Regisztráció Blogot indítok
Adatok
go!t

0 bejegyzést írt és 77 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!     Tisztelt Címzett   Segítséget kérnék. Olvastam utána már és tisztába vagyok azzal, hogy ezek a dolgok amiket leírok jogellenesek pusztán megerősítést szeretnék kapni. Szóval az én…..
go!t 2016.08.23 18:53:43
@HK79: ne nagyzolj!!! Ez azt jelenti, hogy az iskolában van legalább 4 teljes kiépítésű IT terem (4x35=140), plusz a tanári kar egy olyan 35-40 géppel...

Jól ismerem az egyik legnagyobb pesti gimit (8 párhuzamos osztály 4 évfolyamon, +2 előkészítő évfolyam), és nincs ekkora gépparkjuk, akkor Te ott békés megyében így viszed a bótot ;)

BTW: döntsd már el, hogy értesz valamihez, akkor manapság 2 perc alatt találsz melót, vagy nem értesz hozzá, akkor meg szenvedj a suliban ahol elmondom neked, hogy 20 éve is így mentek a dolgok, és 20 év után is így fognak.

Egy iskolában 2 féle alkalmazott marad meg:
- a bolod, aki mindent bevállal,ő a suli jóságos Pistabácsija
- aki nem akar dolgozni, mert mellette a fusi melóját tolja, így mindent lepattint, hogy maradjon ideje a fél város összes KKV-ját is managelni.

Te választhatsz, hogy melyik akarsz lenni, de úgy tűnik a 2. útról lecsúsztál ;)
go!t 2016.08.23 22:41:02
@Jankove: Én ezért mentem el szervezés/architekt irányba. A nagyon technika közeli dolgokat egyre kevésbé kell teljes mértékben értenem, inkább a koncepcióért felelek, a tényleges megvalósításra jönnek fiatal srácok, akik kenik-vágják az aktuális verzió összes újdonságát, viszont még képtelenek összefüggésekben gondolkozni.

Egy idő után majd innen is megyek tovább, amikor már nem tudom tartani a lépést.

Valahol egyetértek, hogy hálátlan, de nem szabad leragadni egy dolognál, így is újra tanulok mindig egy csomó dolgot, de egyben kicsi szakmát is váltok, így pedig van értelme.

Számomra egyébként nem is az a meglepő, hogy az 50+ kollégák már képtelenek erre, hanem, hogy a velem egykorú harmincasok közül is sokan, bár addig jó nekem ;)
Libertarian Tűzzel-vassal 2016.05.09 04:00:00
Az Uber akár működhetett is volna. Illetve működik is, csak nem ebben az undorító pocsolyában. Most tegyük a szívünkre a kezünket: az autóval történő személyszállítás nem valami nagy kunszt. Nagyjából mindenki képes rá, akinek van B-s jogosítványa és egy érvényes…..
Felröppen a hírt, miszerint 1 euróért (300 forintért) venné meg a Széchenyi Bank a magyar Raiffeisent. Hogy az ár reális vagy sem, azt nem tudhatjuk. Közel 30% a nem fizető hitelek aránya, amit nagyon magas. A bank egy ideje már veszteséges. Ezt majd megítélik a…..
go!t 2014.01.08 07:56:44
@ob.szerver: muszáj akkor lesz, ha ki akarják fizetni azokat, akik a hitelekhez szükséges összegeket biztosították... vagy csődöt jelentenek, az OBA fizet a betéteseknek, a többiek meg mehetnek...

Persze jó kérdés, hogy erre mit lépnek pl a hitelminősítők, ha egy min 49%-os állami bank csődöt jelent, de az előre gondolkodás sosem volt a fijjug erőssége, ma még jó üzletnek tűnik megvenni egy bankot 300€-ért, ha egy fiókot sikerül értékesíteni 5 milláért, akkor máris hatalmas a haszon, a követelésekkel meg majd csak csinálnak valamit, ha más nem beleírják az alkotmányba, hogy olyan nincs is.
go!t 2014.01.08 07:57:50
@ob.szerver: egyébként egyetértek Veled a valószínűbb forgatókönyv a Postabank reloaded, permanens állami tőke injekciókkal az egyik oldalon, VIP hitelekkel a másikon.

Valószínűleg pont ezért is kell a bank, mert a Postabank szekér már elszaladt, 'be kár is érte.
Kerényi a rendszerváltás előtt Aczél György akaratából lett színházigazgató, s akkoriban még a Kreml-ben is rendezett ünnepi műsort. A rendszerváltás után antikommunista fordulatot vett művész. 2006-ban már azzal buzdított a Fidesz melletti szavazásra, hogy “A komcsi…..
go!t 2014.01.08 07:19:41
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

1) tehát Téged nem az esztelen lopás zavar, hanem az, hogy az elmúttnyócévben rossz ember lopott

2) OV levelezése 3 milliárdba kerül, tavaly 800 milla volt a "jobban teljesít" kampány, és akkor még nem beszéltem rezsidémon ölésről, meg az EUaNyudíjjadatAkarja kampányról és a többiről... gyorsan összejön az a 4 milliárd és még nincs is kampány időszak.
2013 végére a magyar társadalom újfent bebizonyította alkalmatlanságát a közügyekben. Bebizonyosodott, amit eddig is sejteni lehetett. Az ország nem a Gyurcsány vagy az Orbán miatt van ott ahol, nem a cigányság vagy éppen a rasszizmus miatt, de még csak nem is a gyenge foci vagy a…..
go!t 2013.12.30 10:12:56
@étcsokinyuszi: @♔batyu♔: jah, igen, mert rengeteg céget érintő gazdasági kérdésekben ugyanúgy megy a bizonyítás, mint egy kocsmai késelésnél. Kiáll Kovács II János tizedes, felmutatja a véres kést amiről mindenki tudja, hogy kinek a bicskája, és a tömeg egyként hördül fel, ez csak a Pista lehetett, a Tóth Pista...

Gondolom, ha megkapnátok több száz cég könyvelési adatait, tulajdonosi szerkezetét, etc, ami az ilyen típusú gazdasági bűncselekményeknél bizonyít, akkor bemennétek átpörgetnétek azt a néhány ezer oldalt, amit normális esetben több tucat könyvelő is hónapokig nyálaz, mire kiderül a teljes kép, és mint mindenhez értő bloggerek kimondanátok, hogy igen, ez a 2 valóban sáros, azok meg nem...

Attól, hogy nem tudtok felfogni semmit ami túlnő egy kocsmai kártya csalás keretein még nem biztos, hogy hozzáértők számára sem lennének a dokumentumok bizonyító erejűek (ui: az ilyen típusú ügyekben egyébként gyakorlatilag sosincs olyan, hogy valaki előáll a teljes bizonyíték tömeggel, mivel ehhez tényleg csapatra van szükség. Nem banán köztársaság szerű helyeken ilyenkor az történik, hogy az állami revizorok, esetleg külső könyvvizsgáló cégek nekiesnek az anyagnak, és áttúrják. Jah várjatok, ez megtörtént az NAVnál is, menny idő is kellett nekik rá? 2 nap? Gondolom az ebédidőt is végigdolgozták, úgy jöhetett ki, mert a világ más részein ezek inkább év körüli időt igényelnek, persze gondolom ott nem dolgoznak olyan hatékonyan, mint idehaza, csak ez lehet a megfejtés).
go!t 2013.12.30 11:19:43
@Attitude Adjuster: "Horváth András egy zöld dossziét lobogtatott, hogy abban vannak a 'bizonyítékok'. Fél kézzel lobogtatta, nem úgy tűnt, hogy több ezer oldal lenne benne. "

Értelek,
szóval ha valaki azt mondja, hogy itt van a kezében egy leírás, hogy milyen kémiai módszerrel lehet kábítószert ártalmatlan anyagnak álcázni, és tehervonatra pakolni, akkor a rendőrség adekvát válasza nem az, hogy kimennek és szétszedik a vonatot, majd mindenféle szakértőket vonnak be, hogy megállapítsák valóban drog e az az ártalmatlannak látszó anyag 200 literes hordókban, hanem a következő:
- fél kézzel lóbálja a leírást, tehát 100%, hogy nincs a mappában sem tehervonat, sem 200 literes hordó
- kiment Kovács II főtörzs, átvilágította fél óra alatt a teljes vasutat hordóstul, mozdonyostul váltókezelőstül, és mindent rendben talált.

Konzervatív kommentelő szerint pedig mivel nem mutatták be neki a CH2K4ABCDEF12345 vegyület képletét (amiből ő azonnal ránézésre megállapította volna, hogy több napos eljárással drogot lehet készíteni), így hát a rendőrség megfelelően járt el, az ifjúság védve vagyon a drogoktól, azt pedig aki felfedte az egészet (és aki esetleg az egész kémiai műveletnek maga is csak egy részét érti, amivel ő foglalkozott) mehet nyugodtan a maffia karjaiba, hiszen nem volt nála sem tehervonat, sem hordó...

igen, logikus, így már értek mindent!
1000 leütés Mi a baj velünk? 2013.07.30 16:06:20
A vezetéselméletből ismert és a menedzsmentben alkalmazott igazság, hogy az erős, jól szankcionált rendszer alakítja a benne dolgozók tudatát (a vállalati kultúrát) -- a gyenge rendszert viszont megeszi a szétesett vagy alacsony hatékonyságú kultúra. A kapitalizmus úgy alakult…..
go!t 2013.07.31 13:00:12
@Doomhammer: mert pont ez történt az előző Orbán kedvenc Vegyépszerrel is igaz? Hogy az adófizetők pénzén jól feltőkésítették, majd ezek után már a magyar népnek, az országnak hozta a sikereket...

A jó és hasznos magyar oligarcha akkor lenne igaz, ha a pénzszivattyú megszűnése után nem tűnnének el azonnal a sülyésztőben. Ilyen formában teljesen versenyképtelen vállalatok jönnek létre, amiknek nem céljuk a valódi vállalatok (nemzetközi oligarchák ha így jobban tetszik) küzdelmébe beszállni, kizárólag a pénzcsaphoz szeretnének hozzáférni.

Persze, tudom ott a dél koreai meg szingapúri példa, csak ők nem olyan cégeket hoztak létre, amik leginkább lokálisan lehetnek sikeresek, nem vízelvezető árok, meg óriás plakát businessben versengő vállalatok hozták a sikereket, hanem azok, amik termékeit az egész világon el lehet adni (vö.: Samsung vs a magyar oligarcha birodalmak...)
Nagyon úgy néz ki, igaza lesz azoknak, akik azt mondogatták, hogy a Windows Phone legnagyobb ellensége az ára. Volt. A hősi időkben (egy könnycseppet morzsoljunk ki a szemünk sarkából) a Windows Phone csekély tudása ellenére drága vasakra érkezett, és borsos áron mérték. A Lumia…..
go!t 2013.07.16 17:43:14
@LiberAll: Ha fejlesztő lennél, akkor nem írtál volna ilyesmit.
A Win8 minimum hardver megkötései sokkal szigorúbbak, mint a Droidé, tehát a fejlesztő nem szív, mivel gyakorlatilag 520-620-720 ugyanazt a hardvert tartalmazza:
- snapdragon MSM8827 1GHz
512 RAM
Ardeno 305
800*480

Ez előny a fejlesztőknek, hátrány a gyártóknak, mivel nem lehet a droidhoz hasonló teljesítmény skálázást csinálni, ahol 15ezres kenyérpirító hardvertől a 200 ezres szuperszámítógépig lehet kínálni a rendszereket, és szépen lehet lépkedni árban a használhatatlantól a használhatóig. Itt már az 520-as is tudja nagyrészt azt, amit a 720-as, így persze kérdés, hogy mivel lehet a vásárlókat a majdnem dupla áru 720-ra rábeszélni.
go!t 2013.07.17 10:13:31
@pushalias: kétség kívül jól oldotta meg a Nokia a feladatot, ahhoz képest, amit ki lehet hozni a rendszerből.

Azt viszont továbbra is tartom, hogy az MS szigorú minimum hardver követelményei jók a fejlesztőknek, jók a fogyasztóknak, de a gyártóknak kevésbé, mivel sokkal kisebb a mozgástér a készülékek szegmentálására, mint a droid esetében (WP8 alatt nem lehet filléres, ám gyakorlatilag használhatatlan, fejlesztők számára is rémálom készülékeket gyártani, vagy Samsung módra minden héten kihozni egy új darabot, ami épphogy különbözik a többitől, de a fejlesztőknek azért ez a minimál különbség is bőven ad munkát az optimalizációra).
Olvasom, hogy Orbán Viktor felért a csúcsra. A brüsszeli uniós csúcstalálkozón zsebre dugta a kezét, körülnézett és elégedetten nyugtázta: a napra lehet nézni, de rá nem. Ilyen kiugró sikereket ország még  nem ért el, mint Magyarország, és tulajdonképpen nem is érti,…..
go!t 2013.06.29 18:44:52
@Blogger Géza: Varga Mihályt akkor nem sorolod sem a közgazdászok sem a normális emberek közé ugye? Mivel ő nyilatkozta, hogy az államháztartásnak mennyire nem jó az alacsony infláció, ezzel tenni kell valamit de rögtön!

bajban vagy Géza!!! A párt központban vissza fogják venni a fiszetésed, így lehülyézni a főnök bal kezét.
Úgy tűnik, kormányunk nem elégszik meg az eddigi intézkedésekkel és a statisztikai másképp számolást sem tartja elegendőnek, így további lépéseket kíván tenni szaporodásunk érdekében - demográfiai programot indít az év második felében, "ha a gazdasági növekedés ezt…..
go!t 2013.05.09 08:20:43
@Larry Silverstein: ha meg mégis frusztrált volt az asszony a konyhában, hát minden rendes háztartásban akadt egy vak komondor... be' szép világ is vó't...
go!t 2013.05.09 08:28:18
@hot-spot: a tiszazugi asszonyok is gondolom azért nyúltak anno a légypapírhoz a mostanában oly dicsőnek számító korszakban, mert frusztráltak sem voltak a férjeikkel szemben, a 10. gyereknek is örültek a mélyszegénység közben, és az is tetszett nekik, hogy nyugdíj rendszer nélkül ápolhatják a beteg-idős hozzátartozókat. Mert akkoriban minden szebb és jobb volt, bárcsak visszatérne megint az a korszak.
TComment Ügyfél vagy majom? 2013.03.28 06:55:08
Varázsoltunk magunknak nyolcmillió forintot és megnéztük, kinek mennyit ér a vásárló. Próbavásárlás mindenkinél, felemás eredménnyel. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
go!t 2013.03.28 09:17:39
@LeviT: szerintem első körben nem kellene 3 hónapot várni, hanem most rögtön felvenni a valós újságíró ént, és bekopogtatni az összes márkához, és a megfelelő illetékesnek feltenni a kérdést, hogy ezt tapasztaltuk, szerinte mi az oka, egyedi esetről van e csak szó, milyen módon monitorozzák a saját rendszerüket, a saját viszonteladóikat, milyen tapasztalatokat vonnak le a tesztekből.

Na ezek után mehet 3-6 hónap múlva az újabb teszt. Nagyon érdekes lenne olvasni, hogy mit nyilatkoznak a legfőbb illetékesek maguk a megkeresett generál importőrök.
Örülünk, Vincent? Hihetetlen 2013.03.15 15:41:26
A helyzet hihetetlen. Hihetetlen, hogy a hivatalos szervek töketlenkednek, hárítanak, mutogatnak, makogva magyarázkodnak de érdemit nem tesznek, nem tettek. És hihetetlen, hogy az egyszerű emberek pedig összefognak és segíteni próbálnak egymáson.  Hihetetlen, hogy márciusban…..
go!t 2013.03.15 17:09:07
@salamander: miről beszélsz a munkásosztályt maga a miniszterelnök most szólította fel a közműszolgáltatók elleni lázadásra... azt megtapsoltad igaz?
A "Galaktika Arca" verseny kapcsán igazán időszerű, hogy toplistába rendezzük a legszebb SF színésznőket is. Lesznek itt szőkék, barnák, vörösek, feketék - és kékek is. Egyelőre csak filmekből merítünk, de a szöveg helyett beszéljenek a képek! A lista…..
Az Apple készpénzállománya az utolsó negyedévben 6,1 milliárd dollárral nőtt, így most már 66 milliárd dollár van Dagobert bácsi páncéltornyában (egyébként a Forbes kiszámolta, hogy az öreg kacsa vagyona körülbelül 44 milliárd dollárt ér, Steve Jobs tehát másfélszer…..
go!t 2011.04.28 07:43:08
@ScoTTThun: azért nem fektetik be, mert a pénz nem hozzáférhető. Sok komoly cash termelő cég küzd a problémával.

Adózási okokból ugyanis a zsetont kiviszik mindenféle adóparadicsomokban található offshore cégekhez, ahol szépen parkol,és minimálisan be is van fektetve, de hazavinni (USA, EU) nem nagyon tudják, a részvényeseknek kifizetni nem nagyon tudják, és felhasználni is elég nehéz, mert akkor rögtön elveszne az adózási előny.

Egy két IT cég évtizedes problémája ugyanez (pl az MS a céges világ talán legnagyobb kp halmán ücsörög), papíron akkora pénzhalmon ülnek, mint a Himalája, de a valóságban ez is olyan, mint amikor a gróf dédnagyapa elásta a vagyont, hogy rá ne tehessék mások a kezüket, aztán mikor elveszett a birtok, akkor egész életében élt egy földszinti cselédlakásban, mert előásni nem merte.
Habár mostanság a teljes magyar nyomtatott és elektronikus sajtó a médiatörvénnyel van elfoglalva, mi ne álljunk be a sorba gumicsontot csócsálni! Van itt még érdekesség bőven ezen kívül is – elsőnek mindjárt itt a jó öreg magánnyugdíj-törvény. Vajon a Fidesz–KDNP…..
go!t 2011.01.17 15:28:58
@Mészáros Laci: "a svédek elég jól elvannak vele."

jah, és svédországban is annyi a minimálbéres, a munkanélküli, a "svéd", és pont olyan az adófizetési morál, mint idehaza.

Tudod, van egy barátom, Svájcban él. Kint hagyja a háza előtt a verdáját, amíg bent ebédel, de lehúzva hagyja az ablakokat, hogy ne melegedjen túl a kocsi nyáron. Nem csak ő csinálja ezt, hanem a környéken elég megszokott, hogy értékes autó lehúzott első ablakkal áll a kocsifeljárón.

Hidd el, nagyon kellemes, amikor nyáron nem melegszik a kocsi 50fokosra, csináld te is nyugodtan ezt idehaza, a Svájciak jól elvannak vele!
go!t 2011.01.17 15:44:55
@Mészáros Laci: "ezt megkérdezhetjük mondjuk angela merkeltől kezdve hatzigiannisz populoszig az összes európai kormányfőtől: miért van ktgvetési hiány."

bíp! Rossz válasz. Költségvetési hiány nem egyenlő a megélhetésre fordított hitelfelvétellel.

Németország hiteleket vesz fel (költségvetési hiány), amiből aztán olyamibe fektet, ami pár év múlva megtérül. Egyetemekre költenek, hogy sok tudós legyen, támogatják a K+F-t, infrastrukúrát építenek stb. Tehát ha ma felvesz 1EUR-t, akkor mikor 10 év múlva vissza kell adnia az 1+20% kamatot, akkor azt látja, hogy bár 1.20EUR-t kell visszaadni, de addigra, az az 1EUR termelt 0.22EUR adóbevételt, és így megérte a móka

Ezzel szemben nálunk mire költjük a pénzt? Nyugdíjra, hatalmas állami aparátusra, meg olyan GDP termelő beruházásokra, mint a korona úsztatás, a nemzeti színház vagy az sík terepen épített völgyhidak és alagutak.

Tudod a közgazdaságban a GDP egy problémás fogalom. Ha A ország 1 millió EUR-t költ, hogy építsen egy gigantikus gödröt, B ország pedig épít belőle egy vízerőművet, akkor a GDP-hez ugyanannyi a hozzájárulás. Mindkét országban lesz egy csomó munkája a földmozgatással foglalkozó cégeknek, termelik a GDP-t, javítani kell a buldózert, ez is hozz a GDP-t, etc. Végső soron mindkét helyen nőtt a GDP 1 millió EUR-ral. Csakhogy az egyik helyen az eredmény egy bazinagy gödör lesz, a másik helyen pedig egy működő erőmű. Szerinted melyik ország fogja gond nélkül visszafizetni 10 év múlva a kölcsönként felvett pénzt?
go!t 2011.01.17 16:41:45
@Mészáros Laci:

"Ja, meg lehet azoknak is fizetni a nyugdíjat, akiknek eddig fizette volna a MNYP. "

"húsz-harminc év múlva."

Kicsit sajnálom, hogy a szüleid annó nem mondták azt csecsemő korukban az ilyenekre, mint te, hogy nem adatunk be nekik egy rakás oltást, ha 20-30 év múlva elviszi a TBC az nem a mi gondunk, 18 éves koráig meg kibírja a gyerek kár is előre gondolkozni/gondoskodni ilyesmiről, csak pénzbe kerülne
A Moody's után a Fitch is leminősítheti Magyarországot. De számít-e ez bármit is? Van-e értelme inkább keménykedni a hitelminősítőkkel? Heti szavazás-összesítőnk. A hírek szerint nagyon úgy tűnik, hogy a Moody's után a Fitch Ratings is le fogja minősíteni hazánkat - a…..
go!t 2010.12.13 08:58:23
@kese a maffiozo: ez nem így működik.

ha leminősítik az országot, akkor nem spórolni fogunk a kötvényeken, hanem pont fordítva.

1) egy rakás eddig kötvény tulajdonos (nagy külföldi -még nem államosított :) - nyugdíj alapok) rátenyerelnek az eladás gombra gondolkodás nélkül, egyszerűen azért, mert a szabályzatukban benne van, hogy bóvlit nem tarthatnak, nem nyugdíjtőzsdézhetik el a befektetőik pénzét.

2) kiesnek a nagy vásárlók, egyre nehezebb találni valakit, aki venni akar (nem csak a bóvlitól félnek, hanem attól, hogy csökken a likviditás, nem lesz kinek eladni a kötvényeket, hiszen az 1) körben kilépők voltak pont azok, akik felszívják a papírokat).

3) aki marad vásárolni, az magasabb kockázati felárat fog kérni, hiszen nőnek a kockázatai, így a végén az államnak sokkal drágább lesz a finanszírozása, ha egyáltalán képes megoldani a piacról a továbbiakban a finanszírozást.

4) az emelkedő kötvény hozamok miatt a most eladott készletek ára ugye leértékelődik, hiszen mondjuk 1 hónap különbséggel lehet venni több éves lejáratú X% hozamú kötvényt, és X+2% hozamút is, akkor Te melyiket vennéd? Márpedig államkötvénye sima adófizető, mezei magánemberknek is van az országban...

ui: a FIDESZ ugye magasabb államháztartási hiányért lobbizott, és erről a tervéről úgy tűnik ma sem tett le, márpedig a hiányt kötvény kibocsájtással lehet fedezni, ott pedig nagyon nem mindegy, hogy 5% kamatot kell fizetni vagy a dupláját.
go!t 2010.12.13 16:48:23
@Bambano: szvsz pont azért, mert megy a darálóba tök mindegy, hogy mennyire nyomják fel, vagy le a kötvények árát.

De ha valamit spórolnak is a mostani körön, akkor is a többszörösét fogják veszíteni, amikor meg kell újítani majd egy nagyobb tétel kincstárjegyet, és a csúnya gonosz nemzetietlen befektetők (sajna csak nekik van pénzük) egy része azt fogja mondani, hogy bocs, szimpik vagytok, meg minden, mi is utáljuk a hitelminősítőket, csak sajna nincs 2/3-unk a befektetőinkkel szemben, ők meg azt a szabályt hozták, hogy nem vehetünk bóvlit, egy másik részük pedig vigyorogva fogja mondani, hogy persze komák, persze, van itt kölcsön bőven, szívesen veszünk ám államkötvényt, csak éppen a tegnapi kamatnál egy iciri picirivel többet kérünk. Mi? Hogy ez szerintetek nem is iciri piciri? Hát, akkor keressetek mást, aki megveszi, mi meg a pénzünkkel együtt önként kiírjuk magunkat a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből szívesen.
Kávéscsésze a jobbján, számítógép a balján, papírhegyek előtte. Orbán Viktor a facebookon válaszol a kérdésekre. „Ami a nyugdíjrendszer átalakítását illeti, ennek egyetlen, de világos és érthető oka van: ez pedig az államadósság” – mondja. Tiszta beszéd.…..
go!t 2010.12.13 14:59:38
@sisszi: ha jól látom, akkor Gábor előtt egy IBM TP PC van, Viktor előtt pedig egy Mac.

www.youtube.com/watch?v=TT3_tiQZwwA&feature=related
w Légy résen! 2010.06.30 06:15:00
Még nem tudhatjuk, mi mindent fognak elkúrni. Csak azt, hogy lesz bőven elkúrás; részben felkészületlenségből és kapkodásból, részben meg azért, mert nagyon is felkészültek a pusztításra. De semmi sem fekete vagy fehér: a voluntarista konzervatív kormányzás jó pár ügyben…..
go!t 2010.06.30 16:19:55
@Naszta: ehhez nem kell Japánt emlegetni, ugyanez van Londonban és Párizsban. Csak azért szólok, mert annyi pénzből, amiből 1 Budapest-Tokyo-Budapest repjegy kijön annyiból az egész városháza mehet Párizsba tanulmányi útra. Nem kíne ötleteket adni ;)

Különösen tetszik, hogy a bélret is erre a kártyára van feltöltve, így ha mondjuk 3 zónát utazol, 2-re szól a bérleted, akkor csak a különbözetet fizeted ki.

Ettől persze az állomások még tele vannak segítőkkel, ha babakocsis ember jön vagy nagy pakkal, akkor segítenek neki átjutni a kapukon, lehet kérdezni tőlük, a CB rádiójuk össze van kötve az állomás tájékoztató rendszerrel, így be tudják mondani, ha valami miatt késik egy szerelvény, vagy a peron egyik fele tömött a másik üres... szóval nem csak az utasok verésével, a jegyek bérletek ellopásával vannak elfoglalva.
w A jobbik és a legjobb 2010.06.01 05:00:00
A Legjobb Párt nyerte a reykjavíki helyhatósági választást, egy poénpárt, amely direkt hülyeségeket ígért, és előre szólt, hogy hazudik. A hivatásos izlandi politikusok már a létezésétől meg voltak sértődve, hogy ezek viccet csinálnak az ország sorsából. De nagyon nem…..
A Centrum már akkor is bírságol, ha az autós a várakozási idő túllépése után átparkol egy másik helyre, és ott új jegyet vesz. A Centrum Parkoló Kft. újabb bizonyítékát adta annak, hogy miért kéne végleg eltűnnie a föld színéről. A minap ügyem volt a Batthyány tér…..
go!t 2010.02.22 16:47:08
@Kitalátor feljegyzetei:
"A Centrum az állami vagy önkormányzati cég?
PRIVATIZÁCIÓ!!! "

Egyik sem. Privát cég. Abból a legrosszabb fajta, ami a narancsos és a szegfűs oldallal is megfelelő kapcsolatokat ápol (igen mély gazdasági, néha családi kapcsolatok), így aztán privatizálni sem lehet.

Ezt olvasd el, és bár régi cikk, ne gondold, hogy 2007 óta komoly változások történtek:

www.origo.hu/itthon/20070509parkolo.html
Appleblog Megfigyelem a Macemet 2009.12.10 08:39:00
Szuper alkalmazást találtam, komolyan mondom, ritkán botlom ilyen hasznosnak tűnő programba, amiről előbb-utóbb persze nyilván kiderül, hogy semmire sem jó. Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy véletlenül akadtam az iStat iPhone-os változatára, szóval lehet, hogy hónapok óta ott…..
go!t 2009.12.10 12:38:35
@guy: hét, ilyen nem csak a "winfoson" van, amiben minden rossz, és használhatatlan, és pocsék, szemben a maccel, ahol soha nem kell újrahúzni, akárhány programot lehet telepíteni etc-etc... ? :D))))
  Olyat teszek, amiért Magyarországon akasztófa jár egy újságírónak – védelmembe veszem a francia autókat. Gondolom, ezzel rögvest sikerül is megnegyedelnem e cikk olvasóbázisát, hiszen a többség ezzel rögtön át is kattintott a kapcsolódó Belsőség-posztra.…..
go!t 2009.11.25 11:50:50
@Csikós Zsolt: mondjuk ilyen szempontból a renault-nissan házasság előbb utóbb valami elég jó párost eredményezhet. Japán váltók,benzinmotorok, és gyártástechnika francia karosszéria és ötletelés. Persze az sem két nap lesz, mire mindkét fél megtanulja elfogadni a másik hülyeségeit.
go!t 2009.11.25 12:05:27
@conmorientes: ezért mondom, hogy id kell, amíg beér a dolog igazán

@Indy_: pontosan! 10 éve tart, és lassan elkezdjük látni az igazi eredményeket is. De még legalább 5-6-7-x év kell, amíg bizonyítanak is (hiába mondod egy kocsira, hogy az milyen frankó lesz, amíg nincs belőle egy darab 6-8-10 éves sem az utakon, addig nehéz elhinni, hogy ez majd 10-15 évesen 200ezerrel is jó lesz).
go!t 2009.11.25 17:31:29
PD kérdéskörhöz. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a külön utas megoldások nem mindig csak azért buknak meg, mert technikailag tényleg rosszabbak mint a másik. Elég csak arra gondolni, hogy egy rakás műszaki szemmel zseniális megoldás sosem tud elterjedni, mert mondjuk egy haldex kuplungos 4x4 klasszisokkal olcsóbb, és egyszerűbb, mint valami bonyolult összkerékhajtás, így aztán a műszakilag jobb cucc megmarad a prémium szegmensben, vagy a réteg gyártóknál (vagy ott sem), míg a kommerszebb változat elterjed (ezzel nem azt akarom mondani, hogy a PD jobb, csak arra reagálnék, hogy egyesek szerint azért jobb a CR mert az maradt életben).

A másik gond a külön utas dolgokkal, hogy a fejlesztési költségek hogyan oszlanak meg. Ha 10 gyár nyomat A) technikát 1 pedig B) technikát, akkor gyakorlatilag nem nehéz kitalálni, hogy kiknek lesz könnyebb a fejlesztés, kiknek lesz egyszerűbb a szervizekben a szakértelmet mellérakni stb.
Az én szakmámban például gyakran előfordul, hogy feladunk egy álláshirdetést, hogy XY technikához értő embert keresünk. Jelentkeznek rá 5-en, ebből 4 kamu, még sosem látott ilyet, csak bepróbálkozott. Ha a másik technikánál jön 100 jelentkező a projekt elvégzésére, akkor papíron az első hiába ígéretesebb, ettől még nem fogunk embereket találni hozzá, akik meg is valósítják.

Szóval mindent egybevéve, önmagában az, hogy egy technika győztesen kerül ki a versenyből még nem jelenti, hogy jobb a másiknál, vagy azt, hogy fényévekkel jobb.
Az eddigi forgatókönyvek a Jobbik biztos bejutásával számoltak ugyan, de arra épültek, hogy a kampányban már nem tudja jelentősen növelni a szavazóbázisát a radikális párt. Az EP-választási eredményük (14,77%) több tekintetben félrevezető lehet, hiszen a voksolás…..
go!t 2009.11.08 15:36:53
@6.Lenin: "Szélsőbalnak nincs bázisa,maradt a szélsőjobb.Erre akadt vevő és előadó is."

Ez nem igaz. Mo-n a szélsőbal eszméket is a szélsőjobb terjeszti. Érdemes megnézni egy-két esetben olyan szövegek, eszmék mennek a nagyon jobb oldalon, amik hallatán Lenin mosolyog a sírjában.