Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Battie

26 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Most pediglen a kezdő publicista ellop egy cikket. Nem teszem magamévá, csak szeretném megmutatni, hogy mennyire jó is ez a kis "kritika", mely Czutor Zoltán tollából származik. Amint azt a cikkem címe is mutatja eme két, párhuzamosan futó tehetségkutató műsort veszi…..
Új 'rovatom' azon célból jött létre, hogy bemutassam egy-egy tehetséges zenész/énekes munkáját, legalábbis ízelítőt adjak belőle. Első áldozatom nem más, mint Feke Pál, akit mindannyian ismerhettek a Társulat nevezetű műsorból, vagy ha onnan nem is, akkor pályafutása…..
Az "I love Erzsike"-jellegű, vagy nonfiguratív tetoválások mellett vannak ötletes, vicces tetkók is. A következőkben néhány ilyet…..
Battie 2010.09.04 15:29:04
Megosztás Vannak olyan filmek, amiket soha nem lett volna szabad elkészíteni, és egyáltalán közönségnek bemutatni. Most egy fokozatosan bővülő listát szeretnék számotokra elkészíteni, azokból a filmekből főleg, amik nem elég, hogy nézhetetlenek, de azok marketingjével még fel…..
Az 58 százalékos SZDSZ helyi vezetője arra kéri támogatóit, hogy Medgyes Tamással szemben szavazzanak a pártsemleges Yoko Ono leváltására. A párt mérlegelte, hogy nem elég világhírű a Steve Tilston nevű folkénekes, és úgy döntött, az önös érdeket tükröző Indexnek Kovács…..
Battie 2010.08.18 17:45:41
Gondolom nagyon kevés ember fejében fogalmazódik meg eme cikk láttán az a kérdés, hogy : De ki is az az Amy Winehouse? Ha a zenéjéről nem is, de lecsúszásáról, droggal kapcsolatos és egyéb ügyeiről már bizonyára beugrik. Amy Winehouse ötszörös Grammy-díjas, angol soul-,…..
Korábban már publikáltam egy olyan cikket, melyben egy híres sorozat vicces jeleneteiből szemezgetek. (Idekattintva elérhetitek.) Most követvén ezt a "hagyományt" egy újabb hasonló poszttal rukkolok elő, melyben a méltán híres Family Guy című sorozat mulatságos…..
Cukiságok part 1. (A feiratva kattintva megnézheted az ebben a témában készült előző cikket.)                                               …..
Megosztás   Íme egy újabb képgyűjtemény, remélem élvezni fogjátok ezeket a csodákat! Ezután a képgyűjtemény után tervezem, hogy összeállítok egy olyan sorozatot, amiben JÓ cosplayek vannak, mert azért az durván az érem másik fele.          …..
Megosztás   Ki ne ismerné a méltán híres, Így jártam anyátokkal (How I met your mother) című, amerika tévésorozatot!? Szerintem nagyon kevés az ilyen ember, de azért a biztonság kedvéért -wikipedia úrnő segítségével- most leírom azt, amit tudni kell a sorozatról. Majd…..
Megosztás  Nézelődtem az egyik kedvenc oldalamon és összegyűjtöttem pár szórakozató képet számotokra. Előre is bocsánatot kérek azoktól, akik nem tudnak angolul, hisz van a képek között olyan, melyhez minimális angoltudás szükségeltetik.        …..
Megosztás Nemrégiben szemezgettem az inteneten és nem bírták elkerülni figyelmemet az érdekesebbnél érdekesebb cikk címek. Most ezek közül szeretném veletek megosztani a legjobbakat.               " Norbi tudja milyen szex nélkül az…..
Megosztás Akik ismernek, azok előtt nem titok, hogy a McFLY nevű együttes nagy kedvencem. Így most legtöbb olvasómnak az sem okoz meglepetést, hogy róluk szól eme cikkem.                            Mint minden vérbeli…..
Megosztás Percekkel ezelőtt derült ki a felvételizők számára hogy idén szeptembertől hol fogja folytatni mindennapjait, ebben elektronikusan segítségünkre volt a felvi.hu, ahol akár most is megtekintheted a pontok alakulását! A lusták számára egy áttekinthetőbb táblázatban…..
Battie 2010.07.22 20:33:34
Nemrégiben találtam egy érdekes kiss cikket az interneten, s most megosztom veletek azokat a gondolatokat, melyeket az közölt. A téma nem más, mint a szerelem. Sokan mondják azt, hogy ez az érzés, -"állapot"-múlandó, majd a kapcsolat kihűl, a szerelem intenzív és felemelő…..
Következzenek a 4. forduló jelöltjei! Itt lehet szavazni: LINK   ny.vicus                 PattiMajonz                         chicaa                …..
Battie 2010.07.03 14:05:31
@kyrill: Jól van, mindjárt beírom. ;D
Következzék a 2. csoport. Krampuszi                         SzisziX                                   Vivike...          …..
Megosztás Ez egy rendhagyó poszt, sajnos nem minden látogató fogja érteni, így írok egy kisebb bevezetőt. A hotdog.hu közösségi portálon van egy csoport, akiket "körkérdésezőknek" nevezünk, a miértjére rájössz, ha ellátogatsz az oldalra. Közülük pár lelkes fiatal…..