Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csé*

52 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Bogoz zenekar 2011-ben alakult. Azóta rendszeresen koncerteznek önállóan, de lehetett már látni őket a Kiscsillag vagy a Pál Utcai Fiúk előtt is. Ebből már valamennyire ki lehet találni a csapat stílusát is. Igen, alternatív popzene. A zenekar nagylemeze most jelenik meg az NKA…..
Csé* 2014.03.12 23:26:38
@zettlorf: kösz, hogy írtál, javítottam a hibát a szövegben a bogoz.hu -n.
bogoz Rémember 2012.07.19 21:19:00
Most, hogy a Bogoz a stúdió felé araszol, emlékezzünk meg a zenekar legalább 2/3-ának kedvenc bandájáról, a Rémemberről, amely a 2001-es évben egy olyan lemezt tett le az asztalra, amivel nagyjából 10 évvel megelőzte a korát és ezért Magyarországon arra kárhoztatott, hogy nem…..
bogoz Neked nem 2012.03.04 22:11:00
Az örök kérdés: attól válik egy zenekar ismertté, hogy a menedzserük jól végzi a munkáját vagy a menedzser csak akkor jelenik meg, amikor a zenekar már beküzdötte magát az ismertebbek táborába?Az utóbbi meglehetősen gonoszkodó szemlélet, azt feltételezni, hogy a sok…..
Esküszöm, nem pécéztem ki magamnak Kasza Tibit! Semmiféle személyes ellenérzésem nincs vele kapcsolatban, ő is csak azt csinálja, amit a legjobbnak gondol, rendes, jó srácnak tűnik. Mégis mindig belefut az én utcámba akaratlan! Az egész azzal kezdődött, hogy vacsora közben tévéztünk és épp elkaptuk…..
bogoz Közeleg 2011.03.28 23:58:00
Minden zenekar életében vannak jó próbák és rosszak, a bogoz sem kivétel ez alól. Az ember egy pillanat alatt elveszti a hitét, amikor átéli a rosszat: minek is csináljuk az egészet, ha nem élvezzük.Számos ok jut eszembe, hogy ma miért nem volt jó.Az első, semmi különleges,…..
bogoz Próbán 2011.03.18 16:53:00
bogoz Jövünk! 2010.12.15 23:59:00
 ... a pihenőben ültünk épp, a többiek cigi, én meg egy sör. Tibi beszélgetett egy ismerősével, ott futottak össze. Kérdezte a srác, hogy bejöhetne-e meghallgatni minket, mert épp semmi dolga. Persze, hogyne. Eljátszottuk az egyik számot a háromból.- Hát ez... ti mióta…..
December 17-én, pénteken 20h-tól egy könnyed előkarácsonyi bulit ajánlunk nektek, egy kellemes estét beatles dalokkal és kedvelőikkel, sok, rég nem látott ismerőssel és a beatles.dev zenekarral. Sok ünnepelnivalónk lesz az este, például John Lennon 70. születésnapja, de…..
bogoz A Magyar Dal Napja - 1990. 2010.09.13 17:16:00
Szoktuk mondani, hogy Magyarország a tízmillió labdarúgó szövetségi kapitány és tízmillió politikus országa. Hogy a tízmillió zeneszakértő és zenei producer országa lenne arról csak azért nem szólunk, mert a tízmilliónál sokkal kevesebb magyar embert érdekel a magyar zene,…..
Kétségtelen, hogy vasárnap este a Szigeten a valaha volt legjobb Muse tribute zenekart láthattuk-hallhattuk. E páratlan teljesítményért a közönség volt a leghálásabb: a néhai Beatles koncerteket megszégyenítő módon sikította végig az egész koncertet, az énekes hangjából így…..
Régi adósságot egyenlítünk ki: a legutóbbi koncerten készült videók második csomagja immáron elérhető.        ..
bogoz Kell 2010.03.07 12:53:00
Bár van, akinek fekszik, de én nem szeretek egyedül fellépni. A manapság népszerű HR-es kifejezéssel élve - mindig is "csapatjátékos" voltam. Aki ismer, az tudja. És ez nem csak a zenére igaz. Szóval egyedül lenni színpadon nem túl jó, de még mindig jobb,…..
bogoz Se veled, se veled 2010.02.25 00:00:00
Leginkább a párkapcsolatokban figyelhető meg a dolog. Se veled, se nélküled.Szerintem mindenki tudja, miről beszélek. De mivel ez itt egy "zenei" blog, hát legyen arról szó.Reménytelenül sok zenekar van az országban, akik mindenféle okok miatt sosem lesznek igazán…..
Paul bácsi ismét nagy koncertélményben részesített minket. Igaz, Dnssel nekünk ez már a 3. Paul koncert volt a budapesti és prágai után, így nagy meglepetéssel nem szolgált, inkább csak a többieknek. Ugyanis úgy történt a dolog, hogy kiszúrtuk, hogy Paul dec. 9-én Arnhemben…..
Tabáni István lett Magyarország második Csillaga, így nagybetűvel, mert ugye a tehetségkutatót, amin elindult így hívják. A 31 éves budapesti teremőr (a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeumban dolgozik) annak ellenére (vagy éppen azért, ki tudja) végzett az első helyet, hogy a…..
bogoz A leghíresebb teremőr 2009.12.20 11:47:00
Tabáni István.A nép mindig boldog, ha segíthet. Főleg karácsonykor. Az jó a lelkiismeretnek.A nép szegény gyermeke ismét győzött. Nagy fegyvertény, ha az ember ilyen karakter, akár szándékos, akár nem.Kedves István!Szinte már dobozban van a lemezed, meg is írták, fel is…..
bogoz kafkaz fesztivál 2009.11.29 20:09:00
Nagyon szuper kis este volt ez tegnap a Hunniában. Janó mellett Endyék, ctrlaltR és én léptünk fel. Már ott elneveztem kafkaz fesztiválnak. Janó nagyon elemében volt, látszott rajta közben is meg utána is, hogy mennyire élvezi. Nem is tudtam eldönteni a közönség pörgeti őt vagy…..
w Mea culpa 2009.11.06 17:12:00
Éppen három éve indult ez a blog, eddig körülbelül kétszázötvenezer komment született, ezek kábé kétharmada az előzetes moderálás bevezetése (2008 augusztus), avagy a rendkívüli állapot előtt. Máshol ennél sokkal több közvélemény gyűlt össze, ez a negyedmillió…..
A Negyedik Köztársaság ismét akcióba lépett: péntek este érdekes dolgok jelentek meg több székesfehérvári üzletközpont, hipermarket, drogéria polcain. A Boltbalopás névre keresztelt akció a lopás fordítottja: nem kiviszel, hanem beviszel az üzletbe bizonyos dolgokat.…..
Csé* 2009.11.10 18:59:41
Halogattam befejezni ezt az írást, mert lusta voltam a hozzá szükséges adatok beszerzéshez. De mindnyájunk szeretett w-jének köszönhetően most különös aktualitása lett a dolognak, így erőt vettem magamon. W látszólag önvizsgálatot tartott és megbánta bűneit, ahogy ő…..
Subba Barna vagyok BASZDMEG!! 2009.11.07 13:16:00
Nem mindenki rendelkezhet olyan szép napbarnított bőrrel, mint Szeredenyey Béla, Pataki Ági, vagy például én, a kevésbé szerencsések barnítókrémmel próbálják meg pótolni e hiányosságukat. Néha igazán szánalmas eredménnyel, ezekről a pucsító szájú narancssárga…..
Kedves, szimpatikus, nyugodt, konfliktuskerülő vagy pedig naív, együgyű fiatalember benyomását kelthetem, biztos ezért szólít le minden koldus és szektás, így már azon sem lepődöm meg, hogy a visszajáró soványabb vagy éppen a számla kövérebb.De az már mégis csak sok, hogy…..