomba van:…..
Új MÁV blog Pénztáros droid 2011.05.24 12:04:00
Benedetta mai levelében egy tavalyi történetét meséli el, de a pénztáros droidok azóta sem tűntek el. Szerintem mindenkinek volt olyan MÁV-os esete, amikor a pénztáros elrontotta a jegyet, s nem, vagy csak izzadva akarta javítani a hibáját. Hát a mai történetben van minden,…..
Nagy volt már a csend romaügyben. Fel kellett hát korbácsolni az indulatokat. Orbán a Kolompár bíróság előtt, Farkas Flórián megígéri, hogy vége a "megélhetési" cigányságnak, Orbán Viktor európai romapolitikát ígér, és hirdet a soros elnökség programjában.…..
Wiiktor 2011.01.22 22:36:34
A borkóstolás intézményét mindig is körüllengte valamiféle pátosz, a bor kortyolásához a még száraztorkú önjelölt dalnokok általában verssorokat is adagolnak, talán hogy a komplex élmény melletti szigorú és többé-kevésbé objektív bírálat élét elvegyék. Meg hát…..
Wiiktor 2011.01.11 11:20:56
Azért komoly fenntartásaink voltak, de az Üvegtigrissel már csak így vagyunk. Amikor az első rész plakátjait láttam a metróban, arra gondoltam, hogy itt egy újabb magyar félreértelmezése a filmnek, kínosan vicceskedő jelenetekkel, túljátszott szerepekkel, életszerűtlen…..
Wiiktor 2010.12.14 16:03:01
@Magyarósi Csaba: Üdözlöm a kollégádat :) Már 2en vagyunk a Földön, akik nem szeretjük az Ü-t :D
A segg tényleg jó.
Nincs kétség, szerelemes lettem.. A Burberry Prorsum 2011-es Pre-Fall kollekciójában szereplő ruhák és kiegészítők mindegyike szemet gyönyörködtető, egytől-egyig fantasztikus darab. Christopher Bailey ismét bebizonyította és megmutatta, hogy miért is szeretjük annyira sokan a…..
Wiiktor 2010.12.14 13:48:24
A magyar postás legalább világhírű, mert mindent képes kilopni a levélből-csomagból. Ugye, milyen könnyen dobálódzunk az olyan szavakkal, mint a "mindent"? Igazából arra gondolunk ilyenkor, hogy "szinte mindent". De tévedünk. Igen vicces, sőt fergeteges…..
Wiiktor 2010.12.03 17:53:35
@rigevidon: Hol szoktál sétálni? Találkozzunk már, hadd kéregessek tőled!
Korábban írtunk arról a fura japán reklámról amiben Darth Vader szerepel. Nos mivel lehet ezt überelni? Hát persze, Lady Gaga minden ilyen esetben jolly joker. Bár biztosan lesznek olyanok akik azt mondják majd, hogy inkább Darth Vader mint Gaga...
Wiiktor 2010.12.01 10:13:14
Van benne valami kedves. Majdnem olyan, mint az angol buddy (haver), meg egyből beugrik persze a Budweiser sör.  A hir: sok más város - London, Hamburg, Berlin, Párizs, Róma, Tokió stb.* - mellett Budapest is kaphat egyéni domain-végződést, úgynevezett TLD-t (Top Level Domain).…..
Wiiktor 2010.10.30 12:07:23
A hosztesztársadalom átrendeződött a nagy széndioxid-mizériában. Korábban leginkább köbcenti alapján lehetett őket kategorizálni, továbbá aszerint, hogy ezek a köbcentik valódiak-e, vagy mesterségesek. Mára gyökeresen megváltozott a helyzet, mivel egy szottyadék takarékos…..
IDDQD PSP a bányászoknak 2010.08.30 14:00:00
Mint azt feltehetőleg mindannyian tudjátok, egy kazal chilei bányász 800 méter mély slamasztikába került a minap, és könnyen lehet, hogy csak karácsonykor mászhatnak majd ki a föld alól (persze ennél rosszabbul is járhattak volna).A több hónapig tartó bezártságban azonban a…..
Két éve írtunk először arról, hogy George "rókabőr" Lucas, a Star Wars-franchise-ból milliárdokat kiszedő, közepes képességű filmes tisztességes iparosnak is csak nagy jóindulattal nevezhető rendező nagyszerű meséjét élőszereplős tévésorozatban is meg akarja…..
A cím mindent elárul, Kalifornia állam kormányzója ilyen fasza dolgokat mondott filmes pályafutása alatt, bizony.   ..
Wiiktor 2010.08.02 13:07:50
@Hiissaa: Most egy világ dőlt össze bennem :(
Kettős Mérce Lebukott az LMP! 2010.07.26 07:59:00
  Ha nem vigyáztok: A világ jövendő urai!    Tegnap Schiffer András, egy MTI-nek adott interjúban - ahogyan a máskor alulinformált, de most különösen jól teljesítő Mandiner is megírta - bevallotta, hogy az LMP összefeküdni készül az MSZP-vel! Az LMP…..
Wiiktor 2010.07.26 12:40:27
Ne aggódjatok, lesz a tegnapi buliról is beszámoló poszt, csak lusta voltam fényképezni és még várom a képanyagot, meg magamhoz kell térni teljesen, de nem várakoztatlak inkább titeket és kiteszek nektek egy érdekes dilemmát, amiről talán csak érintőlegesen volt szó korábban…..
Wiiktor 2010.07.25 18:30:52
@szaGértő: Miskolctól Nyékládházáig 70es tábla van még a település névtáblája előtt, aztán ezek a csodák már lakotterületen belül vannak, azaz elviekben 50-nel kéne áthaladni rajtuk. Nekem amúgy annyira nem "kényelmesek", tehát lehetnének kicsit íveltebbek is.
Mégpedig a Gods of the Arena alcímet kapta a minisorozat, amit ugye azért rendelt be a Starz, hogy míg Andy Whitfield, a sorozat főszereplője felépül gyógykezeléséből (non-Hodgkin limfómát diagnosztizáltak nála), ne álljon a produkció feleslegesen. A Gods of the Arena a…..
Wiiktor 2010.07.20 16:15:20
A Wall Street Journal izgalmas írást közölt iparági forrásaira hivatkozva. A cikk szerint az Apple-nél is sejtették, hogy baj lesz az új antennakialakítással, mégsem sikerült elérni a dizájn átalakítását. A vállalat antennamérnökei állítólag már egy évvel ezelőtt…..
Wiiktor 2010.07.16 12:33:04
Kínát is elérte egy újabb nyugati métely: a társkeresős tévéműsoroké. Meghökkentő a hír, amit a Time magazin tett közzé, de valahol érthető: nagy az ország, sok benne a magányos fiatal, a piac tehát megvolt rá, már csak a cenzor elvtársaknál kellett átverni a formátumot,…..
Wiiktor 2010.07.02 11:28:16
[kalozpart.org] A Magyar Kalózpárt, az LMP támogatója aggályosnak tartja az ingyenes fájlcsere-szerverek tömeges lefoglalását, amire szerzői jogvédő szervezetek feljelentései nyomán került sor az elmúlt hetekben Budapesten.Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a rendőrségi…..
Wiiktor 2010.07.01 02:26:22
A tegnap híre eredetileg az volt, hogy elkezdik árulni az iPhone 4-et, ennél azonban sokkal izgalmasabb lett az a hibajelenség, amire tucatnyi júzer hívta fel a figyelmünket: ha úgy fogjuk kezünkbe a mobilt, hogy kezünk a a keret bal alsó részét is megérinti (tehát átlagosan,…..
Nem mintha nem sejtettük volna, hogy az eredeti elképzelésektől eltértek a FlashForward című sorozat írói és producerei, hiszen ha valaki végignézte a sorozat első és egyben utolsó évadát, látható volt, hogy bizonyos, főleg közönségkedvenc karakterek sorsa nem úgy alakult,…..
Wiiktor 2010.06.21 14:03:00
Egy rendhagyó poszt lesz ez most, se nem hír, se nem hosszabb gondolatkifejtés. Majdnem minden nap találkozom ugyanis bánatos, frusztrált, elkedvetlenedett zenészekkel, szerzőkkel, akik - mivel ismernek - nekem természetesen azt fejtik ki, hogy elegük van az egészből, több lemezt már…..
Wiiktor 2010.06.19 18:41:43
@light22:
Az artisjus-munkatársak koszorúerei alá kéne ragasztani egy matricát, nem az mp3 lejátszókra.