Adatok
grésa
0 bejegyzést írt és 153 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Egy pontosan koreografált folyamat első állomásánál járunk kedden, amikor a parlament elfogadja a lex CEU-t. A következő lépés a civilek megbélyegzése, a harmadik pedig – nagyjából október magasságában – az ország totális Soros-talanítása lesz. Trumpban remél ehhez szövetségesre találni...
grésa
2017.04.05 12:16:05
vitya elvétette a pályát, amin focizni kezdett, és ez most végzetes lesz számára..
„Idejekorán fel kell készülni a jövőben jelentkező szükségletekre, hogy azokat minél kevesebb versennyel és minél nagyobb eredménnyel lehessen kielégíteni.” (Mechwart András)A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kertjében egy emlékkő őrzi az 1956-os forradalom…..
Az alapkőletételnek már több mint tíz éve, de körforgalom máig nem épült a 10-es főút és az Ürömi út találkozásánál lévő lámpás kereszteződés helyére. Hosszú évek óta mondják, hogy a helyzet tarthatatlan, megoldás helyett azonban máig csak ígéretek…..
A szakmai gyakorlat megkövetelése, ennek hiányában a nevetséges bérszint az, aminek a következtében a pályakezdő diplomás teljesen kiszorul a hazai munkaerőpiacról. Ezért a munkáltatói oldalt is adminisztratív eszközzel kell kényszeríteni a foglalkoztatásra, ha már a…..
Jó honpolgárhoz híven engem érdekel, hogy kormányunk szűkebben és tágabban értelmezett tagjai milyen képesítésekkel rendelkeznek, ennek folyományaként pedig mennyire szakemberek a saját területükön. Éppen ezért szoktam alkalomadtán beletúrni az életrajzaikba, úgy…..
Az év talán legbotrányosabb hírével örvendeztette meg a nagyközönséget Karácsony első napján a Magyar Távirati Iroda. Ráadásul szinte sikerjelentésként tálalva az információt.A hír arról szól, hogy január 1-jétől a jövő év végéig honvédségi lajtos kocsikból kapja az…..
Stefánia kisasszony
A magyarellenes német sajtó hazugságainak konkrét, tételes cáfolata (I. rész)
2012.10.30 12:26:40
Bizonyára mindenki hallott már Stephan Ozsvath felháborító magyarellenes gyűlöletbeszédéről, amelyet a nyugatnémet rádió sugárzott Észak-Rajna-Vesztfáliában.
A német nyelvű sajtó – és ezt nem lehet elégszer és eléggé hangsúlyozni – túlnyomórészt a '68-as…..
grésa
2012.10.30 18:16:51
Ezek után csak az a kérdés, naponta hány autóst büntetnek feleslegesen a parkolóőrök.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
"HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ MAGYAROK!" - ez a felirat díszíti azt a szalagot, amit Orbán Viktor "adományozott", hogy felkössék a magyar nemzeti zászlóra az olimpikonok és paralimpikonok pénteki ünnepélyes eskütételén.Ez a szöveg valahonnan ismerős. Hopp, megvan. Ezzel szokta…..
Kormányra kerülése óta világosan látszott, hogy a Fidesz módszeresen halad előre abban, hogy államosítson mindent, amit csak lehet. Kétség nem férhet hozzá, hogy az erről alkotott markáns elképzelését a párt konzekvensen végrehajtja, még akkor is, ha sok esetben nem hajlandó…..
grésa
2012.06.13 11:16:54
@Ben Franklin: a hazai kutaknál is 25-35 Ft különbség van. ez nem verseny?
grésa
2012.06.13 11:18:58
@dr. nomac: világos, de ez a vita most nem erről szól!
grésa
2012.06.13 11:22:07
@Kotkodus: abból indulnak ki, mint amerikában, h. egyetlen milliomos sem lehet büszke a nagypapára.. szerintük most van itt az eredeti tőkefelhalmozás kora, csak nem a kizsákmányolásból, hanem a közvagyonból.. egyébként, mondták is.
Ma 4 éve, egy borgőzös estén alapítottuk meg a Kettős Mérce blogot. Bár, aki rendszeresen olvas minket, az nagyjából tudhatja, mit gondolunk a világ dolgairól, de mi most mégis valamifajta ars poeticát szeretnénk a következőkben megfogalmazni. Egy ars poeticát, aminek…..
Ha el akarjuk képzelni, milyen is lenne, ha a Jobbik lenne hatalmon az országban, kóstoljunk bele ebbe a pár percbe a parlamenti közvetítésből. Miután Balczó Zoltán megadja a szót, napirend utáni felszólalásában Baráth Zsolt, egy eddig kevéssé ismert jobbikos a hátsó…..
grésa
2012.04.04 22:19:49
grésa
2012.04.04 22:44:00
@Sachkter: aki ezeket a baromságokat komolyan veszi, az sík hülye! Az egész térségre jellemző, hogy az éghajlat elveszi a sémi népek (arabok és zsidók) egy kis részének az eszét, és ilyen összeröfögéseket tartanak... Azután, vallási alapon felrobbantják magukat..!
Szentendre nyakára egy technokrata csődgondnokot ültet a Raiffeisen, mint Olasz- vagy Görögországban a pénzvilág. Szentendre Bajnai Gordonja veszélyezteti a népképviselet elvét. A folkgiccs tobzódásáról, az Angyal kocsmáról, lejárt szavatosságú képzőművészeiről…..
Nem akartam azokról a méltatlan, lealacsonyító és a legsötétebb ork szellemiségről árulkodó vádakról szót ejteni itt a blogon, amelyekkel a ballib médiahorda beiktatása óta folyamatos ostrom alatt tartja a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnököt. Azt gondoltam,…..
Hírcsárda - Pusztán hírek
Eva Longoriát kérték fel az evá-val kapcsolatos jóhír kommunikálására
2011.11.15 14:00:00
Az egyik született feleséget megformáló modell-színésznőt kérte fel Orbán Viktor az eva megtartását népszerűsítő kampány arcának. „Eva nélkül lehet élni, de nem érdemes, az eva nélkül érdemes élni, de nem lehet.” – szól a kampány szlogenje, amely még…..
Jelentem: vannak szolgáltatók, akiknek bátran tartozhat az ember, minden következmény nélkül. És erre bizonyítékom is van!..
grésa
2011.11.16 00:48:18
@jutcucc53: a kikötés - visszakötés büntető tarifa sem jogos, hiszen a szolgáltató a saját érdekében teszi, nem az ügyfél megrendelésére, legfeljebb a közvetlen költségeket hajthatná be a fogyasztóján, akiből él, és akit nincs joga büntetni! Legalább is jogállami normák szerint.
DopeManTV
DopeManTV Vlog! DopeMantudás egyeteme: politikai jobb és baloldal Magyarországon
2011.08.08 14:12:00
Magyarországon ma állítólag egy jobboldali rezsim kormányoz. Én azt gonolom, hogy itt 20 éve inkább a karrierista elit irányítja a dolgokat. Ahhoz, hogy egyáltalán tisztán lássunk, először nézzük meg mit is jelent a politikai bal- illetve jobboldal…..
A tegnapi poszt kommentjeiben többen is kérték, hogy legyen erről szó, íme: Hétköznapi beszélgetéseim tapasztalata, hogy Kína elég szélsőségesen megosztja az embereket. Sokan vannak, akik félnek az országtól, mint ahogy általában minden ismeretlentől félni szokás. Akik…..
grésa
2011.06.26 20:47:49
@nod20: a jelenséget úgy hívják, hogy sikerpropaganda...
grésa
2011.06.26 21:29:20
@RAMBO: tök igazad van!
grésa
2011.06.26 21:30:01
@RAMBO: tök igazad van!
"Meglehetősen hosszú időbe telik, míg hazánkban a szocializmus és a kapitalizmus között az ideológia terén eldől a harc: melyik győz. Ennek oka az, hogy még hosszú ideig fenn fog maradni országunkban a burzsoázia és a régi társadalomból származó értelmiség befolyása,…..
grésa
2011.06.26 18:04:27
@randomgenerator: nekünk csak egy dolog lehet hasznos, ha valaki (bárki) értékalkotó (termelő, szolgáltató, oktató)folyamatokat telepít ide, MAGYARORSZÁGRA!
grésa
2011.06.26 18:11:14
@aritus: nagy barmok lehetnek a piktorunk körül...
grésa
2011.06.26 18:53:47
@ob.szerver: Így igaz! és még valami: a jövő évi viszont látogatás, aminek a turista értékét az egész társaság nagyra becsüli...
Szeptemberre napolták el az első fokon 2 év 4 hónap letöltendő börtönre ítélt Stohl András perének másodfokú tárgyalását. Ruttner György védőügyvéd eljárási hibára bukkant: egy videófelvétel alapján ugyanis kiderült, Stohl Andrással elmulasztották ismertetni a…..
grésa
2011.06.21 22:40:39
@the angel of the death: nem így van! börtön viselt emberektől tudom, bent a legritkább esetben foglalkoznak azzal, h. miért van ott valaki. Az ítélet végrehajtásától kezdve mindenkinek ugyan az a sorsa, problémái, és legfeljebb az a téma, meddig lesz bent. És, a "katonás" élet egyformán hat mindenkire. Most nem arra gondolok, h. sokan ott tökéletesítik a betörő ismereteiket...
grésa
2011.06.21 22:59:49
@Bathory: és, nem is fog megártani neki! Ha igazán nagy tehetség, előröl kezdheti, továbbá megszabadulhat egy családi örökségtől. Ismertem az apját. Azon kívül tanulságos is lesz.
Most kaptam a hírt, hogy nem csak a Budai Gourmet követte el azt a vérlázító, profitorientált gaztettet, hogy belépőt követelt a semmiért, hanem ragályosan terjed ez a métely!Állítólag a Gourmet-n felbátorodva belépőjegyet fontolgatnak más intézményekben, fesztiválokon is,…..
A tapasztalt, öreg és okos emberek be nem bizonyított kijelentéseire és véleményeire éppúgy hallgatnunk kell, akárcsak a bizonyításokra: minthogy a tapasztalat megélesítette a szemüket, jól látnak.Arisztotelész: Nikomakhoszi etikaA Fidesz elmúlt egy éves kormányzása a…..
grésa
2011.04.02 23:25:13
@kkp: ebben van valami!
Az MSZP parlamenti képviselői nem tesznek esküt az új alkotmányra – jelentette ki Mesterházy Attila, aki egyúttal nem tartja elképzelhetetlennek a parlament feloszlatását, és új választások kiírását. A szocialisták elnöke a Népszava szombati számában megjelent…..
grésa
2011.04.02 22:53:01
@Lucernaböde: épp a héten is sikerült rendbe tenni, nem hallottad a vezért a dicsőséges kötvénykibocsájtásról? ...tovább növelték az államadósságot!
grésa
2011.04.02 22:58:52
@Lucernaböde: szavad sincs, mert ehhez már hülye vagy...
Minden jel arra vall, hogy a kormány immár az élet minden területére kiterjeszti a hatalmát, és könyörtelenül megtorol minden ellenvéleményt. A legfrissebb böszmeség a földrajzinév-bizottság lemészárlása és helyének sóval bevetése, s a földrajzi nevek kiosztásának…..
grésa
2011.03.23 00:18:21
@gorcsev54: egy az egyben igazad van!
grésa
2011.03.23 00:34:36
@fog- és Bulawayo magiszter: á, dehogy.. csak tudjál róla, hogy a mostanra ingét tépdeső, lekussolt mszmp-sek valamikor ugyanolyan lelkes bizakodók voltak, mint a mostani fidesz tábor.egy idő után elkezdik majd egymást is nyírni, közben kiöregednek, és mennek ők is a történelem szemétdombjára. a komcsik is így kezdték: eltakarítani az osztályidegent, a kulákot, az értelmiséget, a grófokat, bárókat, csendőröket, és amikor ezek elfogytak, akkor a nemzetközi imperializmust! Hidd el, ezek tényleg kiscserkészek, de meg fognak nőni, és a folytatást már ismerjük.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz