Adatok
antaru:P
374 bejegyzést írt és 52 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
1997-ben volt nagy tudományos szenzáció, hogy az IBM Deep Blue nevű szuperszámítógépe legyőzte Garri Kaszparovot, az akkori sakkvilágbajnokot. Én ebben az évben lettem gimnazista.
3 évvel később bonyolódtam bele a mesterséges intelligencia problémakörébe, mivel az ominózus…..
Kicsit meglepődtem, hogy a 11. szintre belépve már milyen kevés volt hátra.
Ami azért is meglepő, mert attól tartottam, hogy innen lesz nagyon "fáradt" a játék (a 10. szint végéig kitartóan és ügyesen játszatta magát), de a vége gyorsan és könnyen jött, nem volt idő…..
Az utóbbi, bejegyzésmentes időben megtekintett filmek legfontosabb, legemlékezetesebb momentumai:
Csillaghajsza (Hoshi wo ou kodomo)Az ősidőkből származó lény halála előtt beleénekli életét a világmindenségbe.
Felkavar a szél (The Wind that Shakes the Barley)Damien lelövi az…..
A játék csodaszép, a mese is kezd érdekessé válni, de ennyi idő után még mindig több, mint szájbarágós. Ugyanaz a helyzet, mint a Last Story-nál: hiába van a kezemben rengeteg eszköz (itt most épp különleges varázslatok), ha mindig megmondják előre, hogy mikor melyiket kell…..
A hazai videojátékos közösségre és annak - játékértékelő - vitáira tekintve, a legtöbbször nagyon - vagy inkább túlságosan - ismerős viselkedésmintákkal találkozik az ember.
Elég csak saját magamra gondolnom, amikor az "alig-játékkal" vagy általa előrevetítettnek…..
Mehetne akár kommentár nélkül is, de ez nem a híradó.
Szóval a Microsoft bejegyzett valami újfajta technológiát, ami arra lesz jó, hogy a tv műsor és filmek alatt figyelje, hogy a néző áttekeri, átugorja-e a reklámokat. Ha igen, akkor többet kell fizetnie a műsorért.
Érdemes…..
A minap egy beszélgetés során Sick azzal traktált, hogy milyen kár, hogy a fantasy irodalom és játékok olyannyira a sablonos elfek és orkok és sárkányok témára épül mindig és nem mutatnak soha semmi újat, leszámítva a japán vonalas steampunk-fantasy keverékeket.
Hirtelen nem is…..
Az első pár órán túl a játék annyit már elárult magáról, hogy tele van érzelemmel és monumentális.
Előbbi jelző nem csoda a Ghibli ismeretében. Bár rajzfilmjeikhez hasonlóan most is gyerek a főszereplő, ritka az, amikor ennyire emberi módon viselkednek a karakterek. Igazi…..
Szeretek társítani.
Ha nagyjából egyszerre találkozom két társítható dologgal, akkor pedig magától jön a dolog. Természetesen, reflexből kapcsolom össze őket. Ha nem tenném, az olyasmi érzés lenne, mintha a saját, elejtett szemetemet nem venném fel.
Szóval van ez a Lana csaj.…..
Itt az ideje, hogy mééééérhetetlen (ha!:) tudásom ne csak saját magam szórakoztatására használjam, s adjak valamit végre belőle a világnak.
Elárulok egy titkot.
Van egy jó kis játékom, amihez nem kell semmi más csak egy ajtó, amin szép sorjában, de nem teljesen folyamatosan…..
A minap egy fórumos hozzászólásban kezdődő link végén megtudtam, hogy Kornya Zsolt szerint Tolkien rém unalmas és ügyetlen, s mindezt már Michael Moorcock (aki egy sci-fi, fantasy író) is kifejtette már korábban.
Én pedig nem tudtam nem egyetérteni.
Szerettem kölökként a…..
Rpgről gondolkodva, egyre biztosabb vagyok benne, hogy a szerepjátékok
legnagyobb rákfenéje nem más, mint a modern prezentációs elvárásokkal való lépéstartás, azon belül is leginkább a szinkron.
Nem egyszerűen az rpg fejlődését gátló, de sokszor még a korábbi szint tartását…..
Többször tíz órát játszottam a King's Bounty - The Legenddel, mielőtt örökre beleuntam volna.
A probléma oka egyszerű: ez nem taktikai rpg, csak valami, ami annak szeretne látszani.
A játék pozitívumai közül kiemelendő a varázslatosan megalkotott világtérkép, ami persze épp…..
nasty poénból összerakott egy kis szatírát az rpgmaker valamelyik részével.
Néhány ponton komolyan felröhögtem... (oldern, darkvenom, gulandro, sexy xbox, meg a "halállabirintus" a térképpel és az eye of the tigerrel, arról nem is beszélve, hogy jó rég láttam magamról azt a…..
Ez már olyan, mint a '90-es évek,amikor minden klipet jó volt végignézni az MTV-n...
Ez most agymenés...De annyira szépen és könnyedén át lehet költeni ezt a dalt, ráhúzni a Player2 és az "epikus cikkírás" viszonyára. :D
Antaru...
Te mindig ilyen nagy kis szavakat használszPedig mennyivel jobbak a kis szép szavakVagy mondjuk szavak nélkül versbe mondva dallam…..
Ez már a második hét játék nélkül.
Könnyen bírom. Talán túl könnyen is.
Szó sincs arról, hogy megvontam volna magamtól a sokak által oly bűnösnek pecsételt élvezetet: menet közben azért egy-egy demót vagy játékot kipróbáltam.
A Twisted Metal kiváló helyen szerepelhetne a…..
Tudom, hogy jól elkéstem a reakcióval, de megnézve a Resi 6 trailert a reakcióm annyi volt, hogy "Ó bazmeg mi ez?!"
Ha kivonom a videóból az átvezetőket, akkor ennyi marad:
-Nyitott tereken nagyon sok zombi közt folytatott akció játék,
-Izomarc megy előre géppisztollyal és mindenkit…..
Elért engem is a vég.
Túltettem magam a játék ronda bevezetőjén (a nagyon unrealesen csillogós, mindjárt lefejezünk tutorialon) és onnan kezdve felszívott a világ.
Pc-n, max beállításokkal játszom, de a 116 centis plazmára kötve, 360-as kontrollerrel a kézben, 5.1-ben szóló…..
Kétszer. Egymás után kétszer néztem meg A bőr, amelyben éleket...
Almodóvart csak hírből ismertem eddig. Nem is akarom hosszan, feleslegesen méltatni a filmjét, tekeregve a spoilerveszélyes mondatok között. Majd beszélek róla azokkal, akik már látták. Szóval egyszerűen csak…..
A Final XIII japán megjelenése után összefoglaló jelleggel lefordítottam és kiblogoltam azokat a negatívumokat, amit a szigetország játékosai leírtak tesztjeikben, egy kifejezetten olvasói tesztek közzétételére szakosodott oldalon. Az oldal nem újkeletű, már a PS2 ideje óta…..
Visszaolvasgatva az idei év bejegyzéseit, megint világos, hogy sikerült kihagynom, következő esztendőre csúsztatnom több olyan játékot is, ami megérdemelte volna, hogy még ebben az évben végigjátsszam és kedvenceim közé helyezzem őket.
Ezek a Portal 2 (persze még az elsőt sem…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Aki bukik valami játékban, annak csinálnia kell valami vicceset, egy előre meghatározott listáról.
Amin többek közt olyasmi is szerepel, hogy felveszel egy ilyen gatyát.
Van ebből olyan verzió is, amiben lufi van két csővel.
Felhúzod a piros superman gatyát, akár a farmerra, ketten meg fújják a levegőt a benne lévő léggömbbe, amíg ki nem durran.
Közben persze kamera veszi mindenki arcát.
Ilyenek a japán házibulik.