Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Piros = Kırmızı

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy Nobel-díjas szerző regényétől mindig sokat vár az ember - igaz, hogy a Booker-rel szemben itt nem egy konkrét művet, hanem az egész munkásságot díjazzák, a Nobel mégis visszamenőleg "rangot" ad egy író korai köteteinek is. Persze az olvasót érheti csalódás is a túlzott elvárások miatt, talán túl…..
A sorozat ezúttal olvasott kötete egy általam nagyon érdekesnek tartott korszakot mutat be. Nehéz lenne megmondani, miért is nyűgöz le az ókori Róma világa, azt viszont biztosan tudom, honnan ered az érdeklődésem: a számítógépről! Talán páran emlékeznek még a 'Caesar III' stratégiai játékra, amiben…..
Ma nehéz nap vár a Giro mezőnyére, alighanem a király etap következik az Alpokban: egy első, két második, valamint két harmadik kategóriás hegyet kell megmászni. Trentinó tartományban járunk, az összes régió közül talán az itteni gasztronómia áll a miénkhez a "legközelebb",…..
Az utóbbi hetekben kezdek feléledni Csipkerózsika álmomból, köszönhetően egy jólsikerült nagyszabású vacsorának, amelyet Al dente konyhájában közösen követtünk el. A lelkesedésemet tovább fűtötte, hogy némi elektromos hálózatépítés után végre sikerült elzavarni a…..
A múlt héten ismét nálam vendégeskedett egy Sous Vide Supreme készülék. Bár ezúttal kevesebb időm volt felkészülni, a tavalyi tapasztalataim alapján sokkal inkább céltudatosan dolgoztam, és ennek következtében egész hadsereg ellátásra elegendő ételt gyártottam. Vágjunk is…..
Piros = Kırmızı 2013.10.13 18:16:06
Mostanában többféle próbát is tettem a cukor helyettesítésére, a szóba jöhető alternatívák közül a nyírfacukor után az eritritolon volt a sor (bővebben itt). Legnagyobb előnye, hogy nullkalóriás, illetve nincs kellemetlen utóíze, szinte mindenre használható, amire a rendes…..
Piros = Kırmızı 2013.02.27 17:19:34
Úgy tűnik a szolnoki helikopteres közösség aktívan használja az ajándékba kapott technikát, legalábbis egyéb információk hiányában erre következtettem a tegnapi spotterkedés után. 2012. május 30-án a késő délutáni órákban a kecskeméti repülőtér…..
Piros = Kırmızı 2012.05.31 20:05:53
lorien Boldog Karácsonyt! 2011.12.24 15:30:44
Piros = Kırmızı 2012.01.03 00:13:19
Az utóbbi években mindig úgy alakult, hogy a Márton napi liba elmaradt. Hogy az idén másképp legyen, többszörösen bebiztosítottam magamat. Mivel a jeles nap péntekre esett, amely piaci nap is, alaposan bevásároltam, hiszen - egy nap halasztással - szombaton gigantikus…..
Menthetetlenül nyár van, gondolom, már akad, aki a harmadik adag kovászos uborka készítésénél jár. Íme, egy jó lehetőség az uborka levének hasznosítására: öntsük fel vele a tökfőzeléket. Feltétnek pedig adjunk hozzá egészben sült tarját - amíg még egyáltalán…..
Piros = Kırmızı 2011.06.18 02:11:52
lorien Libaleves kelkáposztával 2011.03.30 15:17:00
A liba és a kelkáposzta szinergiájáról már tavaly ősszel értekeztem, ezúttal egy levesben tettem őket próbára. A két összetevő találkozása most sem okozott csalódást, olyannyira, hogy aki nem szereti a kelkáposztát, ezzel a levessel radikálisan átértékelheti az eddig utált…..
lorien Szegletes lednek és egyebek 2011.02.18 14:27:00
Nem kenyerem az eszperente, eme eledel elnevezése véletlen kerekedett. Még december közepe táján kaptam Pirostól egy zacskó gyanús kinézetű, szürkés színű magot. Nem hozott különösebben lázba, elpakoltam a spájzba, míg nemrégiben pakolászva figyelmes…..
Piros = Kırmızı 2011.02.19 00:39:37
@gbsz: A Múzeum körúton vettem a Bio ABC-ben, ott sok egyéb kincset is találtam :)
Egyébként a lednek tényleg finom volt, érdemes kipróbálni...
Az elmúlt hétvégén Horasz személyében jeles vendégünk volt. Azt hiszem, nem kell túlzottan részletezni, hogy milyen maratoni főzést és evést-ivást rendeztünk, egész hétre elegendő poszt-muníciót gyűjtöttünk :). Annál is inkább, mert a vendégeskedést már…..
Hát ez a pillanat is elérkezett, lezajlott a Blogkóstoló. Még csak most kezdem feldolgozni a történteket, persze még mindig az események hatása alatt állok. Olyan, mint egy Jommelli opera vége, amikor elhallgat a zene, de hosszú-hosszú percekig mégis olyan érzésem van,…..
Az idén is elérkezett a baracklekvár főzésének ideje, és ahogy tavaly már jól bevált a csapat, az idén nem is változtattunk rajta, leszámítva, hogy kiegészültünk Chilii és jómagam élete párjával. Múlt pénteken annak rendje s módja szerint meg is érkeztek Chiliiék, rá fél…..
Az elmúlt hétvégén sűrű programom volt, különösen szombaton. A piacra is csak vasárnap reggel jutottam ki. Zöldség-gyümölcs tekintetében továbbra is elég jó a felhozatal, bár a nem teljesen hétköznapi dolgok továbbra is ritkán fordulnak elő. Kissé hazardírozva…..
Nem is emlékszem már, mióta ment a tervezgetés, hogy veszek majd felfújtas tálkákat, és akkor majd lesz nemulass. Természetesen mindig elmaradtam, tolódott a beszerzés, legtöbbször a rövid eszemnek köszönhetően, ha eljutottam olyan boltba, ahol ilyen felszereléseket…..
lorien Boldog Karácsonyt! 2009.12.24 17:14:40
Ezúton szeretnék mindenkinek boldog, békés Karácsonyt kívánni! ..
Nagyon feltört a halas, újabban jobbnál jobb dolgok kerülnek nála terítékre. Ezúttal szinte teljes volt a kínálat jobbfajta édesvízi halakból: fogas, harcsa, és igen, végre pisztráng is. Nem volt kérdéses, a pisztrángot választottam. Ez azonban még önmagában kevés,…..
Piros = Kırmızı 2009.11.10 23:12:19
@Bombadil Toma:
Kedves Toma!
Lorien a szülinapi menüm előételeként tálalta fel a szarvasgomba felét. Igazán hálásak voltunk neked!!!!
Nálunk erre azt mondják: " Isten tartsa meg a jó szokását!"
Köszönettel: Piros
lorien Gyömbéres halleves 2009.11.05 10:34:17
A halfilézés után kimaradó halcsontokat, úszókat, egyéb értékes nyesedéket mindig elrakom és lefagyasztom, hogy aztán egy komolyabb halfőzéskor az alaplében hasznosuljon. Ennek megfelelően szépen gyűltek a halcsontok a fagyasztóban, aztán beütött a kecskedúlás,…..
Piros = Kırmızı 2009.11.05 12:10:55
A kávézórólA Havanna Kávézó- és Teaház Kecskemét egyik legforgalmasabb pontján, a Széchenyi tér melletti Piramis udvarban, az egykori Semiramis kávézó helyén nyílt meg ez év tavaszán. Bőséges kávé- és teaválasztékból válogathat a betérő vásárló, a POD-os kávékból…..
lorien A kecske bosszúja 2009.10.21 10:52:00
Van a blog oldalán-tetején egy olyan mondat, hogy "A konyhában és környékén elkövetett akciók, sikerek , kudarcok." Nos, akkor az utóbbiból következzék egy fejezet. Egy kis nyilvános önostorozás már csak azért is indokolt, mert kezdett már túl nagy arcom lenni a…..
Miután idejekorán beköszöntött a korai tél, itt az ideje a válaszcsapásnak. Lélek- és lakásmelengető tevékenység a hússütés, különösen akkor, ha sokáig tart, ezért is terveztem be egy egész sertéslapocka megsütését. Természetesen az ötlet túl későn…..
lorien Juhtúrós töltött paprika 2009.09.15 11:01:00
Az utóbbi hetekben meglehetősen termékeny periódust élek át a konyhában, szinte alig tudom követni a blogon, ami persze nem probléma, sokáig el leszek látva témával, még ha próbálom is minél hamarébb megírni. Ennek legfőbb oka az idei ősz, legalábbis annak első fele,…..