Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vadas Tibor

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2009.07.03. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
bdk blog archívum Isten vs. Ősrobbanás 2010.04.26 12:04:00
Miközben a magyarországi választások második fordulója zajlott, szűk körű, de élénk és üdítő eszmecserét folytattam laptopomról a Facebookon tegnapi aforizmám okán ("Világnézeti kompromisszum: Isten hozta létre az Ősrobbanást."). Eközben egy (árulkodó?) megjegyzésemmel kapcsolatban felmerült, hogy…..
Vadas Tibor 2011.03.02 19:32:13
Sajnos lemaradtam erről a beszélgetésről, de most, hogy folytatódott, hozzászólnék legalább az utolsó két beíráshoz.

Kozmopolnak
A tudomány valóban nem definiálta a végtelent. A pontos meghatározás égető hiányában okunk lenne bánatosan lógatni a fejünket, bár attól meg felderülhetnénk, hogy a VÉGES fogalmát sem definiálta. Mert a véges fogalma (egy adott minőség esetében) csak önkényesen szűkös korlátok közé szorított időintervallumokban érvényes, ezért ritka bátorság kell, hogy valamely megjelenési formára vagy módra azt mondjuk, hogy véges. Akár méreteiben, akár minőségében.
A mindenható kvantumfizikának vajmi kevés köze van a lélekhez. Bizonyítani sem kell a nyilvánvalót. Mert lélek van. Igen ősi szavunk, lehetséges értelmei és jelentései nagy pályát futottak be. Gondoljunk arra kifejezésre, hogy –kiszállt (elszállt) belőle a lélek--. Ugye milyen szép? Szinte már költészet. Vagy arra, hogy valaki lelketlen, vagy nagylelkű. Ezek behatárolható jelentéstartalmak voltak még. A vallás (sic!) misztifikálta a lélek fogalmát, elködösítette az eredeti tartalmakat, de igazán újat és átütőt nem tudott a jelentéséhez hozzátenni. Ezért a kérdés legérdekesebb oldala, hogy azok, akik egy vitában például a lélekről beszélnek, tulajdonképpen miről beszélnek. A kifejezés melyik jelentéstartalmáról?

Dr. Zoidbergnek
A következőket mondod: „A vallások pedig legjobb esetben is nevetségesek. De mondjuk inkább, hogy meghaladottak, helyüket a tudomány és a művészet vette át.”
Én például, bár nem vagyok hívő, mégsem tartom nevetségesnek a vallásokat. Persze nem a különféle vallások teremtésmítoszaira gondolok, ezek felett úgy néz ki, tényleg eljártak az ismereteink. De teremtés ide, teremtés oda, van itt valami más is, ami hiteink kialakulásának táptalaja. Ez pedig egy valós kérelem a lelkünkben, nem térnék ki a részletezésére, hosszadalmas lenne.
A tudomány sose lesz képes betölteni a vallás helyét és szerepét, mivel a hitre irányuló belső igényünket megszüntetésére nincs hatásköre. Ez nem véletlen. Létezésünk egyszerre több síkon zajlik, az emberi lény több, mint a tudományos ismeretinek az összessége. Nem csak gondolkodó lények vagyunk (ide tartozik a tudomány), hanem ezzel együtt érző, és esendő lények. Olyanok, akik képesek előre látni a sorsukat. Olyanok, akik bánatra és örömre, szerelemre, képesek. Érzékeljük és felfogjuk a szépet. Vagy akik saját győzelmeik és vereségeik minden ezrednyi másodpercének átélésére képesek, akiknek fájhat a testük, és fájhat a lelkük, akik ugyan abban a pillanatban hódítók és behódoltak, vagy pedig egyszerre kíméletlenek, majd gyengédek a következőben.
bdk blog archívum A szubjektív Univerzum 2011.01.04 19:00:00
Még az ünnepek alatt történt, hogy kedves régi barátom, akivel számos lényeges dologban kialakult egyet-nem-értésünk miatt kapcsolatom az utóbbi években meglazult (szinte meg is szakadt), egy izgalmas írásra hívta fel a figyelmemet. Itt található: Kvantum-radar. Figyelmesen elolvastam (ezt jó…..
Vadas Tibor 2011.01.12 11:28:17
A világ, az univerzum, objektív ill. szubjektív volta legalább olyan régi kérdésköre az emberi gondolkodásnak, mint az anyagi vagy szellemi meghatározottsága. Talán van is kapcsolódás a két tárgykör között, pontosabban a két téma mintha ellipszispályán keringene egymás körül, hol szinte egymásba olvad, hol távolabb kerülve a másiktól. Az biztos, hogy amikor a vita elkezdődött, ismereteink a körülöttünk lévő világról nagyságrendileg kisebbek voltak a mai állapotnál. Emiatt manapság már a téma felvetését is avíttnak és időszerűtlennek érezzük. Akár a bolygónk, akár napunk és naprendszerünk, akár a nagyobb kozmológiai egységek fejlődéstörténete folyamatában a mai napokig megismert tények és hipotézisek ismeretében beláthatjuk, hogy a világ bizony évmilliárdokon keresztül elég vidáman megvolt szubjektumunk nélkül (az emberi faj egyetemes szubjektumára gondolok, ami természetesen nem egy állandó, hanem fejlődő kategória), de egy testközeli kapcsolódási ponton át szemlélve; létezett születésünk előtt, és létezni fog utána is, az egyed szintjén is. Azonban az is tagadhatatlan, hogy a világegyetemnek, az univerzumnak az emberi faj megjelenése előtt nem volt neve. Ez a különleges faj adott neki nevet, és ezzel egyidőben új létezést is. Egységet teremtett, például, amikor a csillagokat egyre nagyobb és nagyobb rendszerekbe illesztette, illetve a másik oldalon az anyag titkainak feltárásában olyan kicsiny és még kicsinyebb rendszereket és részleteket tárt fel, ahol megkérdőjeleződtek az ember természetes léptékeiből adódó tapasztalások és ismeretek. És ekkor (leegyszerűsítve) jött pár gondolkodó, aki a következőket mondta. Az ember érzékszervei (amelyeken keresztül a világot érzékeli), valamint az emberi tudat és gondolkodás (amelyen keresztül a világot sajátos rendszerbe foglalja és értelmezi) annyira specifikus és annyira tükrözi fajunk korlátait, hogy az a világ, amelyet érzékelünk szubjektív, és köze sincs az objektívan létező világhoz. A beszélgetésnek ebben a szakaszában is belátható, hogy tartalmában, de irányában is merre mozdul el az eredeti kérdéskör.
Az, hogy az emberi gondolkodás és az emberi értelem, hihetetlen bonyolultságában is milyen szűk korlátok és határok között érvényesül és mozog, logikájának alapjait mindig az érzékszervek által közvetített esetlegességekre építve, igaznak tűnik. Az ebből levont következtetés azonban sokszor téves.
Leginkább azért, mert nem vesz tekintetbe egy fontos tényt. Azt, hogy az emberi értelmet, nem az ember találta fel. Bármennyi érdeme is van a gondolatnak és gondolkodásnak, a logikának, a tudományos megfigyelésnek, az ötletnek, az összefüggések meglátásában és törvényekké fogalmazásában, azonban mégis ezeket a felsorolt képességeket és lehetőségeket, az a világ adományozta az embernek, amit leegyszerűsítve úgy nevezünk, hogy Természet. Az anyag, a létezés, és a világ öntudatra ébredt az emberi értelemben. Nem muszáj azt feltételeznünk, hogy célja van velünk, hogy beteljesítünk, elég azt megfogalmaznunk, hogy az értelem a létezés egyik iránya. Kivételezett, kiválasztott lények vagyunk, vagy csak lehetséges szerepeket betöltők? Nem tudom. Azt pedig csak tudni vélem, hogy az értelem megjelenése a világ fejlődési folyamatának része, függetlenül attól melyik világrésznek melyik magas fokon szerveződött lénye hordozza. És hát persze, hogy szubjektív, de ez a szubjektivitás parazita módon, az objektív világ tényeiből és energiáiból szívja életét és életerőit. És ha ez így van, akkor az emberben tükröződő világnak mégiscsak kell, hogy legyen valami köze objektív önmagához. :)
bdk blog archívum Én, a tizennyolcezredik 2009.08.16 10:44:00
Már megint elfelejtettem a betegségem nevét. Ezért most, mivel rászántam magam, hogy ez egyszer kivételesen erről írok, utána kell majd néznem – hogy aztán megint elfelejthessem.Zavarba kerülök mindannyiszor, ahányszor egy-egy új ismerős rákérdez, mi is kényszerített…..
Vadas Tibor 2009.08.20 11:33:44
bdk blog archívum Megjátszott értelem 2009.07.01 18:41:00
Nem szoktam frissen írt verseimet a blogban azonnal közzétenni (inkább csak azután, ha valahol már megjelentek), de ma szakítok ezzel a gyakorlattal. Talán mert rosszul aludtam, mert reggeltől erősen fáj üresnek érzett fejem, vagy csak azért, mert ez most nagyon kikívánkozott…..
Vadas Tibor 2009.07.03 16:11:19
Csak önmagamon keresztül, személyes jegyekkel fűszerezve tudok közeledni a vershez, de korántsem vagyok biztos abban, hogy megbocsátható-e ez a személyes hang, személyes jelleg.

Igen nagy affinitással álltam neki a vers olvasásához, mivel olyan témát választott, amellyel már igen régen eljegyeztem magam. Így, harmadosztályú verseim elé, ha nem engedek szerkesztőm szakmai érveket felvonultató rábeszélésének (ma már nem engednék) az a cím került volna, hogy Vita az értelemmel.
Ezek az előzmények jelentették számomra, hogy nem csak olvasni tudtam a verset és megcsodálni a gondos csiszolását, hanem valódi találkozásra adott alkalmat számomra, méghozzá egy hármas találkozóra. Az első versszakban Anyám rég nem hallott hangját idézi vissza a szerző, aki bár más szavakat használt, de tartalmilag hasonló módon próbálta megfékezni kérdéseim zuhatagát az életről és a körülöttünk lévő világról:

„Arányait ha mindig meghagyod,
fel nem borul a játszott értelem,
de nyomban gyönge térdeire rogy,
ha többre tör és vágya féktelen,”

Hogy milyen ösztönös női megérzések voltak Anyám intésében, amelyben az értelem általam „hirdetett” fenn és mindenhatóságát kérdőjelezte meg, azt ma már nem kérdezhetem meg tőle. Azonban mégis jól esett úgy dekódolnom a vers első szakaszát, hogy újravetíthettem közben saját filmemet, az intést, ahol én a megélt személyes vonatkozásaimon keresztül nézhetem a képeket.
Következő találkozásom a verssel a hetedik sornál kezdődött és a tizenkettedik sornál fejeződött be. Ami a gondolkodásomban régóta kérdőjeles, mint egy harminc-negyven éve feltett és azóta is megválaszolatlanul maradt kérdés, az ezekben a sorokban kijelentő módban hangzik el:

„és elfelejti, volt-e ősi ok
gőgösnek lenni torz magaslesen.”

Reménykedem mégis, hogy az „és elfelejti” után, ott van láthatatlanul egy kicsi, ki nem rakott kérdőjel.
A harmadik találkozásom a verssel a legfurcsább, a záró szakaszban. Mivel nem jött létre. Nem tudhattam meg, mitől fél, vagy mitől félt minket a szerző. Azt sem tudom, hogy helyesen érzékelem-e, hogy már nem egyszerűen az arányok elhagyásáról, illetve megtartásáról beszél.
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása